Blogunk most először ad lehetőséget egy vendégszerző számára, hogy értékes gondolatait megossza olvasóinkkal.

Tanulmányigényű írásunk szerzője évtizedeken keresztül irányította (Kákalaki Akka fedőnéven) a lappföldi titkosszolgálat azon osztályát, amely a rénszarvascsordákba történő farkasbeszivárgás elhárítására volt hivatott. Hazánkkal is van kapcsolata, mert visszavonulása után egy olyan céget vezetett, amely rénszarvashúst és farkasbőrt exportált Közép-Európába, így Magyarországra is, illetve tőlünk báránybőrt Lappföldre.

I. rész

Történeti előzmények

A kémkonferenciák közkedvelt témája az a különleges helyzet, amely Magyarországnak jutott osztályrészül. Alig van ugyanis olyan, viszonylag kis méretű ország, amely ennyi vele határos ország paranoiájának és így hírszerzési munkájának állna középpontjában.

A szlovák hírszerzésnek csupán két osztálya van, a „magyar”, meg az egyszerűen „többi” néven becézett részleg és a magyar nagyobb!!! De hasonló aránytalanság tapasztalható a román és a szerb oldalon is. A horvátok is ide kémkednek, mert csak ide van esélyük beépülni. Az ukránok meg csak ide mernek. A bolgárok meg nosztalgiából, no meg azért, mert megvan még az a régi ismeretség.

A nagyok közül a németek azért hírszereznek itt, mert ez német érdekszféra, a franciák is pont ezért, meg azért, mert szentül meg vannak győződve róla, hogy ők világhatalom. Az angolok megszokásból, a harmincas-negyvenes évek anglofil hírszerzőinek dédunokái még aktívak. Az amerikaiaknak presztízskérdés, hogy minden hírszerzőszolgálatban legyen egy vezetőbeosztású ügynökük. A KGB utódszervezetében még mindig úgy van nyilvántartva a magyar titkosszolgálat, hogy az egy kihelyezett részleg csupán, az életviszonyok változása nem igényelte, hogy átírják a beosztásokat.

Miután a Moszad meg be van épülve minden említett szervezetbe, meg bármelyikbe, így ők csak adatfeldolgoznak, meg telefonálgatnak és emailezgetnek egy tel-avivi 3X4 méteres irodában.

Arról nem is beszélve, hogy minden valamire való multinacionális cégnek megvan a maga hálózata, nem kell ahhoz nekik semmiféle állami ügynökség, hogy elintézzenek egy kormányváltást. Annyi a különbség, hogy Dél-Amerikában puccs lesz, míg Kelet-Európában meg kell várni a választásokat.

Ezek után nem meglepő, hogy a magyarok egyik (idegen hatalmak tömkelege által beszervezett) ügynökével előfordult, hogy rendszeresen belezavarodott abba, hogy melyik megbízójának jelent éppen és nem azért, mert megviselte a stressz, hanem mert már kognitíve nem volt képes feldolgozni a konspirációs rétegeket. Az sem erősíti a bizalmi légkört, hogy a szakmai alkalmasság fokmérője lett, hogy valaki hány idegen titkosszolgálat általi beszervezést tud felmutatni. A szakmai előmenetelhez legalább öt kell ( statisztikailag ennyi a valószínű). De a kevesebb nem csak a kompetencia hiányát jelentheti, hanem arra is utalhat, hogy az illető valamelyik jól fizető kapcsolatát eltitkolja az alulpremizált kollégái előtt.

Ehhez járul még, hogy a szerencsétlen magyar ügynököknek a magyar pártpolitikához is alkalmazkodniuk kell, ugyanis a kurzusok változásával mindig más hatalom javára elkövetett kémkedés és hazaárulás lesz a menő.

Mindezen komplex tények ismeretében kell áttekintenünk a magyar titkosszolgálatok és titkosszolgák nehéz sorsát. A 90-es évek elején általános meggyőződés volt operatív körökben Magyarország szomszédainál, hogy egy zseniális átszervezési akció keretében Magyarország létrehozott egy valódi titkosszolgálatot, és hogy az akkor fungáló NBH nevű valamit fedőszervezetnek hagyták meg csupán, jól megérdemelt parkolópályaként azoknak a kollégáknak, akik a szakma alapjait valamelyik KGB táborban sajátították el. Együtt azokkal az akkor még szintén „népi demokratikus” kollégákkal, akik most lelkesen kutakodtak az újsütetű revizionista szándékok után valamelyik környékbeli demokrácia elhárításának és hírszerzésnek színeiben.

Keserű volt a felismerés, amikor rádöbbentek, hogy nem így van és már gyakorlatilag nem maradt beszervezhető ember a kevésbé tőkeerős külföldi szolgálatok számára. Sokszor volt úgy, hogy az egész kis-antant egy ügynökön volt kénytelen osztozkodni, amikor például meg akarták tudni, hogy milyen konyakot is iszik Horn Gyula.

Pórul jártak medgyessy péterrel is, akinek a környezetébe senki sem épített be fajsúlyos ügynököt (igaz, az oroszoknak nem is lett volna szüksége rá), mert lehetetlennek tűnt, hogy befut.

A teljes lefedettség ellenére a gyurcsány ferencet hatalomra juttató folyamatok is rejtve maradtak az éber megfigyelők előtt, vagy ahogy a szakmában mondják: a realitásérzékük elvakította őket.

A kétezres évek közepére, a teljesen sosem kiiktatható pozitív szelekció következtében azért kitermelődött egy olyan ügynöki réteg, akiknek már nem jelentett kihívást például a következő utasítás valós időben történő dekódolása:

„Keresse fel a németeknek kémkedő francia főügynököt, akiről az amerikaiak azt hiszik, hogy az ő megbízásukból hamis adatokat szolgáltat a kínaiaknak. Kérje meg, hogy abban a minőségében, amelyikről az amerikaiak hiszik, hogy van, bérelje fel a franciák nevében a szlovákokat, hogy tegyenek úgy, mintha a bolgárok megbízásából a románok akarnának titkos műveletet végrehajtani a magyarok felbujtására Szlovákiában, hogy javuljon a magyar-szlovák viszony. De az fontos, hogy a Moszadosok azt higgyék, hogy maga antiszemita és buzi, hogy később megzsarolhassák azzal, hogy az egyetem idején egy zsidó lánnyal járt, aki később férjhez ment egy palesztin férfihez. Továbbá maga vegetáriánus az akció időtartama alatt, mert a Négy Mancs osztrák állatvédő szervezetet is bevonjuk a műveletbe, de erre vonatkozólag maga majd attól a Mucuska nevű nőtől kap utasítás, akiről csak azt tudjuk, hogy nem dolgozik a románoknak.” (Egy 80 évre titkosított lehallgatási jegyzőkönyvből.)

És akkor jött szilvásy györgy, akit csak az érdekelt, hogy Orbán Viktor előbb tudja, hogy ő szedi-e a gyógyszereit, mint saját maga. Miután annak idején nagyon tetszett neki az a poligráfos műsor azzal a domina tekintetű nővel, megkérte egy moszkvai ismerősét (mert szereti azt a várost), hogy szerezzen már egy poligráfot és kérdezze meg az ügynököktől, hogy szoktak-e találkozni az Orbán Viktorral?

Most az egy dolog, hogy a röhögés erősen rontja a poligráfos vizsgálat hatékonyságát, de mennyire működhet azoknál, akik képesek a következő egyszerű kérdésre szemrebbenés nélkül nemmel válaszolni: Követett-e el olyan bűncselekményt az első Orbán-kormány idején titkosügynöki minőségében, amely a nevezett kormány érdekeit szolgálta?

A szilvásy-érában az a korábbi konzekvens elhárítási és hírszerzési tevékenység, miszerint ha mi sem tudjuk, hogy ki kivel van, akkor az ellenség sem fogja tőlünk megtudni, folytathatatlanná vált.

A harmonikus együttműködés a környező országok hírszerzéseivel, miszerint természetesnek vesszük, hogy hozzájárulnak a bérköltségeinkhez (lefizetés és természetbeni juttatások útján), szintén veszélybe került, mert a magyar ügynökök, miközben egyre többet tudtak Orbán Viktorról, egyre kevesebbet tudtak bármi másról. Azt is a rosszakarat jelének vették például a szlovákok, hogy a magyar politikai rendezvényeken robbantani akaró szlovák terroristákról sem kaptak értékelhető információkat, mert nem lévén szokva a képes beszédhez, nem értették a következő, halálosan pontos helymegjelölést: „A szilvásy fejében keressétek őket vaze!”

A kormányzati jósda üzeneteinek dekódolásától pedig a szuperszámítógép is elfüstölt Langley-ben. Ez kishíján a harmadik világháború kitöréséhez vezetett, ugyanis egy lelkileg labilis rejtjelfejtő kínai hackertámadásként identifikálta azt az ismétlődő logikai hurkot, amelyet óvatlanul bevittek a rendszerbe.

Volt szerencsém egyszer kihallgatni egy dezertált magyar ügynököt, aki pusztán remete szeretett volna lenni valami elhagyatott helyen. Elmondása szerint akkor sírt először felnőtt életében és döntött a menekülés mellett, amikor egy hat órás értekezleten arra kellett bizonyítékokat keresnie az Adatelemzési Osztálynak, hogy Orbán Viktor világhatalomra tör. Majd mindenkinek tájékoztatnia kellett az összes megbízóját és lefizetőjét erről az összeesküvésről. A szerencsétlen ügynökök hiába bizonygatták, hogy ez még az észak-koreai társszervezetnél is kikezdi a szavahihetőségüket.

(vége az első résznek)

Sorozatunk második részében kihallgatási jegyzőkönyveket, hangfelvételeket elemez szakértőnk, illetve megoszt velünk egy alternatív hipotézist a jelenleg tartó titkosszolgálati vezetőkkel kapcsolatos nyomozásokról.

-------------

A blogot szerkesztő személyiségeim sietnek kijelenteni, hogy a fentiekkel kapcsolatban semmiféle felelősséget nem vállalnak, illetve a valósággal tapasztalható egybeesések annak a metafizikai törvénynek a sérüléséből következnek, hogy ami megtörténhet, az nem feltétlenül történik meg.

Itt Magyarországon ugyanis másképp van: Itt mindaz, ami megtörténhet, az meg is történik.