Megdöbbent és elszomorít az a közöny és nemtörődömség, amit a magyar értelmiség nagy része, valamint a magyar átlag választópolgár tanúsít a minap lezajlott országgyűlési választások eredménye által kirajzolt politikai helyzet veszélyeinek tárgyában. Elképesztő, hogy országunk határain túli barátainak féltő aggódása, amely olvasható minden mértékadó újság véleménycikkeiben, a választások előtt még csak figyelmeztető jelleggel, míg a választások után keserű ténymegállapításként, nem hatott a keleti despotizmus posványszerű állóvizében dagonyázó magyar lakosságra.

Máig komoly a veszélye annak ugyanis, hogy a magyar országgyűlésben olyan erők szereznek egyharmadot, vagy esetleg akár annál kettővel-hárommal több mandátumot, akik minden demokrata, országát féltő ember számára teljesen elfogadhatatlanok. Én személy szerint az ellenzék egyharmadát ma a demokráciára leselkedő legnagyobb veszélynek tartom.

Az ügyefogyott magyar választási rendszer diszfunkciói következtében, holmi kompenzációs és területi listákon, olyan politikai pártok képviselői óvakodnak be a parlamentbe, akik egyébként, ha felgyújtják a villanyt, sebesen rejtőznek el a padló repedéseiben. Nem tudom meggondolta-e a tisztelt választópolgár, hogy ha nem állítjuk meg a demokráciára fenekedő fenevadat, az is előfordulhat, hogy szanyi tibor is tagja lesz a következő parlamentnek? Elgondolkodott-e valaki ennek az eseménynek a közegészségügyi következményein? Tanácsos talán átfutnunk azon személyek névsorán, akik a magyar szocialista párt színeiben például beleszólhatnának a nemzet sorsának alakulásába, ha szavazók jövő vasárnap nem rettennek meg ettől a lehetőségtől:

Nagy valószínűséggel az mszp-frakció tagja lesz ugyanis várhatóan: Mesterházy Attila, Lendvai Ildikó, Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Botka László, Szekeres Imre, Kiss Péter, Simon Gábor, Lamperth Mónika, Ujhelyi István, Hiller István, Molnár Csaba, Puch László, Juhász Ferenc, Veres János, Vadai Ágnes, Varga László, Bárándy Gergely, Szűcs Erika, Szabó Imre, Varga Zoltán, Boldvai László, Burány Sándor, Garai István Levente, Gúr Nándor, Horváth András Tibor, Oláh Lajos, Sós Tamás, Iváncsik Imre, Lukács Zoltán, Kolber István, Harangozó Tamás, Nemény András, Pál Béla, Baracskai József, Tóbiás József, Göndör István, Kovács Tibor, Harangozó Gábor, dr. Simon Gábor, Tóth József, Tukacs István, Nyakó István, Baja Ferenc, Vitányi Iván, Ficsor Ádám, Gőgös Zoltán, Szabó Vilmos, Káli Sándor, Horváth Csaba, Molnár Zsolt, Steiner Pál, Pál Tibor, Józsa István, Szili Katalin, Ipkovich György.

Van-e olyan becsületes szívű magyar ember, aki nyugodt szívvel hagyná e latrok kezén szeretett hazánk szívének egyetlen dobbanását is?

Szerencsétlen, amúgy is csalódott jobbikos nemzettársainknak ezekkel az egyedekkel legyenek kénytelenek egyezkedni, ha meg akarják akadályozni a Fidesz sikeres kormányzati tevékenységét és szerkezeti reformjait, hogy négy év múlva az ellenzéknek nehogy egy sikeres és boldog országban kelljen felvenni a harcot a kormányzati túlhatalommal? Szabad-e egy naiv jobbikos fiatalembert, vagy egy tapasztalatlan elempés leánykát kitenni annak a veszélynek, hogy miután a parlament egy rejtett zugában betoltak egy közös jointot, és boldog mosollyal botorkálnak vissza az ülésterembe meghallgatni Orbán Viktor tartalmas expozéját az elszámoltatásról, lendvai ildikóval fussanak össze a félhomályban és ebből következőleg hamvas lelkük jóvátehetetlen sérüléseket szenvedjen?

Habár ildikótól csak akkor nem kell rettegnünk a parlament sötétjében, ha az állami ellátás más formáját részesíti előnyben vele kapcsolatban az illetékes hatóság.

Aztán persze ott van maga az ember, aki körül kikristályosodik majd az új baloldal, a Galamus-csoport istene, a legnagyobb demokrata, a köztársaság fogalmának innovatív megújítója, akinek az elmúlt nyolc évet köszönhetjük. Az ember, aki csekély 40 milliárd euró költséggel elodázta a sátán eljövetelét, akit, hite szerint, jobban szeretnek a nyugdíjasok, mint a 13.havit. Komolyan fenyeget a veszély, hogy ha az ellenzék megugorja az egyharmadot, a delejes személyiségű rohamreformer ellenzéki tevékenységét is kénytelenek leszünk elszenvedni. Ami, kormányzati tevékenységének ismeretében, amellett, hogy ez is pont annyira lesz hasznos, mint az, érzésre olyan lesz, mint lassú szopogatással kinyerni az ízanyagokat a szárított teveürülékből.

Drága Szeretve Tisztelt Választópolgár Felebarátaim!

Ne engedjük, hogy az ellenzék túlhatalmat szerezzen! Állítólag az elmúlt nyolc évben is az ellenzéki túlhatalom akadályozta meg a reformokat. Ha az ellenzék megint túlnyeri magát és egyharmadot szerez, megint szöszmötölni kell a hatékony döntéshozatal előtt. Szabad-e kitenni az amúgy is agyonterhelt kormánypárti képviselőket annak, hogy a feltétlenül szükséges alkalmakon kívül (plenáris ülés, bizottsági ülés, büfé, ebédlő, mellékhelyiség, illegális dohányzás) máskor is, holmi frakcióegyeztetéseken, meg szakértői munkacsoportokon azzal mérgezzék magukat, hogy olyan kérdésekről egyeztetnek, amik úgyse ott dőlnek el?

Mondjunk nemet az ellenzéki pártokban tomboló féktelen hatalomvágyra, a hatékony kormányzást akadályozó akadékoskodásra!