Oroszország Anyácska

 2014.09.07. 09:15

Először is engedjék meg nekem, hogy kifejezzem mérhetetlen tiszteletemet az Amerikai Egyesült Államok döntéshozói felé, akik az elmúlt hónapokban példátlan precizitással valósítottak meg egy tervet, amelynek érvényesülése elengedhetetlen a világ biztonsága szempontjából.

Az amerikai külpolitika célkitűzései a következők voltak az orosz-ukrán helyzet rendezése tekintetében:
1) Sürgősen meg kell erősíteni Putyin orosz elnök hatalmát. Putyin támogatottsága alig volt 60 % az ukrajnai események előtt, ami ebben az autoriter hatalomhoz szokott országban nagyon kevés. Putyin országgyarapító tevékenysége ezt sikeresen tornászta fel 90 % fölé, ami már megnyugtatónak tekinthető, Oroszországban a továbbiakban sem kell demokratikus fordulat veszélyétől tartani.
2) A magát láthatólag kormányozni képtelen, nemzetiségileg is megosztott Ukrajna oroszok lakta területeit Oroszországhoz kell csatolni úgy, hogy a folyamat ne sértse azt az elvet, hogy a határokat csak háborúval, tömegmészárlásokkal és a hidegháború kiújításával lehet megváltoztatni, józan érvek alapján, tárgyalásos úton semmiképpen sem.
3) Az ukrán oligarcha államban elitcserét kell végrehajtani az oligarcha elit és a tulajdonviszonyok teljes változatlanul hagyása mellett. Különösen ügyelni kell arra, hogy nehogy becsületes és értelmes emberek kerüljenek hatalomra, mert ennek a problémának a kezelésére az észak-atlanti civilizációnak egyszerűen nincsenek meg az eszközei.
4) El kell érni, hogy Oroszország a lehető legjobban eltávolodjon a Nyugattól és szorosabbra fűzze kapcsolatait Kínával. Hogy ez miért jó, annyira nyilvánvaló, hogy ide sem írom.

Nem kell bizonygatnom, hogy az USA ezeket a célokat maradéktalanul elérte. Az USA és az EU fegyelmezett viselkedése önmagában garantálta, hogy megvalósítsuk a célkitűzéseinket.

Ha azonban nem ezek voltak a célok, akkor meg mekkora barmok ezek!

Nem szeretem az oroszokat. Senkit sem szeretek, de Oroszország nagy, marha nagy és rohadtul erős. Joggal várja el, hogy erejének és érdekérvényesítő képességének megfelelő részben vehessen részt a gyengék kirablásában. Ráadásul európai állam, kulturálisan sokkal közelebb áll hozzánk, mint Kína, sőt az USA-nál is közelebb. A világ egyik legnagyobb egynemzetiségű tömbje, amely etnikailag is, vallásilag is, kulturálisan is, politikailag is ütköző állam. Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát és izgulhatnánk, hogy az aktuális NATO csúcs nem provokált fegyveres támadásnak minősíti-e a több milliós gyalogsággal támogatott nagy erejű páncélos ékek Magyarországra történő betörését.
A gyagya amerikai politika még mindig ellenségnek tekinti Oroszországot, miközben Kína, India, Dél-Amerika sokkal nagyobb katonai, gazdasági és politikai kihívást jelent. Oroszországnak már rég NATO-tagnak kellene lennie, minden lehetséges gazdasági szállal az EU-hoz kellene kötődnie és havonta kellene megdicsérnünk Putyin kidolgozott felsőtestét.
Az amerikaiak, akik tényleg annyira hülyék, mint ahogy azt Hollywood prezentálja, tényleg azt hiszik, hogy a gyenge Európában érdekeltek és egyedül is elég erősek ahhoz, hogy továbbra is az amerikai GDP-ben jelenjenek meg más országok természeti kincsei. De ezen már régen túl vagyunk. Jelenleg az USA az EU-val együtt sem elég erős ahhoz, hogy akár csak megtartsa gazdasági, katonai, politikai pozícióit. Európa jelenleg kb. akkora katonai erőt képvisel, mint az Észak-Magyarországi Fénykardos Szövetség (hatástalanított fénykardokkal), nemhogy Kelet-Ukrajnát, de Berlint sem tudná megvédeni senkitől. Úgyhogy Putyin még visszafogott is volt, amikor csak a kifejezetten oroszok lakta és stratégiailag fontos helyeket foglalta el. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ukránok kb. 30-40 ezer főnyi nem is túl fegyverzett és túl gépesített, igaz kiválóan képzett haderőtől szenvedtek vereséget. Ukrán nacionalizmus van, erős hadsereg nincs.

Európa is méltatlanul gyengének bizonyult. Mentális erőnk sincs, senki nincs, aki szigorúan tudna nézni Putyinra.
Ennek oka nemcsak a haderő hiánya, ami itt nemcsak a kiképzési hiányosságok miatt fáj, hanem azért is, mert az európai fehér ember már alkalmatlan katonának, csak arra alkalmas, hogy a demokratikus értékekre való hivatkozással a megadás feltételeiről tárgyaljon.

De nemcsak az államférfiak mögött nem áll erő, hanem elöl sem áll senki. Európában nincsenek nagy formátumú államférfiak már nagyon régen. A rendszer is olyan, hogyha valamelyik európai csúcsvezetőnek sikerülne egyenrangú félként tárgyalnia Putyinnal és esetleg valami értelmes megegyezést kialkudnia, hazatérése után bármelyik közepes LMBT szervezet kirúghatja alóla a sámlit, mert a megállapodásnak nem része, hogy Moszkvában is lehessen Pride (és anélkül nem érvényes az egész).

Putyin ugyanis államférfi. Nézzük meg jól.
Persze egy orbánira (ez egy dicséret, ha nem lenne világos:)) torzult személyiség, aki megelégszik a demokrácia azon formájával, amelyben ő kapja a legtöbb szavazatot és antidemokratikusan akadályozta meg, hogy a hodorkovszkij nevű europer, atlantista oligarcha az egész orosz olajipart a kitermelési jogokkal együtt eladja az amerikaiknak. Csakhogy, ha ő hazamegy, akkor neki nem kell felhívnia a Merkelt, hogy ugrott a megállapodás, mert a helyi szakadár parancsnok kedvenc kocsmája a határ rossz oldalán van.

Nem szeretem az oroszokat, nem szeretem Putyint, de az USA és az EU annyira hülyének bizonyult ebben az ügyben, hogy még Putyinnak és az oroszoknak is több igazsága van, mint nekik.
És az ukránok nyomorognak tovább.

 

 

Címkék: Oroszország Ukrajna Putyin ukrán-orosz konfliktus

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr926676787

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Győzelem! 2014.09.07. 11:42:57

Minszkben és Walesben is orosz győzelem született. Walesben a pokoli tervének kudarcát konstatáló Obama kénytelen volt erősen visszavenni az oroszellenes hisztériából. Ennek következménye: a NATO immár hivatalosan is kijelentette, hogy nem fogja tám...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.07. 13:03:07

MIért pont ezt a címet választottad a posztnak? Valahogy az eszedbe jutott, és azt gondoltad, menő lesz megcsillantani a féltudásodat?

Egyáltalán nem illik a poszt tartalmához.

mrZ (törölt) 2014.09.07. 13:13:44

“No, we give the European political leaders bagfuls of money. They are for sale, We bought them. They report to us.”

volt régen egy ember aki azt vizsgálta a hódítók miért tudnak olyan gyorsan terjeszkedni, hogyan foglalnak el gigantikus területeket semmi haderőkkel.
Nem lehet hogy a (korrupt) elit eladja magát, a nép pedig behívja őket, mert az új urak nagyvonalúbbak?

Mi van ha a hódítás nagyobb szabadságot jobb életet hoz?

Mi van ha az "európa" nevű gyarmatosítás nem hozta az elvártat? Ki fog itt kiállni/harcolni ezért az elitért?

STIRLITZ 2014.09.07. 13:15:54

Oroszország területre nagy, népességre már nem annyira, gazdaságilag meg nincs az első 7-ben sem. Mondhatni: középhatalom. Ukrajna ügyében vesztésre áll. 2014 nyarának végére egyértelművé vált: a Moszkvából felheccelt úgynevezett szeparatisták a ruszkik nélkül elbuknak. Így Putyin kénytelen volt beküldeni a zöldhatáron pár ezer orosz katonát, hogy életben tartsák az ukrajnai „felkelést”. Úgy-ahogy. Vérszegényen. A ruszkik és helyi embereik ma mindössze két megyét – Luhanszkot és Donyecket - tartják fixen a kezükben. Mindössze néhány tízezer négyzetkilométert birtokolnak, a több mint 600 ezer km2 nagyságú országban. Na bumm. Meg persze március óta övék a Krím. Ennek fejében viszont Oroszország kiközösítetté vált, és szépen csúszik lefelé a gazdasági lejtőn. A Kínával kapcsolatos ábrándok – mármint, hogy majd velük kereskednek óriási haszonnal – előkészítetlenek és időt igényelnek. Úgyhogy egyelőre marad a putyini keményfejűség és durcás beszólogatás az egész világnak. Ukrajna NATO tag akar lenni, ami ha összejön, akkor Oroszország körbe lesz bástyázva amerikai csapatokkal. Mert senki ne kételkedjen abban, hogy előbb-utóbb Washington és Kijev megegyeznek majd. Ha létrejön az egyezség, akkor pedig, vagy az egész ukrán állam, vagy annak tekintélyes része belép a NATO –ba. Akkor is ha Putyin a feje tetejére áll. Folytatás: koznaplo.blog.hu/2014/09/06/oroszorszag_vesztesre_all

Tudományos libsizmus 2014.09.07. 13:23:29

Az EU is és az USA is síkhülye.

Critic. 2014.09.07. 13:25:14

Látom nem megy a matek. A NATO -nak jelenleg 4,1 millió fegyverben tartott katonája van, Oroszországnak 1,2 millió. Az USA és az EU együttes lakossága 820 milliót tesz ki, Oroszországé 147 milliót. Az USA és az EU együttes GDP-je 33 billió dollár, Oroszországé 2 billió! Folytassam? Az adatoknak utánanézhetsz. Szóval azért annyira ne fossuk már össze magunkat a ruszkik "hatalmas" erejétől. A hidegháborús idők elmúltak, a Szovjetunió sehol nincs. Maradt egy dacoskodó középhatalom egy keménykedő seggdugasz kezében, aki csak addig ugrál, míg Washingtonban meg nem unják. Ennyi!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.07. 13:43:54

@vidékii:

A NATO nem tud egységesen dönteni, egy sor NATO-tagállam nem venne részt egy oroszellenes háborúban (pl. Mo. se), azaz teljesen mindegy hány katonája van a NATO-nak.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.07. 13:50:19

@vidékii:

A faszméregetésnek mi értelme van, okostojás?

Vagy te úgy képzeled a VILÁG-háborút, hogy kézitusával rendezik le, mint egykor?

Azóta sokat változott ám a világ.

♔batyu♔ 2014.09.07. 14:24:04

@maxval a bircaman: Ja, a franciák és a németek is matekoztak rendesen, mint ezek, nyilván jó számok jöttek ki, aztán akkorát buktak, mint Gyurcsányék 2010-ben.

Mo-t, max, erőszakkal lehetne belekényszeríteni egy ilyen háborúba, de az olyan is lenne. Az összes meglépne az ukránok ellen harcolni, Kárpátaljáért.

Krisz11 2014.09.07. 14:26:51

@vidékii: "A NATO -nak jelenleg 4,1 millió fegyverben tartott katonája van, Oroszországnak 1,2 millió. Az USA és az EU együttes lakossága 820 milliót tesz ki, Oroszországé 147 milliót"

Azért azt vedd hozzá, hogy 1.) a Nato egy csöves birkapásztor afganisztánt se tudott legyőzni, csúfos kivonulás lett a vége.
2.) Abból a 820 lakosból 819 úgy gondolja hogy ha kell az oroszoknak a csóró ukrajna fele akkor vigyék a francba az egészet, nem éri meg a kellemetlenséget az egész.

Krisz11 2014.09.07. 14:29:51

"hazatérése után bármelyik közepes LMBT szervezet kirúghatja alóla a sámlit, mert a megállapodásnak nem része, hogy Moszkvában is lehessen Pride"

:D Ennyit az EU-ról..

♔batyu♔ 2014.09.07. 14:37:02

Azért ti sem gondoljátok, hogy itt valami morális problémáról lenne szó?

Ha így lenne, akkor Izrael ott ülne Oroszország mellett a vádlottak padján és ellene is készülődne a NATO

Na ezért nem győzhet a NATO ebben a meccsben.

Sőt, ha sokat ugrálnak a feldühödött Putyin tényleg bevonul a balti államokba és esetleg Bukarestbe is.

Lenne olyan magyar aki utóbbinak nem örülne?

Krisz11 2014.09.07. 14:40:32

" gazdaságilag meg nincs az első 7-ben sem. Mondhatni: középhatalom."

Hát igen, mert ha valaki a világ 250 országából a 8. gazdaságilag, katonai erő tekintetében meg a 2-3. akkor az pont középen van.

"mindössze két megyét – Luhanszkot és Donyecket - tartják fixen a kezükben."
Talán mert a többi nem kell nekik.. egyéb esetben, ahogy putyin mondta, 2 hét.

2014.09.07. 14:44:33

@STIRLITZ: kár mindenhol a fos blogodat terjeszteni, a kutya nem kíváncsi rá. Ez egy másik blog, hagyd meg a szerzőnek. Ha véleményed van, kommenteld be, de ne a buta posztodat meg a linkjét spammeld már mindenhova. Szánalmas, buta eurogay lobbista vagy.

igazi Ténytár 2014.09.07. 15:09:15

@Krisz11: Te nagy okos, az amcsik nem bírtak az afgánokkal, de a TELJES SZU-t legyőzték az afgánok előbb.

Szóval mire is erv?

igazi Ténytár 2014.09.07. 15:22:28

@ A fo mondani valo a meg jogos is lenne, de ekkora baromsagokkal (bar nomen est omen szoval vegusl is mit varjunk paranoidtol) levezetve az egesz egy MOricka szintu.

1, "Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát"

Ez szora sem lenne erdemes de akkora baromsag hogy valaszolni kell.

1, Iszlam egymast oli mar miota es most sem rohan az IS-be egyesulni, majd osszeallnak arabok, perzsak, indonezek EU-t lerohanni.

2, Kinanak meg van a sajat baja veluk otthon soha nem allna ossze veluk az on EU ellen ami a termekeit megveszi, a luxus dolgait meg az arra vagyok kinaiaknak eladja.

3, Ha Kína annyira félelmetes lenne, hogy EU akarna támadni akkor mar, Indián kívül, teljes egész Ázsia az övé lenne.

Aztán nézd meg hogy meg egy tizedannyi se Japánt, sem képes lerohanni pedig területi vitáik vannak, plusz utaljak őket!

___________
"Európa jelenleg kb. akkora katonai erőt képvisel, mint az Észak-Magyarországi Fénykardos Szövetség "

Művelődj előbb (bár lehet nehéz lesz neked mert az EU-28 mint állam nincs benne csak országonként összeadni lusta vagy, de bemondani a tutit az megy

www.globalfirepower.com/countries-comparison.asp

igazi Ténytár 2014.09.07. 15:26:21

@ PA ""Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát"

Az a Kína ami a bolhafing méretű Taiwant - AMI A SAJÁT KRÍMJÜK minden szempontból - se nem képesek se nem akarják visszaszerezni katonailag.

De majd jönnek át teljes azsian, Szibéria, Indián keresztül az EU ellen, mert Móricka ömagát félelmében ;-)

igazi Ténytár 2014.09.07. 15:28:29

@retrovírus: Több értelme van mint ennek az elképesztő baromságokkal érvelt blognak.

Persze tudom, most szeretni kell a ruszkikat, hisz Viktor is.

igazi Ténytár 2014.09.07. 15:32:18

@Krisz11: Nem, ennyit a hülye homofőbókról (meg a blogról aminek ez az érve)

Mondjuk elég röhej, hogy pont azok a ruszki (és itthoni szélsőjobbos) pasik annyira meleg ellenesek akik elelveznek attól,hogy állandóan a fel pucéran lovon villogó Putyint bámulják. ;-))

♔batyu♔ 2014.09.07. 15:36:28

@a Ténytár: Ne kínlódjál már. Ténytárnak hívatod magad, miközben ilyen ostoba érveid vannak, hogy az ellenvélemény azért "van", mert "Orbán szerint szeretni kell a ruszkikat". El tudom képzelni a "tényeidet" is.

Sőt azt is, hogy a mostani "liberális" oroszgyűlölő között vajon mennyi lehetett az MSZMP párttag, és/vagy az olyan, aki rohant feljelenteni, ha valaki szidta a nagy Szovjetúniót.

2014.09.07. 15:43:55

@a Ténytár: Nem kell szeretni, csak látni kell, hogy az atlanti zsidólobbi felforgató tevékenysége se annyira jó a világnak. A nyár elején Kijevben járt maga a CIA-főnök, tanácsot adni, és ugyanez volt Grúziában is, tele voltak amerikai felszereléssel, kiképzőkkel, pénzzel, és mégis egy kisméretű reguláris orosz alakulat pillanatok alatt elpicsázta őket és megszerezték a felszerelésüket. Ezek a CIA-EU bábállamok önmagukban életképtelenek. És ha mégis sikerül megdönteni a választott kormányt, mit kapnak cserébe? Szakállas nőt meg szabad buziházasságot.

Úgy látom, te is ennek a propagandistája vagy, és szomorú életed nem kevés részét annak szenteled, hogy ezt az ordas eszmét terjeszd az index-blogokon. És szokj már le arról, hogy a buzikat melegnek hívod. A melegségről nem a seggtúrás jut eszébe egy épelméjű embernek.

2014.09.07. 15:46:30

@a Ténytár: egyébként borzalmas, ahogy írsz. A legelemibb helyesírási szabályokkal nem vagy tisztában. Milyen iskolád van neked?

Tudományos libsizmus 2014.09.07. 15:56:38

@vidékii:
Nem az éppen fegyverben tartott katonák száma a lényeg, hanem a mozgósíthatóké. Mivel sem az USA-ban, sem az EU legtöbb országában nincs általános hadkötelezettség, nem nagyon vannak tartalékosok. Oroszországban ellenben elvileg minden 18 és 50 közötti férfiember hadra fogható.

Az oroszok közel sem olyan érzékenyek az életszínvonalra (dzsídípí), mint az USA-EU.

Amerika és az EU vezetői idióták, Oroszország vezetője a világ vezető államférfija.

Az USA és az EU mentálisan teljesen zokni.

Critic. 2014.09.07. 16:24:24

@maxval a bircaman: nem igaz. A NATO tagsággal kötelezettségek is járnak. Ha a NATO hadat visel, akkor abból minden tagállamnak ki kell vennie a részét!

Critic. 2014.09.07. 16:26:41

@polyvinyl: Okostojás, észkombájn! Szerinted akkor ugyebár tök mindegy két hadviselő fél közt, hogy például melyikben mennyi a lakosok száma. Így aztán tök sikerrel viselhetne harcot mondjuk Lichtenstein is Franciaország ellen, vagy Szlovákia a ruszkik ellen? Gratulálok. Lángelme vagy.

Critic. 2014.09.07. 16:31:33

@Krisz11: Egy kicsit frissítsd fel a történelmi tudásodat! Afganisztánban a ruszkik csúnyán kikaptak. Pedig 10 éven keresztül próbálták bekebelezni (1979-1989) Az USA és a NATO viszont nem nagyon törte magát 2001 után, mégis már stabilan az övék Kabul és környéke (meg a félé ország)!

♔batyu♔ 2014.09.07. 16:32:48

@vidékii: Na ja. Szép is lenne, hogy az USA héjái kitalálnak valamit, te pedig mész az oroszok ellen.

Ahogy megtámadnánk az oroszokat, Kelet-Európa szétesne. De szerintem Ny-európában sem sokáig húznák a háborús kormányok.

STIRLITZ 2014.09.07. 16:34:07

@retrovírus: Majd pont te fogod nekem előírni, hogy hol kommenteljek. Egy idióta vagy, ami abból is látszik, hogy azzal jössz: írjak és ne linket helyezzek el. De szemed az már nincs, hogy észrevedd: írtam is. A blog egyébként meg nem az enyém, amit ide linkeltem. Marha.

Critic. 2014.09.07. 16:39:37

@♔batyu♔: Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy valaki teljesen komolyan elhiggye, hogy a fél milliárd lakosú, tőkeerős, kőgazdag nyugati országok omlanának össze, egy ruszkik elleni háborúban. Ehhez nagyon hülyének kell lenni. Nagy Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország gazdasága sokszorosan felülmúlja Oroszországét.

Nem esik le, hogy minden magyar a gazdag Londonban, Berlinben, Bécsben, Párizsban és egyéb nyugati nagyvárosban keres munkát és nem Nyizsnyij Novgorodban? Nem tűnik fel, hogy munkahelyek és tőkeerős nagyvállalatok nyugaton vannak? Hihetetlen ez a vakság. A ruszkik 80% -a nyomorog az angolokhoz, franciákhoz németekhez képest. Egy orosz elleni háborút meg sem éreznének.

BelAmi 2014.09.07. 16:43:33

@a Ténytár: A kínai expanzió a távol-keleti régióban bizony valós fenyegetés Oroszország számára!

igazi Ténytár 2014.09.07. 16:57:49

@BelAmi: Csak ugye Móricka az EU megszállásáról beszelt (iszlám !!!) támogatással.

Plusz annyira valós fenyegetés hogy az akit itt államférfinak dicsőített Putyin ugye most kötött 30 évre üzletet velük ;-)

2014.09.07. 16:58:33

@STIRLITZ: nem változtat azon a tényen, hogy buzilobbista vagy. Hulladék.

igazi Ténytár 2014.09.07. 17:01:12

@retrovírus: Ez ám az érv!

Komolyan ennyire divat lett Putyint leszopni jobboldalon, hogy meg az ilyen eszement baromságokat (Kínai-Iszlám közös (!) haderő megszállta volna mar az EU-t a hős orosz nép nélkül) is véditek?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.07. 17:04:02

@vidékii:

A NATO csak akkor viselhet hadat, ha minden tagállam egyetért. Ezért nem visel hadat a NATO.

A NATO alapszabálya csak külső támadás esetében kötelezi a tagállamokat.

igazi Ténytár 2014.09.07. 17:04:55

@♔batyu♔: A másik putyin orális barát, aki képes ezt a blogot védeni (pontosabban Orbán politikáját véded meg ilyen paranoid baromságú írásoknál is)

Igen, tök véletlenül az eddigi ruszki utáló jobboldal hirtelen jaj de szerelmes lett beléjük.
De nem, nincs kapcsolat, óh nem...

igazi Ténytár 2014.09.07. 17:09:05

@vidékii: Arról nem is beszelve, hogy az összes ruszki gazdag és középosztálybeli is az EU-ban taníttatja a gyerekét és nem otthon (vagy Kínában), ;-)))

igazi Ténytár 2014.09.07. 17:11:59

@retrovírus: Milyen jó hogy a mi fene nagy "macsó" férfijaink állandóan a seggbekúrással jönnek és állandóan előhozzák a buzi témát stb.

Cia, Cia, Láten... ;-)

2014.09.07. 19:22:15

@a Ténytár: Én egyáltalán nem védem, és a szerző is nyilván kicsit ironikusnak szánta, a ti bosszantásotokra, de ha választani kell a két rossz közül, akkor már sokkal inkább ez. Nézd vissza a kommentelői munkásságod, gyakorlatilag egy troll vagy, nulla retorikai képességgel, rengeteg sérelemmel a nyomorult életedből, és egyetlen örömed, hogy embereket sértegethetsz blogokon arctalanul. Egy beteg ideológia szolgálatában állsz, és a legnagyobb elégtétel számunkra, hogy neked ennyi jutott. Írjál még nyugodtan, ne fogd vissza magad.

fehérfarkas 2014.09.07. 22:00:23

@Krisz11: "Talán mert a többi nem kell nekik.. egyéb esetben, ahogy putyin mondta, 2 hét."

Erről jut eszembe egy régi 2. vh-s vicc. A Wehrmacht parancsnokát megkérdezik, hogy ha Magyarországot el akarnák foglalni, akkor az mennyi időbe tellene nekik?
A Wehrmacht parancsnoka azt válaszolja:
- Ha ellenállnak akkor 24, de ha nem tanúsítanak ellenállást, akkor 1 hétig is eltarthat.
-????? (elcsodálkozik a riporter, mert nem érti) Ez mégis hogya lehet?
- Hát úgy, hogy ha ellenállnak, akkor a haderőnk 24 óra alatt legyőzi őket, de ha nem állnak ellent és barátsággal fogadnak, akkor minden nagyobb városban meg kell állnunk, és a tiszteletünkre adott fogadásokon részt vennünk, ünnepi beszédeket hallgatnunk és a városi előljárokkal pezsgőznünk.
:D :D :D

homoródkarácsonyfalváért 2014.09.07. 22:38:17

Nocsak, egy igen jó kis poszt, amelyik alig szorul kiegészítésre. De azért egy picit mégis.
1. Ukrajnában jelenleg liberális Tanácsköztársaság van, ahol Porosenko Kun Béla, a Jacenyuk meg a Szamuely Tibor. Ukrajnáról ennyit lehet írni, ennyi szól róluk ebben a történetben, egyébként senkit nem érdekelnek, az ukrán népet nagyon csúnyán becsapták, lapot nekik nem osztottak. Az USA tett így.
2. Az USA-t nagy ívben nem érdekli Ukrajna, sem az ukrán nép. Szemléletes példával úgy szarnak szegény ukránokra, mint a magyarokra 56-ban.
3.Az USA-t Oroszország érdekli, meg Európa.
4. Az USA-t azért érdekli Oroszország, mert egyszer már majdnem sikerült rátennie a kezét Oroszország nyersanyag kincsére, na ezt újra megpróbálja. Ne felejtsük: Hodorkovszkijt akkor záratja be Putyin, amikor is át akarja játszani az USA-nak Oroszország teljes kőolaj készletét.
Pár éven belül Oroszország elveszti az Ukrajnának kitettségét, Déli Áramlat, Északi Áramlat, el tudja adni az olajat, gázt, nemcsak Ukrajnán keresztül.
Ha Putyin viszont bukik, jöhetnek az oligarchák és vihetik a Jukosz részvényeket Amerikába. De erre már csak egy-két éve van az USA-nak, a fentiek miatt.
5. Ahhoz egyáltalán nem kell Putyin imádónak lenni, ha azt mondjuk, Putyin ugyancsak visszafogottan reagált az ukrán puccsra, amely az ő bőrére, és ne felejtsük el, hogy Oroszország bőrére is megy. Nem azért reagált óvatosan Putyin, mert jó ember, hanem azért mert az idő neki dolgozik.
Az orosz nép meg persze, hogy ragaszkodik hozzá. Miért szeretnék vajon az oroszok, hogy zsidó oligarchák eladják azt az olajat, amelyből most ők élnek meg. Nem túl jól, nem úgy élnek, mint az angolok, azonban az orosz nép soha a büdös történelemben nem élt ilyen jól.
6. Az USA látható elképzelése szerint Európa néhány napon belül szeretné felvételét kérni az Államokba, 51. tagállamként. Ezért láthatóan sokat is tesz. Nem számít, itt ezeréves kultúra, gótika, reformáció,az ejfel torony, itt csak egy számít: az NSA. Derék európai vezetőink láthatólag nem nagyon ágáltak azért, hogy az USA lehallgatja őket. Kivéve Merkelt. Pedig Merkel nagyon is tudja, hogy mindig is lehallgatják és le fogják hallgatni. Mindössze annyi történhetett, hogy Merkel nem engedett - nem a lehallgatásnak - hanem a lehallgatás utáni zsarolásnak. Vagy nincs vaj a nagyságos asszony fején, vagy igazán tökös legény. Vagy mindkettő.
De azért az EU bürokratáiért nem tenném a kezemet tűzbe, de még langyos vízbe sem. Az a sok tróger, nem véletlenül ütik a magyarokat, de ez egy másik történet (aminek nagyon sok köze van azért a mostani történethez).
5. Mégis csak egy pillanatra vissza kell térni Ukrajnához. Jacenyuk lemondott (amit nem fogadtak el) és azért mondott le, mert a saját pártszövetsége nem szavazott meg nekik a parlamentjükben fegyverre annyi pénzt, hogy igazi háborút robbantson ki az Oroszokkal. Na ki nem szavazta meg az "ukrán miniszterelnök" lázálmát? Hát a Merkel embere, pontosabban az ütés párt és holdudvara.
Így nincs totális ukrán orosz háború. Viszont van egy nagyon-nagyon okos európai politikus, amelyik megtanít arra, hogy nem ész nélkül kell rugdosni a medvét, mert azt nem lehet, csak lelőni vagy békén hagyni, és nem elküldeni a fenébe az erőszakos szövetségest, hanem a kellő pillanatban egy kis költségvetési szavazással megakadályozni a tervét. Na így is lehet politizálni. Ha valakiért imádkozom a családtagjaimon és a magyarokon kívül az utóbbi időben, az Merkel. Szerintem már jobban kihúzta a gyufát, mint J.F Kennedy.

7. A jövő? Oroszország és az EU egymásra van utalva. Az egyiknek nyersanyaga, a másiknak pénze és technológiája van.Egymás mellett vannak. Nem kell szeretni egymást, de azért közösebbek az érdekek, mint például az, hogy Szíriában melyik oldalra álljanak.
Ha sikerül Európának az új hidegháborút megakadályozni, az az USA veresége lesz. Ez viszont az USA gyengeségét fogja jelenteni, amely Afganisztán Irak, Szíria (Vietnám, Korea)fiaskói után sötét jövőt jósol nekik. Ha azonban győz a hidegháborús akarat, akkor Európa is megy a pokolra, az USA-val együtt. Lehet, hogy később, de az út ki van jelölve. Hacsak az USA el nem felejti nagyon gyorsan a félhülye kis Busht, meg a mostani tehetetlen elnököt.

8. Hozzám Dosztojevszkij és Paszternak közelebb áll, mint mondjuk Truman Capote vagy Ginsberg, de ez már ízlés kérdése. Így a remény nem vész el, mert szabad még valamiről vitatkozni.

Köszi a cikkedet Paranoid, nagyon jó volt végre értelmes gondolatokat olvasni, hogy mi történik - no nem Ukrajnában, mivel szegények még a magyaroknál is érdektelenebbek - hanem úgy az USA és az EU között.

fehérfarkas 2014.09.07. 23:29:26

@a Ténytár: "1, Iszlam egymast oli mar miota es most sem rohan az IS-be egyesulni, majd osszeallnak arabok, perzsak, indonezek EU-t lerohanni."

Az összes muszlim ország az IS ellen van. Most azon ritka történelmi pillanatokat látjuk, amikor az Oroszország és Kína szövetségese shíita Irán, és az USA szövetségese szunnita arab olajmonarchiák ugyanazon az oldalon állnak.

Egyébként pedig az "Iszlam egymast oli mar miota" szintén nem igaz.
Ha a muszlim szélsőségesekre, terroristákra gondolsz, akkor azok valóban nagy károkat okoznak, de az 1,6 milliárd muszlimnak az 1%-át sem teszik ki, ráadásul a muszlim országokban üldözik őket (vagy harcolnak ellenük), akit elkapnak közülük, azt bebörtönzik vagy kivégzik.
A muszlim országok közül utoljára 1980-ban támadott meg az egyik egy másik: az akkor még az USA szövetségese Szaddam Husszein Irakja támadta meg az USA bábdiktátorát leváltotta és az olajszektort államosító Iránt.
(esetleg még 1990-et ide lehet írni, amikor Szaddam Husszein megszállta Kuvaitot - de Kuvait iraki szemmel nézve a brit gyarmatosításig Irak része volt; vagyis iraki szemmel ez a volt területük visszacsatolását jelentette;
Szaddam Husszein ekkor lett az USA ellensége, mert Khomeini Iránjával ellentétben Kuvait az USA olajban gazdag szövetségese)

Nem tudom, hogy tudod-e, de a világ legnépesebb muszlim országa Indonézia (240 millió fő), az ASEAN egyik alapítótagja, és az ASEAN székhelye Dzsakartában van. Ezen kívül ASEAN másik alapító tagja Malajzia is. Brunei Szultanátus pedig a britek alóli függetlenné válás utáni évben egyből csatlakozott az ASEAN-hoz.
Jelenleg az ASEAN lakossága 600 millió, és 10 ország a tagja. (illetve a bővített változat: ASEAN+3: ASEAN + Kína, Japán, Dél-Korea, valamint szabadkereskedelmi megállapás Indiával, Ausztráliával és Újzélanddal)

De a törökök is vannak 200 millióan. Nemcsak Törökországban laknak többségében török népcsoportok:
Törökország, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Bulgária (ők elszlávosodott törökök), Kirgizisztán, Üzbegisztán, Kazakhsztán, és ezeken kívül jelentős török/turk/türk etnikumú kisebbség lakik Iránban (17%), Oroszországban (9%), Tádzsikisztánban (20%), Afganisztánban (15%), Irakban (5%), meg a balkáni utódállamokban is vannak törökök (Bulgáriában is van kb 800ezer török török, vagy nem elszlávosodott, hanem az Ottomán Birodalom idején letelepett török), Kínában meg 11 millió török/turk/türk etnikumú él.
A török népek országai közül a legnagyobb NATO tagállam (Törökország, 70 millió lakos).

De a 240 milliós Indonézia után a legtöbb muszlim Pakisztánban (180 millió) él. A 3. helyen pedig India van, ahol ugyan kisebbségben élnek a muszlimok (de így is 170 millióan élnek ott). Azután jön Banglades (150 millió).

Az arabok 360 millióan vannak, és 22 országban élnek. Ebből 16 arab ország 9,3 millió km2-en terül el (K-Ny: Iraktól Marokkóig; É-D: Szíriától Ománig), + 6 ország ún. az arab civilizáció országai (= ahol az arabok kisebbségben élnek, de az arab nyelv a mai napig vagy hivatalos nyelv, vagy pedig a kultura és a tudományok nyelve).
Az arab országok között polgárháborús ugyanúgy van, mint a világ legbékésebb és legbintonságosabbjai közé tartozóak.
A legnépesebb arab ország Egyiptom (80 millió), a 2. legnépesebb (viszont a legnagyobb területű) arab ország Algéria 35 milliós lakossággal.
Szaúd Arábia ugyan a 2. legnagyobb területű arab ország, de népességben csupán a 6. (de ha a bevándorló vendégmunkásokat és expatokat ebből levesszük, akkor máris a 9. helyre kerül).

A fekete-afrikai muszlim országokról most nem írok semmit. Elég annyi, hogy olyanok is vannak - és más fekete-afrikai országokhoz hasonló a fejlettségük, és a társadalmi berendezkedésük.

A legtöbb konfliktus oka a muszlim világban, hogy a határokat a 20. sz-ban az európai gyarmatosítók húzták meg, az "oszd meg és uralkodj" elv jegyében figyelmen kívül hagyták a tényleges etnikai, vallási, kulturális, és gazdasági határokat.
Bár ehhez képest a több mint 40 muszlim ország közül néhányban van csak polgárháború/háború. Persze ez a néhány szerepel állandóan a nyugati médiában, a többi, a békések max. néhány utazási iroda katalógusában.
Ugyanakkor sokat elmond az a tény, hogy évente több mint 150 millió külföldi turista (= a világ külföldi idegenforgálmának 27%-a) utazik muszlim országokba, és a világ 10 legnépszerűbb városa közül 3 muszlim: Isztambul (Törökország), Dubai (Egyesült Arab Emírség), Kuala Lumpur (Malajzia).

fehérfarkas 2014.09.07. 23:39:42

@a Ténytár: "3, Ha Kína annyira félelmetes lenne, hogy EU akarna támadni akkor mar, Indián kívül, teljes egész Ázsia az övé lenne.
Aztán nézd meg hogy meg egy tizedannyi se Japánt, sem képes lerohanni pedig területi vitáik vannak, plusz utaljak őket!"

Ki mondta, hogy Kína támadni akar? Honnan veszed, hogy Kína agresszorként akarna viselkedni?
Kína a politikai/gazdasági terjeszkedését pénzzel oldja meg: kilóra megveszi fél Afrikát és Ázsiát.
Nem minden ország katonai agresszióval akarja megoldani a problémákat.

fehérfarkas 2014.09.07. 23:45:44

@a Ténytár: "Az a Kína ami a bolhafing méretű Taiwant - AMI A SAJÁT KRÍMJÜK minden szempontból - se nem képesek se nem akarják visszaszerezni katonailag."

Miért akarnák katonailag?
Taiwan úgy hozzá van kötve gazdaságilag Kínához, hogy ha Kína kivonná Taiwanból a tőkéjét, és ezzel egyidőben befagyaztaná a taiwaniak Kínában történt befektetéseit (hogy ne tudják azt Kínából kivonna), akkor Taiwan egyik napról a másikra a világ legszegényebb országává válna.
Minek ide fegyverek? Ezt már 10 éve megmondták, hogy Kína gazdaságilag csatolja magához Taiwant. Ráadásul a mostani taiwani vezetés már nem olyan Kína-ellenes mint a korábbi volt. A gazdasági érdekek felülírják a nacionalista érzelmeket (főleg azt látva, hogy Hongkong és Macao gazdaságilag és életszínvonalbelileg egyáltalán nem jártak rosszúl a visszacsatlakozással).

fehérfarkas 2014.09.07. 23:48:31

@a Ténytár: "Persze tudom, most szeretni kell a ruszkikat, hisz Viktor is."

Mi van akkor, ha valaki 2007-ben is szerette az oroszokat, amikor Gyurcsány ebédelt együtt Putyinnal, aki még a blogján is beszámolt erről?
Vagy mi azokkal, akik Gyurcsány Putyinnal való találkozása előtt is szerették az oroszokat? Nem a szovjeteket, hanem az oroszokat, és a kultúrájukat, művészeteiket, irodalmaikat, zeneműveiket, stb? Akkor, amikor Orbán még bőszen komcsizta az oroszokat.

fehérfarkas 2014.09.08. 00:15:39

@vidékii: "Egy kicsit frissítsd fel a történelmi tudásodat! Afganisztánban a ruszkik csúnyán kikaptak. Pedig 10 éven keresztül próbálták bekebelezni (1979-1989) Az USA és a NATO viszont nem nagyon törte magát 2001 után, mégis már stabilan az övék Kabul és környéke (meg a félé ország)!"

Ez a "USA és a NATO viszont nem nagyon törte magát" több mint 100.000 katonát, 43 ország részvételét, és több mint 460 milliárd dollárba kerülést jelent. Mi lett volna, ha "törte volna magát"?

Arról nem is beszélve, hogy Afganisztánból terrorfészket csináltak. Kabul és környéke valóban a sikerek közé tartozik.
De Afganisztán nagy része sajnos rosszabbúl járt a háborúval.
Ráadásul a tálibok befészeklték magukat Pakisztánba, és most ott is harcolnak és terrormerényleteket követnek el.

Egyébként a tálibok ki akarták adni Oszama bin Ladent, csak az USA ezt nem akarta elfogadni, mert mindenáron meg akarta támadni az országot.
Még a muszlimbarátsággal nem vádolható wikipedia is elismeri ezt:
"Mahmud reported that the Taliban leadership was in "deep introspection" and waiting for the recommendation of a grand council of religious clerics that was assembling to decide the matter.[89] On 20 September, President Bush, in an address to Congress, demanded the Taliban deliver bin Laden and destroy al Qaeda bases.[90]

The same day, a grand council of over 1,000 Muslim clerics from across Afghanistan that had convened to decide bin Laden's fate, issued a fatwa, expressing sadness for the deaths in the 9/11 attacks, urging bin Laden to leave their country and calling on the United Nations and the Organisation of Islamic Cooperation to conduct an independent investigation of "recent events to clarify the reality and prevent harassment of innocent people".[91]"
en.wikipedia.org/wiki/War_in_Afghanistan_(2001%E2%80%93present)

"The ulema of Afghanistan voice their sadness over deaths in America and hope that America does not attack Afghanistan, exerts complete patience and accuracy and investigates the issue in its totality.

The ulema of Afghanistan demand of America that the United Nations and the Organisation of Islamic Conference investigate independently and precisely the recent events to clarify the reality and prevent harassment of innocent people.

The UN and the OIC deliberate over the utterances of America's president who has said that this war will be a crusade. This news has hurt the feelings of Muslims and has posed a major threat to the world.

In order to avoid the current tumult and also similar suspicion in the future, the high council of the honourable ulema recommends to the Islamic Emirate to persuade Osama bin Laden to leave Afghanistan whenever possible and chose another place for himself."
www.theguardian.com/world/2001/sep/20/afghanistan.september115

"A decree issued Thursday by a religious council that encouraged terrorism suspect Osama bin Laden to leave Afghanistan voluntarily is viewed in the region as an important step forward, though it was swiftly dismissed by the Bush administration."
articles.latimes.com/2001/sep/21/news/mn-48175

""Taliban 'offered bin Laden trial before 9/11

'Former minister says group was prepared to see bin Laden put on trial prior to 9/11, but US was not interested."

The Taliban government in Afghanistan offered to present Osama bin Laden for a trial long before the attacks of September 11, 2001, but the US government showed no interest, according to a senior aide to the Taliban leader, Mullah Omar.
Wakil Ahmad Muttawakil, Taliban’s last foreign minister, told Al Jazeera in an exclusive interview that his government had made several proposals to the United States to present the al-Qaeda leader, considered the mastermind of the 2001 attacks, for trial for his involvement in plots targeting US facilities during the 1990s.
"Even before the [9/11] attacks, our Islamic Emirate had tried through various proposals to resolve the Osama issue. One such proposal was to set up a three-nation court, or something under the supervision of the Organisation of the Islamic Conference [OIC]," Muttawakil said.
"But the US showed no interest in it. They kept demanding we hand him over, but we had no relations with the US, no agreement of any sort. They did not recognise our government."

The US did not recognise the Taliban government and had no direct diplomatic relations with the group which controlled most of Afghanistan between 1996 and 2001.
But proposals by the Taliban were relayed to the US through indirect channels such as the US embassy in Pakistan or the informal Taliban office for the UN in New York, Muttawakil said.

(...)
"Afghanistan was one of the first few governments that condemned the attacks," Muttawakil said."
www.aljazeera.com/news/asia/2011/09/20119115334167663.html

igazi Ténytár 2014.09.08. 05:04:07

@fehérfarkas: Ezzel pont azt bizonyitod mekkora baromságot irt para.

Mindenki azon egységes iszlám államot létrehozni akarok ellen van ami ami talán, nagyon talán megtámadná az EU-t mondjuk 100 év múlva.

igazi Ténytár 2014.09.08. 05:06:23

@fehérfarkas: Olvasd mar el!

Para azzal vezette le orosz megértését, hogy Kínai csapatok megszállták volna mar rég az EU-t.

Erre te jössz velem vitatkozni azzal amit nem is írtam

(para baromságát írtam le)

igazi Ténytár 2014.09.08. 05:12:18

@fehérfarkas: Ne jatszuk mar az amneziasat!

1, 2001-ben Orbánék egyenesen angliaig rohantak üvöltözve, hogy a mocskos oroszok KGBs összeesküvést szerveznek ellenünk a zámolyi romákkal! Persze hazugsag volt, toluk

index.hu/velemeny/jegyzet/romatengely/

Most, a szinten KGS modszeru (oroszok nem felejtenek, visszakaptuk a zamolyi ugyet!) naci portál - tankos ügyben meg Navracsics csak pityergett hogy jaj ez nem volt szép Putyin bácsi bruhuhu!

2, 2007-ben Orbán óva intett a kelettől, mondván abból egész történelmünkben csak baj volt!

Most ezerrel szopja a teljes nemzeti oldal Putyin férfiasságát, mert Orbán épp váltott.

Gyurcsány sose szopta ennyire le Putyint, se nem verte a mellet hogy jaj az oroszok milyen veszelyesek, majd rohant leszopni őket.

Apro különbség, nem gondolod?

fehérfarkas 2014.09.08. 11:58:29

@a Ténytár:

Látom Orbánfóbiádtól nem látod a realitásokat. Azt kellene megértened, hogy a külpolitikát, és a világpolitikát nem a hazai belpolitikai élet szemüvegén keresztül kellene nézni.
A putyini Oroszország Orbán pálfordulata előtt is ugyanilyen volt (a nagy fordulatok Oroszországban: a Sztálin és a cárizmus vége, az elmúlt évtizedekben pedig Gorbacsov, Jelcin, Putyin váltásai és politikái közti különbség - ezek mind Orbántól teljesen független dolgok). Kína szintén. Az iszlám világ szintén.
Nem aszerint kellene a világpolitikai eseményeket, és más országokat megítélni, hogy Orbán éppen szereti vagy utálja őket.

fehérfarkas 2014.09.08. 12:18:18

@a Ténytár: "Mindenki azon egységes iszlám államot létrehozni akarok ellen van ami ami talán, nagyon talán megtámadná az EU-t mondjuk 100 év múlva."

Te ezt írtad korábban, és én erre válaszoltam:
"1, Iszlam egymast oli mar miota es most sem rohan az IS-be egyesulni, majd osszeallnak arabok, perzsak, indonezek EU-t lerohanni." (a Ténytár 2014.09.07. 15:22:28)

Ebből is kiemeltem azt a sztereótip és hamis dolgot, hogy az "Iszlam egymast oli mar miota", és ezt cáfoltam.
Mivel a muszlimok között sokféle nép, népcsoport, kultúra található, ezért természetesen vannak köztük konfliktusok, de az elmúlt 100 évben 2 világháborút, az atombomba ledobását, vagy más kontinensek országainak a lebombázsát és megszállását nem ők követték el.
A jelenlegi szír konfliktusban pedig külföldi nagyhatalmak aktívan benne vannak (Oroszország Assad mögött, USA, Anglia pedig az Assad ellen harcolók mögött - legutóbb nyáron szavazta meg az USA kongresszusa a legújabb 500 millió dolláros támogatást az Assad ellen harcolók számára).

De az IS létrejötte is igencsak érdekes, mert még idén tavasszal is csupán egy volt a sok Assad ellen harcoló külföldi terrorszervezetek közül (akkor még ISIL majd ISIS néven), és legerősebbnek tavasszal még az al-Nusra Front számított (az alKaida leányszervezete, amelyet az USA is támogatott). Aztán júniusban 1 hónap alatt elfoglalták fél Irakot, majd Szíria keleti részét.
Mindezt úgy, hogy Assad folyamatosan harcolt ellenük, de más terrorszervezetekkel is harcoltak (meg kompromisszumképtelenségük miatt nem tudtak összefogni velük), aztán júliusban már Irán is küldött át ellenük gárdistákat harcolni, Oroszország meg az iraki hadsereg számára küldött bombázó repülőket az IS ellen. ÉS a kurdok is már június óta harcolnak az IS ellen. Ezek még 1-2 hónappal az USA augusztus végi bombázása előtt történtek. Az USA simán várt közel 1/4 évet mire beavatkozott. De akkor is csupán néhány bombázással. A szír hadsereg bombázásai több IS harcost öltek meg, mint az USÁ-é. Ezzel szemben az USA bombázásai vannak a nyugati média címlapjain, míg a szír hadseregéről alig néhány helyen lehet csak olvasni. Az iráni gárda bevetéséről meg még annál is kevesebb helyen. Nem is csoda, hogy a nyugatiak nem értenek semmit az egészből, mert az információk többsége el sem jut hozzájuk.

Gáborom 2014.09.08. 23:56:37

No csak, ezúttal szinte azonnal kommentháború (vita? ) tört ki eme helyen. Szerintem nem írt hülyeséget most sem Para, sokkal inkább gondolatébresztőt.
Én magam talán vele és eme hozzászólásával értek egyet:
homoródkarácsonyfalváért 2014.09.07. 22:38:17

:)

Gáborom 2014.09.09. 00:00:10

Ja, ha a NATO bevonul Ukrajnába, én azonnal repcsire ülök Ausztrália felé.
Hallottak már az urak a "kubai rakétaválságról" ?.

Bár Csernobil is ukrán, azért egyes bombák nagyobbat szólnak mint az erőmű, pláne ha mi,mint jelentéktelen de mégis NATO tagország vagyunk a célpont.
Mint valami jó pasi a Feláldozhatókban.

homoródkarácsonyfalváért 2014.09.09. 21:32:30

@Gáborom: Nem vonul be. Csak "igény volna rá"!
:-)

annamanna 2014.09.14. 02:52:47

Ez egy nagyon jól megírt poszt és sajnos úgy tűnik, igaz is. Minden erőfitogtatás ellenére az USA a végét járja, és ha szétesik az euroatlanti térség, akkor jobb nem gondolni arra, mi következik utána.

igazi Ténytár 2014.09.14. 09:18:02

@fehérfarkas: Mi lenne ha elolvasnád az EGÉSZ topikot es ugy válaszolnál?

Moricka jött azzal a baromsággal az oroszok védelmére. En azt írtam le hogy mennyire hülyeség.

Erre te meg itt minden másra válaszolsz csak a kiinduló paranoid baromságra nem, hogy ugyan mikor is jönne ide Kínai-muszlim egyesült sereg megszállni az EU-t, ha a hős orosz nép nem lenne?

igazi Ténytár 2014.09.14. 09:22:59

@fehérfarkas: Persze ha szépen elfelejted hogy itt meddig ment a budos ruszkizas, hogy meg par eve maga Orbán intette az országot attól hogy Kelet fele forduljon mert onnan csak baj jön.

Aztán mit az isten az addig budos ruszkizó magyar nemzeti oldal hirtelen orosz barát lett mióta Orbán leszopta Putyint (cc. lengyel miniszter).

De olyannyira, hogy amikor megszervezett uggyel tamadja az orosz állam a magyar államot akkor kussba vagytok.

Hol van a 2001-es, rohanjunk a világba szétkürtölni hogy a gyalázatos orosz összeesküvés van az ország ellen? Sehol kuss van!

Most Navracsicska is csak pittyegni tudott, hogy jaj ez nem volt szel kedves orosz bácsi.

De, neked az orban fobia ugye mert isteni véletlen folytan az eddig ruszkizo jobboldal ugyanakkor vált oroszbaráttá mint o.

igazi Ténytár 2014.09.14. 09:27:19

@fehérfarkas: "Ki mondta, hogy Kína támadni akar? Honnan veszed, hogy Kína agresszorként akarna viselkedni?"

Ilyen amikor valaki ugy dumal bele a topikba hogy az kiindulo cikket sem olvassa el es csak jatsz az eszet!

Na akkor majd ha elolvastad terj vissza!

______
Para: "Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát és izgulhatnánk"
_______

igazi Ténytár 2014.09.14. 09:37:51

@retrovírus: " Nézd vissza a kommentelői munkásságod, gyakorlatilag egy troll vagy, nulla retorikai képességgel, rengeteg sérelemmel a NYOMORULT életedből, és EGYETLEN ÖRÖMED (sic!), hogy embereket SÉRTEGETHETSZ blogokon ":

QED ! :-))))
_____
retrovírus 2014.09.12 10:53:31

Megjött az ufófejű dög? Rég volt már címlapon.

retrovírus 2014.09.11 09:01:03

@toportyánzsóti: úgy írsz, mint valami elmebeteg.

retrovírus 2014.09.11 21:37:51

Te gyakorlatilag írástudatlan vagy, olyan reménytelenül buta vagy, ami lehetetlenné teszi számodra, hogy érdemben beleszólj bármilyen beszélgetésbe.

retrovírus 2014.09.11 08:27:36

Ne fáradjatok, ez a rodolfo63 egy troll, mindenhova ilyen egysoros hülyeséget ír be az öreg.

stb.

____________

igazi Ténytár 2014.09.14. 09:40:52

@retrovírus: "A legelemibb helyesírási szabályokkal nem vagy tisztában. Milyen iskolád van neked? "

Miért van az hogy azok pofáznak helyesírásról akik maguk a "A legelemibb helyesírási szabályokkal nem vagy tisztában."

______
retrovírus 2014.09.07. 19:22:15

és egyetlen örömed (sic!), hogy embereket sértegethetsz

____

fehérfarkas 2014.09.14. 16:54:39

@a Ténytár:

Elolvastam az egész topicok, de ettől még a tőled kiemelt része válaszoltam. Amit te írtál, és nem a vitapartnered.
Te ezt írtad, és én erre válaszoltam:
"1, Iszlam egymast oli mar miota es most sem rohan az IS-be egyesulni, majd osszeallnak arabok, perzsak, indonezek EU-t lerohanni." (a Ténytár 2014.09.07. 15:22:28)

Az, hogy nem ismered be azt, hogy ezzel kapcsolatban hülyeséget írtál, hanem még a vitapartneredre próbálod kenni a dolgot, csak a szánalmasságodat bizonyítod.

A posztoló írásaira majd kifejezetten neki fogok válaszolni. Ha lesz hozzá kedvem, türelmem, és időm. De úgy látom, a posztolóval kapcsolatban elég sokan írnak pro- és kontra, így én max megismételni tudnám azt, amit mások előttem már leírtak.

De ha megnyugtat, akkor ezzel kapcsolatban is válaszlok:
>>>"Para: "Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát és izgulhatnánk""<<<
Szóval ezzel kapcsolatban azt válaszolom, hogy oroszok nélkül már rég nálunk Európában lennének a muszlim terroristák (amiket pont a Nyugat támogat jelenleg Assad ellen).
Ugyanis Oroszország katonailag támogatja Assadot a szélsőségesek ellen. Enélkül a saját magunk által támogatott terroristák ellen kellene most harcolnunk.
(Líbiában is mi, a Nyugat támogattk őket, csak az messze van, és ott van még köztes államként Egyiptom, ami felfogta őket - de Szíriából egyenes út van Törökország, Örményország, Kaukázus felé, onnan pedig meg már ott vagyunk Ukrajna meg a Balkán mellett, amelyek meg ugye az EU tagállam Magyarország szomszédjai)

Kínát pedig gazdaságilag tartja fel Oroszország azzal, hogy a kínai gazdasági terjeszkedést a saját érdekszférájában lelassítja.

A posztolónak abban nincs igaza, hogy nincsenek egyesült muszlim és kínai hadak. És kína nem katonai, hanem gazdasági veszélyt jelent.
És a muszlimoktól, meg Iszlám vallástól sem kell félni. Viszont a szélsőségesektől jogos a félelem. És a muszlim országok igencsak félnek tőlük (főleg a Szíria és Irak régiójában levők). Egy olyan veszélyes terrorsta hullámot indított el a nyugat és támogatott éveken keresztül, amelyet ma már nagyon nehéz megállítani. Több mint 70 országból mentek szélsőségesek Assad ellen harcolni, és kaptak fegyvereket, kiképzést és pénzt a Nyugattól - csakhogy most már nemcsak Assad ellen harcolnak, hanem önállósították magukat, és irányíthatatlanná váltak.
(nem lehetetlen, csak nehéz legyőzni őket)
És Európa nagy szerencséje, hogy délről Törökország, keletről meg Oroszország van köztünk és feltartják őket, hogy ne tudjanak nyugati és északi irányba terjeszkedni.

fehérfarkas 2014.09.14. 17:01:12

@a Ténytár: "Persze ha szépen elfelejted hogy itt meddig ment a budos ruszkizas, hogy meg par eve maga Orbán intette az országot attól hogy Kelet fele forduljon mert onnan csak baj jön."

Hagyd már abba ezt a hülye Orbánozást!!!!
Direkt leírtam, hogy a külpolitikát ne keverjük össze a magyar posvány belpolitikával!!!
Én már akkor oroszpárti voltam, amikor Orbán meg a Fidesz ezért lekomcsizott engem.
Gyurcsány mellett is kiálltam amikor Putyinnal találkozott.

Számos dolgot lehet Orbán rovására írni. De a külpolitkát meg Oroszország viselkedését ne keverjük már össze a magyar politikai elit sárdobálásaival.

Orbán rengeteg magas labdát feladott, hogy joggal bírálhassák. De az, hogy Oroszország és Putyin hogyan politizál, annak semmi köze Orbánhoz.
Putyin Orbántól teljesen függetlenül politizál. És, ha te összemosod Putyint Orbánnal, akkor csak a külpolitikában való járatlanságodat, és hozzá nem értésedet bizonyítod.

igazi Ténytár 2014.09.15. 10:12:12

@fehérfarkas: Tipikus. A mórickás baromságra semmi szavad, helyette nekiállsz kákán is csomót keresni az azt bíráló szövegen.

Ennél mar az is tisztességesebb ha megmondod, mással nem tudod védeni azt a baromságot, így ezzel próbálkozol.

igazi Ténytár 2014.09.15. 10:21:04

@fehérfarkas: Mar megint másról beszelsz mint amiről szó volt! => Magyar jobboldal viszonya az oroszokhoz.
Erre te megint kamuzol, hogy Putyin Orbántól függően politizál. Ki állított ilyet te?!

Magyar kulpolitkai helyzetet illetően, pedig SEMMI nem változott!

Putyin ugyanúgy hatalmon van, nem volt ujabb VH, hogy valahova állnunk kell, nem volt 70 évekbeli olajválság, hogy szembe kell kopnunk magunkat stb.

Nem. Orbán váltott (mert kell az olcsó 3000 milliárdos hitel) azóta hirtelen - isteni véletlenek - a teljes magyar nemzeti es jobboldal oroszhivo lett, Putyint védi vagy megérti a gonosz Nyugat ellen stb.

Ha, holnap Orbán szélkakas újra vérgőzös "erőszakot kell alkalmazni a Nyugati civilizáció védelmében " amcsibarát lesz (úgy mint 2001-ben a díszdoktorijához a TUTFS-on), akkor holnaptól majd hirtelen követelni fogjatok Putyin nemzetközi bíróság elé állítását.

Persze nem lesz kapcsolat ;-))

igazi Ténytár 2014.09.15. 10:25:15

@annamanna: Ja, igaz. A kinai és egyesült iszlam hadak azóta is próbálkoznak az EU fegyveres megszállásával, mint Móricka mondta.

De szerencsére van nekünk a hős putyinunk aki megvédi az EU-t tőlük ;-)))

A hálatlan Nyugat meg nem adja oda neki prédának Ukrajnát szétdarabolni. Fúj!

fehérfarkas 2014.09.15. 13:23:59

@a Ténytár:

A magyar jobboldal Oroszországhoz való viszonyán már csak egyedül te rugózól itt a blogon.
Én pont azt írom, hogy sem Putyin, sem az oroszok globális politikai stratégiáját nem érdekli a magyar jobboldal.
Szerinted az oroszoknak ki az az Orbán Viktor? Nézd mármeg Putyin kikkel tárgyal Orbánon Kívül. (pontosabban Orbánnal még csak nem is tárgyalt - mert 10 perc beszélgetést azért ne nevezzük érdemi tárgyalásnak)

fehérfarkas 2014.09.15. 14:10:16

@a Ténytár: "Nem. Orbán váltott (mert kell az olcsó 3000 milliárdos hitel) azóta hirtelen - isteni véletlenek - a teljes magyar nemzeti es jobboldal oroszhivo lett, Putyint védi vagy megérti a gonosz Nyugat ellen stb.
Ha, holnap Orbán szélkakas újra vérgőzös "erőszakot kell alkalmazni a Nyugati civilizáció védelmében " amcsibarát lesz (úgy mint 2001-ben a díszdoktorijához a TUTFS-on), akkor holnaptól majd hirtelen követelni fogjatok Putyin nemzetközi bíróság elé állítását."

Kár ezeket nekem címezned, mert nem vagyok sem fideszes, sem orbánista. Mint korábban már írtam, Oroszországról márakkor pozitívan írtam, amikor a Fidesz/Orbán javában lekomcsizta az oroszokat és az oroszpártiakat.

Talán, ha nem zsigerből írnál, hanem elolvasva azt ki mire mit válaszol, akkor nem futnál bele ilyen nagy luftokba.
De úgy látom nálad megkadt a lemez, és mindenre csak azt tudod írni, hogy "azért mert Orbán most Putyinnal barátkozik".

Felejtsd már el Orbánt!!!
Ez a poszt nem is Orbánról meg a Fideszről szólt, hanem Oroszországról, USÁ-ról, Ukrajnáról, nagyhatalmi és világpolitikai érdekekről és lépésekről/beavatkozásokról. Hol szerepelt ebben Orbán vagy a Fidesz?
Vagy azt hiszed, hogy az egész világ, meg a nagyhatalmak Orbán körül forognak, és a straégiai lépéseket Orbánhoz igazítják? Te mindenben és mindenhol Orbánt látod? Ott is, ahol nincsen?

fehérfarkas 2014.09.15. 14:34:44

@a Ténytár: "A hálatlan Nyugat meg nem adja oda neki prédának Ukrajnát szétdarabolni. Fúj!"

Ukrajna történelmét egy kicsit tanulmányozd. Nem kell túl sok évszázadot áttanulmányoznod, mert maga az ország csupán 1 évszázados. Azelőtt pedig Lengyelország, Litván királyság, a cári Oroszország, a Kími Tatár Kánság (az Ottomán Birodalom szövetségese), meg a Német-Római Birodalom osztozott rajta. Ukrajna ugyanúgy egy mesterségesen létrehozott 20. sz-i ország mint Csehszlovákia vagy Jugoszlávia voltak.
Nem véletlen, hogy a lakosság 40%-a orosz, de van mellettük még litván, lengyel, tatár, magyar, stb is. Akik etnikailag és anyanyelvileg is ukránnak tarják magukat, azok a lakosság felét sem érik el.

Nem lenne gond egy soknemzetiségű ország. Van rá sok példa a világban. Csak éppen az idén télen puccsal hatalomra kerülő új kormány egyik első intézkedése az orosz kisebbség jogainak megvonása és az orosz nyelv betiltása volt. Ezek után nem tudom miért csodálkozik a Nyugat, hogy a 40%-nyi orosz lakosság a fasiszta puccsista rezsimmeltől el akar szakadni és Oroszország védelmét kéri?

Valamint a Szovjetunió felbomlása után volt egy olyan szerződés, hogy Ukrajna nem válhat nyugati szervezet tagjává, és nyugati országok sem hozhatnak katonai bázist Ukrajnában. Az új puccsal hatalomra kerülő fasiszta kormány a rendszerváltáskori szerződéssel ellentétben az EU-hoz akar csatlakozni, ami után majd értelemszerűen a NATO is fog ott katonai bázist létrehozni.

Egyébként Ukrajna gazdaságilag, iparilag legfejlettebb területei pont az orosz lakosságú részek, amelyek ki akarnak szakadni az országból. Ha ezek kiszakadnak, akkor Ukrajna az ipari hátterét elveszíti, és gazdaságilag életképtelen ország jön létre.
De a puccsista fasizsta rasszista kormánynak előbb kellett volna gondolkodnia, és nem kellett volna fasiszta-rasszista törvényeket hoznia a 40%-nyi orosz lakossággal szemben.

annamanna 2014.09.15. 16:12:12

@a Ténytár: "Ja, igaz. A kinai és egyesült iszlam hadak azóta is próbálkoznak az EU fegyveres megszállásával, mint Móricka mondta."
Mióta? Ki az a Móricka és mit mondott?

igazi Ténytár 2014.09.16. 06:33:56

@annamanna: Komolyan olyan nehéz ELOLVASNI azt a cikket amihez hozzászólsz? Komolyan?!

Igaz teherfarkas is úgy menekül előle mint az ördög a tömjénfüsttől... Azt nemlatja, szürkehályogot kap olyankor.

igazi Ténytár 2014.09.16. 06:37:06

@fehérfarkas: azt mar láttuk, hogy a kinai-iszlam egyesült hadak EU támadását nem latod, gyáva vagy kommentálni.

De hogy most mar az utolsó előtti bekezdést se olvasd el, ahol konkrétan meg van mindkettő említve... ;-))

fehérfarkas 2014.09.16. 11:28:54

@a Ténytár:

Te írtál egy oltári nagy baromságot az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatban, és ezt megcáfoltam. Te ahelyett, hogy annyit írtál volna, hogy "bocsi, tévedtem" vagy "bocsi, nem néztem utána a dolgoknak", ehelyett elkezdtél személyeskedni, orbánozni, és a posztoló egyik mondatán rágódni.

Egyébként pedig az előbb válaszoltam neked külön arra a mondatra is, amin már régóta rugózól.

Attól, hogy a posztoló leír egy hülye mondatot, attól még az általad leírt hülyeség nem lesz igazság.

Leírtam, hogy a posztolónak abban nincs igaza, hogy kínai-muszlim egyesült hadak, mert ilyen nincsen. De azt is leírtam, hogy ha külön vesszük akkor már értelmezhető és igaza van:
Oroszország Kína gazdasági terjeszkedését lassítja a saját érdekszférájában, és ezzel Európát is védi Kínától.
Az Iszlámmal kapcsolatban nem a muszlim országok, és nem az átlag muszlim emberek hadaitól kell félnie Európának, hanem a szélsőségesektől. Ezek viszont valós veszélyt jelentenek.
Az irónikus az egészben, hogy ezeket a szélsőségeseket pont a Nyugat támogatta Khaddafi és Assad ellen.
És Szíriában és Irakban jól látszik mit teremtett a Nyugat, amely elszabadult és önállósult. Ezektől viszont Oroszország szó szerint védi Európát, egyrészt mer területileg köztünk van, másrészt meg azzal, hogy Oroszország az arab tavasz óta segíti Szíriát a terroristák ellen harcolni, és Irakot is hamarabb segítette a terroristák és az ISIS ellen mint az USA.

fehérfarkas 2014.09.16. 11:35:13

@a Ténytár:

És egyébként a poszt többi részéhez van valami érdemi mondanivalód?

A posztoló iszlámos megjegyzésével kapcsolatban ha valaki, akkor te egy árva szót sem szólhatsz, mert te még nála is nagyobb hülyeséget írtál ezzel kapcsolatban.
A zsigerből való reagálásod, a hülységek írása, és az orbánozásod helyett inkább jobb lenne tájékozódni, informálódni.

Az pedig, hogy engem többször is leorbánimádóztál pedig csak azt jelenti, hogy annyira súlyos Orbánfóbiában szenvedsz, hogy már egy mezei kommentet sem tudsz értelmezni.
Ez már csak azért is dúrva ezzel megvádolni engem, mert a ténytár blogon évek óta Orbánt és a Fideszt bírálom nagyon keményen.

annamanna 2014.09.16. 22:25:52

@a Ténytár: "Ja, igaz. A kinai és egyesült iszlam hadak azóta is próbálkoznak az EU fegyveres megszállásával, mint Móricka mondta."
Mióta? Ki az a Móricka és mit mondott?
süti beállítások módosítása