Miután az átlag magyar választópolgár és hozzá hasonlatosan az átlag magyar értelmiségi semmit nem tud semmiről, olybá tűnik, hogy elégedett moraj kíséri Gyurcsány Ferenc hét pontos tisztasági csomagját. A közhangulat, hogy a rohadt képviselők kevesebbet kapjanak már, lopnak amúgy is eleget, csak azért nem vált ki spontán támogató tüntetéseket az MSZP-irodák környékén, mert az előterjesztő személye még a tízparancsolatot is diszkreditálná. Azt gondolhatnánk, hogy a kopott népszerűségű miniszterelnök népszerűség hajhászásból áll a tisztítótűzhöz, pedig a tét sokkal nagyobb.
GY.F. már nyilvánvalóan látja, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy a tradicionális MSZP-elit, meglovagolva a frakció és a tagság elégedetlenségét, miniszterelnököt cseréljen. Gyurcsány, miként annak idején Megyó, szintén csak előre menekülhet, de még a balsorsú dadogós néhány látszólagos támogatójának miniszteri székbe helyezésével gondolta stabilizálni magát, addig Gyurcsány a sokkal nagyobb léptékű akcióktól sem riad vissza.
A gyurcsányi javaslat mögött ugyanis egy sokkal ambíciózusabb, az újkori magyar politikai történelemben páratlan, a teljes politikai rendszer destabilizálódásától sem visszariadó gondolat áll.
A magyar politikai rendszer gyakorlatilag 98 óta, a szocialistáknál 94 óta, a helyi erős emberek pozícióhalmozásáról, érdekszövetségeiről és informális egyensúlyáról szól mind a két nagy pártban. Ha az összeférhetetlenségi csomag átmegy, akkor a szocialista pártba legalább száz olyan pozíció születik, amelyet eddig valaki 2-3 másik pozícióval együtt birtokolt. A pozíciók újraosztásának bizonyossága hihetetlen hatalmi helyezkedést indítana el, amely a jelenlegi szintnél is kisebbre csökkentené Gy. F. országlásának parlamenti és pártellenőrzését. Arról nem is beszélve, hogy miniszterelnökünk ezekbe a pozíciókba nyilván saját embereit szánja. Intézményi reformról szó sincs, a rendszer nem válna spórolósabbá vagy áttekinthetőbbé, csupán új vazallusok százait lehetne jóllakatni és az MSZP hagyományos struktúráját lehetne teljesen szétzilálni. Ha ez megtörténik, az MSZP nem az MSZMP örököse többé, hanem GY.F. személyes hitbizománya a legszebb feudális hagyományok szerint. Mindenkinek meginogna a pozíciója, aki ma hatalmon van az MSZP-ben, mindenki mellett hirtelen megjelenne egy Zuschlag Jánosra feltűnően hasonlító ifjú török akkora hatalommal és befolyással, amelyet a szerencsétlen előd tíz évi brusztolással teremtett meg magának. Bizonyosan oda lenne az MSZP-ben az elmúlt 15 évben kialakult kényes egyensúly. Az az egyensúly, amit Gy.F. Toller László támogatásával 2004-ben oly sikeresen bontott meg először.
Gyurcsány, el kell ismerni, kitűnően taktikázott, erkölcsileg zsarol olyan embereket, akik mostanában szembesülnek először ennek a szónak a társadalmi jelentésével. Sem a Fidesz, sem az MSZP képviselői nem mondhatják csak úgy, hogy a Fletó-féle javaslat káoszba taszítja a politikai elitet, hiszen úgy tűnnek fel, hogy saját pénzükről és befolyásukról nem akarnak lemondani csupán.
A népszavazás felvetése ráadásul kellemesen kitolja és lebegteti a lehetséges végkifejleteket, és megnehezíti az ellenállás megszilárdulását. A Fidesznek csak az a lehetősége marad, ami azért elég gonosz ötlet, hogy ahhoz ragaszkodjon, támogatja az összeférhetetlenségek megállapítását, de csak akkor, ha az azonnal beáll a törvény megszavazásával, és harminc napon belül mindenkinek döntenie kell. Az MSZP jelenlegi népszerűsége mellett ez azt jelenti, hogy választott országgyűlési és önkormányzati egyéni helyeik szinte mindegyikét elveszíti.
Mindkét félnek vannak tehát tartalékai, és ez a két fél lassan nem kormány és ellenzék, hanem miniszterelnök és parlament, a miniszterelnök és a politikai elit, a miniszterelnök és mindenki, aki leválthatja.
Tehát a miniszterelnök váltás minden indoka fennáll, mint korábban, sőt egy további nyomós indokkal gyarapodott. Ha a szocialista párt bevállalja, hogy ennyire alárendeli magát Gyurcsány Ferencnek, és akár parlamenti, akár népszavazásos úton a gyurcsányi reformot végig erőltetik, Gy.F. gyakorlatilag Lukasenko belorusz elnök hatalmával fog rendelkezni az ország felett.
Ezen akció időzítésének egyik oka az is, hogy elterelje a figyelmet az egészségügyi reformnak nevezett ámokfutás aktuális történéseiről. A szakmai körökben eddig forgó jogszabály-tervezetek, és a most nyilvánosságra került koncepció világosan mutatja, hogy Horváth Ágnes és a reform környezetében felbukkanó egyéb szellemileg súlyosan hátrányos helyzetű akárkik a pénz egészségügyből történő kiszivattyúzásán kívül semmiféle konkrét elképzeléssel nem rendelkeznek. Ha nem is akarunk a szakmai kérdésekben elmerülni, azért azt nem hátrány megemlíteni, hogy az elmúlt öt évben a baloldali kormány többször nekiszaladt mind az egészségügy szakmai, mind gazdasági és szervezeti átszervezésének. Ezen kísérleteknek rendre az lett a vége, hogy a „reformfolyamat” végére olyan káosz keletkezett, hogy vissza kellett térni az eredeti struktúrához. Legutoljára az áldott emlékű, gyenge elméjű Molnár Lajos alatt voltak kénytelenek elállni egy regionális koncepciótól akkor, amikor az új régiófőnökök is ki voltak már nevezve gyakorlatilag. A rendszerben még itt-ott elszigetelten küzdő szakemberek sikeresen meg tudták értetni a hülye politikusokkal, hogy a kísérlet befejezése az egészségügyi ellátás rövid távú összeomlását kockáztatja.
Horváth Ágnes személyében végre sikerült azonban azt az embert megtalálni, akivel el tudnak vergődni valami üzleti koncepcióhoz. Akinek bármilyen tapasztalata van a jogalkotási munkában, az tudja, hogy a politikai megegyezés után mintegy ezer oldalnyi joganyaghoz illeszkedő és részben azt kiváltó több száz oldalnyi új joganyag megalkotása kell a reform törvényi megalapozásához.
Még ma is azt kommunikálta a kormány, hogy legalább is az országgyűlési jogalkotói munkát ez évben képesek lesznek elvégezni és a törvényt ez évben megszavazzák. Aki egy kicsit is ért ehhez, az tudja, hogy ez lehetetlen. Nem kicsit, nagyon.
És az egészségügyi reform csak egy a káoszt nyíltan előidéző kormányzati tevékenységek közül.
A gyurcsányi ámokfutás olyan tehertétel a szocialista pártnak és annak elitjének, amely a két párti erőegyensúly teljes felbomlását előlegezi.
Én ugyan nagyságrendekkel jobb miniszterelnöknek tartom Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferencet, de tisztában vagyok a Fidesz milyenségével is (soha, soha, soha nem szavaznék a szocikra, de kénytelen vagyok elismerni, hogy a Fidesznek sikerült már olyan jelöltet indítani a körzetemben több választáson is, hogy pragmatikusabb és erkölcsösebb megoldásnak tűnt a szoci jelöltre szavazni). Ha a szocialista párt összeomlik, egy ellenzék nélküli Fidesz ugyan olyan rémálommá fajulhat, mint amilyenné az elmúlt öt év szocialista kormányzása vált.
Orbán Viktor jelen pillanatban különösebben nem veszélyes, széles alvezéri köre, ha igazából nem is tudja befolyásolni tevékenységét, bármikor megszabadulhat tőle, és a Fidesz több, a centrum számára is elfogadható miniszterelnök-jelöltet tud felmutatni. Ezt persze csak kinyilatkoztatom, de a Fidesz rugalmasabb, mint gondolnánk és OV is tud áldozatot hozni ha kell. Legalábbis ezt reméljük, mert harmadik lehetőség egyenlőre nincs.
A szocialista párt azonban nem volt képes megfelelni a kormányzás kihívásának, és ha nem tud kievickélni a gyurcsányi fekete lyukból, akkor maga teremthet meg egy egyoldalú, túlsúlyos politikai rendszert.
A Fidesz megerősödése és vetélytárs nélkülisége (egy új vezető esetén különösen) önmagában nem szükségszerűen fenyeget egy antidemokratikus fordulat szükségszerű bekövetkezésével, de semmivel sem jobb a Deákné vásznánál. Hű tükörképe az MSZP-nek.
Ez már rég nem a politikusok ügye, hanem a társadalomé. Miért nem tudunk, jobbosok és balosok kommunikálni, amikor elvileg ugyanazokat a dolgokat ítéljük el?
