(Pszichiátriai kórkép, amelyben a beteg más betegek oligarcháját mérhetetlenül gyűlöli, míg saját „bőkezű támogatóját” demokratikus elkötelezettségű „üzletembernek” látja. Liberális lelkületű egyéneknél melléktünetként megjelenik a lánccal történő összekötözés igénye, amit a rózsaszín tangában történő kamionon táncoláshoz hasonlóan nyilvánosan valósítanak meg.)

Az LMP ugyanazt az érzést váltja ki belőlem, mint szegény Zagyva Gyula, amikor ezek bekerülnek a hírekbe, én érzem kellemetlenül magam, mert a többséggel ellentétben nekem vérbőség keletkezik az orcámon, ha valaki égeti magát.
Még tovább rontja a helyzetet, hogy az LMP projektjével, miszerint nézzünk a körmére az oligarcháknak (bármit is jelentsen ez a szó), alapvetően egyetértek. Persze a szocik oligarcháit, vagy azt a szimpatikus amerikai úriembert, aki időnként a verejtékkel megkeresett dollárjaiból támogatja az LMP-t, sokkal jobban rühellem, mint a Simicskát, de képes vagyok ezen a kognitív disszonancián felülemelkedni és elfogadom, hogy minden oligarcha rossz.
Miután azonban a baloldali akcionizmushoz (Különösen melegben, meg ha éhes vagyok, vagy hideg van, illetve egyáltalán van egy kávéház a közelben, vagy jó csajok. A Fideszben is azért utáltak, mert mindig az volt a vége, hogy beültünk a sarkiba a legjobb csajokkal forradalom idején.), szükséges tudathomályosodás teljesen hiányzik belőlem, lenne egynehány kérdésem az LMP agyasaihoz.
Konkrétan miért is baj az, hogy a Közgép (vagy mi a neve) nyeri az összes nagy állami (pontosabban a magyar vállalkozások  valósítják meg az ilyesfajta építőipari beruházások 40 %-t, aminek a 17,2 %-a a Közgépé) közbeszerzést?

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához kell vennünk egy kis leckét realitásból.
Az egyszerűség kedvéért axiomatikusan.

1) Az emberek lopósak.
2) A lopási teljesítményt az egyéni tehetség, a gátlástalanság mértéke és az ellopható javak mennyisége határozza meg.
3) „Az eleget loptam már.” kijelentés még soha, senkinek a szájából nem hangzott el, sőt, senki nem is gondolt még ilyet.
4) Sporádikusan fellelhetőek olyan emberek, akik nem lopósak, de az alapos vizsgálódás, a tudomány mai állása szerint, mindig kimutatja végül, hogy nem elég tehetségesek, gátlásosak, vagy egyszerűen nem volt módjuk lopni.
5) Minél nagyobb az összeg, annál többen vannak körülötte és így annál nagyobb a valószínűsége, hogy egymásra találnak azok, akik már eleve azért vannak ott, hogy eltegyenek a nehéz napokra.
6) Oligarchának mondják azt, aki valakit nem fizetett le (vagy ideológiai, vagy takarékossági okokból).
7) Aki mindenkit lefizetett, arról azt sem tudjuk, hogy létezik. Viszont ő a leggazdagabb.

Ennyit a lopológiáról.

A konkrét esetben ugye, az a kérdés, hogy szükség van-e az adott beruházásokra, illetve, hogy olcsóbban meg lehet-e csinálni a dolgot.
A szükség ugyebár politikai kérdés, hiszen az M6-os is létezik (meg az alagútjai is), amikor a kezdetekkor tudható volt, hogy ebben a formában feleslegesek. Az meg ugyebár a legendásan korrupciómentes horvát autópályaépítésekből tudható, hogy sokkal olcsóbban is megcsinálható lett volna.

Szerintem egy valódi, rendszerkritikus politikai erőnek, nem azt kell nehezményeznie, hogy mindig a Közgép nyer, hanem azt kell kimutatnia, hogy az adott állami beruházás felesleges, illetve, hogy túl van árazva.
Ez utóbbi ugyanis kimutatható, perelhető, be-, fel- és kijelenthető és ebből következően lefele viszi az árakat, míg az érvek nélküli politikai látványakciók felfelé. Ebben az esetben ugyanis az állami döntéshozók meg akarják fizettetni a megnövekedett politikai kockázatukat a közbeszerzés győztesével.
Jelenleg ugyanis büntetőjogi kockázat nincs, hiszen az ellenzék mellőzi az aprómunkát, csak politikai haszonszerzésre törekszik, nem foglalkozik négyzetméterekkel, mérnöki költségvetéssel, műszaki tartalommal. Tartalmasan feljelenteni eszébe sem jut. Tessék ott lihegni a Simicska meg a Nyerges nyakán és olyan számokkal előjönni, amik viszonyíthatók más releváns számokhoz.
Egyébként meg azért tartunk itt, mert például az szdsz-t sem csukták le a portásig bezárólag, a strabaggal ápolt, a testnedvek teljes spektrumának cseréjét lehetővé tevő kapcsolatáért.
Erre csak akkor lenne lehetőség, ha egy konkrét ügyben, hiteles emberek, vállalva a kockázatot, hogy évekig a Simicskával álmodnak, a végére járnának egy konkrét ügynek. Réginek, újnak mindegy.
Tudom, hogy ez nem megy személyes kockázat nélkül. Tele vannak a temetők olyanokkal, akik a közbeszerzési korrupciót és a politikai oligarchizmust akarták felszámolni.
De itten senki nem akar hőssé válni, csak annak akar látszani. Állítólag az Orbánrendőrség pribékjei általi elhurcoltattatás jól mutat egy modern, mozgóképes életrajzban nyugaton és csökkenti a gyurcsánnyal történő kokettálás következményeit a szavazóbázisban. Arról nem is beszélve, hogy ez sokkal kevésbé veszélyes fizikailag, mint például felbosszantani a hirtelenkezű Zagyva Gyulát.
Van egy sorrend.
Először a külföldi oligarchákat tegyük ki. Ezt az ígéretét a Fidesz speciel megtartotta.
Azt a következő és logikus kérdést azonban nem tettük fel, hogy ki jön helyette?
Egy nagy jövő előtt álló, magyar tulajdonú középvállalkozás?
Ugyan, az első kettő tízmilliárdos tendernyerés után már olyan oligarchák ők is, mint bárki más.
Oligarchák jönnek és mennek, ez a világ rendje.
Ahhoz, hogy ne legyen komoly hatásuk az államra, sok tízezer közszolgának kellene nemcsak becsületesnek, hanem aktívnak és bátornak, illetve összetartónak lennie.
Illetve a hótiszta becsületű lakosság néhány tízezer tagja is felkeresheti őket dorongokkal és/vagy szőlőkarókkal.
De lusták és gyávák vagyunk mi ehhez. Tehát addig csak remélhetjük, hogy a Közgép olcsó.
Szóval, kinek is kéne nyerni a közbeszerzéseket?