A miniszterelnök programja

 2014.05.12. 11:46

Az a meglepő esemény következett be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valódi, tartalommal rendelkező beiktatási beszédet mondott. Miután már sok-sok éve egyetlen politikus sem mond soha semmi érdemlegeset, eszembe sem jutott meghallgatni, még háttértévézésként sem kerültem a beszéddel kapcsolatba, pedig az évértékelőknek, meg a nagygyűléseknek ez a sorsa. Véletlenül szaladtam bele tehát és magára vonta a figyelmemet.

A miniszterelnök ugyanis beszélt és jelentéssel bíró mondatokat mondott. Ennek az is az egyik oka volt, hogy Orbán teljesen, látványosan és demonstratíve szakitott a liberális fogalomkészlettel. Nem csak bírálta a liberalizmust, hanem egyszerűen nem használta a fogalmakat liberális értelmükben. Vagy másképp fogalmazva, a fogalmakat eredeti, valódi értelmes értelmükben használta. Ebben a beszédben a szabadság, a méltóság, a munka, a nemzet és sok-sok másik fogalom végre eredeti emberi értelmében reppent ki egy politikus szájából.

Hatalmas győzelem ez, végre természetes nyelven beszélgethetünk a világunkról. Az persze nem jó, hogy ezt a nyelvváltást, világleírás váltást egy politikus vezeti be, de azt azért komoly helyen már sehol nem szükséges bizonygatni, hogy a liberalzmus fogalmai teljesen elveszítették érvényességüket, már semmit nem ragadnak meg a valóságból.

Sokan, sokféleképpen és egyre nagyobb érvényességgel léptek már ki a liberlizmus dogmatikájából, de a magyar közéletben és tudományosságban még most is életveszélyes kibeszélni heller ágnes elmebaján kívülre.

Ideális persze az lenne, ha a miniszterelnök egy hatalmas tudományos és művészeti közösség és egy nemzeti közélet általános óhaja alapján haladná meg egy lejárt kor dogmatizmusát, de fél-ázsiai nép vagyunk, itt a miniszterlenök megy elöl és mi megyünk utána. Nyugaton is ő volna elöl, csak ott a tömeg tolná maga előtt.

Sokan véljük úgy, hogy értjük mit is beszél a miniszterelnök. De az igazi, nem atv-kompatibilis értelmiségnek is végig kell gondolnia ezt a programot és el kell végeznie az ideológiai és a szakmai aprómunkát, hogy megtöltse tartalommal ezt a nagyívű elképzelést. Ez az elgondolás ugyanis nem egy vezér programja, nem kormányprogram, hanem életforma, etika, mindennapi gyakorlat, a kelet-európai túlélés egyetlen lehetősége, amit sokszor a Fidesszel szemben kell majd megvalósítani.

A liberalzmus egyik nagyon hatékony kártétele az, hogy a fogalmak megbéklyózásával, értelmük meghamisításával teszik lehetetlenné az ideológián kívüli beszédet. Ahogy a marxizmus használhatatlan fogalmai, úgy a liberalizmusé is sokáing ott lappanganak majd az elmékben, de végre meg kellene kezdenünk a nagytakarítást.

Az persze természetes, hogy ez a kiváló és programadó beszéd teljes érdektelenségbe veszett, még csak a szokásos módon le se nácizták miatta Orbánt.

Ez egy megvitatásra érdemes elvi program, álljunk neki megvitatni és tegyük hozzá a magunkét.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr806152854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gáborom 2014.05.12. 21:49:10

Valóban, hosszú idő után - vajon milyen hosszú is? - végre egy értelmes beszédet hallottunk, amit én kétszer is meghallgattam, mert elsőre nem hittem a fülemnek.
Kérdés, hogy milyen tartalommal töltődik meg mindez a keret a következő négy évben, valóban lehet-e más a politika mint az elmúlt 20 és az elmúlt 4 évben volt.
Majd meglátjuk, mindenesetre nagy húzás lenne Orbán részéről, ha ez egyszer komolyan is venné amit mondott, mert akkor örökre eltörölné a múlt árnyait elsősorban balra, de jobbra is.

conchita wurst 2014.05.12. 23:49:56

Szerintem Orbán sosem beszélt rosszul, leginkább azért mert valamennyi őszinteség mindig volt a mondandóiban, és ezt egyszerüen adta elő.

Most nyilván nincs rajta nyomás, mint a választás előtt, így talán ez jobb volt az átlagnál.

sírjatok 2014.05.13. 02:15:20

hű amit te kapni fogsz ha címlapon marad ez még... :)

béla a görög (törölt) 2014.05.13. 06:41:03

Orbán nem politikus, hanem tolvaj - ezért nem is kezelem politikusként. Egy 'liberális'.
Nem mellesleg ezt ő mondta. (Ne arra figyeljenek amit mondok...)
Senki nem veszi komolyan ezt a falusi parasztot csak lefogja/biztonságba helyezi az értékeit.
De a jogod, hogy egy tolvajnak higgy az megvan, én nem veszem el. Csak ne fárassz vele másokat, hogy úgy adod tovább mintha komolyan kéne venni. Nem kell.

röhögő 2014.05.13. 06:42:55

Na most akkor álljunk + 1 szóra!

Mi is az a liberalizmus, mi is vált használhatatlanná a fogalmai közül? Mert arról nem szól a poszt, csak ekézi a liberalizmust és nyal egyet Orbánnak. De miről is van szó?
Fogadok ezt senki sem fogja értelmesen leírni, csak majd jön a hörrr... rohadt libsik...hörrr... grrr... qanyád... mocskos liberális... hörrr...

röhögő 2014.05.13. 06:47:40

Szóval, ebből mi nem érvényes?
Tudjátok egyáltalán mi a liberalizmus?

hu.wikipedia.org/wiki/Liberalizmus

"Liberalizmus

A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. Gyökerei a XVII.-XVIII. századra, a felvilágosodásba nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.

Az először Adam Smith által megfogalmazott gazdasági liberalizmus támogatja a szabadpiacot és a szabadkereskedelmet, klasszikusai hittek abban, hogy egy láthatatlan kéz spontán rendet alkot az eredendően széttartó egyéni szándékok és tettek szövevényéből, s a sok egyéni érdek végeredményben a közjó növekedéséhez vezet, feltéve, hogy a minimális információ és igazságszolgáltatás rendelkezésre áll mindenki számára, azaz senki sem lophat, vagy alkalmazhat kényszert másokkal szemben. A gazdasági liberalizmus a magántulajdonon és az egyének által kötött szerződéseken alapul.

A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, vagy azon alapelv, miszerint az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe.

A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban.

Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt."

röhögő 2014.05.13. 06:51:41

Bocs, visszavonva.

"Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus."

Miután ezeket az elveket tagadta meg a liberalizmus, már értem Orbán miért szakít a liberalizmus fogalom készletével. Stimmel.
Van itt isteni felhatalmazás - szent kétharmad, fülkeforradalom
öröklött kiváltságok - akinek amennyije van annyit is ér
államvallás - fidesz, békemenet
protekcionizmus - Közgép

Már mindet értek.

BKV reszelő 2014.05.13. 07:04:33

Milyen program te idióta mini bájer?! :D

röhögő 2014.05.13. 07:10:18

@BKV reszelő: Milyen program, milyen program?
Hatalom, haverok, zsé, foci, stadion. Ez a program.

Ja és rohadt liberálisok!!

mahet 2014.05.13. 07:11:32

Döbbenet, hogy még mindig nem értik az emberek, hogy miről szól a liberalizmus.

Ráadásul azzal érvelnek a szabadság ellen, hogy "de fél-ázsiai nép vagyunk, itt a miniszterlenök megy elöl és mi megyünk utána."

Igen? Ez a megoldás? Azt mondod, hogy "Hülye fél-ázsiai suttyó vagyok, nekem erős állam kell?" Erre vagy büszke?

Hát a lófaszt, van itt 2-3 millió fél-ázsiai aki nem képes helyt állni a piaci versenyben ezért visszasírja a kommunizmust. Ezt adja a Fidesz, ők húzzák vissza Ázsiába a többieket is akik k*rvára nem szeretnének újra visszazuhanni oda ahonnan 25 éve elindultunk (bár sokkal messzebb is juthattunk volna).

BKV reszelő 2014.05.13. 07:13:43

@röhögő: Tudom, program. Orbán szerint ez program: FOLYTATJUK! De ez nem program, hanem beismerő vallomás a még el nem követett gazdaság bűncselekmények tekintetében. Lázálom jani már el is kezdte a norvég alappal.

mahet 2014.05.13. 07:14:04

Azért gondolom mindenki észrevette, hogy a blog.hu is elbukott (újabb győzelem a Simicska-Nyerges-suttyó-fideszes komcsiknak).

Lerabolják a magánszférát, ellopják az EUs pénzeket, kiosztják a haveroknak akik felvásárolják a teljes médiát. Goebbels olyan büszke lenne rájuk - jó tanítványok voltak.

lorantka 2014.05.13. 07:32:51

@poszt: eddig nem hallgattam meg, de most megteszem. Utána komment. :)

nu pagagyí 2014.05.13. 07:41:16

Orbán szokásos, érces hangján fenyegette meg mindazokat, akiknek nem tetszik az a szellemiség, amit képvisel ebben a saját maga által okozott lángoktól szenvedő országban. Ez volt a beszéd lényege, de lássuk részleteiben:

- A kölcsönös felelősségvállalás hangsúlyozása az egyéni felelősség alóli kibújás szándékát takarja, azzal a sokat ígérő perspektívával, hogy mindannyiunkat felment majd a várható, közös bűnözés alól. Hogy mi lesz a közös bűn még kérdéses: kisebbségek üldözése, háborús kaland? Majd meglátjuk.

- Vita lezárva. Előbbit alátámasztandó, hallhattunk egy zavaros fejtegetést a választók 65%-ának 44%-os elsöprő erejéről. Viták helyett jönnek majd a "nemzeti" konzultációk, amelyben az 1,x,2-vel jelölt azonos tartalmú választási lehetőségből mazsolázva szentesíthetjük a várható ámokfutást, természetesen a kölcsönös felelősségvállalás jegyében.

- Tetszett a köztársaság szó precíz kerülése, bár a jelenlegi államformát ilyen néven csúfoló alaptörvényt immár vita nélkül elfogadottá minősítette. A köztársaság miniszterelnökének kötelezettségei és feladatai helyett a nemzetről és állampolgárokról hallhattunk zavaros fejtegetést. Az egyikhez kicsi, a másikhoz túl nagy a kabát, amit a szónok magára öltött.

- Tele volt a beszéd - Orbán jó szokása szerint, háborús uszítással. Bár az ellenség precíz megnevezése homályban maradt, de bízhatunk abban, hogy a tételes listát már összeállították a hatóságok. Névvel, címmel, ahogy kell.

- Méltatlanul kevés szó esett az elmúlt négy év "sikereiről". Valószínűleg a statisztikák hamisításában lehetett valami elmaradás. Szerencsére nem maradt hiú büszkeségünk tápoldat nélkül. A közeljövőben tutira jó lesz minden, mint megtudhattuk a beszédből.

SMFB 2014.05.13. 07:49:09

"Ez egy megvitatásra érdemes elvi program, álljunk neki megvitatni és tegyük hozzá a magunkét."

Akkor első lépésként javaslom, hogy tekintsd embernek azt is, akivel nem értesz egyet. Szóval nem heller ágnes, hanem Heller Ágnes. És nem elmebaj, hanem gondalat vagy világnézet.

Ettől még nem leszel megvetett, leszerepelt liberális.

Ali Lali 2014.05.13. 07:49:14

Bizony-bizony! Kedves röhögő! A vérbeli liberális igazi szabadgondolkozó! Szabadon gondolkozik, és ő mondja meg ki gondolkozhat szabadon!/Nem szószerinti idézet./ Szanyi kapitány el is kezdte ebben a szellemben a tevékenységét, amikor a jobbik kirekesztésére szólitotta fel a Fideszt! / Nehogy már a vidéki surmók fejében káros gondolatok fogalmazódjanak meg, hiszen mi tudjuk a tutit, ők nem képesek gondolkozni!/

Hidvégi Mihály 2014.05.13. 08:06:01

Orbánnak nem tudok hinni. Soha az életben azok után, amit az elmúlt 25 évben mondott és tett. Nem azért, mert liberális vagy jobboldali vagy baloldali vagy akármilyen lennék.

Hanem mert ember vagyok. Óvatos, gyanakvó, de legfőképpen ember.

Ha a tv-híradó megváltozna, száműznék belőle a hazug és gyűlölködő hangokat, ha nyilvános és átlátható lenne az állam működése rövid időn belül - nos, akkor azt mondanám, hogy tett valami jót is ez a kisember. De erre az esély egyenlő a nullával, így aztán

Orbán takarodj!

nu pagagyí 2014.05.13. 08:14:07

@Ali Lali: A liberális nem azt jelenti, hogy mindenkivel egyetért. Az, hogy szabadság ellenes gondolatokat nem óhajt hatalom közelében látni, természetes. Te attól még szabadon gondolkozhatsz, hátha egyszer valami értelmes is eszedbe jut.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.05.13. 08:47:01

@mahet:

Az emberek értik miről szól a liberalizmus.

A pártok nem értik, akik liberálisnak hazudják magukat.

kvadrillio 2014.05.13. 08:47:36

Thaiföld, az információtechnológia paradicsoma

"Thaiföldön a munkaerő egyszerre olcsó és kitűnően képzett, ami befektetői szemmel ideális kombináció." !!!!!!!!!!!!!!!!! a befektető rabszolgatartónak az ilyen olcsó rabszolga növeli a milliárdjait ! DÖGÖLJENEK MEG ! ROHADT KIZSÁKMÁNYOLÓ KAPITALIZMUS !!!!!

magyarországon is ezért alacsonyak a munkabérek !!! basszameg !!!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.05.13. 08:50:42

@Hidvégi Mihály:

Na ja..
Ma magyarországon 4 féle ember ezen szempont szerint.

Aki az MSZP-seknek élükön Gyurcsánynak soha nem hisz el semmit többet.

Aki a Fideszeseknek és élükön Orbánnak nem hisz el soha semmit többet.

Aki egyiknek se hisz el soha semmit többet.

Aki semelyik politikusnak nem hisz el semmit soha többet.

Az arányokon múlik a választás kimenetele, 20 év óta és még legalább 10 évig.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.05.13. 08:55:12

@Ali Lali:

A punci-virsli nevű szakállas nő körüli vita, megmutatta mi a különbség a liberalizmus, és a liberalizmus képvielete közötti különbség.

dr kíváncsivagyok 2014.05.13. 08:56:54

@Gáborom:
" mindenesetre nagy húzás lenne Orbán részéről, ha ez egyszer komolyan is venné amit mondott, "

Hahaha...
"Ne azt figyeljék , amit mondok ,...hanem amit teszek..."
Mondta igazmondó Vitya...

nu pagagyí 2014.05.13. 09:01:01

@kvadrillio: Az előző és ezt a négy évet is az olcsó ország megteremtésének szenteli a vezér. Azt már elérték, hogy szórakozásra ne lehessen pénzt költeni, így kevesebb bér is elég. Ha sikerül a jelenlegi képzettségi színvonalat gyengébbre cserélni, akkor az összeszerelő tevékenység mellett megnyílik a hulladékválogató piac is szorgalmas népünk előtt.

dr kíváncsivagyok 2014.05.13. 09:01:27

@Ali Lali:
"amikor a jobbik kirekesztésére szólitotta fel a Fideszt! / Nehogy már a vidéki surmók fejében káros gondolatok fogalmazódjanak meg,"

Mindegy mi a nevuk, lehetne akármi,...a magyar államfo vendégét kopkodni és akasztani akaróknak NINCS HELYUK A MAGYAR POLITIKAI ÉLETBEN.

dr kíváncsivagyok 2014.05.13. 09:05:07

@nu pagagyí:
"Ha sikerül a jelenlegi képzettségi színvonalat gyengébbre cserélni, akkor az összeszerelő tevékenység mellett megnyílik a hulladékválogató piac is szorgalmas népünk előtt. "

Lesz még kosárfonó nagyhatalom kishazánk...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.05.13. 09:05:18

Ne azt figyeld amit mond, hanem amit csináltak, csinálnak, csinálni fognak!

nu pagagyí 2014.05.13. 09:09:31

@Trompf: Szerintem a politikusoknak soha sem kell hinni. Egy normális társadalomban a sajtó, a civil szervezetek, szakmai szövetségek nem hisznek, hanem ellenőriznek és szembesítenek. A polgár pedig valós információk birtokában, abban a helyzetben van, hogy értelmesen elgondolkodjon választott vezetői cselekedeteiről. Nálunk sajnos mindezt a hit pótolja a velejáró sötétséggel.

nu pagagyí 2014.05.13. 09:11:29

@dr kíváncsivagyok: Hát, igen! A Kárpát-medence teleszüléséből sem mi fogunk jól kijönni.

Fejesrob 2014.05.13. 09:19:26

Ekkora többséggel szerintem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az "ATV-s" "értelmiség" le van szarva. Ezeknek itt remélhetőleg már becsengettek.

Fejesrob 2014.05.13. 09:25:30

@nu pagagyí: Kétharmad, plusz, Jobbik szavazók.

dr kíváncsivagyok 2014.05.13. 09:25:52

@nu pagagyí:
"Hát, igen! A Kárpát-medence teleszüléséből sem mi fogunk jól kijönni. "

Talán "nem náci" módszerekkel is lehetne tenni valamit...csak el kéne kezdeni végre .
25 év ment el semmittevéssel !!!!
Kolbászka-Puncikáról meg : joga van énekelni , joiga van szerepelni , joga van megnyerni a dalversenyt,...nekem meg jogom van nem hisztizni , nem gyulolni, nem sztárolni...és oda fog kerulni , ahová való :
a saját kozegébe...

dr kíváncsivagyok 2014.05.13. 09:30:04

@Fejesrob:
"Ekkora többséggel szerintem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az "ATV-s" "értelmiség" le van szarva. Ezeknek itt remélhetőleg már becsengettek. "

Mekkora az a "tobbség" ?
44 %...?
Ekkora tobbséggel?! lehetne végre konsszolidálni , lehetne végre elismerni hogy más eszmék is vannak a náci és "ál-nemzeti" mindent uralni akaró nyomulásnál...

A nácikat ne számítsd hozzá , mert nem kompatibilis...

belekotty 2014.05.13. 09:39:52

@Trompf: "A pártok nem értik, akik liberálisnak hazudják magukat. "
- Hehe... ez jó.

belekotty 2014.05.13. 09:42:21

@Fejesrob: Igazi "demokratikus" gondolkodás. Mondjuk tőled nem meglepő, sokszor kiállítottad már magadról a bizonyítványt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.05.13. 09:52:00

@Madnezz: Na ott a pont !
Szóval rosszabb lesz minden.
Mert még inkább nekimennek mindennek és mindenkinek.
Mert nem képesek felfogni,hogy győztek.
Mert egy idióta barom banda.

nu pagagyí 2014.05.13. 10:11:25

@Fejesrob: Meglepne, ha Orbán kiállna a jobbikos kisebbség mellett. Ő csak saját kisebbségét képviseli.

nu pagagyí 2014.05.13. 10:20:31

@dr kíváncsivagyok: Annyival már előrébb vagyunk, hogy a gazdagokat támogató családi kedvezmény nem jött be. Annyi gyerek sem születik, amennyi a Gyurcsány idejében.

Fejesrob 2014.05.13. 10:38:30

@dr kíváncsivagyok: Szerintem inkább te nem vagy kompatibilis, de csak észreveszed magad olyan 2022-ben.

Fejesrob 2014.05.13. 10:39:06

@belekotty: Mondod ezt te, 2006. október 23-a után.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2014.05.13. 10:46:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Csak élnek a lehetőséggel amit a kezükbe adtak. Majd ha az emberek nem mástól várják sorsuk jobbra fordulását, hanem a maguk kezébe veszik azt, onnantól kezdve az ilyenekre nem lesz szükségük.

belekotty 2014.05.13. 10:56:06

@Fejesrob: Mi közöm van nekem ehhez?
Különben is most ki gyújtogat és tör-zúz?

Narancskommunista (törölt) 2014.05.13. 12:22:47

Az a baj, a mai magyar proli nem tudja, mi az a liberalizmus, mert szitokszóként kapta a szájába. A liberalizmusnak nincsenek dogmái, ha mégis, akkor az nem liberalizmus.

Makkasz 2014.05.13. 13:40:43

"Ez egy megvitatásra érdemes elvi program"

Milyen program? Hol?

Beiktatasi beszedbol jovobeli konkret politikai programra, cselekedetekre nemigen lehet kovetkeztetni.

Hangulatra, szandekokra talna igen:
- Magabiztos, onhitt, szoborepito, egyszemelyi.

A posztolo liberelizmusrol szol fejtegetesei minden konkretumot nelkuloznek, emiatt szanalmasak. Ugyanolyan ostoba dogma a munkaalapu tarsadalom (szemben az ertekteremtes alapuval, ami az egesz nyugati vilagban a verseny, innovacio, gazdagodas alapja), mint a nem tudom milyen liberalis dogma (ilyenrol nem tudok).

@röhögő: egyetertek

2014.05.14. 14:10:21

@Ali Lali: Erre azt tudom mondani neked, hogy mindenki magából indul ki. Olyasmit tulajdonítasz másnak, ami - hozzászólásodbl ítélve - téged jellemez.

2014.05.14. 14:11:35

@kvadrillio: fordítva ülsz a lovon drága birkám!

lorantka 2014.05.20. 23:33:54

@lorantka: Meghallgattam, nem is egyszer. Nem volt rossz, de a szememben a 2002-es választási fordulók közti beszédei maradnak az etalon, azt többé megközelítenie sem sikerült, sajnos. :(

@nu pagagyí: Abszolútértékben a választók 30%-a szavazott a Fideszre. Viszont a választási matematikában a nem szavazók ab ovo a győztest támogatják a kilététől függetlenül (merthogy nem mást), így sokkal szemléletesebb az, hogy a választók egyharmada szavazott arra, hogy NE maradjon az eddigi helyzet, ami testvérek között sem többség.

@liberális-vita: a ma liberálisként aposztrofált jelenségek/személyek inkább szélsőségesen libertariánusnak lennének nevezendők. A fogalomzavar ott van, hogy önmagukat liberálisként határozzák meg, így a valódi liberálisok elől lefoglalják és bemocskolják a szót.

___________________________ (törölt) 2014.05.26. 17:36:13

"Ez egy megvitatásra érdemes elvi program, álljunk neki megvitatni és tegyük hozzá a magunkét."

Ahhoz mondjuk először jó lenne, ha kommenteket idehányó csürhe 95%-a valahol máshol valami másra polírozná a bohócot, mert ennyire színvonaltalan közegben ugyan kinek van kedve ehhez nekikezdeni. Csak nem fogott egy címlapot? Akkor szokott ilyen lenni.

Utána meg kezdje a szerző :) Kérünk 5 idézetet a beszédből, kommentárral. Aztán hajrá.

Na jó, kezdem én, javasolnék egy értelmezési keretet a beszéd egy részére.

Az igazságosság, mint olyan legalapvetőbb értelmezési formája az, hogy valamiért valamit - egyfajta egyensúlyt fenntartani, ha az emberek valamit akar, valamit nyújtson is cserébe. Azt sikerült elrontania az egész világrendnek, hogy például egyaránt fenntartotta "fent" az érdem nélkül, például spekulációval szerzett vagyonok, tehát a semmiért valami rendszerét, majd a természetesen ezáltali keletkező egyenlőtlenségeket, nyomort és feszültségeket "lent" szintén a semmiért valami: nem kell dolgozni, de segélyt azt kaptok rendszerével próbálta orvosolni. Végső soron nem is az a kérdés, hogy enneka végeredménye most akkor mennyire is kizsákmányoló vagy egyenlőtlen, hanem magának az igazságosság rendszerének, az igazságos cserének, a valamit valamiértnek a figyelmen kívül hagyása. Ha egy gyerek valami rosszat csinál, és nem büntetik meg érte, de megbüntetik valami tök másért, amit nem tett, az átlagban kijön, de attól még ugyanúgy igazságtalan, mert megszünteti a tett és következménye közötti oksági kapcsolatot.

Ezen a kontextuson keresztül kellene definiálni a méltányosság fogalmát. Milyen jogokra és segítségre számíthat egy honpolgár a közösségtől, ÉS mivel tartozik ezért cserébe?

Más szavakkal, a piac mint paradigma, mint szimbólum nem rossz. Az a probléma, hogy fétist csináltunk belőle. A piac lényege ugyanaz, mint az igazságosság, méltányosság lényege: a valamiért valamit. Jelenleg úgy néz ki, hogy olyan történelmi kor jön, amikor ezt főleg a piacon kívül lehet elérni, gyakorlatilat állami muszklival. De végül is ezzel ugyanazt az igazságos ideált, a valamiért valamit ideálját kövesse, amiről a piac is szólna, csak az nem vált be, mint eszköz.

Ez jó lesz kezdetnek?

lorantka 2014.05.31. 19:27:51

@Shenpen: kiegészíteném ezt azzal, hogy a valamiért semmit pedig a maradéknak jutott: dolgozz annyi ellenértékért, amiből épphogy fenn tudod magad tartani, hogy továbbra is dolgozhass. Vagyis semmiért.
süti beállítások módosítása