Annak idején elkövettem egy írást ebben a tárgyban és az egyik kommentelő akkor azt írta, hogy figyeljem meg, néhány év múlva kint lesznek az elkövetők, mert ebben az országban ez a gyakorlat. Férfiasan el kell ismernem, hogy az illetőnek igaza volt, túlbecsültem a magyar igazságszolgáltatást és különösen a bírói kar intelligenciaszintjét.
Miután az első fokú bíróság ítéletével még meg lehetett békülni valahogy, habár az ítélet indoklása ott is elrugaszkodott a bírók által előszeretettel használt fogalomtól az „életszerűségtől”, de az ítéletek súlya legalább megfelelt a társadalom igazságérzetének.
A Győri Ítélőtábla ítélete és ténymegállapításai, mint ahogy a Kúriáé is, akkor is elképesztőek azonban, ha eltekintünk társadalmi elvárásoktól, holmi köznapi igazságérzettől és csak a valóságtól elrugaszkodott jogi gondolkodás homályában botladozunk.
A józan mindennapi tapasztalat alapján ha végiggondoljuk, hogy mi „életszerű” ebben az ügyben, akkor nem kell különösebben elmélyednünk az elkövetők bonyolult személyközi viszonyaiba, cizellált képet alkotnunk társadalmi helyzetükről, anélkül is mindannyian tudjuk, hogy egy napi életvitelszerűen együttműködő, brutális, gátlástalan bűnözői csoport (bűnszervezet) tagjai követték el ezt a bűncselekményt. Ezek az emberek tudatosan,nagy tömegben azért mentek a tett színhelyére, hogy bűncselekményeket kövessenek el, védelmi pénz kizsarolására készítsék elő a terepet, megfenyegessék az ott szórakozó embereket és nem utolsósorban azért, hogy kérkedjenek, megmutassák mindenkinek, hogy Veszprém belvárosában sem mer velük ujjat húzni senki, a hatóságok sem. Innentől kezdve annak a vizsgálgatása, méricskélése, hogy a gyilkosságot, gyilkossági kísérleteket szándékegységben, társtettesként, vagy akárhogy követték el, az igazságszolgáltatás megcsúfolása, primitív jogászkodás, a jog mentségként való felhasználása gyilkosok érdekében. Hiszen csak annyi történt, hogy ezek a gyilkosságra mindig kész bűnözők, berúgva és/vagy betépve, félreértették a helyzetet, megrémültek néhány nagy darab, kisportolt, szláv nyelven beszélő embertől, azokat konkurens bűnözőknek vélték és szisztematikusan elkezdték legyilkolni őket. Amikor azok menekülőre fogták, üldözték őket, majd szándékosan csak ölésre szolgáló technikákat felhasználva közösen meggyilkolták azt, akit értek. Az, hogy ki halt meg és ki maradt életben, csak a szerencsén múlott, a gyilkosok szándékán nem. Ezek az emberek, más szituációba, ha ellenállással találkoztak volna, vagy veszélyt vélelmeztek volna, ugyanezzel az elánnal mészároltak le volna mindenkit, aki eléjük kerül.
Ehhez képest a bíróságok nem vettek tudomást arról, hogy az elkövetők ugyanazon bűnszervezet tagjai, közösen mentek el aznap éjjel (erőszakos) bűncselekményt elkövetni, és különösen arról nem, hogy az alapján ahogy együttműködtek a gyilkosság és a gyilkossági kísérletek elkövetése során, már korábban általánosan eldöntötték, hogy bárkit megölnek, aki bármilyen módon veszélyezteti őket.
Ma Magyarországon ha egy több százszor bántalmazott nő a 327. félholtraverés során leszúrja a bántalmazóját, 10-12 évre számíthat, pont annyira, mint bármelyik átlagos rablógyilkos. A bíró rendszeresen megkérdezi az ilyen ügyekben a vádlottól (ha az önvédelemre merészel hivatkozni), hogy miért pont ennél a félholtra verésnél gondolta azt, hogy ezúttal a szegény áldozat nem hagyja félbe a dolgot? Az ilyen ügyekben az ügyész és a bíró (tisztelet a kivételeknek) lelkesen keresi azokat a tényeket, amelyekkel ráhúzhatják a vádlottra az előre megfontolt szándékot. Volt olyan bíró, aki a tárgyalás során abba az irányba mozdult el, hogy az az előre megfontolt szándék jele, hogy a tettes a konyhába menekült, ahol a kések vannak, egy ügyvéd ismerősöm pedig állítja, hogy joghallgatóként egy tárgyaláson maga hallotta, hogy a bíró a kérdéseivel abból próbált kilyukadni egy hasonló esetben, hogy az előre megfontolt szándék jele az, hogy a késeket egy hónappal korábban megélezték.
De az nem az előre megfontoltság jele, hogyha a tettesek felfegyverkezve mennek el bűncselekményt elkövetni. Az sem az, hogy minden megbeszélés nélkül hatékonyan együttműködnek a gyilkosság és a gyilkossági kísérletek elkövetése során. Az sem ad okot az előre megfontoltság gyanújára hogy egyikük sem próbálja megakadályozni a másikat abban, hogy a már gyakorlatilag harcképtelen áldozatot megölje.
Nem tudom, hogy a bírói kar egy része magától ennyire hülye (mert azért lehet értelmes ítéletekkel is találkozni), vagy valamilyen külső, vagy belső kényszer vezet olyan ítéletekhez, amelyek önmagukban alkalmasak a jogállam teljes lejáratására. De amikor egy a társadalom számára elfogadhatatlan ítélet alapjául, a tények és a jog szélsőségesen elkövetőpárti értelmezése szolgál, úgy hogy közben maga a bűnösség tényszerűen nem is kérdéses, akkor a jog társadalomellenessé, közösségellenessé, sőt a jogkövető emberek ellenségévé válik.
Egy rakás bűnöző nyilvánosan lemészárolt három embert (ketten csak a szerencsének és a kiváló magyar orvosoknak köszönhetik az életüket) és a bíróság hatalmas energiákat fektet abba, hogy ezek az emberek tizenegy-két év múlva újra kint legyenek. Nem azért küzdenek, hogy megindokolják a legsúlyosabb büntetést megalapozó tényállásokat, hanem azért tesznek meg mindent, hogy enyhébb ítéletet hozhassanak egy nyilvánvalóan olyan súlyú ügyben, aminél a józan ész szerint nem lehet súlyosabb.
Ez nem igazságszolgáltatás. Ez jogszolgáltatás a bűnözőknek és a társadalom nyilvánvaló, fennhéjázó megalázása, annak a kijelentése, hogy a bíróság úgy önálló hatalmi ág, amelynek nem kell a társadalom érdekeire, érzéseire, vágyaira figyelnie, az igazságra sem, csak a belterjes liberális jogelvekre. Nyilván az ügyészség munkáját is minősíti, hogy egy ennyire egyértelmű ügyben sem voltak képesek olyan vádat emelni, amely megalapoz egy elfogadható ítéletet, de már megszoktuk, hogy jó vádiratot csak az adott ügyben ártatlan emberek ellen képesek összehozni.
A Cozma-ügy a magyar liberális jogállam totális kudarca, amelyet olyan gyorsan elfelejtett elképesztő események fémjeleznek, mint a siófoki 500 fős bűnözőfelvonulás, a móri ügy első ítéletei, vagy a princz gábor -féle (95-ös értékű) 50 milliárd lopás másfél milliós pénzbírsága.
A bírók és a bíróságok egy része jelen állás szerint sérthetetlennek képzeli magát.
Azok is.
Amíg a jelenlegi társadalmi viszonyok fennmaradnak.
De egyre könnyebb bodzaszedőbe futni.