Ez ugyebár egy politikai blog, amelyben némelykor próbálunk ugyan elmozdulni a szatíra és a szex felé, de amennyire meg tudom állapítani, a T. Olvasókat ez nem hozza annyira lázba, mint amennyire minket.

Pedig mi is emberek vagyunk és remélhetőleg a Kedves olvasó is az, ami azt is jelentheti, hogy esetleg egyéb közös témát is találhatnánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy felhagyunk politikai nézeteink ellenszenves sulykolásával, hanem azt, hogy metafizikai kérdések boncolgatásába fogunk. Így november végén, amikor az időjárás minden báját elveszíti és csak az első hóesésekkel nyeri vissza, az egyetlen fénypont a nedves, hideg sötétben, a karácsony.
Istent a világképébe nem belegondoló, tudományhívő, de konzervatív és liberális (e szavak ebben az esetben nem politikai ideológiákat, hanem attitűdöket jelentenek) ember számára (mint amilyenek mi vagyunk itt a blogban) ez nem egyszerű kérdés. Félreértések elkerülése végett, nem valamiféle választ keresünk egy metafizikai, vagy morális kérdésre, illetve az elveszett (az egykor példátlanul sikeres) keresztény projekt értelmét kutatjuk, hanem inkább azt, hogy hogyan kell ünnepelni. Pontosabban, miért is vált be annyira évezredeken keresztül az ünneplés, mint az évek és évszakok ismétlődésének rituális konstatálása, az emberi lét szakaszolása és a szakaszhatárok fontossá tételének eszköze, az élet rendben tartásának módszere?
Nem ünnepelünk ugyanis. Nem hagynak minket ünnepelni, nem hagyunk másokat ünnepelni, nem is tudjuk, mit jelent ünnepelni. És azt hiszem hiányoznak nekünk az ünnepek (bármelyik), mert már szinte mindegyiket elfelejtettük.
Nekem hiányzik az ünneplés. A karácsony talán csak díszlet ehhez, de egy megfelelő kerettörténet, így hát nincs kifogásom az ellen, hogy karácsonykor megünnepeljünk egy olyan, teljesen a transzcendens tartományban fellelhető dolgot, mint a megváltó születése. Bármit jelentsen is ez. Talán az is elég, ha egyenértékűnek tekintjük azzal a kijelentéssel, hogy annyira azért nem muszály utálnuk egymást. Komoly munkát fektettem abba, hogy megértsem vallásos embertársaimat (bármiféle hiten legyenek is), hogy megértsem, miféle világlátás kell egy mindenható létének elfogadásához. Megértettem, de soha nem voltam képes rá, hogy így tekintsem magam a világ részének. Ugyanakkor abban nem vagyok biztos, hogy nekünk istentelen lelkeknek nincs ugyanúgy szükségünk olyasfajta katarzisra, ami bizonyos vallási ünnepek átélése során válik lehetővé.
Van egy magán karácsonyunk, amit a családi hagyományok, gyermekkori emlékeink és saját gyakorlataink alapján élünk meg. Közös karácsonyunk a karácsonyi díszletek között zajló ajándékvásárlásra sokkal inkább emlékeztet, mint közös ünnepre. Pedig a karácsony nemcsak családi ünnep, hanem alapvetően olyan egyetemleges (jó)ember voltunkat kihangsúlyozó élmény is lehetne, amelyben a közös megélés okán úgy változhatunk, hogy megértőbbek legyünk egymás iránt. Erre a megértésre meg iszonyúan nagy szükségünk lenne úgy általában.
Tehát tulajdonképpen három kérdésem van, Kedves Olvasó:
Milyen a személyes karácsonyod?
Milyennek kéne lennie?
Milyennek kéne lennie a karácsonynak úgy általában (mindenkinek)?

A "Karácsony körülvesz" blogon találkozunk.:))))