Talán jobban elhiszik nekem, hogy mennyire pofoz az élet, ha elárulom, hogy a jól sikerült 90-es évek úgy hozta, hogy sikerült személyesen megismernem Pécs összes egykori és jelenlegi polgármesterét. Amennyiben megismerésnek számít a minimum 50-60 találkozás munkakapcsolat során. De volt közöttük olyan peches versenyző is, aki sokkal nagyobb dózist is kénytelen volt elviselni belőlem.
Mint már írtam, messze a legalkalmasabb ember ebből a mancsaftból Tasnádi Péter volt, akinek sorsát tipikusan leírja a mély bölcsességű mondás: „Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.”. A sors sem adott neki esélyt igazán, de megtekintve újra és újra, a jelen helyzetre reagáló pécsi szocialista bagázst, feladata ahhoz volt hasonlatos, mintha egy sivatagi rablóbandát kellett volna a metafizika irányába orientálnia.
A választás, hála istennek egyébként, nem a személyekről szólt, hiszen akkor azért bajban lettünk volna, hanem arról, hogy a totális alkalmatlanság kap-e még egyszer felhatalmazást Pécs további rombolására, továbbá, hogy a nyilvános és szemérmetlen lopás köztudomásúvá válását ellensúlyozni lehet-e még a nácizás fejhangon sikoltozós előadásával.
Kevés szórakoztatóbb dolog van egyébként a világon, mint megtekinteni egy olyan választási kampányt vidéken, amit egyszerű lelkű fővárosi kampányszakemberek hoznak össze, abban a hitben, hogy tudják, mi kell a népnek itt vidéken.
A Fidesz, megrémülve a helyi erők eddigi sikerességétől és intellektuális erejétől, profi, értsd pesti szakikra bízta a kampányt, akik legalább azt garantálták, hogy a vitriolos sajtóközlemények rendszeres publikálása útján történő közvéleményformálás álmába feledkezett helyi erők legalább a negatív kampány megkezdését átengedjék a szintén fejben erős szocialistáknak.
Persze a szokásos fideszes hibák előjöttek, a dagályos körmondatokba feledkező viszontválaszok, amelyek közhelyeitől még a narancsszínű vérrel rendelkező elkötelezettek is elbágyadnak, valamint az a zavarba ejtő szokás, hogy a számtalan magas labdát kínáló ellenfél első hülyeségén fennakadnak és ismételgetik az egész kampány során, unalomig.
De a Fidesz legalább egyenletesen közepes kampányt nyomott, nagyobb bakik nélkül, Páva Zsolt pedig, a jelölt, élete legjobb formáját futotta, hitelesen felülemelkedve a kampány mocskán.
A szocialisták pedig, mint mindig, képtelennek bizonyultak túllépni a trágyahalmon, amit a saját ajtajuk elé hordtak.
Az önreflexivitás luxusát hanyagolva Szili Katalin megmentőként, az új kezdet lovagjaként jelent meg Pécs egén, mellőzve az arra való reflexiót, hogy helyi egyéni országgyűlési képviselőként, az ogy. elnökeként, valamint az előző polgármester fő támogatójaként és vezető szociként, talán nem elvetemült fasiszta propaganda kapcsolatba hozni őt a trágyával, amely a város számtalan pontján megtekinthető.
A szocik helyből, karaktergyilkosságba és mindent elsöprő negatív kampányba kezdtek.
Iszonyú vicces volt látni, hogy mindeközben ők meg a Fidesz aljas negatív kampányaként élik meg jelöltjük tőzsgyökös szoci voltának ellenfél általi hangoztatását. Azt azért bárki megmondhatta volna nekik, hogy Szili szocimentesítése nem igazán sikerképes stratégia.
A város, ahol a mszp-szdsz koalíció 13. éve kormányoz. És a város azzal a hat év többlettel jobban benne is van a szószban, mint például az ország. Ha valakit érdekel mire képes több, mint három ciklusnyi ebből a méregből, Pécsett megtekintheti, igazi, valódi embereken végzett kísérletként, láthatja a valódi romokat és persze a felelősségáthárítás tökélyközelire fejlesztett kampányváltozatát. Szili Katalin megígérte, hogy mindazt a szekrétumot, aminek kipréseléséhez maga is volt szíves aktívan hozzájárulni, polgármesterként lesz szíves eltakarítani.
És a lúzer város, Pécs a Kulturális Főváros, a város akinek köszönhetjük ferit (kétszeresen is, egyszer mint kisztitkárt, egyszer mint Toller László politikai ámokfutásának végeredményét, hiszen Toller László „átállása” döntött 2004-ben a későbbi öszödi böszme mellett), az egykori bányászváros, a legjobban tönkretett magyar város nem vette be ugyanazt a lejárt szavatosságú kanalas orvosságot, ami ha kiborul, foltot hagy még a márványos is.
Tetemrehányás!
Miután a pécsi mészárlás nem volt várható, senki sem itt, sem ott nem hitt benne, hogy a szoci hadak ily csúnyán megfutnak, láthatóvá lett, hogy felüti soraikban rút fejét az árulás. Régi, harmincéves párttagok, kiszvezetőképzősök, bányásszakszervezeti bizalmik, középkategóriás privatizőrök, önkormányzati beszállítók, kabinettfőnökök és mindenféle szakértők evakuálnak figyelemre méltó fürgeséggel, akár az ablakon át, az általuk eddig sajátjukként lakott városházáról, hónuk alatt az iratmegsemmisítőből turizott dossziékkal.
Tudják jól, van egy szavazatszám, mondhatni egy bizonyos svungja a demokráciának, amikor a lakosok már tettleg is díjazzák, ha valaki keresztbetesz felkent vezetőjüknek. A szociknak ez a zakó nem csatavesztés, hanem a háború vége.
A zsoldosok hazamennek, fizetés híján, a csatlósok otthon lapítanak és maximum a sarki büfében, egymás után nyomatva a köröket, magyarázzák a homályos tekintetű fasizálódó lumpenproletáriátusnak, hogy ők már 2002 szeptemberében megmondták az alapszervi gyűlésen, hogy ez így nem lesz jó elvtársak. Sőt, sőt a Lacinak (a Toller Lacinak) is szóltak, kb. a 12. fröccs után.
Volt szerencsém egyszer megtekinteni, amikor az ÖSE (Öszödi Sajnálatos Események) utáni spontán tüntetések idején szoci helyi képviselőknek a tüntetők között kellett bedifundálni a városházára. Hát kerülték a szemkontaktust, mint a magányos skinhead a cigánybálon és az arcukon látszott, hogy eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lehet az a feeling, amikor a frusztrált választópolgárok csoportosan felkeresik őket a fogadóóráikon.
Egyébként ki hitte volna, hogy a közös bűnök sorozatában együtt edzett szocialista banda, ennyire megroppan ettől a sallertől? Igaz, a helyi fasiszták se hitték el, hogy nyerhetnek, annyira beleivódott Pécsett mindenkibe, hogy itt a bolsevisták rendíthetetlenek, hogy még a győzelembe sem hittek igazán. A bejövő első adatokról azt hitték, fordítva gépelték be őket.
De tulajdonképpen igazuk volt, hiszen ez nem győzelem, ez halottgyalázás, egy ilyen bukta után szoktak az emberek visszavonulni a politikából.
A szédelgő bolsevikiek be vannak fekálva, mint egy nyilas kerületvezető 45 márciusában és valahonnan az agyuk hátsó traktusából előkúszik a gondolat: Mi lesz, ha rendszerváltás lesz? Mi lesz, ha a Viktor komolyan gondolja és jön egy morcos csávó az APEH-től és megkéri pl. boldvai elvtársat, hogy az adózott jövedelmével vesse már össze a palotácskájának építési költségeit? Vagy előkerül egy köcsög szakértő és lenyilatkozza a tévében, hogy 9 méteres szintkülönbség áthidalásához sem völgyhíd, sem alagút nem kell autópálya építéskor?
Páva Zsolt fehér lovon belovagolt Kismoszkvába!
Páva Zsolt beiktatási buliján, mintegy a néphangulat kifejezőjeként, kb. 3000 szélsőfasiszta jelent meg, akiknek nagy része, miként sokan mások is, készek megjelenni a Pécsi Közgyűlés karzatán is, ha a szoci elvtársak esetleg elméláznának az építő jellegű obstrukció perspektíváin. A hangulatjelentésben ugyanis az szerepel, hogyha szembe találnak menni az új polgármesterrel, nem szavazás útján lesznek leválasztva a képviselői székükből, hanem esetleg a közgyűlési terem ablakain keresztül vehet új lendületet a politikai karrierjük.
Ha az EP választáson a Fidesz megugorja 60%-ot és a jobbik esetleg bekerül (ibolykán és gáborkán már rég nem is mélázunk), akkor a szocik egyetlen esélye, hogy egy a 89-eshez hasonló alku keretében békésen előrehozzák a választásokat és reménykednek, cserébe azért, hogy nem lesz generális felelősségrevonás. (Vajon a beszart nbh-sok kordában tudják-e tartani a jobbikot, a jobbik valós megerősödésétől megrészegült ügynökeiket, akik rájönnek, hogy hamarost parancsnokai lehetnek korábbi tartótisztjeiknek?) Persze, egy-két elvtársat azért oda kell dobni a farkasoknak, konkrétan fletó elvtársra meg egynéhány egyéb karrieristára gondolnak itt.
De a nagy kérdés az, hogy az alcsúti torz mosolyú törpének (copyright ÉS 1998) szüksége van-e bármiféle alkura, amikor majd 3 millió jó fasiszta választja meg, ha kell?
Találkozunk a Duna jegén.
Frissítés:
