Mint értesültem, Németországban radikálisan csökkentette az államadósságot a kormány, abból a szerencsés alkalomból, hogy egy buzgó tisztviselő, aki nyilván mániákusan szereti számolgatni a nullákat, talált aHypo Real Estate Banknál 55 milliárd eurót. A bankot 10 milliárd euróval kellett megsegélni 2009-ben, majd államosították is (megjegyzem az angol nationalized kifejezés lényegesen jobb hangzású, mint a mi államosítás szavunk).
A váratlan lelet következtében a német államadósság a korábbi, a GDP 83.7 %-t kitevő szintről 81.1 %-ra csökkent. Miután most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy könnyen átszámolhatjuk forintba a vonatkozó összeget (hiszen elég 300-zal szoroznunk) ízlelgessük német szövetségesünk örömét: Ez 16 500 000 000 000 forint. (Ez meg itten a magyar költségvetés központi alrendszerének 2011-es bevételi főösszege: 12 970 821 000 000 Ft.)
Bizonyára személyiségeim problémája az, hogy ahelyett, hogy örülnék, kérdések fogalmazódnak meg bennem:
Miért is van Németországnak, a világ második legnagyobb gazdaságával (és valószínűleg strukturálisan legerősebbel) rendelkező országának a GDP-je 80 %-ánál nagyobb államadóssága?
Válaszom nincs, csak egy megjegyzésem: Hogy lehetőleg dögöljön meg az összes mainstream közgazdász az anyja nevenapján, még a süti előtt.
A második kérdésem arra a könyvelési rendszerre vonatkozik, ahol minden eufemizmusok nagyanyjával „könyvelési hibának” (accounting error) nevezik azt, hogy 55 milliárd euró megvolt, de nem hiányzott.
Ha valakinek ismerős a „nagyságrendi tévedés” kifejezés, most elkezdheti törni a fejecskéjét, hogy mikor találkozott olyan nagyságrendi tévedéssel (nem becslésnél, hanem elvileg kontrolleszközök tucatjaival áthálózott zárt rendszer esetében), amely két közepes közép-európai ország konszolidációjára elégséges pénz láthatatlanná válását eredményezte. És nem hiányzott nekik. Nagy bankok ezek, de azért nem ekkorák.
Ekkora baki nem lehetséges másképp, csak úgy, ha a bank elsődleges, úgymond nyilvános könyvelése pusztán kirakat, a törvény, a bankfelügyelet, a részvényesek (naivabb részének) és a kisbefektetők számára. Ez a bank bizonyosan rendelkezik egy-két másodlagos elszámolási rendszerrel, amely a bűntársak közötti elszámolási problémák kiküszöbölésére szolgál. Gondolom az államosítás nem volt előre megbeszélve és ez a csekély összeg azért ragadt valamelyik ritkán használt technikai számlán, mert táskában elvinni mégis csak macerás lett volna, törölni meg nem volt szívük, mert remélték, hogy visszatérhetnek érte majd, ha eljövendenek a jobb idők újra.
Bizonyára nagyon formás és hihető magyarázatot adnak majd arra, hogy a körülmények milyen rendkívül szerencsétlen összejátszása folytán alakultak úgy a dolgok, hogy 55 milliárd euró hiánya nem tűnt fel.
Ha valaki hasonlóan jól felépített és vitán felül meggyőző magyarázatokat akar olvasni, annak javaslom, hogy tanulmányozza például a Pentagon jelentéseit a nukleáris rakétasilókban bekövetkezett balesetekről. A személyes kedvencem az, amelyben az okozta a tüzet és a robbanást, hogy a szerelő beleejtette a csavarkulcsát a rakéta és a beton tárolócső közötti résbe, amely csavarkulcs zuhanás közben megpattant és irányt változtatott a betonon, majd átütötte a rakéta oldalát az üzemanyagtartályoknál, eltépett egy üzemanyag-vezetéket és tüzet, majd robbanást okozott, mert két fémalkatrész nagyerejű összeütközésekor szikra is keletkezett.
Ez az 55 milliárd euró és az, hogy mennyire nem keltette fel a történet e média érdeklődését megmutatja, hogy mit is kell gondolnunk erről a pénzügyi rendszerről, amely állítólag működteti a gazdaságot.
Miután nem vagyok fanatikus, hajlandó vagyok megfontolni azt az állítást, hogy szükségünk van bankokra és bankárokra.
De bizonyosan nem ezekre a bankokra és nem ezekre a bankárokra és különösen nem erre a pénzügyi rendszerre.
És virtuális Balaton szeletért (eredeti ezüstpapír, papír csomagolásban).
Én eltaláltam a nullákat?