Cuslágmosdatás

 2010.04.01. 13:53

 

Tegnap ebédtájtól kezdve, a leggyakrabban elhangzott szókapcsolat a környezetemben a „nyolc és fél év” volt. Gyakorlatilag nem is kellett hozzátenni semmit, mindenki tudta, hogy a cusi ítéletéről van szó. Ízlelgettük a nyolc és fél évet, és mindenki arcára mosolyt csalt ezen a hideg, szeles tavaszi napon az ítélet melege.

Este a meccs szünetében kapcsolgatva a épp elkaptam egy mondatot, tán az Echo tévén, miszerint figyeljük meg, holnaptól elkezdik majd sulykolni, hogy mennyire súlyos ez az ítélet, nem arányos, meg ilyesmik. Tudom, nem kéne Echo tévét néznem, de ettől függetlenül megy a picsogás ezerrel, hogy az ítélet politikailag elfogult, aránytalan, gyilkosoknak szoktak ennyit adni, stb..

Alapvetően az a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire elhalt bennünk az önvédelem jogához való ragaszkodás.

A cusi, egy ritka undorító gazember volt már kezdő politikus korában is, ha valaki emlékszik az általa tartott sajtótájékoztatókra, akkor felidézheti mennyit tett a társadalmi és politikai megbékélésért ez az ember. Emlékezetes politikai öngyilkosságával látványosan demonstrálta, hogy egy aranyfoggyűjtő nyilas pártszolgálatos erkölcsi szintjén lehet őt megtalálni, ha az ember Lucifer meglátogatásakor még akar valami izgalmasat látni.

Ezt az embert aztán nem csapták ki az mszp-ből, hanem nyugodtan nyomhatta tovább szűkebb pátriájában, nyílván azzal a felszólamlással, az ottaniaknak a cusi is jó.

Mindeközben tovább működtette a lefelé és felfelé is jól beágyazott, iparszerűen felépített szervezetét, amely iskolai példája is lehetne a szervezett bűnözésnek.

Majd a tényanyagból tudhatóan, bűnössége teljes tudatában mindent megtett, zsarolva pártját és szerencsésebb bűntársait, hogy akadályozza a nyomozást, megfélemlítse az ügyészeket és rendőröket, valamint elkenje a bizonyítékokat. Szökésre bíztatta bűntársait.

Majd csak azt vallotta be, amit muszáj volt, nem tett terhelő vallomást, csak a kis halakra.

Szedett valahonnan ötven millát és kiperkálta a kár kétharmadát.

Ezt az embert kéne egyébként kishalnak, jelentéktelen figurának látnunk. Ahogy majd nyílván hagyó miklósról is azt írják majd, hogy nem csinált semmit, hiszen nála is hány nagyobb rablót tudunk mondani hirtelen, aki még miniszter, vagy éppen évértékelőt tart és árulja a beszédei hanganyagát.

Pedig valójában ezek a középkategóriás gengszterek működtetik a rendszert. A cusi, ahogy a hagyó is a legfelső körökbe tört, maga előtt látva a kóka, a fletó, a bajnai példáját. Annyiban voltak mások, hogy hamarabb elszállt az agyuk, még azelőtt, mielőtt érinthetetlenek lettek volna. Tényleg már csak egy lépésre voltak attól, hogy felhágjanak arra a grádicsra, amikor már nem írja meg róluk az újság, amikor már politikai támadás minden lebukás, amikor már nem ők kénytelenek lefáradni a mélygarázsba, amikor már nem nekik kell átszámolni a pénzt.

És most fel vannak háborodva, hogy statuálás lesz. 

Ezek az emberek voltak, ezredmagukkal a szocialista párt alapemberei, akik közül kiválogatódtak azok, akiknek már Svájcba, vagy kajmánba utalták a milliárdokat, mert annyira megbíztak bennük a részvénytársasági urak, nyugatról-keletről egyaránt.

Cusi és barátai konkrétan kb. 20 évi nettó fizetésemet bugázták meg, csak ebben az egy bizniszben. Ahhoz is kell egy emberöltő, hogy ennyi adót befizessek, feltéve persze hogy közben nem vesztem el a kedvemet adózásilag, mintahogy a cusi elvesztette, így első rátekintésre, legalábbis a vagyonosodási vizsgálat metodikája alapján.

Abban persze egyetértünk, hogy Magyarországon nem csak a politikusbűnözés felderítési százaléka alacsony, hanem általában abszurd az ítéletek és a bűnök aránya az egyes esetekben is, valamint a különböző ügyek viszonylatában is.

Csak nem a parlamenti többség felelőssége ez is? Néhány nap múlva lehet korrigálni.

Persze a „Free cuslág!” mozgalom katonái még riadtan keresik a szavazólapon az szdsz-t, valamint az arányos büntetést a nagyhalak számára. Miattuk tartunk itt, ne feledjük.

És igen, szerintem a nagyhalaknak a húsz év az arányos, feltételes nélkül, fegyház fokozatban és ha több ügy van, akkor többször.

Sőt az ítéletben annak is benne kell lennie, hogy a cusinak a legforróbb üst és a legháklisabb ördög jár odalent, persze csak addig, amíg a többiek meg nem érkeznek.

És nem bedőlni a liberális dumának, a szigor, a példás büntetések igenis fékezik a bűnt.  

Címkék: ítélet hagyó miklós zuschlag jános nyolc és fél év statuálás

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr851886827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

agyalapi 2010.04.01. 14:54:11

Üdvözletem!
Így ebéd után, míg a bendőben békésen emésztődik a finom étel, hajlamos az ember elmélázni.... Én konkrétan azon, hogy a bűnözőket hagyva a bűnüldözőkre, csak szeretnék látni egy listát és egy összeget, ahol összesítenék, hogy az állami cégek felügyelőbizottságai mennyit tettek-tesznek zsebre az én adómból? Hogy mennyire felügyeltek és mennyire van rájuk szükség, az ebből az egy békávés ügyből világos. Ez másnak nem csípi a szemét? Az ilyen felvetésekre szoktam kapni a demagógia vádját, meg hogy csak azért sokallom, mert én nem vagyok egyben sem benne. A nagy túrót. Ha ezek alól nem húzzák ki a sámlit, nagy öngólt lőnek, akárkik is lesznek kormányon tizenegyedike után. Szerintem. Amúgy a cikk telitalálat, maximálisan egyetértek. ( már úgy vitatkoznék valamivel, de mit tegyek, ha nincs ellenvéleményem?)
(((o:
Üdv:
Agyalapi

micimacko88 2010.04.01. 16:17:30

feltünően korrekt cikk, talán még lehetne pedzegetni hogy jutottunk idáig h cusi/hagyó félék egyszerűen természtesnek vették h érinthetetlenek, és valszeg télleg csak türelmetlenségük okozta a mindenki által várt vesztüket

pretty 2010.04.01. 18:35:50

Valamennyi alapítványt ellenőriznék arra használják-e
a pályázaton elnyert pénzt amire valójában kapták,nagyon
sokan oda kerülhetnének.
Állami pénzt egy alapítványnak
sem adnék,mindenki csak az adózott jövedelméből támogathatna alapítványt.
Szerintem nem lenne ennyi alapítvány.

rolika 2010.04.02. 09:43:09

Na ja, tényleg jól rászámoltak :-) Remélem, remegnek az elvtársak.

"Szedett valahonnan ötven millát és kiperkálta a kár kétharmadát"

Kiderült már vagyonvizsgálatilag, erre honnan volt fedezet? Én nem tudnék hirtelen még századennyit se összeszedni.

FutApest 2010.04.02. 14:10:54

Ez a cusizas egy szukéges jo, viszont azt is gondolom, h cusi egy szerencsétlen balga, egy kishal, aki tokéletes figyelemelterelo!
Vajon az apro villa, gyurcsany és fittelina biznisz mikor kerul az asztalra... no az mar egy nagyobbacska hal lenne.
Persze, értem én hogy nagy falat az, aki az orosz olajbizniszben benne van, s akinek anyosa és korei a titkosszolgalat emberei és besugok (voltak/vannak?), ma meg magannyomozoirodajuk van (lasd, piroska egész csaladja... -milyen jol illik még a neve is).
No és egy masik érdekes halacska a demszky...
Ezek korul csend honol. Vaj' mér?

gudmen 2010.04.02. 14:13:46

@FutApest:
egyelöre mentelmijog védi öket..

FutApest 2010.04.02. 14:18:37

1995. június: Apró Piroska megvásárolja az önkormányzattól a villa két
lakását, amelynek területe összesen 322 négyzetméter. Dobrev Klára
szintén megveszi a villa 159 négyzetméteres lakását 8,6 millió
forintért. (no de hogyan veszi meg klarika a villa 1/3-at?? szocialis tamogatast kap ez szegény nehézsorsu klarika, mikozben anyuci milliomos -FutApest)

Az épülethez tartozó garázs önkormányzati tulajdonban
marad. A villát társasházzá alakítják.
1995. július: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc létrehozza a Fittelina
Ingatlanbefektetési és Hasznosító Kft.-t, amelynek székhelye a III.
Táborhegyi lépcső 9/B szám alatt található, és leendő feladata a villa
átépítése. A cég ügyvezetője Dobrev Klára. Dobrev és Gyurcsány
szerződést köt, hogy a feleség a villában lévő lakásának kizárólagos
bérbeadási jogát 16 millió forintos értéken átadja a közös cégüknek. A
vállalkozás megkezdi a megszerzett vagyonértékű jog évenként 2,6
millió forinttal történő értékcsökkentését, ezáltal a kft. társasági
adóalapjának csökkentését.
1995. ősz: megkezdődik a közel 60 millió forintos luxusberuházás előkészítése.
1996: a Fittelina Kft. végrehajtja a villa átépítését. Megnyílik a
lehetőség a kft. előtt a beruházás utáni, több mint 14 millió forint
áfa visszaigénylésére.
1997. február: Gyurcsány 17 milliós tagi kölcsönt ad a Fittelinának,
és vállalja, hogy határozatlan ideig - szükség szerint - további
kétmillió forintos összegeket fog a cégnek hitelezni.
1997. ősz: befejeződik az építkezés a társasház közös tulajdonában
álló területén, az 58 milliós beruházást bevezetik a cég könyvelésébe,
és megkezdik az évente többmilliós értékcsökkenési leírást, azaz a
társaságiadó-alap csökkentését.
1997-2000: a cég folyamatosan alkalmazza az értékcsökkenési leírást a
16 milliós bérbeadási jog és az 58 milliós luxusberuházás után. Évente
tehát több millió forinttal csökkenti a cég társaságiadó-alapját. A
társaság 2000-re teljesen eladósodik, ekkor már több mint 78 millió
forintos, nagyrészt magánkölcsönökből és tagi hitelekből létrejövő
tartozása keletkezik.
1999. április: a cég új ügyvezetője Gyurcsány Ferenc.
2000. december: a Fittelina teljes egészében leírja értékcsökkenéssel
a 16 millió forint értékű bérbeadási jogot.
2001. március: a Gyurcsány tulajdonában lévő és Apró Piroska vezette
Altus Rt. 40 millió forint törzstőkeemelést hajt végre a Fittelina
Kft.-ben, amely összeget a társaság számlájára befizetnek. Ezzel az
Altus Rt. a cég tagja lesz. Mivel az Altus bevételei között állami
bevételek is vannak, így a Fittelina tőkeemelésében közpénzek is
szerepet játszanak.
2001. december: az Altus 40 milliós tőkeemelését követően a kft.
vissza tudja fizetni - mások mellett Gyurcsány Ferencnek is - a
magánkölcsönöket.
2002. október: Dobrev Klára eladja üzletrészét férjének, egyben
megszüntetik a hasznosítási szerződést. Ezzel a bruttó 56,2 millió
forint értékű beruházás természetbeni juttatásként Dobrev Klára
tulajdonába kerül, amely után nem fizeti meg a személyi jövedelemadót
a kft. A Fittelina székhelyét áthelyezik a Szalay utca 4. szám alatti
Altus-központba. A Fittelina Kft. rendkívüli értékcsökkenéssel
leszállítja a beruházás értékét 22 millió forintra, és jogellenesen
továbbra is nyilvántartja és amortizálja azt.
2002. november: Gyurcsány lízingszerződést köt a Fittelinával,
amelynek következtében az uszoda, a lift, a szauna, a szolárium és a
csillárok Gyurcsány tulajdonába fognak kerülni.
2003. október: a Fittelina Kft.-t Gyurcsány jogellenes tulajdonosi
meghatalmazásával beolvasztják az Altus Rt.-be, amely így a beolvadó
kft. jogutódja lesz.
2003. október-2005. szeptember: az Altus mint a Fittelina jogutódja
változatlanul értékcsökkentést alkalmaz a jogellenesen nyilvántartott
beruházásra, és így csökkentik a milliárdos bevételű Altus Rt.
társaságiadó-alapját."

MNO

marhaszív 2010.04.05. 19:07:36

zuschlag tényleg egy gyáva kis pondró, ha nem lenne az, akkor most boríthatott volna és gyurcsány, szilvási meg a többi bűnöző haver is mehetett volna a sittre.
"Szedett valahonnan ötven millát és kiperkálta a kár kétharmadát"
egészen biztos, hogy fenti összeget a szintén fentebb említett elvtársai fizették ki helyette. a 8 és felet, meg azért kaphatta, mert a bíró joggal gondolhatta, ha már zuschlag falazott gyurcsányéknak, akkor üljön helyettük is. kicsit.

(gyurcsányék meg megüzenték a zuschlagnak, nyugi, elintézzük, hogy jó magaviseletért stb. stb., majd harmadolják a büntetésedet, addig is támogatjuk a családot, s mikor szabadulsz vár egy fasza kis cég, amiből simán elvagy életed végéig. addig is gondolunk rád és fel a fejjel jánosunk, na!)
süti beállítások módosítása