Most, hogy már csak egyszámjegyű számosságút kell tentikézni addig, hogy megtekinthessük lendvai ildikó, a harmadik helyezett, vagyha az LMP esetleg kampányol egy kicsit akkor a negyedik helyezett párt elnökének színvonalas eredményértékelő beszédét, ideje, hogy foglalkozzunk egy kicsit avval, hogyan lehet rásegélni arra, hogy az egyszerű lelkű választók a tőről metszett demokratákat válasszák és ne a többi hatalommániást.

1989-ben a Kerekasztal tárgyalásokon a választási törvények alapjainak lefektetésekor az ellenzéki pártokat egyként vezérelte az a meggyőződés, hogy a komcsik, jó szokásuk szerint, csalni fognak majd ahogy a csövön kifér. Ahogy valamelyik szimpatikus nicaraguai diktátor mondta az ellenzék vezérének: „Lehet, hogy a szavazást maga nyerte, de a szavazatszámlálást én!”

Ezért viszonylag biztonságos rendszert tákoltak össze, ahol a szavazás tisztaságára leselkedő minden jelentősebb veszély ellen igyekeztek tenni valamit.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet csalni, csak azt jelenti, hogy viszonylag meg van nehezítve a dolog és kell hozzá az is, hogy az ellenérdekű felek ne figyeljenek oda rendesen az alapvető dolgokra.

Az ajánlószelvényes rendszer visszásságait már alaposan kivesézte mindenki, hiszen az sokáig tart és ha egy kicsit is komolyan veszi magát az apparátus, meg néhány választópolgár, könnyű lebukni.

Ezzel szemben a szavazással kapcsolatos manipulációk rövid időperiódusra korlátozódnak, ami után az eredményhirdetés zaja elfedheti a lényeges kérdéseket.

A magyar választási rendszer teljességével most ne vesződjünk, ritkán lehet olyan embert találni aki érti, ami a lényeg, hogyan is alakul ki a végeredmény, hogy összesítik a szavazatokat.

Először is, a számítógépes rendszer megbizergálásával nem lehet meghamisítani a végeredményt. A szavazatokat ugyanis kézzel számolják és minden nagy párt összeszámolja magának választókerületenként, a szavazóköri delegáltak jelentései alapján. Miután a nagy pártok mindegyike, mindegyik szavazókörbe delegál embert, ezért ezek mindegyike egy alternatív szavazatszámláló rendszer, amely szükségképpen nagyon pontos eredményt ad. Legfeljebb kicsit lassabban és esetleg emberi hibából adódó tévedések okozhatnak jelentéktelen és könnyen korrigálható eltéréseket.

Ebből kifolyólag csak két ponton lehet manipulálni: Magát a szavazót kell valahogy befolyásolni, vagy a szavazóköri számláláskor kell ügyesnek lenni.

Egyik sem egyszerű. A szavazókat névszerint nyilvántartják és elvileg pontosan tudják ki jött el szavazni és ki nem. A borítékos módszer lehetővé teszi, hogy a szavazó elvigye a szavazólapjait, sőt akár azt is, hogy a boríték takarásában több szavazólapot dobjon be az urnába. Az üres boríték lehetőségén alapszik az úgynevezett láncszavazás lehetősége, miszerint az első csávó üres borítékot dob be, kiviszi a szavazólapjait szavaókörből és átadja azt valahol valakinek. Az beikszeli rajta a demokrácia letéteményeseinek pártlistáját, meg egyéni jelöltjét és odaadja egy másik csávónak, aki csak akkor kapja meg a sörét, ha a kitöltött szavazólapok helyett hoz üreseket. Vagyis elmegy szavazni, befárad a fülkébe, a már kitöltött szavazólapokat beborítékolja, az üreseket meg ruházatába rejti. Leszavaz, majd általában a közeli illegélis bögrecsárdában található kasszához fárad, ahol jattolnak neki az üres szavazólapokért.

Egyszerű és tanulságos módszer, csak az a baj vele, hogy csak akkor van értelme, ha nem megbízható elvtársak, hanem deklasszált helyi alkeszek alkotják a lánc szemeit, akiknek jól jön a pálesz és mindegy minden egyéb. Ha egy ilyen folyamatban bukta van, akkor az nagy, és valljuk meg szinte biztos, hogy ipari mennyiségű betintázott kocsmalakót nehéz azon a véralkoholszinten tartani, hogy valamelyiknek ne essen ki a zsebéből a beikszelt szavazólap a fasiszták szavazóköri delegáltja árgus szemei előtt.

Talán, várhatóan nagyon szoros kerületekben, ahol érdemes lehet vállalni a kockázatot, az egykori katonatiszti lakótelep kocsmájában, ahol a rendőrkapitány is haver, meg lehet csinálni, de kereskedelmi méretekben tuti lebukás.

Valójában egyetlen igazán élelmes és viszonylag megúszható módszer van érzékelhető méretű csalásra és az a szavazatok összeszámlálásakor adódik. Ha nincs ellenérdekű delegált akkor szüret!

Hiszen a csapat boldog magányban húzhat még egy ikszet az antidemokraták szavazólapjaira, persze csak néhányra, hogy ne bökje ki senki szemét. Valamint alkalmazhatja a leginkább kedvelt módszert, azt, hogy a szélsőségesekre, valamint a kis pártokra (azoknak már úgyis mindegy) adott szavazatokból jónéhányat szép egyenletesen belekevernek a demokraták tekintélyes halmába és értelemszerűen ahhoz számolják. Ezt általában a szavazatszámláló bizottság szimpatikus és tősgyökös idős nénikére hasonlító, sokszor az önkormányzat által delegált tagja adja elő, akiről csak akkor derül ki, hogy személyzetis volt a pártbizottságon, ha véletlenül jársz az unokájával.

Ha van nem megbízható szavazatszámláló is, akkor rutinosan elterelik valahogy a figyelmét, amíg a szavazatmaximalizálás végbemegy.

Ezért szoktak a köcsög fasiszta bizottsági tagok kekeckedni a már nagyon hazafele készülődő bizottsággal, hogy ne csak számoljuk át újra, hanem még egyszer nézzük is át egyenként az egyes pártok szavazatkupacait. Amúgy én annyira ártatlanul nézni még nem láttam embert, mint akkor, amikor találtam az 531 (Találd ki milyen párti!) szavazathalomban 15 (antidemokrata) szavazatot.

Ezért van az, hogy ha egyszer már megvan a jegyzőkönyv, akkor sosem nézik át újra egyenként a szavazólapokat. Meg ezért van az, hogy ezt inkább a listás szavazólapokkal csinálják (és az első fordulóban), mert ott nem rendelnek el újraszámlálást ha szoros is az eredmény, míg az egyéni kerületekben viszonylag gyakran előfordulhat szoros, döntetlenközeli meccs, ami mindenféle felülvizsgálatokat eredményezhet.

Szép a demokrácia, de sose bízz meg a demokratákban.