A demokrácia ünnepe!

 2010.01.10. 11:24

 Kevés esemény váltott ki a lakosokból (azemberekből, választópolgárokból, rohadt fasisztákból) akkora konsternációt, pozitív értelemben (talán csak hunvald elvtárs lesitkozása), mint az, hogy a békávés humánpolitikai tehenet (ahogy egy férfisoviniszta, anti-kövérfetisiszta, havi 92 nettón tengődő felebarátom identifikálta) bilincsben, vezetőszíjon terelgetve szállított hazánk szeretett rendőrsége az előzetesbe. Eltekintve, hogy ettől helyből 13.2 %-ot emelkedett a börtönök helykihasználása, hiszen a 8 személyes cellából 11 másik rabot, kivéve a törpét, kellett máshol elhelyezni, a Whiskis óta tudják a rendőrök, hogy milyen könnyű elszökni tőlük, de az önbizalom erőteljes hiányára vall, hogy nem bíztak benne, hogy lehajrázzák a testtömegindexileg is, nem csak bankszámlailag tekintélyes foglyukat.

A villámsebességű nyomozás 6. hónapja táján a sorjázó nyomozati cselekmények tömegéből kiemelkedik azon személyek feltalálása, akik a saját lakossági folyószámlára utalás ravasz módszerével, az ismeretlenség homályába burkolózva csuklós buszban, illetőleg lélegeztetőgépben (ami tudvalevőleg mszpés valuta) is tekintélyes mennyiséget durrantottak humánpolitikailag és kommunikációilag.

Persze az is lehet, hogy a nyomozati szervek csak bátorságot gyűjtöttek ahhoz, illetve gyakorolni akarták azt, hogy milyen amikor a kóros obesitasban (elhízás) szenvedő, de egyébként életerős gyanúsítottakat kell beilleszteni egy Škoda Oktáviába.

A ducik összeesküvéseként is aposztrofálható cselekménysorozat felderítését feltehetőleg nehezíti, hogy komoly kihívás feltérképezni a gyanúsítottak kapcsolati körét, hiszen például a ravasz horváth éva ügyében hagyó elvtárs joggal védekezhet azzal, ahogy a bkv-nál sem látták nevezettet, úgy őt sem tisztelte meg a társaságával a hölgy, ő sohasem látta. Amikor közös felvételeken szerepelnek, akkor csupán annyi történt, hogy az a szélhámosnő mögé lopakodott, hogy kompromittálja őt.

Annak az információnak a feldolgozásával is küszködöm még, hogy a bkv utalványozási rendje milyen lehet, ha valaki száz milcsit minden picsogás nélkül kiutalhat magának és a bérszámfejtésen, meg a monitoring rendszerben nem merül fel a kérdés, hogy ez most hogy.

Az sem semmi, hogy a humán being környéki kreatúra otthon tárolgatta a többi teljesen ártatlan békávés „dolgozó” és „vezető” munkaszerződésének egy-egy példányát, százas nagyságrendben. Gondolom, hogy nosztalgiából nézegethesse őket és nem azért, hogy emlékeztesse a többi megelégedett végkielégítettet, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz megelégedve.

Amúgy, aki otthon tartja a zsarolásra tartogatott „dokumentumokat”, valamint százmilliós károkozás után ötvenegynehány milcsit tárol a saját bankszámláin, az vagy rettentően hülye, vagy teljesen biztos benne, mint cuslág elvtárs, hogy őt azok a köcsög rendőrök, meg ügyészek, meg egyéb jogállami népek nem basztatolhatják.

Nem tudom ki, hogy van ezzel, de engem személy szerint rohadtul bepöccent, hogy ilyen színvonalon, ilyen emberek rabolnak ki minket napi rendszerességgel.

Az, hogy a kéjes vigyor az általános, valamint az alpári viccelődés, amikor a jó eleonórát elviszi az URH-ás kocsi, az nem kecsegteti jóval a tanácsadós, tanulmányírós, teljesítésigazolós, közbeszerzős palivilág gazdagjait, akikre minden munkával (bérből és fizetésből éléssel), vagy alacsony segéllyel és nyugdíjjal megsértett választópolgár úgy tekint, mint gyurcsány ferenc a köztársaság ellenségeire.

Mi emberek egyszerűek vagyunk, mint a bot. Ha a Fidesz áprilistól napi kedveskedésként prezentálja az ilyen előállítási aktusokat, sőt egy két fideszest is melléjük csukat a többiek okulására, annyira meg leszünk elégülve, mintha utaltak volna nekünk.

 

Utóirat:

Retrókedvelőknek ajánlom hagyó elvtárs internetes otthonában, a sok okosság mellett természetesen, a "SZEMELVÉNYEK A BKV Zrt. ARCHÍVUMÁBÓL" című fejezetben található filmecskéket.  Kárpótolja az embert hagyó elvtárs lényével való találkozásért!

 

Címkék: bkv hagyó miklós letartóztatás végkielégítés horváth éva szalainé szilágyi eleonóra

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr721660774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szalainé másokat is végkielégített 2010.01.10. 16:20:03

A nyomozók több mint száz aláírt és aláíratlan BKV-s munkaszerződést találtak Szalainé lakásán.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobellone 2010.01.10. 12:57:25

Vitriolosan szellemes, de nagyon frankó poszt.
Sajnos, ilyen nálunk a tolvajok észjárása, az (i)gazságszolgáltatók sebessége és a zemberek türelme. Mindebből pedig nagyjából csak ennyi jöhet ki:-(

gansol 2010.01.10. 13:09:05

igazad van, de azt azért remélem te sem gondolod komolyan, hogy ez eleonóra néni csak és kizárólag a saját maga javára tárolgatta volna a pénzt a bankszámláin. Tartok tőle, hogy ő csak a hülye balek kategőriája, mert a nagyoknak ez taktika és aprópénz.

Aviator 2010.01.10. 13:13:15

Sajnos a nagy ünneplésben kevesen látják, hogy a demokrácia egyik szégyenteljes pillanata ez.

Félreértés ne essék, az illető hölgyet cseppet sem sajnálom, és meggyőződésem hogy ennél rosszabbakat is megérdemelne, de egy pillanatra gondoljunk bele, hogy mi is történt:

Hat hónap nyomoz(gat)ás után az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelt egy hónap előzetes letartóztatást. Ez a gyakorlatban tárgyalás és itélet nélkül kiszbott egy hónap börtönbüntetés. Az indoklás erősen sántít, hogy az elkövető ne tudjon bizonyitékokat eltüntetni - akkor az előző hat hónapban miért engedték ? Ha az ügyészségnek elegendő bizonyitéka van, tessék vádat emelni, a pert bizonyitékokkal alátámasztottan megnyerni, ezek után a bíróság szabja ki a méltó büntetést. De ha ez nem áll rendelkezésre, civilizált országokban MINDENKIT (még egy tetten ért gyilkost is) ártatlannak szokás vélelmezi amig az ellenkezője kétséget kizáróan nem bizonyitott.

Sajnos a magyar gyakorlat ennek ellenkezője - minden vádoltat bűnösnek vélelmezük, amíg nem tudja bizonyitani ellenkezőjét. Ezzel a módszerrel bárkinek az életét és egisztenciáját tönkre lehet tenni, és csak reménykedni tudunk hogy a "független igazságszolgáltatás" mindezt saját buzgóságára teszi, és nem felsőbb parancsra. Ezt a mentalitást attól a szép rendszertől örököltük, amit nagy divat ugyan szidni, de a ha a visszalopakodó módszereit a "demokrácia ünnepeként" fogjuk fel, semmi nem fog változni.

Paranoid Android2 2010.01.10. 13:16:29

@Aviator: Erről nincs vita, a cím is irónikus!:)

tururú 2010.01.10. 13:23:28

@Aviator:

...az illető hölgyet cseppet sem sajnálom, és meggyőződésem hogy ennél rosszabbakat is megérdemelne..."

<--->

"Sajnos a magyar gyakorlat ennek ellenkezője - minden vádoltat bűnösnek vélelmezük, amíg nem tudja bizonyitani ellenkezőjét."

akkor most mit akarsz?
szerinted is bűnös, de jaj milyen rossz a magyar gyakorlat, hogy mások szerint is bűnös, pedig a ""független"" (MUHHAHAHA) magyar bíróság ki sem mondta. (nem is fogja.)

VIII. Henrik 2010.01.10. 13:23:40

Majd amikor a BKV jelenlegi vezérigazgatóját viszik el bilincsben, az lesz igazán a demokrácia és a politikai változások nagy ünnepe.

Timil 2010.01.10. 13:34:42

Tök igaz, hogy kéjes érzés, hogy ezt a pofátlan és/vagy teljesen ostoba nőt lesittelték (lett volna jópár hónapja, hogy eltüntessen pénzt, papírt), DE nekem nagyon nem szimpatikus, hogy folyton mindenki a külsején élcelődik. Mennyiben tartozik a sokkasztáshoz az, hogy milyen a BMI-je? Ráadásul mindjárt itt van ellenpéldának hagyó elvtárs, aki szintén egy zsírsertés, mégse ezzel vannak tele a róla szóló posztok. Hogy van ez? csak egy nőnél jellemhiba a túlsúly?

Timil 2010.01.10. 13:35:41

sikkasztás persze, de azért sokkasztás is, amit csinált :)

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 13:39:28

@Timil:" gy van ez? csak egy nőnél jellemhiba a túlsúly?"

lop- zabál belőle-hízik-lop-zabál-hízik

:)

Paranoid Android2 2010.01.10. 13:40:17

@Timil: A duciösszeesküvés éppen hagyó elvtárson történő élcelődés.
A posztban megnyilvánuló bunkóság ez esetben szintén az irónia eszköze, arra utalok, hogy a tisztelt lakosok ezen egyszerű eszközzel élik ki a száz milla feletti érthető bosszúságukat.

Aviator 2010.01.10. 13:41:36

@tururú:

Azt hiszem nem érted: holnap bárki (én, rosszakaród, kormány, ellenzék) kitalálhatja, hogy te valami csúnyát csináltál. Ügyészség elhiszi, egy hónap előzetes. Munkahelynek annyi, barátok eltünedeznek, sajtó hetekig cikkez hogy de bezzeg és mennyire. Egy hónap után ügyészség: bocs, nincs elegendő bizonyiték, nem emelünk vádat... Érted ?

Ennek semmi köze Eleonórához.

tururú 2010.01.10. 13:42:37

ja, és persze soha senkinek a fejében nem fog még csak megfordulni sem olyan alattomos gondolat, hogy Hagyó Miklósnak mindehhez köze van.

szépen mafla pofával várjuk, hogy a független (MUHHAHA) magyar bíróság aztat megállapíccsa.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 13:43:34

@Aviator: Ez nem így müxik. Be-t olvasd át mégecccccer!:)

tururú 2010.01.10. 13:44:17

@Aviator:

"holnap bárki (én, rosszakaród, kormány, ellenzék) kitalálhatja, hogy te valami csúnyát csináltál."

számítani is fogok rá, ha 100 millókat utalok magamnak végkielégítés címén.

pandacsökiboborján 2010.01.10. 13:45:09

Szerintem Hagyót azért nem fogják lecsukni,mert a két személy etetése megroppantaná a BV költségvetését.

Allius 2010.01.10. 13:45:13

Kedves Aviator!
Ha ne adj isten a szemed láttára szúrják/lövik/verik agyon valamelyik hozzátartozódat, akkor sem bűnös az elkövető egészen addig, amíg be nem bizonyítják, ugye? Te hiába állítod a bűnösséget, ha a másik 3 tettestárs mást mond (pl. lehet hogy ott se voltam). Imádom ezt a liberális észjárást, amikor egy géprobbantós nigériai terroristát nem mernek kiplakátolni - mert hogy fekete, ellenben nigériai honfitársa nálunk a címlapokon szerepel didiadásra és csipkés bugyi lehúzásra buzdítva (pedig a 2 cselekmény kb. egyforma kategória).
Az ilyen liberális jogvédők is csak addig szólamolnak, amíg a saját bőrükön nem érzik az elkövető leheletét (meg pl. az elkövető rokonságának az életveszélyes fenyegetéseit).
Abban igazad van, hogy nem 6 hónap múlva kéne lekapcsolni valakit, miután leszóltak, hogy most már lehet, mert mi már eltüntettünk minden bizonyítékot.

Paranoid Android2 2010.01.10. 13:48:25

@pandacsökiboborján: Ez annyira jó, hogy tőlem loptad!:))

is 2010.01.10. 13:49:00

tényleg csak a TIT kedvéért. nem azért fogták el, mert 86 millió (istenem, bár valaha is egy posztíró venné a fáradságot, hogy nem vagdalkozik számokkal, hanem utánanéz!) végkielégítést rakott el. dolgozott vagy 30 évet a BKV-nál, és volt olyan szerződése, hogy (aki azt vele kötötte, azt kellene először elvinni, úgy hívják: Antal Attila)

az volt a gond, hogy úgy vette fel, hogy közben tovább dolgozott. ha nem dolgoik tovább, most senki nem mondhatna semmit.

dehát én valami olyat várok, mint Várhegyi Attila FIDESZ pártigazgató, szolnoki polgármester ügyében, ahol 154 milliós károkozás felfüggesztett börtönt és félmillió(!) forint pénzbírságot ért. ez a nő se kap többet, várhatóan. bár tőle legalább az 54 milliót visszaveszik, miközben Várhegyi simán továbblépett, maga mögött hagyva a 154 milliós problémát.

Aviator 2010.01.10. 13:50:33

@vörös csepel 01111:

De sajnos a gyakorlatban igen, volt szerencsétlenségem személyesen megtapasztalni az ügyészségi procedúrát és mentalitást egy piti ügyen.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 13:51:50

@is: 94-ben történt, 2002-ben ítélet

AKTUÁLIS xD

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 13:53:12

@Aviator: Bírói papper kell hozzá. Csak alanatur a rendőrség zárhat be 72 órácskára.

Nade 2010.01.10. 13:54:35

Bajnai miniszterelnök úr azt ígérte, hogy tavaly decemberig összeül, CIVIL KONTROLL mellett a diktatúra mindeddig "titkos" papírjait nyilvánosság elé táró biztosság. Most mégis azt mondja a kormányszóvivő, hogy majd az illetékes elvtársak döntenek (hallgatólagos, majd később tevékeny FIDESZ közreműködéssel) a 60 éves titkosításról. Már így is utolsók lettünk a Európában diktatúra szennyesének eltakarításában, pedig minden ettől bűzlik, a gazdasági hanyatlás sem fog addig megállni. Mert az eleonórák magabiztossága is innen ered!
Szóval kedves MSZP és kedves (állítólag rendszerváltást véghezvinni szándékozó)FIDESZ! Mi lesz a diktatúra féltve őrzött "humánpolitikai" titkaival?!

Paranoid Android2 2010.01.10. 13:55:46

@is: Konkrétan hazudsz elvtárs!
Nézzél pontosan utána, hogy a várhegyit konkrétan miért is meszelték el.
Másrészt, azt, hogy az eleonóra lopós, semmilyen formában nem menti, hogy más is lopós.

Aviator 2010.01.10. 14:00:29

@Allius:

A (nem magyar értelemben vett)liberális gondolkodás valóban nem áll távol tőlem, de a politikai korrektségnek nevezett baromság igen. Olvasd el légyszives amit írtam - nem a bűnösöket védem - kapják meg a megérdemeltet (és igen, liberáliskénk nem elllenezném bizonyos keményebb büntetésformák visszaállítását). De a büntetés kiszabásának megvan a megfelelő fóruma, a világ magát civilizáltnak valló részén ezt bírósági tárgyalásnak hívják. Minden ami előre vélelmezi, hogy az illetőt majd bűnösnek fogják találni, visszaélésre ad lehetőséget.

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:01:01

Jövő nyárra tervezik megalakítani az MSZP szegedi Vörös Csillag alapszervezetét, feltéve, hogy ehhez a börtönigazgató is hozzájárul. Nem kizárt,hogy csatlakozik hozzájuk néhány korábbi SZDSZ-es politikus és néhány, főleg építőipari cég volt vezetője is.
A sötét erő és nagyúr támogatja őket.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:01:57

@Aviator:
Mondom bírói , nyomozási bírói papper kell hozzá. Totál jogállami a procedura.

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:02:14

@Aviator: hát egy ügyész erre azt modja: megalapozott gyanú.

Aviator 2010.01.10. 14:02:35

@vörös csepel 01111:

Ez igaz, de ha az ügyészség kéri, a bíró 99.9%ban elfodadja. Ez olyan, mint a99%-os felderítési arány.

Aviator 2010.01.10. 14:03:34

@pandacsökiboborján:

Erre meg én azt mondom, akkor tessék vádat emelni.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.10. 14:05:57

Egy dolog, hogy örülök annak, ha tisztul a közélet, de ettől még elég visszataszító ez ízléstelen viccelődés a testsúlyával...

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:06:14

Én nem akarok gonosz lenni, tényleg. De ennyi pénzből már Eleonóra Sorbinorbit is megfizethette volna.

Mindegy.:)

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:09:19

Én azt nem értem, hogy ha a Fidesz azt mondja, hogy tele van az ország korrupcióval,miért nem tesznek feljelentéseket?
Mert mindenki benne van. Az államigazgatásból mindig és minden szinten lopják a pénzt.
Legyen az egy iskola, honvédség vagy akármi. És nem csak a politikusok, ez az ország mindig is ilyen volt és ilyen lesz.

tururú 2010.01.10. 14:09:26

@Aviator:

fentebb te is bűnösnek ítélted Eleonórát. nem baj?

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:11:51

@pandacsökiboborján: Mindenhol lopnak.
Csak itt az a gond, hogy többet, mint amennyi haszon van belőlük.
Amúgy kicsitől a nagyig, fehértől a feketéig:) tényleg lop itt mindenki.
Kivéve én, de én lúzer is vagyok :D

Picsasereghajtó 2010.01.10. 14:12:15

Hagyjuk már ezt a tehenezést és zsírdisznózást. Mivel növeli az elkövetett bűn súlyát az elkövető fizikai tömege? Örülök hogy lesittelték, de ha egy 50 kilós szőke cicababa lenne ez a Szalainé, az semmit nem változtatna a helyzeten.

Allius 2010.01.10. 14:12:27

@Aviator: OK. Így már korrekt.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:13:03

@Sün! balázs: Na jó, de te biszexuális vagy. Ezt nem értheted.

Paranoid Android2 2010.01.10. 14:14:45

@vörös csepel 01111: Az ezen való poénkodás méltatlan, viszont lopni nem.
Eztetet jegyezzed meg!
Fedor
Kínunkban viccelődünk, ahogy nézzük, hogy elhussannak az ezermilliárdjaink a balos haverjaid bankszámlái felé.

Továbbá aztat kititom innejt, aki azzal merészel érvelni, hogy a Fidesz is lop.
Lop, hát lop, kit érdekel!

Allius 2010.01.10. 14:14:54

@Sün! balázs: Hát ja. Az Airport RT. ugyancsak előzetesben kucorgó, elég dekoratív ki vörösről meg senki nem emlékezik meg. Szégyen.

Aviator 2010.01.10. 14:15:13

@pandacsökiboborján:

Ez sajnos teljesen igy van.

@tururú:

Fentebb mondtam, ez nem Eleonóráról szól (és nem itéltem, pont erről szólt a kommentem). Amit tudok az ügyről, annak alapján nincsenek kétségeim, de a procedúrával attól még lehet bajom.

Paranoid Android2 2010.01.10. 14:15:39

@Sün! balázs: DEhogynem azt sajnálnánk, biztos csak megtévedt!:))

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:20:07

Egyszer én is elloptam a munkahelyemről egy váltólapkás fúrót(amivel tényleg nem lehet mit csinálni),csak úgy. De otthon elfelejtettem kivenni a táskából így másnap visszavittem.
Ha mondjuk annyi lenne a fizetésünk,mint egy osztrák kollégának és nem alkalmatlan, szarházi emberek irányítanának mindenütt,akkor is lopna mindenki?

Allius 2010.01.10. 14:21:14

@Paranoid Android2: Erre gondolsz?: Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés...
Mert én itt nem látok kis vöröset, ahogy már a neten sem. Én még időben lementettem, később még jól jöhet hivatkozásként...

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:23:45

@Allius: "Én még időben lementettem, később még jól jöhet hivatkozásként..."

Ha nem valamelyik pártnak dolgozol, akkor minek ?
De ezt most komolyan kérdezem. Van egy ilyen mappád, hogy "érvek index blogokba"?

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:24:58

Vajon Lord Orbán lecseréli majd az ügyészségi vezetőket?
Mer le kéne.

Paranoid Android2 2010.01.10. 14:26:15

mert nem tudom jól.
Tíz milla parkolóban a címe, egy hónapos írás, keresd vissza itt a blogon.

vörös csepel 01111 (törölt) 2010.01.10. 14:27:00

@pandacsökiboborján:
Én már a kis vörös fényképével is megelégdnék. Valaki linkelje már be!
-csak akt képet fogadok el-

Allius 2010.01.10. 14:31:04

@vörös csepel 01111:
Csupán blogot írok én is..., és hál istennek nem vagyok se balos, se jobbos. Különben néha jó elmerengeni a múlt történésein is: Pl. itt van a dr.Mátyás esete, ugye, akit nem tüntettek ki tavaly szeptemberben. A 14 kerben dolgozik egy ügyvédi irodában, amely fő profilja többek között: emberi jogok, kártérítési jog, katonai jog, alkotmányjog. Milyen érdekes, ugye?

pandacsökiboborján 2010.01.10. 14:34:51

@Allius: hm, meg kéne látogatni a vén gecit.

Allius 2010.01.10. 14:37:47

@vörös csepel 01111: Ha a te nagyapádat nem ő ítélte halálra, akkor semennyire.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.10. 14:45:35

És basszus tegnap lemaradtam a híradóról, pedig úgy megnéztem volna, ahogy bilincsben, görbülő szájjal vezetik a tehenet a cellájába.

És én igenis mérges vagyok a rendőrségre. Miért nem volt ezekből több? Miért nem látok több olyan felvételt, hogy NNI-s kommandós térdel valamelyik fejes nyakán, a másik meg számolja a kenőpénzt. EGY, azaz EGY darab önkormányzati cég felső-vezetését most kifogják csinálni, de annyi van még. Meg állami is. Vagy most ezek után azt fogjuk hinni, hogy azok becsülettel végzik a dolgukat?

Minden hétre kérek szépen ilyet. MÁV-tól, MVM-től, Paksi atomerőműtől, mittomén. Mutassák meg ezeknek a férgeknek, hogy törvény előtti egyenlőség van!

Amúgy viccen kívül: gratulálok a rendőrségnek, hosszú évek után végre tökösek voltak.

Káposztakukac 2010.01.10. 14:53:00

maximálisan egyetértek aviátorral. és igazság szerint szerintem is baromira erkölcstelen egy bkv kategóriájú cégnél 100 milliós végkielégítést kiutalni egy hr igazgatónak, de szerintem nagyin ciki lesz, ha a csajt első- vagy másodfokon felmentik bűncselekmény hiányában és az előzetesben töltött időért még milliós nagyságrendű kártérítést is megítélnek neki. meggyőződésem ugyanis, hogy már a minősítés sem stimmel, a csalás tényállási elemei nem következtek be. ha már valamivel meg akarják vádolni, akkor őt (és a főnökét, aki engedélyezte és jóváhagyta a 100 milliót) hűtlen kezeléssel vagy sikkasztással lehetne vádolni. leginkább viszont azt hiszem, hogy ez az egész egyszerű munkajogi vita, amit a BKV elévülés miatt nem nyerne meg. most meg az általános felháborodás közepette kell ugye a parasztáldozat....
fél év eltelt, ha a csaj valamit el akart tüntetni(már ha volt mit...), már rég megtette. és annak, aki szerint az ügyész által "megalapozott gyanún" alapuló előzetes letartoztatás iránti kérelem és ennek jóváhagyása a nyomozási bíró által törvényes, annak megsúgom, hogy a körülményekből kiindulva nem az. az előzetes letartóztatás pont azért, mert nem tárgyaláson hozzák meg, hanem a nyomozó- és vádhatóság gyanújára alapozva egy ülésen, mindig az utolsó, legextrémebb intézkedésnek szabad csak lennie. egyébként ezt nem én mondom, hanem a büntetőeljárásjogról szóló törvény. számos egyéb intézkedéssel is biztosíthatták volna a gyanúsított kooperációját, kezdve az óvadéktól a távoltartáson és lakhelyekhagyási tilalmon át a házi őrizetig. tényleg valaki el tudja képzelni, hogy fél év után még érdemben be tudja folyásolni a nyomozást a csaj???

Allius 2010.01.10. 15:00:28

@vörös csepel 01111: Csak neked. Nézd meg a frissen cserélt avataromat. Ő lenne az. Hát nem egy tünemény?

gege0505 2010.01.10. 15:10:37

Demszki Gábor Horvth Csaba és föleg a BKV. felügyelö bizitságának elnöke a legnagyobb gazember.Ezekröl méjjen halgatunk ez miért lehetséges!!!. Ezeket kellene elsöként felelöségre vonni. Föleg a szerencsejáték igazgatot aki mindenhez ért de csak lopja a pénzt. Ez egy igazi szemét.!!!

Aviator 2010.01.10. 15:31:59

@Allius:

:-)

A kép a hölgyet fénykorában mutatja, azóta kicsit megfakult. Bizonyos szakmákban a hosszú, tapasztalatokban gazdag évek nem feltétlenül jelentenek előnyt...

2010.01.10. 15:37:08

Valahol el kell kezdeni a korrupció felszámolását. A drága politikusoknak és az állami vezetőknek lassan fel kéne fogni, hogy nagyon sok minden múlik rajtuk és kvázi valamiféle erkölcsi tartásra is szükség lenne a betöltött pozíciójukban. Nem keresnek rosszul így sem, de ahogy nézem mintha semmi nem lenne elég nekik.

A jövőben várható FIDESZ kormányzattól is elvárom, hogy a saját házuk táján is majd legyenek ennyire szigorúak, mint a mostani kormánnyal szemben.

A jobbikosoknak meg azt üzenem, hogy
nem kell ahhoz sem a szentkoronára, meg Árpád vérére esküdni, hogy valaki becsületes legyen. Egyszerűen normális erkölcsi értékítéletre lenne szükség, csak mivel ez Magyarországon kurvára nem divat, ezért lehet az emberek számára a szélsőséges válaszuk vonzó, de amint kimutatják a foguk fehérjét, máris el fognak az emberek pártolni tőlük.

Amúgy tele van ügyekkel az ország mert erre lettünk berendezkedve kemény ügyészsége van szükség és példás büntetésekre, nem csak a balekokat kéne lecsukni, hanem az öltönyös megbízókat és engedélyezőket. Ha ez mind megtörténne akkor sokkal közelebb kerülnénk európához, a mostani helyzethez képest.

2010.01.10. 15:40:59

Kiváncsi lennék, hogy a többiek akik megjutalmazták magukat most hogy vannak.

2010.01.10. 15:43:08

Ja igen... Nem gyanús az összefüggés a Bajnai kormány IMF hitelfelvéltel és a korrupciós ügyek kipattanása között? Nem lehet, hogy a hitelfelvétel titkos záradékában ott volt, hogy el kéne kezdeni már legalább a nyilvánvaló lopások felszámolását?

Ez az olajszőkítők és áfacsalók, számlagyárosok és minimálbéresek országában szerintem elvárható követelmény. Hány olyan ember van Magyoroszágon aki nem sáros ezekben? A normálisabbja persze kimaradt ebből, de szerintem sokatok családjában biztos van 1-2 sáros ember... Na ezen kéne változtatni!

S. Annyi 2010.01.10. 15:45:01

Ez még nem a Demokrácia ünnepe. az igazi ünnep az lesz, ha az elmúlt 20 év összes csalója, gazembere, offshore-hőse rács mögött lesz, legyen az MSZP-s, fideszes, SZDSZ-es, stb. Bár tartok tőle, hogy a liberálbolsevikok töbségben lesznek a csomagosztáskor.

S. Annyi 2010.01.10. 15:50:25

kifelejtettem a börtönbe kívánatos személyek közül a haveri köröket, a tanácsadókat, akik milliókat, milliárdokat kaptak.

2010.01.10. 15:50:56

@KárászAti: régebben is loptak, gondolom ducica nem adta le valakinek a jattot, aki aztán köpött.

S. Annyi 2010.01.10. 15:52:32

Ám legfőképp, gyurcsányokat, bajnaikat, lendvaikat, dávidokat, volt rendőrfőnököket, rebiszeseket szeretnék látni a rács mögött.

2010.01.10. 15:53:36

@Kult: " minimálbéresek országában "

lol, és ez a vicc. mikor budapesten állás kerestem, nem volt olyan cég, ahol ne sütötték volna el: - " természetesen minimálbérre bejelentve, xyz ft. zsebbe ".

alapjaiban rohad ez a rendszer.

Straight 2010.01.10. 15:56:46

Ne akadjatok fennt a tehénkén. Ő a kishal. A 10 leggazdagabb magyar idén 300mrd forintot vesztett. Ezért egy 300000ft os fizetéssel 83333 évig kell dolgozni. Ő meg ellopott 100 millát? hehe grat...

S. Annyi 2010.01.10. 15:58:36

Ez a komment qrva jó:

a) megette az összes pénzt

b) kajára elköltötte mind

c) a maradékból meg a bíróság kap majd...

szamojéd szomszéd 2010.01.10. 16:08:21

Jabbát miért csak most vitték el előzetesbe? Magának utalt közpénzből manit, ennek nyoma van. Faszt kell itt még nyomozgatni!

S. Annyi 2010.01.10. 16:17:36

Azért siettek a letartóztatásával, mert mée gz alatt a kormány alatt kap majd két év felfüggesztettet, aztán röhögnek majd, mert a jogerős döntés miatt a Fidesz már nem nyúlhat hozzá. Szerintem ez a forgatókönyv.

bár a felfüggesztettet lehetne szó szerint venni, csak jelen esetben nincs az az erős kötél, ami megtartaná.

repattila 2010.01.10. 16:21:46

Mi köze ennek az egésznek a demokráciához?

tölgyes 2010.01.10. 16:26:06

KEDVES PARANOID ANDROID Én azt gondolom hogy Eleonóra asszony csak a jéghegy csúcsa a maga 100 millájával. Nekem az is tetszett, hogy a korábbi jogi igazgató barátja lett a BKV új jogi igazgatója (valami Tomasics), aki aztán új seprűként mindjárt megfelelő jogi hátteret szolgáltatott néhány búszsöfőr kirúgáshoz és a sztrájkra készülők fenyegetéséhez. Bezzeg akkor kussolt, amikor fél évvel ezelőtt kiderült Eleonóra asszony öntevékenykedése...::)) Akkor egyik sem állt ki és egyik se mondta, hogy Székely Gábor(már a Vásárcsarnok felújításakor is hírbe került-keveredett FB. elnök) talán mégis csak téved a pénzfelvétel jogszerűségét illetően...

Aztán szerintem még tele van Eleonóra asszony páncélszekrénye...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.10. 16:33:30

@Paranoid Android2: "Továbbá aztat kititom innejt, aki azzal merészel érvelni, hogy a Fidesz is lop.
Lop, hát lop, kit érdekel! "

Kettős mérce? :-)

Paranoid Android2 2010.01.10. 18:03:29

@Fedor: Kedves Fedor!
Ezen blogon általában a mszpszdsz bűnszövetkezet primitívségén élvezkedünk.
A neten van elég hely, ahol a Fidesz hülyeségein élvezkednek.
Vitatkozni nem vitatkozunk, mert a résztvevők jelentős részével nem lehet.
Várhegyivel előjönni itt finoman szólva is off topik, magában a tényálladék szerint is,meg mert 15 éve volt.
Majdha őroluk is kiderül, hogy ekkora összeget ilyen nagyvonalúan és elviszi őket a rendőrség, akkor őket is rugdalni fogjuk.
Ugye nem gondolod, hogy szabó zoltán félékkel bármit is?
süti beállítások módosítása