Igaz némileg beteges gondolkodásra vall az, ha az ember a saját nyomorúságát szórakozás jelleggel tekinti meg, de azért valljuk meg van abban valami felülmúlhatatlanul vicces, hogy Orbán Viktor belengette a dali pár lódingót az EU-csúcs első napján.
Mondjuk nem is nagyon értem, hogy miért is az ezt övező csodálkozás. A miniszterelnöknek több jó oka is van arra, hogy eljátsszon a többiek idegeivel egy kicsit. Először is a díszes társaság jókat szórakozott vele az elmúlt másfél évben. Másodszor nem lehet kizárni, hogy a miniszterelnök érti azokat a folyamatokat amelyek zajlanak és úgy gondolja a tervezett döntések még hátrányosabbak lennének Magyarországra, mint a jelenlegi állapot. Harmadszor ha nem érti, akkor legalább had mélázzon el rajta egy kicsit, meg had konzultáljon valakivel, aki esetleg azt hiszi, hogy érti.
A Németország (és látszatra Franciaország) központú európai birodalom kialakításának egyik legfontosabb pontjához érkeztünk. Az újdonság az, hogy a maradék szuverenitásunkról most úgy kéne lemondanunk, hogy közben jó képet vágunk hozzá. Mert hogy venné az ki magát, hogy a Sztálin elvtárs mellett álló gyerekek arcáról nem sugárzik földöntúli boldogság? Ezt még Trianonban és a II. világháború utáni békék idején sem várták el tőlünk. Ez az újdonság a komcsik fejlesztése, hogy a legyőzötteknek már a vereségüket is meg kell ünnepelniük a győztesek ünnepén.
Meg vagyunk hívva a bulira, azon az ajtón mehetünk be, mint a többiek, még a csoportkép szélén is látszunk, de ötleteink azok ne legyenek.
Ha nem tűnt volna fel, most pont annyira vagyunk gazdaságilag és politikailag függetlenek, mint Brezsnyev elvtárs idején és pont akkora is a mozgásterünk, mint egy KGST csúcson. A piciny különbség az, hogy legalább itt van lehetőség eljátszani, hogy lehet nemet mondani. Vagy nem is lehet és ezt is rosszul tudjuk?
Ó bár bízhatnánk benne, hogy ezek az okosok megoldanak valamit! Persze lesz kompromisszum, olyan, amely kitolja az összeomlást, de értelemszerűen nem oldja meg a problémákat. A problémák megoldásához ugyanis el kellene ismerni egy csomó dolgot, amit ez a politikusgeneráció sosem fog.
Ez nem unió, ez birodalom.
A centrum országai (Németország különösen) mindig is ki fogják zsákmányolni a periféria országait.
Nem a józan ész és a jóakarat, hanem a német gazdasági és később a német katonai erőfölény fogja egyben tartani ezt a konglomerátumot, a beszart franciák lelkes együttműködésével.
A jelenlegi életformánk nem tartható tovább, nem nő, hanem inkább csökkenni fog a fogyasztás, sokkal többet kell majd dolgozni, sok tekintetben visszatér a fizikai munka a modern társadalmakban is.
A pénzügyi rendszert teljesen át kell alakítani, a tulajdonviszonyokat végletesen át kell rendezni, a megtakarítások és a tulajdonnal egyenértékű jogosultságok nagy része elveszik (pontosabban szólva, már elveszett, csak még nem törölték őket a számítógépekből).
Fejlődés helyett sokkal inkább stagnálónak tűnő korszak következik.
A nyitott társadalom véget ért, a szabadság fogalma átértékelődik, a túlélés lesz a cél és nem az önmegvalósítás.
Nem mintha a magyar kormánynak lennének válaszai. De legalább kurucnak látszunk még.