Olyan meleg van, hogy reggel az ember a borotvahabot fújja a hónaljába, a felesége fogkeféjével mos fogat, a gyerek málna ízű fogkrémjével és legfőképp, egy borotvaszerű, de Vénusz márkanevű rózsaszín termékkel próbálja eltávolítani az arcszőrzetét.
Aztán, ha végzett, nekiállhat keresni magába a homofóbot. Tisztán látszik, hogy ez kies hazánk legnagyobb problémája az antiszemitizmus és a cigánygyűlölet társaságában. A gyerekéhezés például csak abban a kontextusban merül fel, hogy a melegpárok, ha örökbe fogadhatnák őket, biztos adnának nekik enni.
Boldog-boldogtalan nyomul ebben a kérdésben, azokat az érvkészleteket felvonultatva, amelyeket már a nyolcvanas években, harmadik gimnáziumban is meghaladtunk, amikor a csajok iránti természetes ifijonti érdeklődés szünetében, pihenésképpen elméláztunk azon, hogy is van ez.
Én speciel heteroszexuális vagyok, tehát nem fog el a vágy, hogy neccharisnyában rázzam a tökeimet, hasonszőrű felebarátaim között, közterületen és ilyetén módon tegyek jó benyomást a szomszéd nénire például.
De hajlandó vagyok megfontolni a dolgot. Mármint kész vagyok keresgélni a pozitívumot a dologban. Hát lássunk neki!
Szeretve tisztelt kormányunk, valamint hazánk európai orientációjú csillogó intellektusú értelmiségi élcsapata, mintegy hat héttel ezelőtt, a melegfelvonulás engedélyezése kapcsán bejelentette, hogy erőszakos akciókra számítanak. A „Melegfelvonulást megtámadják a jobboldali szélsőségesek”, című rendezvény bekerült a műsorfüzetbe, elkezdték osztogatni a sajtóbelépőket, a rohamrendőrök nekiálltak fényesíteni az azonosítójukat.
Kijelölték azokat a bátor, progresszív személyiségeket akiket inzultálni fog a fasiszta csőcselék. A sajtó tette a dolgát, tucatjával jelentek meg a tényfeltáró írások a rohadt szélsőjobboldali állatokról, akik majd bántalmazni fogják szegény elnyomott melegeket.
A Titkosrendőrség ügynökei kirajzottak város talponállóiba, hogy buzi viccek mesélésével, valamint a 80 IQ alatti lakossági csoportok erre fogékony részének heccelésével feltöltsék a neonáci dobálók számára kiadott keretet.
Alapvetően és kétségtelenül igaz az, hogy a homoszexuális beállítódás nem alapozhat meg semmilyen jogfosztást. Viszont az is ugyanennyire igaz, hogy nem vonható kétségbe a többségnek az a joga, hogy bizonyos normák meghatározásával világos határokat szabjon bizonyos emberi viselkedések nyilvános propagálásával, bemutatásával kapcsolatban.
Ha nem tűnt volna fel a magukat liberálisnak képzelő felebarátainknak, társadalmunk alapvetően szabályok, tiltások olyan rendszerére épül, amelyek önmagukban sokszor értelmetlenül korlátozóak. Ilyen tiltás például az, hogy nem lehet meztelenül az utcára menni. Pedig higgyétek el, így nyáridőben felettébb kellemes érzés, amikor az ember tökei alatt átfúj a szél. A meztelen test látványa sokakban kelt visszatetszést, míg sokan szeretnek meztelenül flangálni. Az ilyen beállítódású emberek mozgalmának szárbaszökkenése mégsem fajult társadalmi balhévá, mert a nudisták, igen okosan, a hobbijuk gyakorlását zárt körben oldják meg.
Swingerék szintén ezt a szimpatikus megoldást választották, hogy nem rendeznek másságuk propagálása és a többség riogatása érdekében dzsemborikat.
És tényleg? Miért nem lehet nyilvánosan szexelni? Én például kifejezetten szeretem a szabad ég alatt, amiért simán lecsukhatnak közszeméremsértésért. Vajon, ha valamelyik ritka bokor alatt élvezzük az élet örömeit és a Nyugdíjas Konzervatív Botanikusok Kiránduló Köre éppen megtekinti az adott bokor különleges terméseit, joggal háborodok-e fel a szeánsz megzavarásán, valamint a személyünket érintő kendőzetlen véleményeken. Esetleg azon, hogy egy göcsörtös turistabottal a fenekemre húznak.
Véleményem szerint nem. Az extrém viselkedések közterületi tilalma látszólag csak a közerkölcsöket védi, pedig nem. Ez a tilalom az extrém módon viselkedőket is védi más extrémen viselkedők atrocitásaitól.
A parttalan indulat, az előítéletesség ugyanis ugyanolyan elmulaszthatatlan társadalmi jellegzetesség, mint bármelyik izgalmas szexuális elferdülés.
Ha provokálnak valakiket, akiknek az a legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy lehet őket provokálni, eléggé egyszerű lélekre vall csodálkozni azon, hogy az illetőket sikerült provokálni.
Vannak tevékenységek egy társadalomban, amiket nem lehet folytatni, akkor sem, ha szeretnénk, ha alapvető lényegünkhöz tartozik.
Ha társadalom nem akar tudni a melegekről, akkor arra joga van. A társadalom többsége számára lelki megterhelést okoz a homoszexualitással való explicit találkozás és indulatokat vált ki belőle.
Engem és minden ismerősömet zavarba hoz az, ha csókolódzó férfi vagy női párokkal, vagy riszált férfiseggekkel, esetleg nőnek öltözött férfiakkal találkozunk. Nem akarjuk ezt átélni.
Ez szabály, sőt törvény. Mert így akarjuk.
Nem lehet túl jó homoszexuálisnak lenni. Komoly lelki megterhelést jelenthet annak felismerése, különösen a legsérülékenyebb kamaszkorban, hogy eltérek a többségtől. De ez nem jelenthet jogalapot arra, hogy a többséget saját értékeinek feladására kényszerítsék.
Mert vannak határok, amiket nem lehet átlépni.
És ezeket a határokat a többség határozza meg.
Ja, egyébként meglepett, hogy a Révész Mártirusz toposzt feltaláló Kuncze Gábor legjobb magyar tanítványai mennyire idegenkednek a „jó ügy” érdekében kapott néhány sallertől.
De a homoszexuálisokat nem féltek kitenni a célbadobóversenyre.
