Ha eljő Orbán Viktor

 2010.04.23. 11:30

 

 

 

2010 április 25.-én este kb. nyolcra megszámolják a szavazatokat, és ha az új titkárnő miniszoknyás lábai elterelik az OVB vén kecskéinek figyelmét arról a kétségtelenül szórakoztató lehetőségről, hogy a választások eredményét, például annak sokkírozó arányai miatt, eltitkolják a politikailag láthatólag éretlen lakosság elöl, akkor eljő mindaz, amivel majd húsz éve fenyegetnek bennünket mindenféle emberek.

Orbán Viktoré lesz az ország, a hatalom és a dicsőség.

A liberalizmusnak annyi, rosszarcú mellényes emberek fejjel előre, arcal lefelé, nekifutásból, a becsukott ablakon keresztül (2x5mm üveg), a negyedik emeletről, kőrakásra hajították le, és biztos, ami biztos alapon utána dobták a Manci néni három ajtós, vastag oldalú tölgyfa ruhásszekrényét is, az aljában az Új Ember összekötözött 12 évfolyamával együtt (plusz négy évfolyam Pártélet /72-76/, begyújtásra félretéve).

Förtelmes jogtiprások sorozata következik, nem a liberális értelmiség fejében kavargó káosz szerint szerveződik az ország, hanem a szavazatok több mint felét megszerző párt vezetőinek lelki defektusai fogják meghatározni a magyar életet.

Azt hiszem a tolerancia bajnokai számára nem létezik nagyobb csapás, mint ezt látni, érzékelni, megélni, hogy ez emberek, azok a paternalizmusra vágyó pitiáner, posztkádárista senkik, úgy élnek, ahogy akarnak és nem úgy, ahogy a felsőközéposztálybeli belvárosi értelmiségiek a havi hatszáz lepedő biztonságából (mert válság van és le kellett mondani a Newsweek előfizetést is), a New York-i tapasztalatok alapján megírják nekik az ÉS-ben.

Semmi nem fog stimmelni. Nem lesz elég bevinni a mikinek a hivatalba negyven deka parizert, hogy az ember tanácsot adhasson, nem lesz pénz a berlini művészhaverok budapesti kiállításaira és rászabadul a piac a baloldali médiákra is, nem lesz állami emlő, aminek puhaságán el lehet hajcsikázni, amikor a bunkó olvasók már nem veszik meg az egykori kormányzati tanácsadók szövegeivel telezsúfolt termékeket.

Minden rendőrautótól összerezzenő, a bűnügyi hírekben csupa ismerőssel találkozó, egzisztenciális gondokkal küzdő, piacképes szaktudással nem rendelkező, ismerősei által messze elkerült elvtárs de izgulsz ugye, mikor is ötlik eszébe odabent hagyó elvtársnak a veled töltött szép idők emléke?

Bele kell törődnünk, rengeteg embernek lesz jó oka ebben az országban, hogy rettegjen a következő években. Ha igaza van Bibónak akkor demokratának lenni annyi, hogy nem félünk (jó tudom nem pontosan ezt mondta, de a balos értelmiségiek azt hiszik, hogy igen). A rossz hír az, hogyha egy demokráciában valaki félni kénytelen akkor ennek szükségszerűen az az oka, hogy vagy nem demokrata, vagy bűnöző, vagy a magyar verzióban mindkettő.

A demokrácia veszélyes hely, nincs stabil hatalom akihez örökre dörgölődzni lehetne. Pedig a független értelmiségiek legfontosabb ismérve mifelénk, hogy annyira függenek, mint hagyó miklós aktuális étvágyától a húsipari részvények ármozgásai, és ha nem tömörülhetnek valakinek a kimeneti nyílásánál, aki dob nekik rendszeresen, akkor annyira megutálják szabadságot, mint egy túletetett kanári.

Ez nem egy liberális ország fiúk. A projektetek látványosan nem jött be.

Felelősségrevonás van és még lesz is. Hogy nektek nem szóltak, hogy lesz? A keller elvtárs dolgaiból se gondoltátok, hogy van ilyen? Hát szar ügy.

Orbán Viktor markáns alakja most kibontakozik a választói akarat ködéből, és a dolgok jellegéből adódóan kénytelen lesz szétcsapni köztetek.

És miért is csodálkoztok azon, hogy mi nem aggódunk?

 

 

 

 

Címkék: liberalizmus orbán viktor elszámoltatás kétharmad

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr671944995

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bongból "cigizett" Meggyes - Napi legalja XIII. 2010.04.23. 20:08:46

Esztergom botránypolgármesteréről már korábban lehoztuk a füvezését bizonyító képsorokat és videót valamint ismerőse tanúvallomását. A botránypolgármester nem adja fel a bizonyító videó hatására már a történeten is változtatott. Korábban azt mondta, ho...

Trackback: Adócsökkentési mizéria: Mit ígért a Fidesz? (+videók) 2010.04.23. 16:55:09

Kövér László egy komlói lakossági fórumon a Fidesz adócsökkentési terveivel kapcsolatban úgy fogalmazott: "Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a cikl...

Trackback: ATV-Molnár Oszkár-összefogás a Fidesz-kétharmad ellen 2010.04.23. 16:53:00

Az ex-Fideszes edelényi polgármester neve (cigány kismamákról és az ún. "zsidó nagytőkéről" hangoztatott véleménye miatt) nemrég még szitokszó volt a baloldalon. De amióta esély nyílt rá, hogy független jelöltként megszorongassa a Fidesz hely...

Trackback: ATV-Molnár Oszkár-összefogás a Fidesz-kétharmad ellen 2010.04.23. 16:51:47

Az ex-Fideszes edelényi polgármester neve (cigány kismamákról és az ún. "zsidó nagytőkéről" hangoztatott véleménye miatt) nemrég még szitokszó volt a baloldalon. De amióta esély nyílt rá, hogy független jelöltként megszorongassa a Fidesz hely...

Trackback: Tehetetlen Dodó: Az MSZP és a néplélek 2010.04.23. 16:28:39

Az előző poszt egyik kommentjében egy elhamarkodott, féligazságnak is csak jóindulattal nevezhető következtetésre jutottam, mellyel a szocialisták bukását óhajtottam indokolni: "a baloldal még mindig nem érti a néplélektant". Valójában "már

Trackback: Én lemondok... 2010.04.23. 15:17:54

Én lemondok a radikális azonnali adócsökkentésről! A kétszeri fél éven belüli radikális adócsökkentésért cserébe.  Ez több mint a száz nap, amire nincs is szükség. De addig is dolgoznunk kell! Lajos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FlybyWire 2010.04.23. 17:17:15

@nestrot10: az agytumor lesz, olyankor érez oda nem illő szagokat az ember. Bele is illik a képbe, a többi blogban szereplő kommentjeid egyből érthetővé válnak :D

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.23. 17:17:25

Ez még hagyján!
De itt ingyen lesz majd az agyátültetés és hat diploma is! Minden magyar megkapja a kettős állatpolgárságot, a vele járó szavazati, szociális, kolbászevő joggal!

És akkor már a gyöngyösi fideszes sikkasztás is csak egy múló purparlé lesz!

FlybyWire 2010.04.23. 17:18:32

@Paranoid Android2: Hát, ha iróniának szántad, nos, annak végtelenül szar lett, kivéve a legvégét :)
Az első 3/4-e sajnos tök igaz...

thinker_ 2010.04.23. 17:21:01

@idelle: te kinek a faszát szoptad az elmúlt 8 évben?

FlybyWire 2010.04.23. 17:25:12

@Androsz: ok, te vagy a második, aki reálisan látja a dolgokat. Van remény tehát, de az arány még mindig elkeserítő. 98 idiótára két értelmes ember.

A 98-nak:

Kurvára mindegy, ki lesz hatalomban. Korrupt lesz. Nem is ez a lényeg. Az ország érdekes most, hogy meg legyen reformálva, különben sose mászik ki nemhogy a szarból, de még a szar széle közelébe se. Tök mindegy ki, de 2/3 kell, hogy végre legyenek DÖNTÉSEK és változtatások, igazi változások.
Ha Fidesz alatt nem lesz, akkor az ő bizalmuk is (remélhetőleg) örökre elvész. Akkor is, ha nem igyekeznek a korrupciót (ténylegesen vagy láthatóan) csökkenteni (szép remények, persze).
HA ebben a két dologban nem lesznek gyökeresen mások, mint a POFÁTLANUL az orrod előtt lopó pszichopata Ferikéék és Janiék, akkor legalább annyira fogom élvezni az Ő lenullázásukat, mint most a maszopét.

joerg1234 2010.04.23. 17:26:05

na egy dolgot vegyünk észre
74% szavazott arra, hogy örökzöldet idézzek "Feri azt mondták, húzzatok a picsába"

Rá Dios 2010.04.23. 17:31:51

@joerg1234:
Jaj, minek ez a köntörfalazás!
A királynőt öljétek meg, oszt' annyi!

safranek 2010.04.23. 17:35:12

A cikk legkevésbé sem a liberalizmusról és a konzervativizmusról szól.

Azért kiváncsi leszek, hogy lesz-e pl ismet filmbetiltás, mint egyszer már metörtént a Krisztus utolsó megkisértésével.

donroberto 2010.04.23. 17:35:34

Szinte már hallom, ahogy felcsendül az "azért mondtunk olyan dolgokat a választáson, ami abban a formában és időzítésben nem igaz, mert muszáj volt hatalomra kerülnünk, hogy rendbe tehessük az országon, hiszen mi legalább tudjuk mit kell ahhoz tenni" induló.
Másodszor.

Itthon nem demokráciára vágynak az emberek, és nem megvalósítható jövőképre van szükség, hanem közös ellenségre, amit lehet együtt utálni, és elmondani, hogy minden miattuk van.
Németország ezen a parán a 29-33-as válságot követően rugózott már egy kicsit, teccik emlékezni. Azzal is lehetett támogatást nyerni a néptől nem szerényen. Pszichológia ez nem más.

Nem vagyok bűnöző, és kommunista sem. Csupán az zavar némileg, ahogy boldog mosollyal futunk bele az éjfekete sötétségbe, amiből csak néhány körvonal látszott homályosan, és az is úgy fest h csak délibáb volt.

Nem demokrácia kell itt és nem jövőkép, csak erős hit 1 személyben, aki majd mindent megold. Ma Mo-on a jövőkép és a mindent megoldó omnipotens vezető Orbán Viktor. Az legelső hazai "rendszerváltáskor", amit nevezzünk honfoglalás utáni kereszténység felvételnek, ugyanez Szt. István volt.
És félhetett aki nem volt hívő, vagy legalább azt jól színlelő keresztény.

Gondoltam hátha fogékonyak vagytok 1-2 párhuzamra. ;)
Jó hétvégét!

gulasZuppe 2010.04.23. 17:38:55

@Devil: de nincsenek szentek.
Ezt pont a liberók ne tudnák, vagy a komcsik?
És nem mindegy, az se mikor, es hogy csinaljak, mert amikor már hitelből lopunk az azért necces.

mazo 2010.04.23. 17:39:41

@Orbán a magyar nép ópiuma!:
De sötét primitív alak vagy ! Szemed előtt lopták szét a bkv-t és az országot, de te csak a "gyöngyösi fideszes lopásról" tudsz károgni. Nézd csak a heti hetest és a vetélkedőket tovább, hírműsort ne is nézz mert megárt!
A ti fajtátok már kipusztulóban van, vedd már észre!!! Végetek!!

ijontichy 2010.04.23. 17:41:46

"Ez nem egy liberális ország fiúk."
Lósz..t! Ez az egyik legliberálisabb ország - életmód alapján. Egyben az egyik legálszentebb - pofázás alapján.

jürgen baromartz 2010.04.23. 17:42:28

megint egy újabb bejegyzés egy bloggertől, amiről kurvára lehetetlen eldönteni hogy mégis mi a lófaszt akar sugallni. pedig őszintén bízom benne, hogy azért értelmesebb vagyok egy növénynél.

tessék már kicsit egyértelműbben fogalmazni, egyértelműbben jelezni az olvasó felé az ironikus humor és a realitás közötti különbséget, basszameg! a betűk nem közvetítik, hogy a postíró mikor röhög nagyokat hahotázva, és mikor vág halálosan komoly képet (és itt most nem az infantilis szmájli-buzikat méltatom ezzel). vagy ha nem tudunk írni, akkor ne is akarjunk. mert tudniillik így nehéz eldönteni, hogy a bejegyzést író olyan hülye mint a seggem, vagy ennek az ellenkezője áll fenn.

laaszlo 2010.04.23. 17:46:38

Demokrácia Megyó módra: Elértünk negyvenvalahány százalékot, de ha a libsik vállára állunk akkor 51-et. Tehát mienk a média 96 százaléka. A jobboldal ha TV-t akar, akkor vegyen magának. Vett. Azóta a tőzsedepalotában is azt nézik, ha az ESEMÉNYT akarják megismerni, nem az ELŐIRÁST.
A poszt meg ötös.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 17:48:34

@safranek: A magadfajták azok, akik mintha direkte szeretnének rettegni. Olyan hülyeségeket hoztok elő ijesztgetésül, hogy nem tudok másra gondolni, mint hogy ti félni akartok. És ha nincs rá jó okotok, akkor kerestek egy rosszat. Csak azt nem értem, hogy ebben mi a jó nektek.

Én nem emlékszem a film betiltására, talán azért, mert ha érdekelt volna, gond nélkül megnézhettem volna. De legyen, ha mondod, betiltották. Konkrétan miképp is csökkentette ez a tény a te boldogulásodat ebben a világban? És még minek a betiltását tudnád felidézni rettegő hittársaidnak?

laaszlo 2010.04.23. 17:52:26

@Devil: Vazze, Horn eladott 2000 nemzeti vállalatot, az Orbán meg 200-at. Az Ibrahim mellé 10szer annyi szoclib mocskot fel lehet sorolni. Járj utána.

gramercy 2010.04.23. 17:57:13

nem liberalis orszag? de nem is jobboldali, kiskocsog..

Libretto · http://szviccs.blog.hu 2010.04.23. 18:03:18

"Ez nem egy liberális ország fiúk"
De hiszen a Fidesz is liberális párt!

Ráadásul a liberális szerintetek mit jelent? Úristen ennyi primitív köcsögöt :)))))

Paranoid Android2 2010.04.23. 18:06:19

@Libretto: Szerencse, hogy a te kulturáltságot sugárzó megjegyzéseid palléroznak bennünket.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.04.23. 18:07:34

Talán előbb tisztába kéne lenni a liberalizmus fogalmával.
Az USA konzervatív pártja, a Brit Toryk, mind libarálisok.
Őrájuk nehéz azt mondani, hogy kommenisták lennének. Ráadásul OVI nyilatkozataiban is megfogható, azt csupán néhány szálakéban elutasító A klasszikus tekintélyuralmi rendszert, még ha riogatnak is vele még VIKI sem támogatja, bár kétségkívül meghatározott esetekben elvárja. Azt , hogy mit műveltek eleink és feleink a liberalizmusnak kinevezett rablás alatt, köztörvényes bűnözésnek nevezik.
Tehát öcskösök, Please Read!

Paranoid Android2 2010.04.23. 18:18:31

@Megszívtuk-Waze: Sajnos a liberalizmus kifejezést kénytelenek vagyunk abban az értelemben használni, ahogy az kijön mondjuk horn gábor száján.
Ebben az országban ugyanis azt jelenti, valahol a szabadrablás és a lepra környékén. Ideológii vitákat szaknyelven folytatunk, gondolom egy másik blogon, mert ez nem arról szól.
Amúgy az szdsz-i értelemben vett "liberalizmust" megvalósították, pl a BKV-nál, meg Észak-Magyarországon. :)

Várúr 2010.04.23. 18:19:00

Végre egy szellemes, valós poszt. Én is várom, hogy az elvtársak ezentúl ne talicskázzanak a BKV-ból (stb.) hanem sorbaálljanak a jegyért, majd ha a kaptárból kiszabadulnak.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 18:19:46

A konzervatív–liberális felosztás ugyanúgy értelmetlen, mint a baloldali–jobboldali. Cromwell idejében ott még jelentett valamit, néhol még később is, de nem minden liberalizmus jelenti azt, hogy mindent szabad, és nem minden konzervativizmus jelenti azt, hogy minden vasárnap sötét ruhában templomba kell járni, a szülőt magázni kell, dugni csak sötétben szabad és effélék. A liberalizmus eddig itt a szabadosság éltetését jelentette, és hogy a külföldi csak vigyen el az országból, amit akar, hiszen mi egy világméretű család része vagyunk. Majd most azt fogja jelenteni, hogy aki rendes, dolgos ember, azt minden jog megilleti a rendes élethez. Ha ettől most félnem kellen, akkor szívesen félek, csak lássam már.

boldogito 2010.04.23. 18:19:54

@Paranoid Android2:

Igazából nem voltam biztos benne, hogy ironikusnak szánod a dolgot, mert több posztodból is kisejlik, hogy Fideszes vagy.
Persze ez nem baj, csak nem mindig érzem, hogy az érem másik felét is megcsillantanád.
Bár a ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/2008/02/29/korai_szexualis_tapasztalatok
bejegyzésed óta mindent elnézek neked, mert ha elolvasom (sokadszorra) akkor még mindig röhögök.:)

thwarter 2010.04.23. 18:20:50

Lehet, hogy velem van a baj, de ez a poszt sem szinvonalasan, sem melyenszantoan nincs megirva. Inkabb olyan benyomasa van az olvasonak, hogy most, hogy vegre nagyszabasu Fidesz gyozelem volt a valasztasokon, a posztiro vegre szabadon, elengedett kezzel nyomhat a bilin.
Ami nem rossz, de erre nem erdemes meg csak a vitrualis teret sem pazarolni.

eremita 2010.04.23. 18:21:05

@Bnonim:
Az egyszeri ember felesége félrekúrt, amire a jóember jól megagyalta párját. Az asszonyka szipogva panaszkodta, hogy ez nem járja, mert csak egyszer lépett félre, bezzeg a szomszéd feleség már tizedszer csinálja de ő is csak egy verést kapott.

Ez jut eszembe az érvelésedről. Mindig remekül mulatok a zombiagyú Orbánisták indoklásán, miszerint a vörösseggűek sokkal többet loptak. Akkor Orbánéknak is szabad? Orbán és közvetlen cimborái soha semmilyen aktív munkát nem végeztek a képviselőségen kívül. Vajh mivégre tollasodtak meg?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 18:21:18

Látom, a liberalizmus pontosabb értelmezésére többen is rámozdultunk. Ráfér a fogalomra a tisztázása, mielőtt mindenki jól megretten tőle.

Várúr 2010.04.23. 18:25:24

@Androsz:
Egyébként a "Jézus utolsó megkísértése" c. filmet Európa számos országában sem vetítették (nem betiltották, mivelhogy DVD-n meg lehetett venni). A tilalom helyes volt, merthogy néhány tucat, vagy száz millió ember érzékenységét és elemi jóízlését sértette (éppúgy, mint a Bausch-féle vizeletbe mártott feszület, amit sznob idióták művészetnek kiáltottak ki). Ájult libbereknek nem ártana tudomásul venni: az ő szabadságuk addig tart, amíg nem karistolja másokét.

smartdrive 2010.04.23. 18:27:42

azért nem aggódtok, mert buták vagytok

stratez 2010.04.23. 18:30:21

A híradások szerint a szocik választási csalásra felhívása országos méreteket öltött. Mindenhonnan a fideszjelöltek nevében hamisított szórólapokról, telefonhívásokról érkeznek jelentések. Láthatóan minden egy lapra tettek fel, hogy hétfőn mi lesz, az nem számít. Remélem, a választók tudják mi a dolguk, és eltakarítják ezt a hányadék pártot.

thwarter 2010.04.23. 18:35:03

@Várúr: A kommentedbol kitunik, hogy nem lattad a Krisztus (!) utolso megkisertese cimu filmet, mert ha lattad volna, nyilvan nem jonnel azzal, hogy helyes cenzurazni az adott alkotast (ami egyaltalan nem volt vulgaris, vagy serto, vagy akarmi, csak nem tetszett nehany szmelynek a Vatikanban, ellenben a pedofil gyakorlatokkal, jo, tudom...). Es a muveszet es szolas szabadsaganak szentnek kene lennie, barmilyen oldalrol is jon az. Es sok (al)kereszteny, akik folhaborodnak remek filmeken, mint a fent emlitett, boldogan dorzsoltek a tenyeruket a Mohamed karikaturak lattan es felhaborodnak mindenfele fatwakon. Akkor ez most hogy is van? Mi is a baj a toleranciaval (=elturni, nem pedig szeretni, vagy akar egyeterteni)

sanyix 2010.04.23. 18:35:17

MOST VOLT A TV-ben!!!!

"LENVAI ILDIKÓ FÉLTI A SAJTÓSZABADSÁGOT" :SDDDDDDDDD LOOOOOOOOOOOOOLLLLL

fynndafrail 2010.04.23. 18:38:38

Asztaaa, hogy visít a sok beszart ballib büdösgyökér :-D
Abba ne hagyjátok, ez tényleg zene füleimnek.

csabakirályfi 2010.04.23. 18:42:10

"Nem lesz elég bevinni a mikinek a hivatalba negyven deka parizert, hogy az ember tanácsot adhasson, nem lesz pénz a berlini művészhaverok budapesti kiállításaira és rászabadul a piac a baloldali médiákra is, nem lesz állami emlő, aminek puhaságán el lehet hajcsikázni, amikor a bunkó olvasók már nem veszik meg az egykori kormányzati tanácsadók szövegeivel telezsúfolt termékeket."

Ezt a sok hülyeséget honnan gondolod?! Nyugi, lesz mindez, csak nem az eddigieknek. És hol a felsorolásból az adót nem fizetö cégek eltüntetése? Az a ti bajotok, hogy csak balra láttok. Mint a söröslovak.

bence87 (törölt) 2010.04.23. 18:46:44

a liberalizmus sajnos azt jelentette hogy szétlopták az országot, nem pedig a szabadságjogok védelmét. Belelőttek a tömegbe, a Kossuth tér hónapokig műveleti terület volt stb ez volt a szabadság?

sikos25 2010.04.23. 18:48:39

Ha Pintér lesz a Belügy Miniszter szabad lesz a lopás.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.23. 18:51:04

Abban együtt örülök veled, hogy az a sok állami megbízásból élő tehetségtelen senki, aki addig jobban élt, mint azt a képességei engedték volna, hétfőtől nehezebben talál ellopható közpénzt.

Azt azonban erősen kétlem, hogy akár "liberális", akár "baloldali" jelzővel lehetne illetni ezeket az arcokat. Én legalábbis SEMMILYEN ideológiát nem látok Gyurcsány és Kóka pártjában. Semmilyet. A tolvajlás nem ideológia. A vagyonadó baloldali dolog? A szólásszabadság korlátozása liberális? Lószart!

Egyébként attól sem leszünk jobb ország, hogy ezentúl nem a "baloldali", hanem a "jobboldali" filmesek készítenek nézhetetlen szarokat. Vagy hogy ezentúl nem a Népszabót, hanem a Nemzetet lesz kötelező járatni az állami hivatalokban. Vagy hogy a Fidesz vezetők valagát nyalják fényesre abban a reggeli műsorban, ahol korábban a szocik bránerén oboáztak.

De azért nagyon remélem, hogy Demszkyt látom még pórázon sétálni.

Paranoid Android2 2010.04.23. 18:57:27

@RAMBO: Az apró örömöket is meg kell becsülni.:)))

Paranoid Android2 2010.04.23. 18:58:08

@RAMBO: Az apró örömöket is meg kell becsülni.:)

freagle 2010.04.23. 19:01:29

Android,
a bejegyzésedet olvasva nem tudtam eldönteni, hogy

1. Komplett hülye vagy, akinek az agyára ment a nyolc év ellenzékiség frusztrációja

2. Menthetetlenül sötét és tájékozatlan vagy, akinek halvány gondolatkezdeményei sincsenek a világról.

Mindenestre felhívnám a figyelmedet arra, hogy a "liberalizmus", mint olyan, konkrét, jól körülhatárolható tartalommal bíró (bár számodra nyilvánvalóan ismeretlen) fogalom, aminek köze nincs se Hagyó Miklóshoz, se a BKV vezetőihez, se ahhoz a médiapolitizáláshoz, aminek egyik oldali megjelenését oly látványosan pellengérre állítod - miközben persze, amúgy demokratikusan, a másik oldalát nem. Mert azok ugye a "tieid", azoktól ez rendben van.

Szintán felhívom a figyelmedet arra, hogy a kétharmaddal nem az a baj, hogy sok embernek, akinek eddig a "politikacsinálás" volt a megélhetése, most nem lesz munkája - ez teljesen rendben van, mi több, üdvös. Még csak nem is az, hogy "jön a Patásördög Orbán" meg a Fidesz, mert ez is rendben van. (Még ha Orbánon ugyanezeket a pszichés elvonási tüneteket lehet is néha látni, mint amit te produkáltál most ide, csak visszafogottabban. Ld. 1. forduló éjszakája.)
A kétharmaddal az a baj, hogy megszűnik a demokratikus rendszer lényegét adó, ellensúlyt képező intézmények védettsége, és ettől a kiegyensúlyozott működése is. A fenyegetettség árnyékában nehéz elvi döntéseket hozni. Megvan a kockázata annak, hogy az egész rendszer felborul, vagy legalábbis működésképtelenné válik, kontroll híján.

Most persze klasszul hangzik, hogy végre a sok komcsi újságírónak befogják a pofáját. Meg a sok szemét komcsi politikus mehet végre a börtönbe. Egészen addig, míg - még egyszer mondom, kontroll híján - egyszer csak nem rád böknek valakik, hogy te is komcsi vagy, mert nem pont azt mondod/csinálod, amit ők elképzeltek.
Ellensúly nélkül csak a józan önmérsékletben lehet bízni - ez azonban, miután hatalomról beszélünk, meglehetősen gyenge remény.

Az a hatalommegosztás, amit a kétharmados küszöb jelent, és ami alapvető garanciája (volt?) mindannyiunk egyéni szabadságának (a tiednek is, meg az enyémnek is) . liberális találmány. És ez van most veszélyben a 2. fordulóban.

EMU 2010.04.23. 19:05:41

Teljességgel naiv és ostoba írás, láthatóan köszönőviszonyban sincs as szerző a kzállapotokkal és a fidesz jelenlegi státuszával a közéletben, valamint közbeszerzésekben, beruházásokban. Elszámoltatás és felelősségre vonás ugyanis nem lesz. Legalábbis az a vérgőzös kárörömteli, amit a posztoló annyira kíván, az a nyilvánosan lefolytatott meghurcoló, ami olyan jól esne, amit annyira bután óhajt a cikkíró, az semmi esetre sem. OV sem hülye és ő sem tétlenkedett az elmúlt 8 évben meg a pártja sem és a káderei. Bilit nem fog borítani, mert az kurvára fröcsköl. Aki ezt nem látja, az majom. Neki szólnak a reklámok és a mónika só.

rlaur 2010.04.23. 19:06:24

Ez nem liberális ország, és nem bal- vagy jobboldali, és még csak nem is fideszes. Az emberek több pénzt akarnak kapni, és Orbántól azt várják, hogy majd ad nekik. Amire én nagyon kíváncsi vagyok... :D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 19:06:37

@Várúr: "az ő szabadságuk addig tart, amíg nem karistolja másokét."

Lehet, hogy ezt már mástól is olvashattuk, de akkor is jó helyen van itt is ez a sor. Jól fogja meg a liberalizmus és a szabadság közötti lényeges különbséget. A bunkó, aki nem akar senkihez sem igazodni, liberalizmust követel. Aki megérti, hogy békességben, egy közösségben élni másokkal nemcsak fontos, hanem hasznos is, neki is, az megelégszik a szabadsággal. Amelyet azok látnak megtiporva, akik nem akarnak igazodni senkihez és semmihez.

@thwarter: "a muveszet es szolas szabadsaganak szentnek kene lennie"

Gőzöm sincs, miért kellene szentnek lennie a művészet szabadságának. Még a szólás szabadsága esetében is túlzásnak érzem a "szent" minősítés megkövetelését. De a művészet csak egy olyan tevékenység, amelynek elsősorban esztétikai értékkel kellene rendelkeznie, és ebbe beleférhet a ronda is, ha valaki azt tartja jónak. A megélhetési művészek manapság szívesen próbálnak feltűnni azzal, hogy megbotránkoztatják az embereket, akiket aztán ők, mint az igazság kizárólagos tudói, nyárspolgároknak neveznek. Temetésre nem járunk röhögni, templomba nem járunk vacsorázni, nem hokizunk az utcán és nem fingunk vendégségben. Néhány naturális példával talán sikerül érzékeltetnem az érzéketlen liberalistákkal is, hogy vannak olyan közösségi íratlan szabályok is, amelyeket be szokás tartani, ha valaki nem akarja kizárni magát a közösségből. Ezeknek a fontosságát a művészetnek álcázott botránykeltés sem írhatja felül.

Egyébként Várúr elmondta, hogy a film nem betiltva volt, hanem a mozivetítését hagyták el, valószínűleg a demokrácia jegyében bizony szólásra emelkedett emberek megbotránkozását elkerülendő. Aki akarta, megnézhette. Ezt betiltásnak nevezni csöppnyi túlzás. És várom a második példát is a "betiltásra", amelytől most majd tartanunk kell.

tölgyes 2010.04.23. 19:08:47

Van a világon olyan liberális ország amilyet a mi liberálisaink elképzelnek maguknak?????????????.. Ha van ilyen akkor írják meg nekem, hogy melyik az. Érdeklődéssel várom.

Paranoid Android2 2010.04.23. 19:12:13

@freagle: Nem tudom eldönteni, hogy elolvastad-e a szöveget, valamint azt, hogy nevettél-e már az életedben.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.23. 19:12:19

@tölgyes: PL. Észak - Korea, ahol lehet játszani az emberekkel, kísérletezni velük, és ha nem sikerül, hát nem sikerült...

tölgyes 2010.04.23. 19:19:02

@Joseph Adama: Én azt hiszem, hogy ez az egyik helyes válasz..:::))) Másoktól mégis várom a további ötleteket!!!

valaki23 2010.04.23. 19:21:46

Bakker, nem lesz ez így jó, megint könnyesre röhögtem magam. Fasza vót. Jól esett.

Jonas-R 2010.04.23. 19:21:50

30 körül vagyok, semnem szoci, semnem fideszes, legkevésbé jobbikos, 12 éve szavazok segglyukkal.

Előveszem a hírarchívumokat, beszélgetek az ősökkel, és komolyan kíváncsi vagyok mit alkot a fidesz a kétharmaddal, de van egy B tervem migrációval indítva.

A parlamentet meg kell nyírbálni, a választási törvényhez hozzá kell nyúlni, a kerületeket tényleg át kéne alakítani, valós régiós felosztást a megyerendszer helyett (pl, mert így kapjuk az EU-s pénzeket, szóval papíron már rá van erőszakolva az országra), az önkormányzatokat le kell építeni, közmunkaprogramot helyesnek tartok indítani, ezek mind pártolható elképzelések.

És megvalósítható úgy is, hogy bebetonozom a hatalmam, a nagy átszervezésekben minden "rendszeridegent" eltávolítok, és neadjisten en mondom ki megy közmunkára...

A bölcsebbik énem pedig azt mondja, hogy semmi, de semmi nem fog változni. A fidesznek kell az ellenfél, mert uszít, és ahhoz szükség van valakire, aki nemzetáruló, haza sírba döntő, stb... Anélkül nincs valós ideológiája. (nem mintha az MSZP-nek lenne). Az egész mögött gazdasági érdekcsoportok vannak, és ők mozgatják azt amin fröcsögtök/röhögtök a kommentekben. A jobbik és az elempé mögött még csak most szerveződik, a jobbik mögé nem fog tudni, ezért szét is esik majd a párt, az LMP mögé meg bevonul az megtépázott szadeszes vallakozói kör. Kicsit megkeverik a lapokat, dobnak csontokat amin lehet hőzöngeni, és folytatódik minden ott, ahol ... ahol elkezdődött. (az okos komcsizoknak mondanám, hogy a fideszben több volt mszmp tag ült kormányzása alatt mint az mszpben.)

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 19:22:07

@freagle: "Megvan a kockázata annak, hogy az egész rendszer felborul, vagy legalábbis működésképtelenné válik, kontroll híján."

Úgy van, megvan a kockázata. Oda kell majd figyelni arra, hogy amikor a dolgok nem egyszerűen kényelmetlenné, hanem veszélyessé kezdenek válni, akkor idejében ki kell venni a hatalmat a vezér kezéből. Nehéz dolog időben észbe kapni, és még sokkal nehezebb mozdulásra bírni a sok tunya embert. Csak nézzétek meg, egyetlen szavazásra is 3 millióan sajnálták a fáradságot.

Kockázatos, de most már kockázatos megoldás kell, mivel nincs más. A demokráciának nevezett tépelődő totyorgásból, huzakodásból, szigorítok-visszavonom játszadozásból elegendőt láthattunk eddig, és tudjuk, hogy hol tartunk ennek a híres demokráciának az eredményeként. Most itt az ideje, hogy teljhatalmat adjunk valaki kezébe, hogy mozduljunk már végre valamerre. Ha rossz irányba is, de mozduljunk már, mert egyhelyben topogva biztosan éhen pusztulunk. Aztán ha mozdulunk végre valamerre, akkor elkezdhetünk a következő teendőn gondolkozni. Mivel a szólás szabadsága nem fog egyhamar eltűnni a legrosszabb esetben sem, lesz alkalmunk még beszélni erről, ha úgy hozza a helyzet.

freagle 2010.04.23. 19:30:03

@Paranoid Android2:
1. Természetesen igen.
2. Igen.

Ha viccesnek szántad, felhívom a figyelmedet - másnak is felhívtam már - hogy a mocskolódás nem vicces.

Mielőtt te is megkérdeznéd, neked is elmondom, hogy mások nevét, vagy pl. egy eszmét negatív jelzőkkel indokolatlanul összefüggésbe hozni, az a mocskolódás.
A megjegyzésem párt- és személyfüggetlen.

tölgyes 2010.04.23. 19:32:57

@freagle: Amikor Szanyi elvtárs olyat szólt, hogy "Megellett az Orbánné.." az valóban mocskos mocskolódás volt.. de én ezt itt most nem látom..Kicsit talán kemnény.. de nagyon időszerű

freagle 2010.04.23. 19:38:12

@Androsz: Értem a logikádat, és sok tekintetben igazad van. A sajtószabadságot nem könnyű megszüntetni ma már (ld. Internet), és a külpolitikai körülmények (pl. EU) is erős kontrollt jelentenek. De nem elég erőset.
Másfelől hibásnak tartom azt az érvelést, hogy az "eddigi demokratikus tötyörgés nem működött, próbáljuk ki az erős kezet". Nem a rendszerrel volt ugyanis a baj, hanem a működtetőivel. A rendszer lényege a párbeszéd, a verseny, és ezek alapja, egymás elfogadása partnerként/versenytársként. Erről szól a demokrácia. Nálunk a probléma az, hogy nincs minimális párberszéd sem (ezért nem lehet fontos, gyakran szakmai kérdésekben sem előre lépni) és nincs verseny, csak háború. A politika résztvevői nem partnerek, még csak nem is versenytársak, hanem ellenségek, akikkel szemben gyakorlatilag bármi megengedhető. Ez így a szemlélete miatt nem demokrácia, még ha az intézmények meg is vannak. És ezen bizony nemhogy segíteni nem fog, de sokat ront majd az "erős kéz". És ez szerintem nagy baj.

art-isjus 2010.04.23. 19:41:06

Engem az érdekelne,hogy ez az írás komoly e vagy sem?És ha komoly:
a szerző már a választási eredmény kiderülésekor elélvezett,vagy csak akkor a,mikor elkövette ezt a szavakba öntött seggnyalást?

Nádasi Balázs 2010.04.23. 19:46:29

Tisztelettel jelzem, hogy nekem nem jár az ÉS, sem a havi hatszáz lepedő, de ha utóbbi volna, még az előbbit is kénytelen-kelletlen lenyelném. Orbán Viktort pedig nem szeretem, mert ő maga is paranoiás, megalomán stb. Fidesz-hatalom jöhet, sőt, négy éve is nekik állt a zászló, csak aztán az emberek egy része mégse akart inkább az Orbán-Mikola párosra szavazni, az a pár százalék döntött. Emlékeztek még, mekkora felháborodás volt jobboldalon, hogy választási csalás? Ott lettek elvetve a mai jobbikos életérzés és mentalitás magjai (persze kellett hozzá ez az ostoba és bűnrossz MSZP is, hogy azok fel is nőjenek, és most már a Fidesz fejére kezdjenek nőni). Szerintem.

Paranoid Android2 2010.04.23. 19:49:42

@freagle: Szerintem meg nem. Egy dologra gondolunk?
Nézd meg valahol a nevetés és a humor definícióját.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.04.23. 19:51:34

okoskodik a sok szerencsétlen mszp-szdsz-mdf rajongó. fogjátok már fel, hogy a kedvenc bandátoknak vége van mint a botnak. veszítettetek, a pampogás ezen nem segít.
én kérek elnézést, hogy a következő években nem fognak titeket rendszeresen kirabolni a szocik. ne haragudjatok, amiért nem tettem meg azt a szívesséket, hogy rájuk szavazok.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 20:11:06

@freagle: Te egy ideális demokráciát írsz le, és te magad is megállapítottad ennek a hiányát. Stimmel, a demokrácia valóban érdemleges párbeszédre, a megoldás közös keresésére alapulna, de tudjuk, látjuk, hogy ez itt ma nem megy. Sokat hallott szólam, de ettől még tényleg igaz, hogy kettészakadt az ország, két egymás ellenségévé vált fő párt támogatóiként. Nem itt és most történt meg ez először, ezt szükséges megjegyeznünk, de a jelenség megbénítja az országot, láthattuk. Az nem jó érv, hogy "értelmes párbeszédre van szükség, miért nem fogadjátok el hát, amit mondunk?", Lendvai Ildikó előjött egypárszor ezzel az ökörséggel, amit ő esetleg komolyan gondolt, kinézem belőle.

Ha párbeszéd híján döntetlen a meccs, patt, akkor nem jutunk sehová. A demokrácia is csak erőfölénnyel működik, legalábbis a modern nyugati értelmezése szerint, ezt lássuk be szépen, ezért a demokráciát ne is igen emlegessük többé. Mert a demokrácia nem megegyezés, hanem erőfölény. Ha csak kis fölény, mint amit a szocik fel tudtak mutatni korábban, akkor a felénél valamivel kevesebb ellenérdekelt ember demokratikus követeléseit magasról le lehet szarni, így működik a rendszer. Ha most kábé kétharmada a szavazóknak egyirányba mutat, az a helyzet emlékeztet a leginkább a demokrácia értékeire, a nagy többség egybeeső szándékaira. A mai értelmezés szerint ez paradox jelenség, mégis akkor uralkodik igazságosan a démosz, ha túlnyomó többségül van megelégedve egy új tervvel. Bizony-bizony.

Bajnai nem lett volna reménytelen alak, ha nem markolták volna a tökét olyan szorosan a legfontosabb elvtársak. Az ő legnagyobb vétke az volt, hogy belengetett ésszerű, de kényelmetlen dolgokat, majd a demokrácia és a szólásszabadság jegyében mindenki elkezdett sivalkodni, és a demokráciára példásan sokat adó kormányfő visszavonta a nem eszetlenül hozott döntéseit. Erre képes a demokrácia, lehetetlenné teszi a saját érdekében esedékes változásokat. Ha a gyereked beteg lesz, te gyógyszert adsz neki, amely persze keserű. A gyerek demokratikusan ellenkezik, és a demokrata szülő elteszi a gyógyszert, a gyerek pedig betegen fetreng. A határozott és a gyerekénél legalább valamivel többet tudó szülő viszont belediktálja abba a gyerekbe a keserű orvosságot, és a gyerek nyivákol, majd meggyógyul. A demokrácia csak akkor működhet jól, ha nagyjából jól menne a dolgok. Akkor lehet azon töprengeni, hogy erre vagy arra, de ha szarban vagyunk, akkor kell egy határozott felnőtt, aki letolja a torkunkon azt a szar orvosságot, és mi reménykedjünk abban, hogy a jó orvosságot adja. Ha sokáig fetrengünk betegen, azzal legfeljebb a szenvedéseinket hosszabbíthatjuk meg, hát essünk végre túl a dolgon.

Balaint 2010.04.23. 20:13:55

Kedves Android!

Így jár az ember, ha az index címlapjára kerül, különösen amikor a bérrettegők, bérkifizetési helye végleg megszűnni látszik. Én sem gondoltam volna hogy ennyien vannak közülük akik értenek az internethez, de vigasztal, hogy jó eséllyel itt volt az össze (már csak az IP címüket kell visszakeresni).

Üdv

B

Balaint 2010.04.23. 20:14:30

Még egyszer grat a remek poszthoz!

aliglajos 2010.04.23. 20:46:23

sokat néztél a parasztvakító gépbe, android. kikapcs.

franta 2010.04.23. 20:46:53

@safranek: Azt a filmet momentán a hitgyüli (szdsz-közeli) brancs akarta betiltatni. Ők tüntettek a Toldi mozi előtt. A Vatikán hivatalos állásfoglalása az volt, hogy a film MŰVÉSZETILEG elsőrangú, de a mondanivalója távol áll a katolikus egyház álláspontjától. Kéretik utánanézni az akkori újságokban.
Ennyit rólad, te f... safranek.

aliglajos 2010.04.23. 20:52:45

@franta: szánalmas a kioktató, buta stílusod. én utánanéztem, te f... franta.

"A Magyarországi Református
Egyház Zsinata mintegy kétmillió református nevében tiltakozik az
ellen, hogy az RTL Klub televízió műsorára tűzte Martin Scorsese
"Krisztus utolsó megkísértése" című alkotását."

gabriel8 2010.04.23. 21:06:52

Ha mindenkit, aki a Fidesz érában semleges volt, de utána mert betelt a pohár és félreállították, Fidesz közelinek mondtok és emiatt ROssz ember, akkor most az ország 55%-a is rossz ember ? Ezt nevezik árokásásnak !
Gratulálok.
Kondor K is a rádióban független lett, de ahogy eltakarították és AHOGY, utána kimondta hogy gondolkodik.
De miért nem bezsélünk Gálvölgyiről, Farkasházyról és a sok "független" baloldali íróról, mint "Debreczeni" :-))) Mennyire független ő ??? Vagy Surányi...stb
no comment
Keserű a szőlő...
most nektek jönnek rossz évek, de az országnak jó!! és végre 2/3-dal rendet lehet tenni, el lehet takarítani azokat akik ide vezették az országot ..
hihi :-))

Jamesboci 2010.04.23. 21:11:34

@Devil:
kisszerű vagy. elvettem a 18500 ft nyugdijadat is.

tölgyes 2010.04.23. 21:12:09

Most hallom, hogy a szeméttelepen találtak néhány zsák iratot!! A csomagban atomenergetikai pénzügyi dokumentumok vannak..::((( Így szép az élet..!! Így működik a szocialisták állama!!

Jamesboci 2010.04.23. 21:12:27

@gabriel8:
milyen 55%?
EGYENLŐRE 206- 20 AZ ÁLLÁS....

Jamesboci 2010.04.23. 21:13:53

@tölgyes:
ez tévedés, maguk helyett
küldték a pakkot....

mikka 2010.04.23. 21:16:08

Tisztelt Szerzo!

Ritkan erzem ugy hogy objektiv..a lenyeget megragado es hiteles irast olvasok..
Ez egy ilyen iras. Ezzel az irassal nem lehet vitatkozni. Akinek ilyesmi megis folmerul a fejeben az nem latja a fatol az erdot.. Az iras egeszen egyszeruen megvilagitja a tarsadalmunk legnagyobb problemajat..es a megoldast is megmutatja.
Ennek az irasnak szinte minden Magyar ujsagban a cimlapon kene szerepelnie tiltakozaskent a problemak eloidezoi ellen. Ujra szeretnem kimondani..Aki maskepp latja az nem latja jol..
Koszonom hogy tolmacsoltad az en, es szerintem sokan masok velemenyet ismeretlenul is.. Mert nem kell ismerned hogy tudd mit erzek.. Egy helyen elunk..ide tartozunk..Ilyenkor tudom hogy Magyar vagyok s azt is hogy nem vagyok egyedul..

art-isjus 2010.04.23. 21:17:16

@Jamesboci: Nem...az az állás,hogy 2.8 millió ember szavazott a fideszre,több mint 5 millió meg nem.Ez azt jelenti,hogy 5 millió ember nem kér a fideszből akármennyire szar is az mszp.Ezen kéne elgondolkodni,hiába nyertek.

freagle 2010.04.23. 21:30:10

@Paranoid Android2: Mindig csodáltam az olyan embereket, akik két sor után tökéletes képet tudnak másokról kialakítani.
Szinte irigyellek.
Azért kicsit furcsállom, hogy a tartalmi észrevételeimhez valahogy nem szóltál hozzá. Az nem megy, vagy a demokráciát, mint olyat, nem tartod elég fontos kérdésnek ahhoz, hogy beszélj/vitatkozz róla?

kvadrillio 2010.04.23. 21:31:09

...én nagyon nyugodt vagyok felőle.......ha meg kizökkent a nyugalmamból, legfeljebb megyek kordont bontani ! :O)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.23. 21:37:14

Ez jó volt :)

Amúgy ja, hát attól félnek, hogy nem lesz HATALMUK meg pénzük, és nem igazán a nagy halak, mert nekik lesz mentelmi joguk - ildikának is - az, hogy a szabadságot féltik, csak álca, hol érdekli az őket.

tölgyes 2010.04.23. 21:37:21

@Jamesboci: Hogy erre nem gondoltam.. Pedig nekünk ŐK kellenek a szemetesbe!:)

tölgyes 2010.04.23. 21:38:12

@ColT: Csak akkor lesz, ha nem lesz meg a 2/3-ad!

fvipera 2010.04.23. 21:39:08

@joerg1234: szervilis egy nép vagyunk, na. az ember szeretne igazodni és nagy igyekezetében elveszíti humorérzékét is. pedig arra nehéz időkben nagyobb szükség van. hajrá Magyarország

freagle 2010.04.23. 21:44:49

@Androsz: Értékelem a törekvésedet, hogy érvelj, de szerintem két ponton is tévedsz.
A szülő-gyerek hasonlat egyrészt azért nem jó, mert ez egy tipikus alá-fölé rendeltségi kapcsolat, szó sincs demokráciáról. A jó szülő persze igyekszik szót érteni a gyerekével, de alapvetően nem ez alapján működik egy család. Legalábbis nálam sok kérdésbe a kölyköknek nincs beleszólása, például a gyógyszerbevételbe sem. :-) Másrészt azért sem jó ez a hasonlat (a te szempontodból) mert ezzel éppen Gyurcsány reform törekvéseit igazolod. E felvetés szerint Gyurcsánynak volt igaza, hogy olyan alapvető átalakításokat erőltetett, pl. az egészségügyben, amit a társadalom többsége (tegyük hozzá, erős ellenzéki alájátszással, ezt hívják aknamunkának) nem fogadott el. Akkor most mégis neki volt igaza, csak még erőszakosabban végig kellett volna nyomnia őket?

A másik tévedésed valójában féligazság. A demokrácia valóban a többség uralma (a kisebbségek védelme mellett - tegyük hozzá). A többségi döntés azonban feltételezi, hogy a démoszt valóban választási helyzetbe hozták, azaz tájékoztatták. Ezt szolgálná ugye a kampány, és annak központi eleme a választási (leendő kormány-) program. Esetleg például a miniszterelnök-jelöltek vitája. A nép legyen képben, mik közül választ.
Magyarországon azonban nincs klasszikus értelemben vett kampány, és nincs verseny sem. Magyarországon háború van, meg leszámolás.
Persze, a többség választott, de nehogy azt akard elhitetni (mert gondolom, te magad sem hiszed) hogy a többségnek akár halvány fogalma van (sőt, hogy akár halvány fogalma lehet!!!!) arról, mi következik, mit is válaszott valójában.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.23. 21:50:52

@csabakirályfi: Remélem is, hogy pl. a Megyeri hídért ki nem fizetett lóvékat kiverik azokból az ÁLLAMI (milyen kormány is volt) cégekből, akik basztak kifizetni a hazai vállalkozókat!

2010.04.23. 21:56:50

elég idillikus kis posztocska volt ez, asszem. rózsaszín cukorka, ködöcske lengi körül. igen, orbánék jómultkorában is igen nagyot alakítottak a négy évük alatt, csak például éppen lószart sem. a mutatók például nemigen emelkedtek a kormányzás átvétele utáni első - második évtől, sőt estek, viszont a népnek tényleg igencsak jól esett elosztogatni, amit az előzőek megtermeltek nekik. a helyzet az, hogy most - ha nem is a megtermeltek, hanem a meghozott szigor révén - megintcsak adott a szitu a kollégista fiúk számára a jó színben való feltűnéshez, hiszen megint más kaparta ki nekik a gesztenyét. ebbe a hazugságok is, meglátjátok, simán bele fognak férni (ugye, elfüstölt, azonnali, nagy mértékű adócsökkentés stb., amivel amúgy én nem értenék egyet), vesszen fletó, meg bajnai, mi vagyunk a nép igazi barátai.

móka, kacagás.

hátsó szándék 2010.04.23. 21:57:27

Ha eljő Orbán Viktor... azért én szeretném hozzátenni, hogy nem azzal van a baj, hogy Orbán miniszterelnök lesz. Önmagában ettől még nem ijedek meg.

Az a baj, hogy könnyen lehet, hogy Semjén az ország második embere lesz. Vagy Bayer Zsolt lesz a TV elnök. Kövér a házelnök. Egy Kerényi-szerű arc lesz a Nemzeti Színház igazgatója. Philip a kormányszóvivő. A Hír TV-s, Echo Tv-s banda olyan erős pozícíóban lesz, mint soha. Ők lesznek a magyar társadalom meghatározó arcai, hangjai. Na ezért én leiszom magam vasárnap este.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.23. 21:58:01

@tölgyes: Remélem igazad lesz :)

@freagle: Érteni amit mondasz, de a reform nem egyenlő valaminek a földig rombolásával, és ugyanakkor a Fityisz sem fog mindent erőből lépni. Én sem szerettem őket az állandó "akkor sem" -ezésükért, de a maszop magára vethet a szadesszel való szakításáért, illetve azért, hogy folyamatosan olyasmiket csináltak, amiért megutálták őket az emberek.

A másik, az összes, itt a maszopot védő emberkétől kérdem, nektek mostanában jobb lett, vagy ez alatt a 8 év alatt, hogy ennyire odavagytok? Mert nekem, meg a családomnak kurvára nem lett jobb. Ja bocs, mi fizetünk adót is.

tölgyes 2010.04.23. 22:16:49

@ColT: Az alaphelyzet az, hogy az MSZP az elmúlt 8 évben elkúrt 18.000 milliárdot az adóinkon felül. Ők elhúznak, de az adósság marad. A 2/3-ad pedig kell ahhoz hogy azért meg lehessen tőlük kérdezni, hogy merre meddig.. MÁSKÜLÖNBEN ELBÚJNAK A MENTELMI JOG MÖGÉ.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 22:21:20

@freagle: A szülő–gyerek kapcsolat valóban nem demokratikus. Én éppen azt mondom, hogy gyarkan attól marad a gyerek életben, mert alapvető szabályokba és döntésekbe nincs sok beleszólása. Vannak ilyen helyzetek. Az én véleményem szerint most az ország is ilyen helyzetbe került.

Gyurcsány reformtörekvéseiben, ha voltak ilyenek, nem a reformtörekvés volt a probléma. Pontosabban a probléma az volt, sok gyerekember számára, de nem ez volt a hiba. Hanem hogy rossz gyógyszert próbált leerőltetni a torkunkon, és nem is biztosan azért, hogy jobban legyünk, hanem talán azért, hogy ne bömböljünk már annyit. Reform kellett volna már régen is, és ha Gyurcsány megcsinálta volna, akkor ma elismeréssel adóznék neki, és ezt halálkomolyan mondom. Lehet, hogy nem szeretném, de elismerném az értékét annak, amit tett.

De nem tett semmi lényegeset. Kicsit összekavart pár dolgot, ígért néhány jó nagyot, aztán ezzel véget is ért a "reform".

Emlékezz arra is, hogy amikor Orbán egyszer azt merészelte mondani, hogy rendre volna szükség, akkor mekkora sivalkodást csaptak a szoci vezetők. A rend nekik nem érdekük, mert nehezebb eltűnnie benne a gazembereknek. Reformnak meg akármit lehet hívni. Én elég öreg vagyok már ahhoz, hogy átéljek jó pár tanügyi reformot. Egymást érték a reformok. És most kérlek, nézz körül, hogy hol tart jelenleg a magyar alapszintű közoktatás.

"A nép legyen képben, mik közül választ." Drága barátom, te ezek szerint nem emlékszel arra a felmérésre, amelyet négy évvel ezelőtt készített valami cég a szavazópolgárok körében. Az eredmény az volt, hogy - ennél csak magasabb lehetett a szám, ha rosszul is emlékszem - az emberek 6%-a úgy tudta, hogy Orbán Viktor az akkori miniszterelnök. Félmillió szavazójogú állampolgárunk!! Hát miféle kampányt tartanál te eléggé tájékoztató erejűnek ahhoz, hogy az ilyen ostoba barmok csöppnyi kis agyához elhatolni képes legyen? Az értelmesebb embereknek elég, ha sok dolgot elmondanak. A kevésbé értelmeseknek segíteni is kell megérteni azokat, amiben persze már a második lehetőség van a ferdítésre. A még kevésbé értelmeseknek semmiféle tény nem segít, őket jelszavakkal és képzetekkel kell terelgetni. "Veszélyben a sajtószabadság", "Orbán leszámolásra készül", "Uralomra jut az antiszemitizmus" meg hasonló baromságok. Hogy mi legyen a maradékkal? Hát semmi, azok majd mennek a többi után.

Én TUDOM, hogy a többségnek nincs sok sejtése arról, hogy kit választ és mit választ ezzel. Hellászban, az igazi, párbeszédre alapuló demokrácia szülőhazájában nem is volt mindenkinek szavazati joga. Mert engem is nagyon idegesít, hogy miféle primitív alakoknak van meg a kétségbevonhatatlan joga ahhoz hogy az én sorsomról is döntsön, anélkül, hogy egyáltalán értené, hogy miről szó a tévéhíradónak az a része, amikor nem egy autóbalesetről vagy ámokfutóról beszélnek. Demokrácia van, tehát vegyen részt a nép uralmában a szivacsossá ivott agyú, iskolázatlan paraszt is, hiszen még ő is ember valahol.

Azt elhiszem, hogy az MSZP-nek fáj, hogy Orbán nem vállalta a vitát ezzel a jellegtelen senkiházival. Vagy akárkivel. Az MSZP nyolc évét nem tudja letagadni senki, ezért az MSZP-nek az egyetlen reménye az lett volna, hogy ha bármilyen ostobán, értelmetlenül is, de beleköthessen abba, amit Orbán a neki feltett kérdésre mond. Mindegy lett volna, hogy mit mond, vagy akár az ellenkezőjét, be lehetett volna akaszkodni, gúnyolódni, kajabálni, és azokat, akiknek már csak az egymondatos információk férnek az agyába, meg lehetett volna bűvölni ennyivel. Olcsó módszer, de működik, ha amikor a másik nyitja a száját, mi már akkor röhögünk rajta látványosan.

Mindenkinek joga van megválasztania a kampánya jellegét. A Fidesz úgy döntött, hogy minimálkampányt folytat. Látod, hogy ez sok embernek elég is volt. Az MSZP pedig szűköl, és azon acsarog, hogy Orbán nem állt ki céltáblájuknak. Pech. Mivel sok éve figyelem a néha hihetetlenül ostoba kötözködésüket, nem tud fájni a szívem értük, mert most kénytelenek lettek volna egyedül kiállni a nézők elé - miért nem tették? - és csak úgy egyszerűen tájékoztatták volna a tájékozottságra szomjúhozó népet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.23. 22:28:36

@hátsó szándék: Úgy gondolod, hogy a Hír Tv eddig Lendvai Ildikó szíve csücske lett volna? Merthogy elég háborítatlanul működik egypár éve, a kormány szándékait és tetteit szemrebbenés nélkül kritizálva. Vagy talán azt akarod mondani, hogy a kétharmados parlamenti többség többség majd nagyobb hatalmat ad a kormánynak a tévék fölött? Megmondom én, hogy mi fog változni: a tévéknek osztott pénzek eloszlása. A médiatörvény fele csak ezzel foglalkozik 1996 óta. Az állami hírek ezután is az államot fogják támogatni, az ellenzéki hírforrások pedig ezután is megtalálják a módját annak, hogy működjenek. Akik Lendvai aktuális hülyeségén megtapadva a sajtószabadságot kezdik izgatottan félteni, azok nyugodjanak meg, mert jó pár év kemény munkája kell ahhoz, hogy a sajtószabadság veszélybe kerülhessen. Ha valaki ettől szeretne félni, hát tessék, féljen, érezze vele jól magát.

Bal 2010.04.23. 22:35:06

@Paranoid Android2: Pontosan tudod te is, hogy kis hazánkban míg egy oldalon politikusnak álcázott gengszterek valóban liberalizmus fedőnév alatt lopnak, a másik oldalon meg primitív alakok szitokszónak használják a liberalizmust, hogy terjesszék a sötétséget a nem túl kifinomult fejekben. Neked ehhez a nagyszerű, második vonulathoz sikerült csatlakoznod, gratulálok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.23. 22:44:11

@tölgyes: Nem csak ehhez, hanem hogy egyáltalán ki lehessen vezetni az elqrt országot a gödörből.

Régen a görögöknél erre diktátort választottak.
Ma sem lenne hülyeség, de manapság már nem adná vissza a hatalmát :D illetve nem nagyon van olyan ember aki maga elvezetne egy országot.

@Bal: A liberalizmus azért lett szitokszó, mert az élharcosai sem értik lényegét, és anarchiára (azaz valami hasonlóra) gondolnak mögötte.

Én sem szeretnék rendőrállamot, de pl. az iskolából lógást meg a tanárok megverését nem ártene büntetni b+

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.23. 22:46:26

@Androsz: Meg a másik, hogy a maszop mintha nem adta volna ki a gazdaság valódi adatait (ez ismerős még a dübörgő gazdaságos kampányból is...).
Adatok nélkül meg nehéz min vitázni.

Meg hülyékkel nem érdemes vitázni.

Bal 2010.04.23. 23:56:02

@ColT: Mondjuk inkább azt, hogy bevetted az ellenségei propagandáját.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.24. 00:09:52

@Bal: Hát, ezek szerint te ismered a kormány és/vagy a KSH által a választás előtt közzétett gazdasági számadatokat. Légy jó hozzánk, és áruld el, hogy legalább pótlólag hol olvashatjuk őket, mert idén én bizony semmi érdemlegeset nem láttam a témáról megjelenni, pedig reméltem, hogy látok majd.

@ColT: Négy éve, erre sajnos élénken emlékszem, februárban már tudni lehetett, hogy nagy gáz van, mert a különféle, akkor olvashatóvá vált számok baromira nem stimmeltek. Nehéz több intézménynek úgy hazudnia különféle dolgokról, hogy azok végül ne keresztezzék egymást. Idén nem volt semmilyen szám, de nekem már nem is volt szükségem rá, mert az elmúlt négy évben láttam épp elég számot ahhoz, hogy ne legyen sok kedvem kacarászni. De látod, van, még most is, olyan, aki azt, hogy szarul állunk, az ellenség propagandájának tartja. Szívesen élnék ott, ahol ő, mert ott ezek szerint szívderítőbbnek látszanak a dolgok.

lorantka_a_gall 2010.04.24. 00:15:23

@Androsz: ha háborítatlannak gondolod, akkor kicsit lemaradtál. HirTV kitiltása a rendezvényekről, nyilatkozat folyamatos megtagadása, Veress bikázása, a drogügy a célpontosok ellen, hirdetésstop állami cégek részéről, riporter meghurcolása golyóügyben, stb. Azt meg hadd ne vegyük már szívcsücsökségnek, hogy nem vitte el őket a fekete autó. Lendvain nem múlott, csak már nem a hetvenes évek járnak.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.24. 00:33:44

@lorantka_a_gall: Jó, a háborítatlanság valóban túlzás, de az, hogy nem nyilatkoznak nekik, engem nem emlékeztet a sajtószabadság eltörlésére. Olyan még nem volt, hogy ne mondtak volna híreket annak ellenére, hogy nem nyilatkoztak nekik.

Az pedig, hogy most a Hír Tv-s banda meghatározó pozícióba kerül, nem mondhatok mást, hogy valaki mindig meghatározó pozícióban van. Most majd olyanok lesznek, akiket eddig a hatalom hívei azért nem szerettek, mert már régen is megmondták azt, amire a választók nagy része ezek szerint mostanában jött rá. Ezentúl majd Bolgárúr lesz a dühös ellenzéki publicista, aki az ellenálló mozgalom ütőerén tartja az ujját, és rendületlenül készen állnak a nemtudommi megakadályozására. Régen a tőkés elnyomók ellen küzdöttek, építve a szebb világot, most végre ismét elővehetik a régi lemezt, meg a sublótfiókban selyempapírban őrzött munkásőr-egyenruhát. Merthogy a szocialista időben is volt ám Munkásőrség és Ifjú Gárda is, ha netán valaki véletlenül elfelejtette volna. Ámen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.04.24. 00:42:22

@lorantka_a_gall: Jó, a háborítatlanság valóban túlzás, de az, hogy nem nyilatkoznak nekik, engem nem emlékeztet a sajtószabadság eltörlésére. Olyan még nem volt, hogy ne mondtak volna híreket annak ellenére, hogy nem nyilatkoztak nekik.

Az pedig, hogy most a Hír Tv-s banda meghatározó pozícióba kerül, nem mondhatok mást, hogy valaki mindig meghatározó pozícióban van. Most majd olyanok lesznek, akiket eddig a hatalom hívei azért nem szerettek, mert már régen is megmondták azt, amire a választók nagy része ezek szerint mostanában jött rá. Ezentúl majd Bolgárúr lesz a dühös ellenzéki publicista, aki az ellenálló mozgalom ütőerén tartja az ujját, és rendületlenül készen állnak a nemtudommi megakadályozására. Régen a tőkés elnyomók ellen küzdöttek, építve a szebb világot, most végre ismét elővehetik a régi lemezt, meg a sublótfiókban selyempapírban őrzött munkásőr-egyenruhát. Merthogy a szocialista időben is volt ám Munkásőrség és Ifjú Gárda is, ha netán valaki véletlenül elfelejtette volna. Ámen.

Balaint 2010.04.24. 10:00:53

"Rettegj félj és borzadj,
Szörnyű sárkány körme nagy!
Vicsorít a foga rád
O jaj o jaj add tovább."

Csukás István: Süsü a sárkány

;-)

agyalapi 2010.04.24. 16:40:54

@mikka:
Csatlakozom, nincs is mit hozzátennem, teljesen azonos az én véleményemmel. néha beleolvasok egy-egy ellenkező előjelű hozzászólásba (általában nem olvasom végig, mert azért mindennek van határa), s elgondolkodom: vajon ennyire lételemük lett már a hazudozás, avagy tényleg ennyire besötétedett bennük? Mindkettő szomorú számomra, mert elvileg egy nép vagyunk, vagy miaszösz?
Az alpáriság meg az elkövetőjét minősíti elsősorban, ezért javallanám : ha az ilyen kommentelő nem vágyik arra, hogy egy szép reggelen a tükör szemközt köpje, próbáljon meg emberi hangnemet használni, legalábbis olyat, amilyet magának kívánna másoktól.
Végezetül köszönöm, ismét egy élménnyel gazdagodtam.
Üdvözlettel:
Agyalapi

Mike36 2010.04.26. 12:08:46

ez a poszt faszság a köbön

"Orbán Viktoré lesz az ország, a hatalom és a dicsőség."

az ország azért nem
ellenben egy halom gond, megoldanó probléma
hiába mondta Smidth Pali, hogy olyan ez mint nyerni az olimpián, nem, ez fordítva van, most jön a gyötrelmes munka, ami eredményre vezethet

olyan elvárásoknak kell megfelelni, mennybe is lehet menni, és kurvanagyot bukni is
Orbán érezheti ezt, mert azt mondta, élete legnagyobb feladata előtt áll

"a liberalizmusnak annyi" ez is baromság
mirét lenne annyi? kötelező lesz vmi? párttagság, kereszténység? nem lesz szólás és vallásszabadság? betiltják a válást, abortuszt, újra 12 évesen lehet csillét tolni, nem lesz fizetett szabadnap? betiltják, ellenőrzik a netet mint Kinában? lesz erkölcsrendészet mint egy muszlim országban? tilos lesz a mozi, zene, tánc?
ugye hogy nem
a liberalizmus nem bukott el.

"félni fognak az elvtársak"
féljenek is, de mindkét oldal mutyizói
majd hiszem ha látom, hogy tényleg kivizsgálják a korrupciós eseteket, pártállásra való tekintet nélkül. majd akkor elhiszem hogy nem mutyiopsrzág ez, ha nem mindeki, a napi életben is, a markát nyújtogatja, és mindent számla nélkül akar
süti beállítások módosítása