Akarom mondani a bankoktól. Az IMF-től. A Világbanktól.

A sajtószabadságtól. A köztársasági elnök jelölésétől. Az alkotmánybírók jelölésétől.

Akkor rémültem meg igazán, amikor arra ébredtem hajnali kettőkor a pincében, hogy pizsamában fehér festéket kevergetek egy ócska, a „KISZ szervezet tulajdona” jelzetű pléh csöbörben, amelyet még családunk elfajzott, a gyári „kisztitkárságig” süllyedt tagja mentett haza a korai hetvenes évek az éjszakai békeharcából. Ennek a szeánsznak integer része volt, hogy a progresszív fiatalok, szigorúan a munkaidőn kívül, a város nem műemléki védettségű, illetve frissen mázolt pontjaira (mert ezen feltételek teljesülésének hiányából korábban volt némi, a békeharchoz méltatlan ügyintézés a pártbizottságon) a rohadt imperialistákra dehonesztáló, a világ demokratikus fiataljaira remélhetőleg lelkesítően ható feliratokat helyeztek fel. A progresszió tüzétől hevült ifjak a háborús uszítókra mért acélkemény csapások előtt a terepen fellelhető italméréseket is útba ejtették. Ennek következtében nem csak a helyesírásuk és az írásképük romlott, hanem képtelenek voltak felmérni azt, hogy hol kéne elhelyezni azokat a feliratokat úgy, hogy a legjobban szolgálják a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit. A „spontán” ifjúsági mozgalom végét az jelentette, hogy közvetlenül Saigon eleste előtt a városi kisz bizottság vesztesége festékes vödörben, időjárás álló fehér festékben és pemzliben elérte a népgazdaság teljesítőképességének határát. A pártbizottság, szembesülve az „anyagcsata” költségeivel, feloszlatta a „Halál AZ impraliStákra!” és az „EL a kezekel Vie” feliratok elkövetőiből álló kicsi és elkötelezett társaságot. De az emberi haladás örök mementójaként vagy negyven évig virított az „El a kezekel Vietnámtó!” felirat a három, a háború óta lakatlan házból álló zsákutca két házának falán, az időtlenségbe meredve figyelmeztetve a haladó ifjúságot az imperialisták mohóságára.

A feliratot ugyan megkísérelték kijavítani, de a pártbizottság állományából egy funkcionális analfabéta elvtársat küldtek, aki sem a betűtípust nem tudta lemásolni, sem a helyesírásra nem volt rálátása.

A rokont kiemelték, „függetlenített” kisztitkár lehetett volna, de ő a politikai karriert mérnöki előmenetele megtámogatásának és nem életcélnak szánta, három hónap után dühében disszidált és dúsgazdag fejlesztőmérnökként vitte el a májzsugor negyedik felesége mellől nem sokkal a rendszerváltás után. A feleségek miatt persze nem örököltünk tőle semmit, de legalább az elmúlt harminc évben nem kellett vödröt vásárolni senkinek a közvetlen rokonságból. A festék persze hamar beszáradt, a pemzlik szőre pedig egyszerűen elbomlott. A vödrök azonban a szocialista ipar remekei, van amelyik még most sem rozsdásodik. A felirat egészen tavalyig megvolt, amikor is a városi párttitkár építési vállalkozóként fungáló unokája kirakatta az önkényes lakásfoglalókat (önkormányzati költségen) a három házból és 35 lakásos lakóparkot rittyentett a helyükre.

Mint már mondtam igazán megijedtem, mert amikor a lábamra dőlt tíz egymásba helyezett vödör, és alvajárásomnak véget vetett a bal nagylábujjam zúzódásos sérülése, a következő feliratot fedeztem fel a szuterén szenes falán:

„El a kezekkel a jegybank elnök fizetésétől!”

A jelenség metafizikai elemzése szerint amellett, hogy rejtett hajlamom van a progresszióra, a vödrök aurája, miután bevételezték őket a „kiszbizottság” állományába és a nagyterem színpada alatt végighallgattak két teljes kihelyezett marxista-leninista esti egyetemet, annyira erős, hogy a velük való fizikai kontaktus még így negyven év után is előidézi a megvilágosodást és a haladó, korszerű, etikus, a proletáriátus érdekeit szolgáló eszmék befogadását.

„Éljen a jegybank elnök 8 milliós fizetése!”

Na tessék, ez meg automatikus írás volt.

Teljesen természetes, hogy akkor is tartanunk kell a hiánycélt, ha éhen döglünk. Egyértelmű, hogy a külföldi tulajdonosokat nem adóztathatjuk meg, hiszen ők profitot termelni jöttek ide, nem adót fizetni.

Természetes, hogy az EU, meg az IMF sokkal kedvesebb a baloldali, mint a nemzeti kormányokkal. A fasiszta, nacionalista csőcselékkel keményen kell bánni ám!

Nincs szánalmasabb annál, mint amikor egy szutykos kis balkáni állam diktátora egyenrangúnak képzeli magát a nagy Sztálin Elvtárssal.