Olybá tűnik, hogy a jobbik vezetői kapitális hibát követtek el akkor, amikor, beleszagolva a siker éltető levegőjébe, különösen az EP választások után extázisban úgy gondolták, hogy megcélozzák a száz százalékot.
Egy politikai párt népszerűségét nem csak a rászavazók különböző arányszámain, hanem azon lehet lemérni, hogy a nem rá szavazni szándékozók hogyan is vélekednek róla. A jobbik megerősödésének egyik titka az volt, hogy a Fidesz tábor nagy része eredetileg megengedően, elfogadóan viszonyult a jobbikhoz, az mszp-t utáló, az utóbbi négy évben már jelentős választói csoporton belül tulajdonképpen nem volt ciki jobbikosnak lenni. A Fidesz, mintegy 2,2 milliós törzsközönségében úgy tekintettek a jobbikra, mint kicsit gagya kistestvérre.
Ennek a jobboldalon megvan a hagyománya, korábban a kisgazdák töltötték be a mi hülyéink szerepét, mindenki tudta, hogy rendes népek azok, csak egyszerűek és fárasztóak mint a kapálás, viszont pont annyira utálják a kommereket mint mi. Ebben az egyben igaz az, hogy a jobbik a Fidesz emlőin nevelkedett, hiszen minden pártnak magához kell kötnie valahogy a szélsőségeseit és a nem a relativitás elmélettel foglalkozó szimpatizánsokat is. Ha a politikai pártokból kitennék az összes hülyét, sőt a hülyék nem szavazhatnának kb. három ember döntene az ország ügyeiről, de ezt a módszert valamiért már elvetettük. Volt mozgás a két párt tagsága és szimpatizánsai között, az akkor még ráadásul az ismeretlenség homályába is burkolódzó jobbikkal kapcsolatban sokszor megfordult a Fideszes szavazók fejében, hogy a szavazatmegosztás az mszpszdsz-nél jól bevált módszerével élve besegélik a parlamentbe.
Az EP választás után egyrészt kiderült, hogy a kistesó egy benga állat, másrészt a jobbik hangneme kezdett leszivárogni a mérsékelt jobberek limbikus rendszeréig és elkezdett átalakulni a Fidesz-tábor vélekedése a jobbikról. Amikor a jobbik elkezdte azt képzelni, hogy az mszp rasszista, antiszemita, rendpárti, egyszóval primkó szavazóinak elhódítása után rámozdulhat a Fideszesekre is, merve nagyot álmodni, és elkezdte a maga keresetlen, a bivalybasznádi kocsmában is hamarost késeléshez vezető stílusában a Fideszt is támadni, lassan megváltozott a politikai klíma a jobbos szavazók között a jobbikkal kapcsolatban. Hiszen a jobbik már a 270-280 kilogrammosra hízott Fityisz nevű emse oldalszalonnájába rágja bele magát! A jobbos körökben elkezdték felemlegetni a mezei jobbikosok egyszerűségét, a párt számtalan helyben ismert karrierlovagjának előéletét, valamint azt, hogy a Fidesz és a maszop összemosása csak kicsit sértőbb, mint a kurvaanyázás.
Ma már az átlagos jobbikos szavazó és szimpatizáns, vagy az aki vacillál a Fidesz és a jobbik között, esetleg szavazatmegosztáson mélázik, csak a csont kemény jobbikos közegben hall jót a pártjáról, a mindennapok antiszoci közegében mint a kétharmad ellenségéről, a szocik, az oroszok, a liberálbolsevista, judeoplutokrata világösszesküvés ágenseiről beszélnek az emberek.
Ebben a közhangulatban nemcsak lezárulóban van a jobbik növekedési korszaka, hanem a párthoz lazán kötődő választói csoportok elkötelezettsége is megkérdőjeleződik.
A színvonalas magyar fasizmus hiánya most a legfeltűnőbb és a legfájóbb, hogy mind a jobb, mind a baloldali sajtó jobb ügyhöz méltó buzgalommal látott hozzá a jobbik ekézéséhez.
A fű alatt terjeszkedő jobbik számára úgy kellett az illegalitás, mint szdsz-es vállalkozónak az állami megrendelés, hiszen előbbi sajtóképessége és utóbbi versenyképessége egyformán bolygónk altalajában lelhető fel.
Ha valaki vette a fáradságot (és a médiák igyekeztek leegyszerűsíteni ezt a folyamatot) megtekintette vóna gábor tavaly október 23.-ikai beszédét, akkor konstatálhatta, hogy a jobbik elnöke egyszerű ember, mint a járási párttitkár, amely egyszerűséget nevezettnek idén március 15.-én sikerült teljesen átlényegítenie azzá a primitívséggé, amit a boldogult magyar néphadsereg kiképzőőrmestereinek volt szokása művelni velünk a maga vegytiszta nagyszerűségében.
A magyar sajtó hirtelen felfedezte, hogy a nyilatkozó átlagjobbikosnak elég egy bonyolultabb (értsd jelzőket, esetleg mellékmondatot tartalmazó) kérdést feltenni és hagyni beszélni, elkezdett áramlani az információ arról, hogy kik azok az emberek, akik rácuppantak arra a retorikára amely a „Több pízt a zembereknek!” mszpés szlogen reciklált változatát az „Akasszunk!” innovációval feltúrbózva promótál egy új Magyarországot.
Morvai Krisztina gyakori megtekintése is riadalommal tölti el a lakosság azon részét, akiknek rossz emlékei vannak középiskolai magyartanárnőjük válás utáni hangulatingadozásairól.
A jobbik gyanúsan profin felépített személyes kampánya, amellyel megteremtett magát 2006 után, erősen érzékeny a médiahatásokra.
A jobbik vezetőinek még nem állt össze a kép, hogy szavazóik nagy része nem ahhoz a deklasszálódó alsó-középosztályhoz tartozik, amelyhez a párt derékhada, hanem a kertévék univerzumában tengődő, a szocialista kormány által a teljes reménytelenségbe taszított szerencsétlen, aki bárki más által pont annyira manipulálható, mint a jobbik által.
A tv2 és rtl club elleni nyílt támadás arra késztette a kertévéket, hogy más módon karaktergyilkolják a jobbikot, mint idáig és felhagyjanak a negligálással, hanem inkább bulvárfronton mérjenek csapásat a mónika só ellenségeire. Ezzel tulajdonképpen csak tercelnek a jobboldali sajtónak, amely már hetek óta szemezget, egyre vehemensebben, a jobbik olyan tagjainak tevékenységeiből, akik korábban másnak és nem vérjobbikosnak tűntek volna az avatatlan szemlélő számára.
A jobbik dolga jelen pillanatban inkább a védekezés, hogy a párt még bizonytalankodó, elbizonytalanítható szavazóit megtartsa. A törzsgárdát, kb. 15 százaléknyi beborult csávót csak a parlamenti politizálásban szükségképpen pofára eső radikalizmus impotenciája taszajt majd csak el. A nagy durranáshoz szükséges 4-6 százaléknyi bizonytalan lelkesedését viszont, akik amúgy is húznak a Fidesz felé, továbbá az egykori kommereket, akik bedőltek a tisztaságról szóló maszlagoknak (Miként korábban annak is, hogy a hagyó miki majd hagy nekik is a párizsiból.) lelohaszthatja az orosz alámondásos, homoerotikus, dominás, szado-mazó, egyenruhás, homepornó alkotás (szereplők sorrendben: kovács béla, király andrás, morvai krisztina, vóna gábor, nikki miller), ami demonstrálni hivatott a párt sokkszerűségét. (Nikki Miller viszont legalább tehetséges. Köszönjük meg a jobbiknak és a gárdának, hogy megismerhettük.)
Ettől még persze nem vagyunk beljebb, a jobbik így is nagyobb lesz, mint amilyennek az utcán felénk rohanó dobermant szeretnénk méretezni, de azért, hogy lendvai ildikónak ki kelljen állni egy harmadik hely után 11.-én este tíz körül, végül is reális ár egy jobbik második hely.
Nincs olyan politikai helyzet, amin nem lehetne tovább rontani és a magyar választópolgárban ilyentájt, a téli depresszió végeztével, felhorgad a rokkantnyugdíj alá temetett kuruc vér és képes a kocsmába menet betévedni szavazni, pedig rohadtul nem esik útba.
Mert hát, a magyarországi parlamenti választások igazi bája az, hogy sose lehet bízni benne, hogy nem leszünk nagyobb szószban utána, mint előtte voltunk.
