Az én október 23-i beszédem

 2013.10.23. 08:14

Nemcsak azt felejtettük el, hogy hogyan kell ünnepelni, hanem azt is, hogy miért jövünk össze nemzeti ünnepeinken, hogy miért is kell összejönnünk és emlékeznünk.

Nemzeti ünnepeink közül az 1956-os forradalom és szabadságharc az egyetlen, amely tényleg még velünk él, számtalan olyan honfitársunk él még közöttünk, akik emlékeztethetnek bennünket arra, hogy miért is akartuk elkergetni gonosz és ostoba és áruló vezetőinket, minden összebeszélés nélkül, egy hatalmas tüntetésen ráébredve, hogy mindenki ugyanazt érzi és ugyanazt gondolja, mellettünk a tömegben és mindenütt az országban.
1956 a közös ügyünk volt, a nemzet közös ügye, szinte mindannyiunk közös ügye, az utolsó, máig lezáratlan közös ügyünk.
1956 október 23-án a magyar dolgozók pártjának tagjai közül is sokan, bizonyosan jelentős többségük is úgy gondolta, hogy nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy addig mentek. A magyarok 99.9 %-ának akkor nem volt kétsége afelől, hogy az uralkodó politikai elitnek, az emberségét, magyarságát rég elvesztett, vagy talán soha meg sem találó politikai elitnek mennie kell.
1956 igazi tragédiája az, hogy ezt az elemi erejű érzést és hitet, amely talán elvezethetett volna egy valódi demokráciához, egy közösségként működő társadalomhoz, amelyben az alapvető erkölcsi elvek határozzák meg az emberek mindennapjait, november 4-én egy olyan idegen megszálláson alapuló diktatúra rombolta le, amelynek alapelve volt az erkölcstelenség, a megalkuvás, a hatalommal történő elvtelen kiegyezés.
Ennek a diktatúrának az volt a legfőbb eszköze az emberek megtörésére, hogy elvette az emberek hitét abban, hogy a jó ügyek melletti közös kiállás, a mindenekfeletti becsületesség, a közös felelősségvállalás a mindennapok része lehet.
1990-ben azt mondtuk, hogy a rendszerváltás 1956 folytatása is, de nem tudtunk megfelelni ennek az elvárásunknak. Mindenki sorsának jobbrafordulását várta a szabadság eljövetelétől, de szinte senki nem gondolt arra, hogy a szabadság olyan valami, amit meg kell teremteni és fenn kell tartani, nem pedig az állam, a rendszer, a politikai elit adománya. Ha nem viselkedünk szabad polgárként, semmit sem érnek a jogaink, ha nem teljesítjük a szabadság iránti kötelezettségeinket, akkor a jogaink sem léteznek.
A szabadságunk a legfontosabb közös ügyünk, de ha nem tesznek elegen érte, akkor ez a szabadság egyre szerényebb, egyre kisebb és töredezettebb lesz.
Elhitették velünk, hogy a szabadság az utazás, a költözés, a vállalkozás, az önmegvalósítás szabadsága csupán. Pedig annál sokkal több. A szabadság a mindennapok szabadsága, a mindennapok biztonsága, ahol szabadon tehetünk magunkért, ahol nem anyagi és politikai érdekek határozzák meg a „trendeket” és „divatokat”, hanem az alapvető emberi értékekben való bizalom és az egymás jóakaratában, a közösség erejében való bizonyosság az, ami biztosítja a kötelességek és jogok egyensúlyát.
57 évvel a forradalom után oda jutottunk, hogy szabadságnak akarjuk hinni azt, ami most van, anélkül, hogy bármit is tennénk érte, hogy valóban szabadok legyünk.
Négy évente, jobb ügyhöz méltó indulattal akarjuk leváltani a kormányt, miközben ezen az egy dolgon kívül semmit nem akarunk tenni a szabadságunkért.
De alig több, mint két nemzedékkel ezelőtt még számtalan honfitársunk volt hajlandó az életét is kockáztatni azért, hogy a magyar nemzet szabad legyen és saját maga dönthessen a saját ügyeiben.
Ezt az erőt és bátorságot kell megtalálnunk magunkban, hogy a mindennapok harcaiban és csalódásaiban a világos és egyértelmű kérdésekben képesek legyünk összefogni és magunk dönteni a saját ügyeinkben.
56 üzenete ma az, hogy nemcsak külső megszállók és a mindenkori árulók elleni harcban van szükség nagy tettekre és önfeláldozásra, hanem sokszor ahhoz is, hogy helyrehozzuk azt, amit az elmúlt 25 évben elmulasztottunk. Helyrehozzuk azt, amit akkor mulasztottunk el, amikor szabadok voltunk és szabadságunkat csak az korlátozta, hogy nem tettük meg magunkért azt, amit meg kellett volna tennünk.

A nagy szabadság, amire vágyunk, valójában számtalan apró kicsi szabadság összessége, amely nem vér és harc árán vívatik ki, hanem a köztisztviselő ügyfél iránti nagyvonalúságából, a rendőr segítőkészségéből, a választott képviselőink becsületességéből, mindannyiunk mindennapi jóakaratából következik. A szabadságot mi, mind egyenként, minden egyes nap adjuk magunknak és mindenki másnak.

Ne feledkezzünk meg hát erről!

Szabadok vagyunk, nem utolsó sorban 56 hőseinek köszönhetően, ne habozzunk hát szabad emberként élni és cselekedni.

Címkék: 1956 forradalom forradalom és szabadságharc ünnepi beszéd budapesti srácok

P. becsülete

 2013.09.26. 11:20

Szeretném megmagyarázni azt a címben szereplő rejtett (és megmosolyogtató) állítást, hogy P.-nek, illetve bárkinek van becsülete. A cím pusztán azt fejezi ki, hogy szeretném ha lenne. Ez az írás nem kacérkodik alternatív valóságokkal, illetve csak azokkal kacérkodik.

Másodszor leírom egyszerűen azt, hogy a látszat alapján minek tűnik a P. ügy.
A látszat szerint két bűnöző beszélget egy harmadikról, egy olyan folytatólagosan bűncselekmény kapcsán, amelyet az egyik beszélgető és a harmadik követett el. A beszélgetés célja, hogy nevezett bűnözőt lejárassák egy, a nevezettet is soraiban tudó bűnözői csoport lejáratása érdekében, azért hogy egy másik bűnözői csoport lophassa el azt, amit eddig az első csoport lopott el.
A lejáratási akciót vagy az első bűnözői csoport háttérbe szorult alvezére vagy a másik bűnözői csoport vagy a CIA vagy a Libatenyésztők Országos Szövetsége vagy én szerveztem meg. A leleplezés célja (sorrendben), hogy más lophasson, hogy más lophasson, hogy más lophasson, hogy más lophasson, illetve hogy megtisztuljon a közélet (a kapcsolódó valószínűségszámítások elvégzését a kedves olvasóra bízom).
Az ijesztő nem az, hogy lopnak, vagy az, hogy elképesztően pofátlan bűncselekményekkel vádolják meg egymást, hanem az, hogy soha, soha, soha nem fogjuk megtudni az igazat.
A bizalom teljes, visszavonhatatlan hiánya az ijesztő.
Az az ijesztő, hogy senki, senki, senki nem tesz semmit azért, hogy ez megváltozzon.

A politikai elit minden komoly botrány idején megkapja az esélyt arra, hogy változtasson. Ebben az ügyben sem lehet kizárni annak a szubatomi részecskényi esélyét, hogy P. becsületes ember. Ha a politikai elit kényes lenne a becsületére, akkor mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy valami hihető kiderüljön. Különösen a kormányzó elitnek kellene igyekeznie, hogy valami olyan revelációt hozó dolog következzen, mint az igazság kiderülése.
Ez ugyanis nem büntető ügy. Magyarországon. Ezt abból gondolom, hogy itt még soha senkit nem ítéltek el azért, mert közpénzből tízszeres áron szerzett be valamit. A százszoros beszerzési árért sem. Nem is fognak. Tehát a „”””””független magyar bíróságra””””” várni reménytelen, mert a független ügyészség és rendőrség valahogy (a biztonság kedvéért) törvényileg is eszköztelen ezekben az ügyekben, nemhogy másképp.
Az ilyen ügyeknek csak erkölcsi megoldása van, amelyet nem akadályozhat törvény, csak a politikai elit hozzáállása.
Ebből következőleg ez pártügy sem. Ez nem a Fidesz ügye, ez az elit ügye. Az egyetlen igazán közös ügyük.
Általában álságosnak tartom a mindenkori ellenzék sipítozását, amikor az alsódabasi trágyató gátjának ügyében is a miniszterelnök beavatkozását sürgetik. De ebben az ügyeben, figyelembe véve az ország jelenlegi állapotát talán nem túlzás egy tekintéllyel rendelkező hatalmasság beavatkozása. Már amennyiben van ilyen e hazában. Ugyanis, mint tudjuk a politikai elit tagjai mindig hazudnak, rendőrségen, bíróságon is, nemcsak a tévében, szóban és írásban, gondolatban és tettben. Vajon az ország legerősebb emberének a szemébe mernek-e hazudni? Vajon az ország leghatalmasabb embere képes-e elviselni az igazságot? (tudnék írni a népszavába is:)))
Minden héten van egy ilyen ügy, minden héten el lehetne kezdeni a rendezkedést, a kufárok kikergetését a templomból. Ennek elmaradása minden héten, minden nap tetézi bajainkat.
Az mszp nevű szervezet máig nem heverte ki hagyó miklós szimpatikus személyiségét. Az okos főnökei azt gondolták, hogy a konok tagadás okozza a legkisebb kárt. A mostani ügyben 100 milla cash utazgatott állítólag (zacskóban, dobozban?). Annak azért van nyoma, ha akarnánk, kiderülhetne, hogy ki hazudik (valószínűleg mindenki, de hátha nem)?
Miért nincs ott az egész kerület a városháza, meg a vállalkozó háza előtt?
Hogy mernek ezek kimenni az utcára?
Miért kell ennek is úgy végződnie, hogy az égegyadta világon nem derül ki semmi? Becsületesnek úgysem fog látszani egyik sem. Nem is akar és nincs is szüksége rá.
Sekély az a kéj amit az okoz, hogy az egyik bűnöző kiakad azon, hogy egy másik bűnöző becsapta. Élvezzük ki, de nekünk ettől nem lesz jobb. Jobb csak attól enne ha valamelyiket végre láthatnánk szurokba forgatva, tyúktollban (a tyúkok a tollat természetesen önkéntesen adományozták) végig kergetődni a főutcán és örökre eltűnni a közéletből úgy, hogy a pénz megvan.
Erre, következményekre várunk hasztalan.

Senki sem hiszi már ezek közül, hogy az igazság a javára válik. Sőt tudja, hogy nem.
És ez a mi felelősségünk, nem tolhatjuk másra, a mi elitünk, a mi csőcselékünk, a mi bűnözőink, a mi politikusaink. És a mi pénzünk.
Ja! És a mi becsületünk is, nemcsak az övéké.

(A P. monogram természetesen az enyém, Paranoid Androidé, tehát bármely becsületes emberek monogramjával történő egybeesése az Univerzum bűne, a Természet rút tréfája, amiért elnézést kérek.)

Címkék: korrupció zugló becsület hangfelvétel papcsák ferenc Ferdinándy István korrupciós vád

A magyar „baloldali” ellenzék szövetségi viszonyainak megértése olyan luxus, amely a magyar választópolgár számára nem adatik meg. Olyan mennyiségű baromságot kell ugyanis naponta elolvasni hozzá, napi tájékozódás címszóval is, hogy a téma megértését hivatásszerűen űző „szakembereknél” is tartós fejfájást okoz a mennyiségileg túl és a minőségileg alul méretezett törzsanyag befogadása.

Már önmagában az is ijesztő, hogy mindazok, akik 2002 és 2010 között napi rendszerességgel tették tönkre az országot, olyan nyílt, őszintének szánt tekintettel merednek bele a kamerába, hogy mind a monitor, mind a tévé közepére rá kellett ragasztanom a miskulanciák beszerzési árát, hogy a kezem ügyében heverő keménykötésű példányt (Arisztotelész, Politika) ne vagdossam az arcukba. Egyébként a 10x10-es post it-ek csak a sportközvetítéseket zavarják, akkor le lehet őket venni, csak arra kell vigyázni, hogy ne kapcsolgasson az ember.
Ha már a személyes ügyeknél tartunk, szeretve tisztelt törzsolvasóim, akiket az elmúlt hónapokban nem szolgáltam ki intellektusom gyöngyizzadmányaival, voltak szívesek több csatornán jelezni, hogy egyrészt menjek a fenébe, másrészt, hogy hallgatásom félreérthető. Pedig a dolog egyszerű, miután a Fidesz-kormányzás sikereit illendően kielemeztem, éltem a boldog trafiktulajdonosok mindennapi életét. Illetve éltem volna, mert ezek a rohadtak nem szóltak, hogy pályázzak. Ez természetesen semmilyen módon nincs hatással a politikai nézeteimre, de sajnos a csalódottsággal egyidejűleg jutott a tudomásomra néhány olyan tény, amely mellett egy objektív és pártatlan értelmiségi nem mehet el szótlanul. Ami esetleg azt a látszatot keltheti, hogy elvi szilárdságom nem a régi. Erről természetesen szó sincs, továbbra is teljes mellszélességgel állok ki az elektrotechnikai szindikalizmus mellett, ami, mint tudjuk az egyetlen ideológia, amely elvezethet bennünket a tökéletes társadalomhoz, amelyben a gyermekek (az időutazás szellemes közbeiktatásával) maguk választhatják meg a nemüket, illetve amelyben a szólásszabadság hatékonyan korlátozza azokat a véleményeket, amelyek nem tetszenek nekünk.
Szóval, ha például nem lennék agyatlan kormánypárti szavazó, akkor most nagy bajban lennék, mert nem teljesen állna össze nekem, hogy a „demokratikus ellenzék” szövetségkötési tárgyalásai milyen összefüggés mentén is szolgálják a demokráciába való átmenet érdekeit?
Így viszont az áll össze, hogy ezek úgy fognak össze, ahogy kormányoztak, és ahogy kormányozni fognak. Az önérdek és a totális kormányzati alkalmatlanság elegyét akarják újólag hatalomra juttatni, csak most már nem képesek egy csoportképen sem összeállni úgy, hogy ne bökdössék egymást kihegyezett kötőtűkkel közben. Igazából szót sem érdemes rájuk vesztegetni, az egybesült baloldal sem együtt, sem külön nem létezik, a támogatottságot felmutatni képes magja nem más, mint az mszp pont abban az állapotban, mint 2002-ben volt, a bajnai meg az szdsz kókai hagyományainak folytatásával próbálja megszólítani azokat, akik gyurcsányszavazónak nem elég hülyék, de a sikeres libakereskedő imidzsében valami zsigeri anti-antiszemita fricskát vélnek felfedezni (csak vájtfülűeknek szóló poén).
Ez a társaság semmit, az égegyadta világon semmit nem tud mondani arról, hogy mit is kéne csinálni kormányon, nem zavarja azt a törzsközönséget, aki 20%-os gazdasági növekedés esetén is Orbán ellen szavazna.
Tudomásul kellene venni, hogy az Orbán-rendszernek az elmúlt 25 év „baloldali” elitje nem ellenzéke, hanem komplementere, irigye, lúzere. Kidobott energia még csak gondolkodni is azon, hogy ezekből hogy lehetne kipréselni is bármi hasznosat a magyar társadalom számára. 20 éve rettegnek Orbántól, 8 év kormányzásuk úgy telt el, hogy a saját bevallásuk szerint az Orbán akadályozta meg őket abban, hogy bármit is csináljanak. Azt sem tagadhatja senki, hogy szerte e hazában mindenki tőlük tanulta meg, hogy hogyan kell lopni. Az is csak szánalmasságukat bizonyítja, hogy mennyire fel vannak azon háborodva, ha valaki náluk innovatívabban diszlokálja a közjavakat.
Ha nem csak, hogy tudjuk, hogy nem a jelenlegi „baloldali” ellenzék adja majd a miniszterelnököt 2014 után, hanem félünk is tőle, hogy esetleg mégis, akkor két alapos okunk is van elgondolkozni azon, hogy mit is kéne tennünk annak érdekében, hogy az ország kormányzása ne az elmúlt 25 évben megszokott módon folydogáljon tovább.
Azt nyugodtan kimondhatjuk, a Fidesz kormányzása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Na persze nem azért, amiért szegény jó Szanyi Tibor (a betegeknek kijáró irgalom miatt nagybetűvel) „gondolja”, hanem azért, mert a Fidesz és Orbán Viktor a kétharmadával a lehető legeslegnagyobb hibát követte el: Nem tudott és talán nem is akart változtatni az ország alapvető működési módjain, az alapvető mindennapi attitűdjein, meghagyta a magyar rögvalót olyannak, amilyen és csupán szimbolikus változásokat eszközölt, miközben végrehajtott, vagy sajnos inkább végrehajtani vélt egy elitcserét. Ez az elitcsere azonban nem minőségi csere volt, az esetek megrázóan nagy százalékában olyan emberek kerültek helyzetbe, akiktől ugyanúgy kinyílik még a jobboldali szavazó zsebében is a bugyli, mint a gyurcsányiáda idején az állami rendszámú Audival a vidéket bejáró és a pályázati pénzek százalékait (szigorúan készpénzben) behajtó államtitkár-helyettesektől.
A fülkeforradalom, a NER nem jogilag, vagy technikailag bukott meg, hanem a benne való hit veszett el, egy rossz hangulatú ország maradt utána, amelyikben még annyira sem lehet majd értelmes reformokhoz megszerezni a köz támogatását, mint eddig.
A diadalmas kétharmad után a diadalmas abszolút többség olyan országot örököl, amelynek minden problémája pontosan ugyanúgy megvan, mint négy évvel annakelőtte, hiába is látszik működőképesebbnek, mint négy éve. Semmi olyant nem tanultunk meg az elmúlt években, amitől jobbak lennénk, csak azt tanultuk meg újra, hogy az Istennek sem vagyunk hajlandó változni.
És nem is látszik senki és semmi a láthatáron, amitől remélhetnénk, hogy a szavazatunkkal változtathatunk a sorsunkon.
Ahhoz ugyanis legalább egy olyan politikai erő kellene, amely eséllyel szerezhet akkora, legalább tíz százalék körüli támogatást, amely mind a Fidesz, mind a jobbik, mind a „baloldal” számára kihívást jelent, annak az esélyét, hogyha továbbra is teljesen alkalmatlannak mutatkoznak, az egész jól felépített, egymás tagadására épített rendszerük összeomolhat.
Tetszik nem tetszik, az a rengeteg csekély értelmű választó a polgártársunk, és maguktól nem fognak megvilágosodni. Azt a mutatványt, hogy kitörünk a megszokott dichotómiáink világából, először az értelmiségnek kell végrehajtania. Nem a liberális álmokba hődült urbánus, magát europernek képzelő doktrínereknek, hanem azoknak, akiknek az értelmiségi lét tényleg a gondolkodás szabadságát, realitásérzéket, megengedő és befogadó patriotizmust és mindenek felett az erkölcs uralmát jelenti az ideológiák felett és nem fordítva.
Akárki is kerül hatalomra 14-ben, nem bízhatunk meg benne. Sőt bennük nem bízhatunk meg, a kormányban és az ellenzékében hasonlóképpen nem.
Valahogy olyanokat kellene legalább a hatalom ellenőrzésének közelébe segítenünk, akiknél még megvan az esélye annak, hogy nem foglyai a korszakunk ideológiai univerzumának és képesek abból „kigondolkozva” új korszakot kezdeni.
Mindig nehéz észrevenni egy korszak végét. Egy ideológiai rendszer (amely egymás halálos ellenségeiként funkcionáló irányzatokat is tartalmaz), mint most a miénk, akkor ér véget, amikor már szinte semmit nem ír le, ragad meg a valóságból.
Mi most itt tartunk, ideje, hogy ezt észrevegyük és a szavazók egy jelentős, már befolyásolni képes részével is észrevetessük.

Címkék: gyurcsány bajnai kétharmad szanyi tibor elitcsere fülkeforradalom választás2014 Fidesz Orbán NER

Egy heller ágnes fotó

 2013.06.24. 14:43

Megfogadtam már egyszer, hogy heller ágnesről nem írok többé. És azzal sem lehet megalapozottan vádolni, hogy nevezettet ne utálnám szívem teljes melegével.

De.

A farkasházy nevű szerzet rendezett valami szárszói akármit, aminek, ha jól emlékszem lopta a nevét (habár bizonyára véletlenül van ott nyaralója). Ott a magyar társadalom két nagy betegségéből az egyiknek a kórokozói igen nagy számban csoportosultak. Köztük heller ágnes is.
Akiről fotók készültek e jeles alkalomkor. A fotókat erkölcsi és esztétikai okokból nem linkelem be. A sorrend fontos.
Mindenkinek joga van megöregedni és meghülyülni (bármilyen sorrendben), vagy úgy kinézni, ahogy sikerül. A sajtónak meg joga van fényképezni és a fényképeket megosztani az olvasóval.

De.

Lennie kell valahol egy határnak, amit nem lépünk át, akár a valóságot pontosan megragadó fotó esetén sem.
Egy idős emberről, túl azon a korán, amikor személyes bája még átjön az objektíven, nem közlünk le ilyen fotót.
Körbemutogatjuk a szerkesztőségben, feltesszük képernyővédőnek a nem szeretett kollégák gépére, de nem tesszük ki. Nem is azért, mert annyira mérhetetlenül ciki lenne. Azért nem tesszük ki, mert ennél azért igyekszünk kedvesebbek lenni még azon embertársainkhoz is, akiket azzal büntetett meg a sors, hogy egyszerre képesek a közelmúlt három szocialista miniszterelnökének társaságát élvezni (tényleg élvezni!), anélkül, hogy szégyellnék magukat.
Ha erre képesek volnánk, szebb lenne a világ. Nem tudom, hogy magam, ennek a képnek a birtokosaként ellent tudtam volna-e állni a kétségtelenül nagy kísértésnek. De azt tudom, hogy szégyelltem volna magam utána.
Mint ahogy most is.

Címkék: farkasházy tivadar heller ágnes szárszó találkozó

Jogaim (Ott leszek a Pride-on!)

 2013.06.08. 15:14

Amennyire biztos lehet ebben az ember, én fehér, heteroszexuális, adófizető férfi vagyok, tehát vagy a világ ura, vagy annak a kisebbségnek a szerencsétlen tagja, amelyet a társadalom marginális kisebbségeiből alakult hadikoalíció kinevezett többségnek. Erre bizonyára nyomós okuk van, hiszen én nyomom el a nőket, bántalmazok mindenkit, akinél egy kicsit is nagyobb vagyok, én szennyezem a környezetet, rekesztem ki a beásokat,a zsidókat, a kolompárokat, a feketéket, az arabokat, a romungrókat és a pirézeket is, ha léteznének. Féktelen heteroszexualitásomban nem viselem el, hogy egyes nők a nőket szeretik, hogy egyes férfiak a férfiakat szeretik, hogy van aki az állatokat szereti, vagy a gyerekeket, vagy bármit, amit a természet sokfélesége létrehozni bírt. Én miattam sok a válás, számtalan a mozaikcsalád, a fasiszta, a náci, a skinhead, a kövér nő, aki nem elégedett magával, a szingli (vagy nem elég, attól függ honnan nézzük). Én nem fogyasztok és nem takarítok meg eleget, én csalom el az adót és nem veszek elég táskát a feleségemnek, aki miattam nem mehetett hozzá a sokkal sikeresebb Hufnágel Pistihez. Mert ugye lúzer is vagyok. Nekem nincs tekintélyem a gyerekeim előtt, akiknek nem mutatok jó példát azzal, hogy a szülői tekintélyemmel próbálom lebeszélni arról, hogy a szabadság nevében 12 éves koruk után megtegyenek mindent, amit 18 éves korukban is rossz ötlet lenne. Én nem vagyok fenn a FB-én és én nem nézem meg a reklámot a tévében. Én vagyok az az idióta, aki inkább a Fideszre vagy az LMP-re szavaz, csakhogy ne jöjjenek vissza a gordonék és aki nem szavaz a jobbikra, hogy ugyanezt a gordont ne akasszák fel már fel valami síkosítatlan kenderkötélre. Én vagyok a kötelezettje, meg a fehér, heteroszexuális, adófizető családanya, mindenki minden jogának, akire az egyik legalább nem igaz: fehér, heteroszexuális, adófizető. Azt készséggel elismerem, hogy a fent említett nőknek még rosszabb, mert mindazokat a jogokat és kötelességeket és feladatokat, amiket a fent említett férfiaktól elvettek, még odasózták a modern nőnek, a háztartási feladatok és a nyolc óra meló mellé.

De nekik legalább az az elégtételük megvan, hogy mindez az ő érdekükben történik.

De nekünk csak a Potemix jutott! Én is vegyülni akarok és jogokat!

Heterosoviniszta vagyok, törékeny és gyenge, viszont büszke!

Én is rá akarok mozdulni a jogok féktelen konjunktúrájára! Akarok valamiféle olyan jogot, amelyet nem természetanyánk nagylelkűsége folytán birtoklok, hanem olyat, amelyet modern korunk perverz logikája alapján kikényszeríthetek magunknak.
Külön öltözőt akarok a heteroszexuális férfiaknak!
Nem akarok szexuális tárgy lenni, miközben a boxergatyómat fürdőnacira cserélem, vagy amikor izzadt testtel elindulok tenisz után a zuhanyozóba, vagy amikor lehajolok a szappanért. Rendes férfisoviniszta homofób köcsögökkel akarok öltözködni, akikkel meghitt magányunkban beszélhetjük meg Alföldi Róbert rendezéseit és mesélhetünk egymásnak pinás vicceket. Megváltozhatatlanul vagyok ilyen, anyám rontott el valamit? Vagy apám volt túl férfias? Vagy az óvónéni erőltette a hímsoviniszta meséket, esetleg Kati néni, a fiatal tesitanárnő rontott meg, akibe 11 évesen bele voltam esve? Túl sok pornót néztem? Akárhogy is, nincs választásom, ilyen vagyok. Nem akarok sokat, csak, hogy fogadjanak el ilyennek. Meg azt, hogy a heteroszexuális férfi öltöző, ha megoldható, a heteroszexuális női öltöző mellett legyen.
Ígérem, nem foglalunk sok helyet.

Címkék: homofóbia kisebbségek melegházasság melegjogok LMBT Budapest Pride Meleg Méltóság Menete heterosovinizmus

Megvédetlenül

 2013.05.23. 18:33

100 késszúrással megöltek egy nőt Pécsett. A rendőrség bravúros gyorsasággal beazonosította az elkövetőt, amit jelentősen megkönnyített az a körülmény, hogy a gyilkos évek óta napi szinten üldözte áldozatát és annak lakásában lakott. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy a későbbi gyilkos kizárta (kiverte) évekkel ezelőtt az áldozatot annak saját tulajdonú lakásából. A mi jogállamunkban ezt azonban csak úgy lehet kezelni, ha bérgyilkost fogad az ember vagy maga ássa el a betolakodót valahol. Ha ez a lúzernél nem opció, mehet a híd alá vagy ahová akar. Az áldozat barátja évek óta minden nap folyamatosan kísérgetni volt kénytelen szerelmét mindenhová, ha el akarta kerülni, hogy azt volt férje ötletszerűen megverje, bántalmazza. 

Ez az üzemszerű, folyamatos brutális zaklatás azonban nem alapoz meg elmegyógyászati diagnózist, vagy bármilyen aktív védelmet. Csak nekünk laikusoknak nyilvánvaló, hogy az az ember, aki egy másik ember mindennapjainak tönkretételére szervezi az életét, elmebeteg. Az is csak nekünk fasisztáknak evidens, hogyha nem elmebeteg véletlenül, akkor is börtönben a helye.
Megint nem védtünk meg valakit.
És a következőt sem fogjuk, mert a törvény képtelen a valóság minden csipkéjét megragadni, képzett és tapasztalt rendőrökre meg mégsem bízhatjuk rá, hogy a saját hatáskörükben kételkedni merjenek egy sorozatzaklató elmeállapotában. Fontos tudni, hogy nem a rendőrökön múlt ez elsősorban. Ez a törvényeken múlik és azon, hogy merjünk felelősségteljes szakemberekre olyan döntéseket bízni, amelyek esetleg és látszólag korlátozzák mások jogait a bírósági jogorvoslatig.
Az elmebeteg gyilkos minden csatát megnyert a maga perverz háborújában, nem találkozott igazán a hatóságok és a társadalom ellenállásával.
Nem csoda, hogy azt hitte végül, hogy ölhet is.
Meg kéne értenünk végre, hogy a csatákat mindig a mindennapokban veszítjük el. A jogaink nem csak a parlament követhetetlen törvénygyárában erodálódnak szép csendben, hanem sokkal inkább a mindennapok közönyében. Nem a törvények működtetik a társadalmat, hanem a mi viselkedésünk. Ha félrenézünk és a hatóságoktól és a törvényektől várjuk az igazságot, azonnal el is veszítjük azt. A törvény szellemének kellene számítani és nem a magában ostoba szavaknak.
Megint nem védtünk meg valakit. Igazából mi emberek, állampolgárok már régesrég nem védünk meg senkit, csak reméljük, hogy szerencsések leszünk és megúszhatjuk a felelősségvállalást.
Teljesen félrecsúszott a gondolkodásunk. A törvény uralma helyett a törvény által szavatolt felelőtlenség kora következett el.

Címkék: családon belüli erőszak zaklatás pécsi gyilkosság 100 késszúrás pécsi késelés

Most rágyújtok egy szivarra és elmagyarázom, hogy miért nem bízom egyikben sem.
Nem mintha ezt különösebben magyarázni kéne, de látva a Fideszesek csodálkozó arckifejezését, hogy ebből most pont miért lett botrány, meg azt, hogy az ellenzék milyen színvonalasan reagál, megértőbb vagyok azzal a grafitistával, aki szerint felesleges elmenni szavazni, mert a kormányt úgyis megválasztják.
Egyébként itt az ideje, hogy a Fidesz döntéshozóit valaki bemutassa egy politikai kockázatelemzőnek, a Gyulay Zsoltot meg bárkinek, aki elmagyarázza neki, hogy miért ütközik a sógora trafiknyerése a jó erkölcsbe.
Ugyanis el sem tudom képzelni, hogy ezt hogyan gondolták?
Már ha gondolták egyáltalán valahogy. Mert természetesen a legrelevánsabb kérdést nem teszi fel senki, miszerint hogy lehetett volna ezt úgy megcsinálni, hogy valóban legyen társadalmi hasznossága, illetve legalább ne legyen belőle világraszóló botrány. Jelen állás szerint ugyanis a Fidesz egyetlen esélye az, hogy ez ne legyen választásokat eldöntő tényező, hogy az egész pályázatot visszavonják, illetve laborcz sándort és az egész hálózatot megvádolják azzal, hogy bajnai gordon megbízásából ők szervezték meg a trafikpályázatot úgy, hogy a Fidesz jól, vagyis rosszul jöjjön ki belőle.
A dohánybiznisz társadalmi hasznosságát nézve erősen kérdéses vállalkozás. A lakosság nagy része ugyanis nem dohányzik, hanem cigarettázik és nem dohányt szív, hanem a cigarettákban található agyon vegyszerezett szart (amely anyagok a függőség kialakításában elsődlegesek), amiben a nikotin és a dohány a legkevésbé karcinogén vagy ártalmas ágens.
Ráadásul ez a cigaretta olcsón előállítható és jobban tervezhető termelői, kereskedelmi és állami bevétel generálható vele, mint bármelyik adóból. Ezt a pénz eddig nagy részt a multik lopták ki a magyar társadalomból. A Fidesz kormány, egyébként igen helyesen, úgy döntött, hogy ezt a pénzt máshová is be lehetne csatornázni. Azt hiszem egy pillanatig sem gondolták komolyan, hogy a sok tízmilliárdos free cash-re nem mozdul rá a klientúra, talán csak azt nem mérték fel, hogy képtelenek lesznek megakadályozni a száz százalék közeli befolyásérvényesítési arány kialakulását.
Ez egyébként mindent elmond arról, hogy mennyire hatékony a Fidesz belső elhárítása és információáramlása, illetve a politikai és társadalmi kockázatokra vonatkozó becslési képessége.
Az, hogy ebből a stabil bevétel átcsoportosításból a Fideszes felső-középosztály megerősítését kívánják finanszírozni, nem ördögtől való ötlet, minél több gazdag ember van, annál jobb, csak az a baromira sok szegény gondolja úgy, köztük én is, hogy azért ezt talán meg kellett volna beszélni. Elvileg ugyanis simán helyzetbe lehetett volna hozni 5-6 ezer tisztességes alsó-középosztálybeli családot, akik mondjuk valamiféle társadalmi áldozatvállalással érdemelték meg a kistafírozást, például sok gyermekkel, évtizedes folyamatos adófizetéssel, és/vagy akár a helyi közmegbecsülés megszerzésével. Ahogy egy szebb korban ezt Őcsászári Felsége Ferenc József tette ezt, a hadirokkant katonák (akik általában valami hősieset is cselekedtek a harctéren) kaphattak ugyanis biztos jövedelemmel megalapozott trafikot.
Arról nem is beszélve, hogy társadalompolitikailag sem mindegy, hogy 3-5 millával támogatunk meg családokat évente, vagy 20-30 millióval. Mert az előbbi a középosztály szelektív megerősítése, a másik pedig a kivételezettek gazdaggá tétele legfeljebb.
Az is egy kérdés, hogy ez a biztos jövedelem miért nem telepíthető az önkormányzatokhoz? Miért nem az önkormányzatoké a trafikjog (kistelepüléses vidéken egy kistérségé) és az miért nem a közösség céljait szolgálja ez a bevétel?
A biztos pénz mindig lopásra ingerel. Ezért nem működik az eu-s pályázati rendszer sem, mert minden forrásra rámozdulnak azok, akiknek nincsenek gátlásaik és akiknek az a vezérelve, hogy lopd el te, mert ha nem, úgyis ellopja más.
A nem becsületes munkával szerzett vagyon mindig lopás, mert mindig valaki másoktól (aki megdolgozott érte) származtatódik el, vagy természetanyánk erőforrásai sajátítódnak el valahogy.
A cigarettabiznisz lopás, csak a tolvaj személyén vitatkozunk. Hiszen akár a hátsókertben is termeszthetnénk dohányt ugyebár. Különleges lehetősége a dohánymonopóliumból és a totális állami ellenőrzésből és mértéktelen adóigényből származik, valamint abból, hogy még így is sokat kaszálhat a gyártó.
A trafikpályázati balhé egyébként egy párbeszéd, kommunikációs aktus a politikai elit „jobboldala” és a magyar társadalom között. Némileg hasonlatos a Schmidt Pál -féle plágiumügyhöz. Akkor a társadalom aktív felének sikerült kipréselni egy olyan döntést a Fideszből, ami előrevivőnek bizonyult. Most ugyanez vagy hasonló a kérdés, van-e elég ereje a társadalomnak felüzenni a politikai hatalomnak ebben a konkrét ügyben, hogy ez így nagyon nem jó.
A dohányosokon történő nyerészkedés bevétele társadalmasításra vár. Lopjuk el mi közösen, de világosan határozzuk meg a játékszabályokat.
Az világos, hogy sokkal többet nem várhatunk a politikusainktól, de ezt az ügyet nem is a politikusok fogják elintézni. Ezt a pénzt a szocik is ellopták volna, ha elég kreatívak hozzá, de ők megelégedtek azzal a „támogatással”, amit a dohánylobbitól kaptak korábban. És az új egyesült baloldali is rámozdul majd az aktuális elszámoltatás ürügyén.
Először is tehát küzdjünk azért, hogy érvénytelenítsék a pályázatot.
Másodszor vázoljunk fel három világos alternatívát:
1) A trafikok legyenek állami tulajdonban, alkalmazottaik kapjanak tisztességes, de egyforma fizetést és az állam bizniszeljen a gyártókkal és a haszon is maradjon nála. (etatistáknak)
2) A trafikjog legyen az önkormányzatoké, illetve azok közösségeié, lakosságarányos alapon. A haszon lakosságarányosan oszoljon meg közöttük. (szubszidiaritás hívőknek)
3) A trafikjogot kapja meg mondjuk hatezer olyan tisztességes, sokgyermekes, tartósan adófizető, gyermekeit taníttató, sikeres termelővállalkozási tapasztalattal rendelkező, stb. család, amelyet a szűkebb közössége arra érdemesnek tart (helyi népszavazás útján). (nem liberális idealistáknak)

Harmadszor pedig szokjatok le a cigiről, inkább hetente egyszer-kétszer ellazulva szíjatok el egy szivart, vagy pipát és tegyétek értelmetlenné ezt az egész hercehurcát.

Negyedszer meg rendezzünk népszavazást a második pont három variációjáról, mert a közvetlen demokrácia szívünknek kedves.

 

Címkék: cigaretta trafik dohánylobbi Fidesz trafiktörvény trafikmutyi trafikbotrány

Mi a Fidesz?

 2013.04.23. 14:01

Mielőtt erre a magától értetődő kérdésre válaszolnánk, emlékeztessük magunkat arra, hogy ebben az országban az előző kormány idején a titkosszolgálat vezetője, nyilvános helyen leült beszélgetni az ország egyik legnagyobb maffiavezérével, arról, hogy az hogyan működhetne közre az ellenzék megbuktatásában. Tette ezt annak a biztos tudatában, hogy a beszélgetést lehallgatják. Majd ezt a hanganyagot nem semmisítették meg, hanem kedvesen otthagyták a Fidesznek.

Ha ez a történet csak egy kicsit valószínűbb lenne, nem hinném el.

De így korrekt.

Ha most visszatérünk eredeti kérdésünkhöz, egyből könnyedebben és nagyobb teljességélménnyel válaszolhatjuk meg:

A Fidesz és Orbán Viktor, vagy Orbán Viktor és a Fidesz a magyar társadalom mintegy 20-25 százalékának reakciója arra, amit az mszpszdsz néven futó bűnözői konglomerátum csinált az elmúlt évtizedekben. A Fidesz nem más, mint egy reakció az szdsz-re és az mszp-re. A balliberális értelmiség politikai kivetülései, vagy kenyéradó gazdái az elmúlt 25 évből minimum 14 évet voltak kormányon. Igazából ők csinálták a „rendszerváltást” és 2010-ig egyedül 1998 és 2002 között voltak érdemben kirekesztve a hatalomból, hiszen ma már világos, hogy az 1990-94 közötti ciklusban is gyakorlatilag ők irányították az országot a minisztériumi apparátusok, a szakembereknek álcázott ügynökök és a hálózatok segítségével.

Csak az elmúlt 25 évben 5-6 év nemzeti jövedelmének megfelelő forrást loptak vagy tékozoltak el.

Több kárt okoztak, mint a II. világháború.

És ők, meg a sok hülye, akiknek már a megyó is szimpi volt, csodálkoznak, hogy tömegesen vannak olyan magyar választók, akik inkább a Simicskának adják az aranyórájukat önként, minthogy még egyszer a bajnai értelemmel telt tekintetében kelljen fürkészniük az imf akaratát.

A Fidesz és Orbán Viktor azért olyan amilyen, mert a magyar társadalom értelmesebb kisebbségének sosem jutott ideje és ereje arra, hogy olyan meghatározó nemzeti pártot hozzon létre, amely alulról építkezik és amelyben a tömeges állampolgári részvétel képes kezelni a nagypárti léttel járó diszfunkciókat. Ugyanis mindig azzal voltunk elfoglalva, hogy valahogy túléljük a nyüves ballibsi rablóhordák aktuális dúlását, illetve azt, ahogy ezek a gazemberek megpróbálják megvenni a hülyék szavazatait a csak kicsit is távoli jövő brutális felélésével.

Éppen ezért mi nem csodálkozunk annyira a kormányzás minőségén és talán nem is vagyunk kiakadva a rezsicsökkentésre, mert mégis kevésbé szörnyű módja a szavazatvásárlásnak, mint 15 százalékos éves költségű hitelekből csinálni ugyanezt.

A Fidesz azért olyan amilyen, mert úgy nőtt fel, ilyen szép nagyra, hogy a nem szdszmszp-es értelmiség és elit mindig behunyta a szemét és szekeres imrére, hagyó miklósra, gyurcsány ferencre, kóka jánosra, vadai ágnesre gondolt, amikor el kellett volna fenekelni a már nagykamaszodó és elkapatott, mértéket nem tartó, rossz társaságba keveredő kis kedvencét.

Minden szavazatával racionális módon kalkuláló választónak döntést kell hoznia arról, hogy mit tekint Magyarország rövid távú és hosszú távú problémájának. Szerintem a rövid távú problémánk az, hogy visszajön gyurcsány ferenc egykori közvetlen környezete. Ugyanis az egybesütendő baloldal két potenciális miniszterelnökjelöltje egykori közvetlen munkatársa gyurcsánynak, akik ebbéli minőségükben normálisnak és okosnak látták sokszázórás testközeli („feromonos”) megfigyelés után is a kárpátmedence géniuszát. Ha ez nem elégséges egy alkalmatlansági bizonyítvány kiállításához, akkor semmi sem az. Ez a társaság pedig, ha hatalomra jut újra, európa retardált libbancsainak és multinacionális cégeinek irányításával és támogatásával soha többé nem fogja Magyarországot leengedni a cohn-benditi útról.

Ebben a logikában a Fidesz kevésbé nyomasztó fölényben lesz a magyar társadalommal szemben, hiszen nem élvezi azt a kritikátlan brüsszeli támogatást, amit gyurcsány bármelyik bűncselekményéhez megkapott.

Tetszik, nem tetszik a Fidesz -féle megoldás inkább megfelel a magyar népléleknek (még ha annak árnyékosabb oldalának is) mint a posztgyurcsányi baloldal önfeladó betagozódása „az új európai rendbe”.

Abban viszont még reménykedhetünk, hogy a magyar néplélek azon fele is képes politikai megtestesülésre, amelyben az életképesebb és kedvesebb tulajdonságaink laknak.

Címkék: mszp szdsz gyurcsány ferenc baloldal bajnai gordon Fidesz Orbán Viktor ellenzéki összefogás

Nagyjából akkoriban jöttem össze a későbbi feleségemmel, amikor a Fidesszel. Akkoriban (vagy huszonsok éve) mindkettőnek kiváló humora volt. Ez a feleségemnek máig megvan, ezért is vagyunk még együtt. A Fidesz azonban egy szerteágazó hülyülési folyamat során elveszítette a humorérzékét, ami az egyik elsődleges oka a közöttünk kialakult távolságtartásnak. A szép emlékek, az áthidalhatónak tűnő ideológiai nézetkülönbségek, valamint a szánalmasan avitt lojalitás és hűség mellett ennek az az oka és még azért beszélünk egymással, mert a potenciális cserelehetőségek szánalmasak. A kamaszkori szociopátiába beleöregedett jobbik, vagy a nemi, etnikai identitásában büszkén bizonytalan, nárcisztikus, üldözési mániás, boldogtalan balliberális értelmiség által gründolt bűnöző csoportok, akiket az átlagosan 4 évente bekövetkező bukta után egy új, sztálini csodatételi képességgel megáldott üzletember messiás képvisel, egyszerűen nem teszik lehetővé a váltást.

Ezért, jobb híján, magunknak kell kitalálni, hogy egy humorérzékkel megáldott politikai kommunikációnak hogyan kell reagálni az olyan jellegű európai, liberális, tehát maximálisan etikus megnyilvánulásokra, mint amelyet a német közszolgálati televízió gyerekcsatornáján figyelhettünk meg. Értelemszerűen abban az ideológiai univerzumban kell maradnunk, amelyben az ő elmebajuk a sötét energia, mert humorérzékük nekik sincs egy deka se, meg németek is, ami ebben a műfajban genetikailag garantálja a teljes megfosztottságot.
Én az Orbán Viktor helyében a következő levélkével boldogítottam volna a német tévéseket:

Kedves Szerkesztő Bácsik!

Magam is rendszeresen tájékozódom a világ bonyolultabb összefüggéseiről az Önök nagyszerű gyermekhíradójából. Örömteli meglepetéssel konstatáltam, hogy milyen frappáns, tényszerű rajzfilmecskével sikerült bemutatni a német gyerekeknek a rendszerem lényegét. Tetszésem jeleként megígérem Önöknek, hogyha majd én leszek a világ ura, Önök készíthetik a fél négyes Óvodai Híradót, amelyet ötszázmillió 3-6 éves gyermeknek lesz kötelessége megtekinteni minden délután.
Arról is biztosíthatom Önöket, hogy az Észak-Koreával kötött, a rendszerkritikus értelmiségiek cseréjére vonatkozó szerződés 24. pontjában nevesített: ”mocskos hazaárulók, akik ellenzik az atomháborút”, illetve „mocskos pedofilek, akik gyermektévéműsorokat készítenek” kitételek közül egyik sem vonatkozik Önökre.

Kelt:
Horthy Miklós anyaléghajó, 2013. március 25.


Vitéz tokaji Orbán Viktor
Magyarország Kondukátora

Címkék: politikai kommunikáció humorérzék Orbán Viktor ARD ZDF kika gyermekhiradó kika gyermekcsatorna

"El a kezekkel a rezsinktől!"

 2013.03.26. 13:13

Jól látható, hogy az idei év politikai csodafegyvere a REZSICSÖKKENTÉS, sőt, lehetséges hogy háborút eldöntő eszköz válik belőle, ha jól alkalmazzák. A közvéleménykutatási és időközi választási adatok olyan választói mozgásokat mutatnak hónapok alatt, amelyekhez korábban (igaz ellenkező irányban) a gyurcsány-bajnai kettős több éves ámokfutása kellett. Ha a 2002-2008-as időszakban egy szocialista politikusnak eszébe villant olyasmi, hogy a nyugati tulajdonú energiaszolgáltatók érdekei ellen menve nem kellene emelni az energiaárakat, rögvest kiszaladt a mellékhelyiségbe zokogni egy kicsit, mert pontosan érezte, hogy micsoda politikai nyereségről kénytelen lemondani. A csökkentés fel sem merült ez agyacskáikban, hiszen az ilyesmi az ő világukban olyan következményeket involvál, mint a „Nem úgy van az, Sztálin Elvtárs!” mondat 1936-ban Moszkvában.

Valljuk meg, senki épelméjű versenyző agyában meg nem fordult olyan gondolat a fülkeforradalom óta, hogy csökkenteni lehetne a közszolgáltatások árait. Még az sem, hogy meg lehet oldani azt, hogy nem emelik őket egy darabig.
A közszolgáltatási díjak vásárlóerőhöz viszonyított aránytalanul magas növekedése olyan természeti törvény volt Magyarországon, amelyhez már a szocializmus utolsó évtizedeiben hozzászoktatták a fogyasztókat. Akinek pedig módjában volt a francia-német (meg egyéb európai értékek irányába elkötelezett) szolgáltató cégek magyarországi viselkedését megismernie, az megérthetett valamit a az afrikai felszabadítási szervezetek motivációiból. A szerzett jogként öröknek tekintett status quo-t mondta fel aztán a Fidesz a rezsicsökkentés ötletével.
Az átütő sikerhez három egyéb szereplő totális ostobasága is kellett, de az elmúlt 20 év legnagyobb tabudöntése önmagában is képes volt (az első csökkentett számlával egyidejűleg) rámutatnia Fidesz és az ellenzéke közötti lényeges különbségre.
Az alapvetően jó, hogy Orbán Viktor az ország miniszterelnöke érti legjobban a magyar mentalitást, de az megdöbbentő, hogy az energiacégek, az ellenzék és a baloldali értelmiség, akik isten tudja hány éve rabolnak ki bennünket alkalmi társtettességben, semmit sem tudnak áldozataikról, az az a magyar átlagemberről.
Az energiacégek, ahelyett, hogy megpróbáltak volna látványosan együttműködni, ami mellett még minden egyéb eszközzel nyírhatták volna a kormányt külföldön (ahogy eddig), primitíven szabotáltak, illetve elkezdtek sírni a veszteségességükről, miközben ezermilliárdos nagyságrendben vittek, illetve loptak ki profitot és fejlesztési pénznek hazudott összegeket az országból az elmúlt évtizedben. Azok a szolgáltatók, akik európai mértékben arrogáns és pofátlan ügyfélpolitikájukkal már eleve megutáltatták magukat a lakossággal, még fenyegetőztek is, a szolgáltatás leállásával, elbocsájtásokkal.
Az ellenzéki pártok sem maradtak le mögöttük, szívélyes mosollyal mondták bele a lakosság arcába, hogy a szolgáltatóknak igazuk van, a kormány megint ostobaságot csinál. Vegyük észre ezt a finom gondolkodási módszert! A baloldali ellenzék teljes komolysággal állt ki azon állítás mellett, hogy a profitéhes, külföldi tulajdonú, machinációkkal a hazájukban is rendszeresen lebukó multik könyvelése teljesen korrekt, csak szeretetből és barátságból szolgáltatnak nekünk gázt és villanyt, mert az teljesen veszteséges egyébként.
A ballibancs értelmiség meg, ahogy ilyenkor szokta, elkezdte gyűlölni a rezsicsökkentést, elmondtak róla mindent, amit eddig kitaláltak bármiről, ami nem tetszik nekik, sőt némelyiket úgy kellet levenni arról a hyperól, hogy rezsinövelést kezdjenek el követelni. Sőt felmerült egy „El a kezekkel a rezsinktől!” mottójú tüntetés szervezése is.
A lakosok meg nézték bután a kisebb számlát. Ami nem volt a megígért módon kisebb, de ennek felelősségét a hülye ellenzék helyből el is vállalta elvíve a nem egyértelmű kormányzati kommunikáció helyett a balhét. Az teljesen hülye egybesült baloldal (jelenleg: bajnai-exLMPcafat) még sajtótájékoztatót is tartott arról, hogy a rezsicsökkentés helyett majd valamikor szigeteljék le a házakat.
Ha közelebb hajolunk ez ellenzék lakhelyéül szolgáló trágyadombhoz, az jöhet le nekünk, hogy ezeknek semmiféle fogalmuk sincs a magyar valóságról. Az átlag magyar család évek óta, 2008-2009 óta rendszeresen kerül olyan helyzetbe a hónap végére, hogy nem ezer, hanem száz forintos problémái vannak. A napi túlélésért küzd. Miután baloldali politikusainknak általában csak olyan emberek vannak a környezetében, akiknél az anyagi problémák a mallorcai nyaralás napi költőpénzének 1000 euró alá csökkenésében jelentkeznek, egyszerűen nem értik, hogy mit jelenthet 6-8 ezer forint a fűtési időszak végén. Most, nem akkor, amikor a bajnai osztogat majd (az önkormányzati választások előtt) jövő szeptemberben a koronázási ékszerek árából.
Vagy másképp fogalmazva: 2002-ben a kovács laca nagyságrendekkel jobban hazudott, a Fidesz meg sokkal rosszabbul.
Halvány fogalmam sincs róla, hogy a rezsicsökkentésből mi sül ki végül. Ez egy csata jelenleg a politikai kommunikációs térben, amelyben a családoknál jelentkező költségcsökkenést kellett volna valahogy eljelentéktelenítenie az ellenzéknek. Ehelyett bepozicionálták magukat a multik mellé.
Miféle lelki alkat az ilyen? A politikai haszonszerzésre a rezsicsökkentést hevesen támogató verzió esetén is lett volna bőséges lehetőség. Ők mégis egy nagyobb eséllyel kontraproduktív, nehezebben érthető és védhető stratégiát választottak (egybesült baloldal, mszp, LMP).
Miért érzik úgy ezek az emberek, hogy mindig olyan álláspontot kell választaniuk, amely elnyeri a nagy testvér tetszését? Miért keverednek valahogy mindig oda, hogy a kiérlelt politikai álláspontjuk a multiknak kedvez, vagy az eu aktuális érdekeinek megfelelő? Miért kell nekik mindig valami nagy, amihez odabújhatnak és panaszkodhatnak a csúnya fasisztákra, populistákra, vagy Orbánra?
Gyanítom, hogy Orbántól is azért félnek ennyire, mert az ő nézőpontjukból sokkal hatalmasabbnak látszik, mint nekünk, az utcaszintről.

Címkék: multi ellenzék közszolgáltatás Fidesz rezsicsökkentés együtt 2014 párbeszéd magyarországért

A dunakeszi lakmusz

 2013.03.25. 10:12

Mindig örömmel kommentáljuk az időközi önkormányzati választások eredményeit. Ez kábé a béljóslással egyenértékű információ az országos viszonyok tekintetében, de a napi bunyóhoz elég.

Most, hogy az együtt 2014, meg a párbeszéd bajnaival mozgalom közös jelöltje dunakeszin megalázó vereséget mért az mszp jelöltjére, akit egyébként a jobbikos jelölt is alaposan eltángált, zeng a diadalének. Az a két lényegtelen mellékkörülmény, hogy a győzelem a futottak még kategóriában született, valamint az, hogy a baloldal alig kapott 35%-ot, nem keltett figyelmet ugyanezen körökben. Általában a cikkek utolsó soraiban találhatunk erre utalást, mintha a Fidesz győzelme a lebírhatatlan természeti erők működésének emberi léptéken túli következménye lenne.
A trend persze üzenetértékű, állandósulni látszik az a választói magatartás, hogy az ellenzéket még jobban utáljuk, mint a Fideszt. Hosszú ideje mondom, hogy a fő problémánk nem a kormány, hanem az ellenzék, hiszen annak a minősége teszi leválthatatlanná a Fideszt.
A szép ebben az egészben az, hogy az ellenzék is érzi teljes talajvesztettségét, ha nem így lenne nem próbálná teljes legitimációját az imperialista tőke által pénzelt nyugati balliberális körök (a nyolcvanas években a népszabadságot olvasgatva nem gondoltam volna, hogy ez a szókapcsolat komolyan is leírható lesz egyszer) által gerjesztett országlejárató kampányokhoz kötni. És nem fogadná el ugyanezek pénzét.
Az ellenzék nincs valami jól és a maga primitív agyából kiindulva stratégia kudarcát, az alkalmazott eszközök minőségi cseréje helyett mennyiségi bővítéssel akarja kezelni. Már nem hetente, hanem naponta számolja fel a demokráciát a Fidesz.
Arra a töltött kérdésre pedig a lakosság, miszerint: „Orbán diktatúra + rezsicsökkentés, vagy bajnai demokrácia + rezsiemelés?” Azt válaszolja: „Minden politikus menjen az anyjába, de inkább az Orbán diktatúra legyen, mint az egybesült baloldal!”
Vegyük észre: Nincs ellenzék. És ezt a választók is tudják.
Az a kijelentés (és életérzés), hogy a Fidesz lop és töketlen, már nem jelenti azt automatikusan, hogy az mszp, meg a mindenkori ballib rablóbanda hótiszta kormányképes csapat. A gyurcsánynak és a ballib politikai elitnek iszonyú erőfeszítéssel sikerült beleverni az emberek fejébe, hogy ők még a szörnyű Orbánnál is sokkal borzasztóságosabbak.
Az ellenzéknek azt kéne felismernie, hogy a magyarok olyan közmegegyezést szeretnének, amelyben benne van Orbán logikájának sok fundamentuma. Például az, hogy az európai mértékkel mérve nagyon drága gáz és villany oka nem gazdasági, hanem fosztogatási. Hogy az emberek fontosabbak, mint a bankok. Hogy a heterók fontosabbak, mint a szexuálisan érdekesek. Hogy a bíróságoknak inkább az emberek igazságérzetéhez kéne alkalmazkodniuk és nem a törvény betűjéhez.
Egyszerű felvetések ezek. Baromira ellentétesek az európai értékekkel. De a jelenlegi európai viszonyokkal, trendekkel és széljárásokkal szemben ösztönösen ezeket választja az ember.
És most 70%-os támogatottságuk is van.
Legyen is.

Címkék: választás mszp ellenzék bajnai kétharmad időközi választás Dunakeszi egyesült ellenzék

Éhes disznóék ezt természetesen a kormányváltással azonos értelmű kifejezésként értelmezhetik, pedig távolról sem azonos azzal. Ellenzéket ugyanis kétféleképpen cserélhetünk, helycsere útján, illetve úgy, hogy a kormánypártok a helyükön maradnak és új ellenzéki pártok jelennek meg a politikában. Ezt a változatot különös módon nem szokták emlegetni, mert ez az állampolgári rendszerkritika egy olyan formája, amely egyformán kellemetlenül érinti a politikai elit mindkét felét. A bukott ellenzéki pártok ugyanis valójában nem a kormányt akarják leváltani, az csupán náluk szükségszerű mellékterméke a hatalomrakerülésnek. A kormánypártok pedig azért szeretik ha ellenzéki oldalon minden változatlan, mert a politikai elit bővülése, frissülése esetén nem lehet kizárni, hogy retardált idióta „moral insanity”-ken kívül megjelennek értelmes, sőt becsületes emberek is.

Az országgyűlési választások csak másodlagosan szólnak a kormánytöbbség létrehozásáról, valójában a politikailag aktív választópolgárok (összességének) véleményét fejezik ki a politikai rendszer egészéről. A vélemény persze túl erős, túl tudatos szó ide, bízvást helyettesíthető az elmebajtérkép, vagy ideológiai fertőzöttség, esetleg a megvásárolhatósági vagy becsaphatósági sorminta kitételekkel.
Jelen pillanatban is mindenki az ellenzék berkeiben arra koncentrál, hogy valahogy a kormány helyére kerülhessen. A civilek, akik ezen nembéli lényegüket természetesen politikusként is meg fogják őrizni, valahogy a politikai elit egy jól meghatározható része környezetében próbálják artikulálni a népakaratot. Simán beszállnak az elitcsoportok válogatóversenyébe, meg sem kísérlik, hogy új politikai elitcsoportokat hozzanak létre.
Ezt azért teszik így, mert az évtizedes tapasztalat az, hogy az új politikai erők tulajdonképpen véletlenül jönnek létre, az történik inkább, hogy az elitek a spontán összeverődő tömegek élére állnak és nem az, hogy ügyes és tehetséges emberek képesek új mondanivalóval tömegeket megszólítani. Egy új, valóban országos lefedettségű ellenzéki párt szervezése pedig olyan hatalmas munka, amire sem pénzt nem szán senki jelenleg, sem senkinek nem akaródzik ekkorát melózni. Ritka az olyan kegyelmi pillanat, mint amelyik a 2002-es kormányváltáshoz vezetett, amikor a számtalan szerencsés körülmény és kormányzati kampányhiba hatalomra segítette az mszp-szdsz bűnözői csoportot.
Az ellenzék jelenlegi fragmentáltsága ugyanis nem a személyes ambíciókból (abban csak manifesztálódik), hanem a közös ethosz hiányából következik. A közös nevező ugyanis csak a rossz közérzet, ami nem a kormányzati tevékenységből, hanem a magyar társadalom (tágabban a civilizációs formánk válságából) jelenlegi állapotából következik. A kormányzás olyan amilyen, de ezek az emberek nem attól idegesek, amit a gonosz kormány elvesz tőlük, hanem, attól, amiről úgy érzik, hogy nem kapják meg a hatalomtól.
Az ellenzék ugyanis ma csak azokat a frusztrált, boldogtalan embereket tudja megszólítani, akik a liberális jogállam és a demokratikus értékek tökéletes, maradéktalan és epikus eljövetelétől általános rossz közérzetük elmúlását remélik. Minden politikai jelenség tartalmaz pszichiátriai elemeket. Az etnocentrizmus, vagy xenofóbia túlzott formái a személyes boldogtalanságra adott reakciók. De hasonlóan a lélek és a személyiség betegségének tünete a személyes szabadságjogok legabsztraktabb kiterjesztéseinek a követelése, illetve a szabadság korlátlanságának hiányában, a szabadság brutális eltipratásának aktív megélése.
Ez az élmény aztán el is veszi minden energiáját az alanynak, nem is foglalkozik azzal, hogy vajon mitől is lesz neki attól jobb, ha a hajléktalanok ott fagyhatnak meg ahol akarnak, illetve azzal különösen nem, hogy ez a hajléktalanoknak miért is lenne jó.
Én magam is nagy fanatikusa vagyok az emberi jogoknak, de egyáltalán nem fog meg az ellenzék megközelítése a világról, ugyanis nem tartalmaz semmiféle relevanciát a valóság irányában. Ha az a botor gondolatom támadna, hogy ennek a mostani botladozásnak véget kéne vetni, nemcsak az ellenzék (minden bűnözői adatbázist alulmúló) személyi állománya riaszt meg, hanem az is hogy nem akarok abban a személyiségzavarban létezni amiben ők. Ennél még Kövér László fejében is sokkal komfortosabb.
Bármennyire is különös ugyanis, sokkal értelmesebb szórakozás egy zárt társadalomban tágítgatni a szabadság köreit, mint a teljes szabadság nihiljében olyan új alapjogokat kitalálni, amiket ki lehetne még préselni a közösségből.
Ha jelenlegi ellenzék kerülne hatalomra, pontosan ott tartanánk, ahol 2010-ben abbahagytuk. Azzal a különbséggel, hogy akkor egy a közös elkövetést normaként elfogadó társaság adta a kormánytöbbséget, akik a ciklus végéig rá akartak járni a kasszára. Most legalább 4-5 kisebb-nagyobb frakció adná a kormánytöbbséget, akik egyenként alkalmatlanok morálisan és intellektuálisan, na meg szociológiailag a kormányzásra. Ennek nincs kormányképes eredője.
Leszögezném, hogy ebből nem következik, hogy a Fideszre kell szavazni. Pontosabban csak akkor következik, hogyha a következő fél évben nem bővül az ellenzéki kínálat olyan társadalmi csoportokat legitimen képviselő erőkkel, amelyek képesek az értelmes életre mutató csoportjellemzőket felmutatni.
Azzal a teljesen nonkomform gondolattal állnék elő, hogy a magyar társadalomnak illene olyan alternatívát kitermelnie, amelyről jó lelkiismerettel feltételezhető, hogy értelmileg és erkölcsileg kormányképes. Vagy legalább képes megvetni a lábát a politikai életben.
A jelenlegi ellenzék kormánybírálati gyakorlata olyan, hogy a bírálataik általában nagyobb baromságok, mint a kormány cselekedetei. Semmiféle hitelességi igénnyel nem lépnek fel, ugyanis meg sem próbálnak támogatható pontokat találni, illetve megértőnek mutatkozni a nehézségek iránt.
Teljesen azt akarják mutatni, hogy mindenben különböznek az átkozott kétharmadtól. Ez ugye bizonyosan nem igaz, hiszen például saját bevallásuk szerint is ezt gyűlölték a Fidesz 2010 előtti ellenzéki magatartásában.
Az új ellenzéknek, illetve egy majdani új kormányképes erőnek elsősorban az önismeretben, a saját korlátaira való reflektálásban kellene különböznie a jelenlegi politikai elittől, és elsősorban ebben kellene a rendszerkritikájának megnyilvánulnia.
Jelenleg nem látszik olyan spontán társadalmi nekibuzdulás, amely érdemi befolyást gyakorolna a politikai elit összetételére. Talán mert nem mérjük fel annak a súlyát, hogy viselkedési stratégiáink, erőltetett megoldási technikáink mennyire nem működőképesek.
Hőzöngő nemzet vagyunk. Nem is tudjuk elfogadni magunkat és ezért keressük másokban a hibát.
Egy olyan korban élünk, amikor az ideológiai kiindulópontokhoz hasonló erővel számít az empátia, a másik álláspontjába és lelkiállapotába történő belehelyezkedés képessége.
Persze ez a kor olyan is, hogy a jóakarat is csak akkor számít, ha erő van mögötte. Fel kellene vállalnunk annak felelősségét, hogy nem csak a kormányt, hanem az ellenzéket is magunk szabadítjuk magunkra. Az ellenzék lecserélése nélkül még négy évig nem lesz kormányzóképes politikai alternatíva Magyarországon.
A legszebb persze az lenne, ha az ellenzéket leváltanánk a jelenlegi kormánypártokkal, a kormánypártokat meg valami (bizonyára isteni csoda által létrejövő) új kormányképes erővel.
A politikai elitünk jelenleg leggyengébb, lecserélhető része az ellenzék. Ellenzéknek is alkalmatlan. Legalább tőlük szabaduljunk már meg.
Lesz kettő, kettő és fél millió ember, aki nem a Fideszre fog szavazni.
Jó lelkiismerettel engedjük, hogy a mai ellenzék karmaiba kerülve újabb négy évre bebetonozzák a politikai rendszer teljesen alkalmatlan szereplőit?

Címkék: választás rendszerkritika ellenzék kormányváltás alapjogok politikai pszichózis

Hull a hó a hülyékre

 2013.03.15. 19:01

A hülyeség sokféleképpen osztályozható (mint erre korábban már rámutattam), de amit most szeretett hazánk lakossága bemutat, az bármely kormánynak is becsületére válna.

Minden drámában van valami személyes, így ebben is, hiszen úgy keveredtem bele a tegnapi havazásba, hogy kedden időpontot egyeztettem csütörtökre a fogorvosommal. Viccesen mondtam is neki, hogyha pocsék az idő, akkor azért nem megyek és nem azért, mert félek tőle.
Amikor elindultam a vesztőhelyre, esett az eső és fújt a szél. Amikor kisvártatva újra kikerültem a szabad levegőre, a jég már ráfagyott a szélvédőre és jeges volt a járda, a szél pedig olyan erővel vágta az arcomba a jégdarás havat, hogy levegővételkor azt hittem, hogy az új fogtömésemet tüdőztem le. Telefonon riasztottam a városban elszórtan található családtagjaimat, begyűjtöttem őket (nem törődve egyéb részletkérdésekkel), majd mellőzve a tervezett bevásárlást, „siettünk” haza, mert éltünk a gyanúperrel, hogy a dolognak nem lesz jó vége. Minőségi téli gumival, 15 éves, havas mellékutakon szerzett vezetési gyakorlattal kb. 30-cal mertem menni. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a 100 kilométeres szélben és erős hóesésben az autók 30%-a, a teherautók és kamionok fele 70-nel előzgetett bennünket.
Megjegyzendő, hogy az általam figyelt időjárási előrejelzésekhez képest hamarabb kezdődött a havazás, sokkal erősebb volt a szél és sokkal délebbre húzódott a hóhatár. A hó mennyiségét és a lehűlés mértékét tekintve viszont iránymutató volt az előrejelzés. A közlekedési viszonyok romlásának mértékét viszont drasztikusan alábecsülték, mind abban a tekintetben, hogy az a fél országot érinti, mind a közlekedési viszonyok ellehetetlenülésének mértékében.
A nap közben folyamatosan romló viszonyok ellenére tömegesen, láthatólag százezres nagyságrendben döntöttek úgy a hosszúhétvégézni vágyó emberek, teherautó és kamion sofőrök, hogy az ombuccmanó állásfoglalásának szellemében nem hagyják magukat mozgásszabadsági alapjogukban korlátozni, és ők elmennek a világ végére is.
Szerintem, aki nagyon nyomós, életfontosságúnak nem tekinthető indok híján elindul egy hosszú útra autóval (a mai tájékozódási lehetőségek birtokában), esetleg nyári gumival, órák óta tartó erős havazás után, 100 kilométeres szélben, úgy, hogy a viszonyok (az előrejelzések szerint) még vagy 20 óráig ilyenek lesznek, az mindközönségesen ön- és közveszélyes hülye.
Mindazok nem különben, akik az út és látási és egyéb időjárási körülményektől függetlenül még nyomják is neki, amikor látják az árokba csúszott járműveket.
Miután a válsághelyzet váratlan és országos nagyságrendű, valamint a közlekedés ellehetetlenítő jellegű, az elhárítására az eszközök szükségképpen korlátozottak. Ez akkor is így lenne, vagy akkor is így van, ha a szükséges elhárító eszközök viszonylag bőségesek és a reagálási idő rövid.
Másképp fogalmazva: Tízezres számban alakult ki katasztrófavédelmi, rendőrségi, mentőszolgálati, műszaki beavatkozást igénylő vészhelyzet hasonló nagyságrendű számosságú, egymástól távol eső helyszínen, miközben az időjárási körülmények a mentést rettentően megnehezítették. Ezt hívják káosznak. Azzal a jó okkal, hogy nem tervezhető az elhárítása csak nagy vonalakban, a rendelkezésre álló aktuális és szükségképpen töredékes információ alapján lehet rögtönözni.
Lehet, sőt bizonyos (szeretett hazánkat ismerve), hogy rengetek dolog lett elrontva a folyamatban, de egy csomó dolog meg működött. Számtalan segítségre szoruló nem kapott segítséget, míg számtalan igen. Az jelen pillanatban nem állapítható meg, hogy a rendelkezésre álló kapacitások hatékonyan és értelmesen lettek-e felhasználva, mint ahogy az sem, hogy értelmes dolog lenne-e lényegesen nagyobb katasztrófaelhárítási kapacitás fenntartása. Bizonyos hómennyiség és hóakadály méret felett ugyanis, ha az szükségképpen lezárja a közlekedési útvonalakat, a fölös (hasonlóan szükségképpen elszórtan telepített) kapacitások sem használhatóak fel értelmesebben.
Bölcsészeknek: Egy út letakarítása (egy hozzáférési irányból) nem gyorsítható jelentősen azzal, hogy nem kettő, hanem négy hókotrónk (hómarónk) van. Ugyanis a másik kettő nem fér hozzá a hóhoz. Persze van akkora túlbiztosítás, ami már jelentősen növeli a gyorsaságot, mert minden bekötőútra le tud kanyarodni két szabad gép, de a költségei ennek sokszorosak. És akkor jön az ének a lélegeztetőgépekről ugyebár.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen típusú mentésekre ki kell képezni embereket, akiknek kéznél kell lenni ilyenkor. De nincsenek, mert ha nem közvetlenül a hótorlasz mellett vannak gépestül, akkor nekik is idő, sok idő odajutni (ha generálisan összeomlik a közlekedés).

Persze tanulhatnánk is ebből a helyzetből, ha a presztízsszempontokat félretéve egy 18 fok középhőmérsékletű napon kielemeznénk, mi nem működött. De Magyarországon ez azonnal politika.
A mesterházy már a kormány lemondását követeli, pedig neki egy wellness-hétvégét sikerült csak eddig megszerveznie.
Az összehasonlítás egyébként nem állja meg a helyét az emlékezetes augusztus huszadikai viharral. Az jellegénél fogva az egy viszonylag lokális esemény volt, amely nem lehetetlenítette el a közlekedést és a mentést. Ott egyértelműen a megelőzési rendszer mondott csődöt, meg is büntették az ügyeletes meteorológust rendesen. Persze lehet, hogy most is ő pacsál majd rá.
A libbancs idiótáknak persze igazából most is az fáj, hogy a természet tesz az ő alapvető jogaikra, az állam meg nem tudja nekik biztosítani az alanyi hóviharmentességüket.
Ezt a bulit természetanyánk és a természetanyánkkal nem törődő autóstársadalom hozta össze, nem a kormány. Sok tízezer autós dönthetett volna úgy, hogy nem kockáztat. Akkor a mentés is jobban menne, mert a mentést az elakadt autók is jelentősen akadályozzák. Sokan persze önhibájukon kívül kerültek bajba, nem voltak döntési helyzetben.
Az, hogy ebből a katasztrófából is ilyen elmebajos őrjöngés lett az ellenzéki oldalon, mutatja, hogy a realitásérzék teljesen hiányzik belőlük.
Belemennek a hóviharba, majd felháborodva várják a mentést.
A felháborodás még irreálisabb, mint a veszélyérzet teljes hiánya.

Címkék: katasztrófa tél ellenzék mentés katasztrófavédelem havazás hófúvás

Ezt a kérdést azért kell feltennünk, mert a világközvélemény, továbbá a meghatározó hatalmai központok, illetve természetesen a haladó magyar értelmiség arra a következtetésre jutottak, hogy a rebellis magyarok képtelenek kormányozni magukat. Mint ismeretes, a magyar kormány most már sorozatban képtelen olyan döntéseket hozni, amely elnyeri az Európai Unió, az IMF, a Világbank, az Európa Tanács, az USA külügyminisztériuma, a Velencei Bizottság, a német, angol, francia tulajdonú bankok igazgatótanácsai, az Angol Királynő, az Európa Parlament Liberális Frakcióját vezető Guy Verhofstadt úr, illetve bármelyik meleg szervezet tetszését.

Be kell látnunk, hogy ez tarthatatlan.

Ha a dolgok mögé nézünk, a probléma oka a liberális jogállam még meglévő azon csökevénye, amely egy ország alkotmányának megalkotását az adott ország állampolgárai által választott parlament hatáskörébe utalja. Semmi sem biztosítja ugyanis, hogy az állampolgárok, illetve az általuk megválasztott képviselők képesek eleget tenni a fentiekben felsorolt jogállami, demokratikus és európai értékeket megalapozó jogforrások által megfogalmazott kötelmeknek.
A magyar kormány, illetve a magyar országgyűlés alkotmányozó többséggel rendelkező kormánypárti frakciói abban a hitben élnek, hogy Magyarország ügyeiben, alkotmányában ők az illetékesek. Képtelenek felfogni, hogy ezen jogukat csak Guy Verhofstadt úr nézeteinek maradéktalan és őszinte elfogadása esetén képesek közmegelégedésre gyakorolni. A magyar nép karakterisztikája már csak ilyen. Nem hallgatnak azok senki józan, mértéktartó szavára, tessék csak elolvasni, hogy a török janicsárparancsnokok, az osztrák adószedők, vagy KGB tábornokai milyen jelentéseket küldözgettek haza, amikor Magyarországon voltak kénytelenek az iszlám, a német-római császárság, vagy a nemzetközi proletáriátus által képviselt értékeket érvényesíteniük. Ezek még a természet törvényeit és hatalmát sem tisztelik, hiszen tessék csak megnézni, hogy tudomást sem véve az órák óta szakadó hóról, a száz km/h-ás szélről és a hótorlaszokról, hány ezer idióta Fidesz szavazó indult el autóval hosszú útra (újabb példával illusztrálva e nemzetecske komikus voltát)?
Arra sincs semmiféle biztosíték, hogy a nemzetközi liberális értékek képviselői által alkalmasnak talált kormányzati többség létrehozható bármilyen eljövendő választás után. Ráadásul a magyarok irtóznak az európai formátumú baloldali-liberális politikusoktól, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, sőt Bajnai Gordon sem tudott közöttük gyökeret verni, egyik erőfeszítéseit sem becsülték meg.
El kellene gondolkoznunk azon, hogy ne kérjük-e meg Guy Verhofstadt urat, hogy küldjön ide egy okos becsületes liberális embert, aki a parlament és a kormány hatáskörét és munkáját kivehetné a jelenlegi alkalmatlan kezekből? Nevezhetnénk például Helytartónak.
A demokratikus vezetés érdekében állíthatnának mellé egy helytartótanácsot is, amelybe a szöveg elején felsorolt értékhordozók jelölhetnének egy-egy közismert demokratát. Hogy ne legyenek túl sokan és az operativitás érdekében Őfelsége jelölhetne egy leszbikus nőt, és akkor minden elnyomott kisebbségből lenne benne egy (bankár, liberális értelmiségi, homoszexuális férfi, életkora miatt nyugalmazott alkotmánybíró, bukott libafelvásárló, stb.).
Mindez a jogállam legkisebb sérelme nélkül megvalósítható lenne.
Nemzeti érzelmű, szuverenitásra érzékeny felebarátaimnak pedig azt javaslom, ne rugózzanak ezen olyan nagyon, mert semmi sem olyan álságos egy demokratikus jogállamban, mint a lakossági támogatottságra való hivatkozás. A lakosság semmit sem tud az európai értékekről, meg a jogállamról és nem is neki kell megvédeni, ha veszély fenyegeti. Erre találták ki az olyan entitásokat, mint Guy Verhofstadt úr, aki az ilyesmit hivatalból tudja.

Címkék: alkotmány jogállam európai értékek Európai Bizottság alkotmánymodosítás Guy Verhofstadt Európa Parlament Liberális Frakció

Istennel, vagy Isten nélkül

 2013.03.14. 08:20

Voltaképpen nagyon meglepő, hogy ebben a poszt-posztmodern korban, amelyben élni vagyunk kénytelenek, milyen hatalmas jelentősége van annak, hogy ki lesz és milyen nevet választ az új Pápa. Én azt gondolom, hogy nincs Isten, de azt is gondolom, hogy létére felettébb nagy szüksége lenne ennek a világnak. (Valamint nagyon remélem, hogy van humorérzéke az öregfiúnak.) 

Ez a mostani pápaválasztás, nem kevésbé az előzőek is, elemi erővel mutatják meg nekünk, hogy mennyire szükségünk van egy kritika felett álló lelki vezetőre, aki a bennünk itt-ott bujkáló, de felszínre nem törő jóakaratot testesíti meg.
Ebbe a többesszámba nem akképpen gondolom bele magam, hogy nekem szükségem lenne a Szentatya lelki iránymutatására, hanem sokkal inkább annak a közösségnek a tagjaként, amelyben él ez a fajta vágy a közös jóra.
A bíborosok jó döntést hoztak, hiszen a világ közepe már rég nem Európa és hitük jövője sem itt van a dolgok jelenlegi állása szerint. De azt az életszemléletet, amely Dél-Amerikában a kereszténység Európából nehezen értelmezhető reneszánszát megalapozza, talán az új Pápa áthozza, sőt talán visszahozza kedvetlen kontinensünkre.
A kereszténység sikerét éppen a végtelen sok emberrel egyszerre megélhető, bizonyos értelemben önfeladó közösségi élmény adja meg, amelyet az egyéni szabadság és korlátlanság primátusát hirdető európai közgondolkodás oly látványosan megvet. Nehéz mit kezdeni tehát azzal az érzéssel, hogy Ferenc pápa, a megválasztását körülvevő hype szerint is, fontosabb személyiség és nagyobb hatású is, mint a világ politikai vezetői. Sőt utóbbiak tudják is ezt, hiszen fontosságukat hangsúlyozandó igyekeznek ennek kapcsán bekerülni a hírekbe.
A katolikus egyház, hasonlóan Európához, nincs túl jó állapotban. Szörnyű bűnök és értelmetlen tilalmak fojtogatják a jelenét. Állításai az ember helyéről a világban azonban sokkal erősebbek annál, hogy az emberi gyengeségtől meginogjanak. Sőt, mérhetetlen erőt kell, hogy adjon mindenkinek, aki bízni akar az emberekben, hogy a pápává váló ember, akit egyre inkább a „világ végén” találnak meg, milyen elképzelhetetlen teher elviselésére lesz képes, pusztán a hite által.
Nem Isten számít, nem a Szentlélek számít, hanem az ember, egy ember számít, de egyszerre mindegyik, nem magában egyedül.
Ha ezt nem értjük meg, akkor semmit nem értünk.

Címkék: pápaválasztás Vatikán Szentlélek Pápa konklávé Ferenc pápa

Korunk hőse: A tüntető!

 2013.03.10. 13:40

A liberális jogállam egyik legszebb pótcselekvése a tüntetés. Különös bájt ad neki, hogy Magyarországon az elmúlt 25 évben egyetlen tüntetés sem érte el a célját, legyen a célja bármennyire is nemes. A taxisblokádtól 2006-ig, a hepajon kívül semmi egyebet nem sikerült felmutatnia senkinek. Az sem használ ennek a műfajnak, hogy az elmúlt 30 év legmocskosabb gazemberei is rendszeres résztvevői a tüntetések jelentős részének, mert éppen az utcai politizálást kedvelő periódusokat élik. 

A legutóbbi, alkotmánymódosítás-ellenes tüntetések élvezeti értékét az adja, hogy még én sem, politika iránt érdeklődő ember sem tudom, hogy mit cselekszenek szegény alkotmánnyal hétfőn. És nem is érdekel és okkal nem érdekel. Ugyanis pontosan annyira érdektelen a mindennapi életünk szempontjából, mint az, hogy az együtt 2014 résztvevői milyen alkotmányról álmodoznak választási győzelmük esetén. A liberális jogállamban ugyanis már réges-rég megjósolhatatlan az, hogy egy jogszabályból mi következik, hogy egy konkrét jogesetet hogyan ítél meg a függetlenségére oly kényes bíróság. Réges-rég jelképes a szerződési szabadság, átláthatatlan a legegyszerűbb mindennapi tevékenységek jogszabályi környezete és esélytelen jogkövető magatartást tanúsítani.
Az elmúlt héten nekem kétszer is kedvem támadt volna tüntetni, de nem menő okból. Egyszerű, szokásos és felháborító jogsértések miatt mentem volna az utcára, ha az alkotmányosság élharcosait, vagy bárki mást érdekelne, hogy hogyan űz csúfot újra és újra minden emberi jogból, bírói függetlenségből, illetve legfőképpen persze a józan észből a jog álcájában a gonosz, cinikus embertelenség.
Vegyük először ugyebár a „Tábornokperként” elhíresült ügy elsőfokú ítéletét.
A magyar jogszolgáltatás egyik felettébb becsületes tulajdonsága, hogy a tájékoztatási rendszer zseniális felépítése teljes bizonytalanságban tartja a külső szemlélőt a tények tekintetében és leginkább csak a vádlottak álláspontját teszi köztudomásúvá. Ebben a korrupciós ügyben azonban tudható, hogy a tettenérésen túl a vesztegetők döntő többsége mellett a megvesztegetettek nagy része is beismerő vallomást tett a nyomozás során. Még a pénzmozgások egy része is követhető volt. A független magyar bíróság azonban mindezeket mellőzve azt az életszerű ténymegállapítást tette magáévá pártatlanságot sugárzó ítéletében, hogy a vesztegetők hazudtak, a beismerő vallomások pedig a megvesztegetettek részéről bizonyára a büntetőeljárás stresszhelyzetében keletkeztek. Ami teljesen magától értetődő, hiszen köztudomású, hogy ártatlan emberek tömegesen tesznek beismerő vallomást ügyvédjeik jelenlétében, csak azért, hogy a szörnyű kihallgatás véget érjen már. Az is a bíróság igaz országot sugárzó ítéletét támasztja alá, hogy a pénzátadás közben tetten ért vádlott beismerő és magára is és másokra is terhelő vallomását nem vette komolyan, hiszen a korrupciótól teljesen idegen jelenség, hogy mindenki benne legyen.
Vegyük észre, hogy a független magyar bíróság kimondta, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a korrupció bizonyíthatatlan. A két fél, a vesztegetett és a vesztegető vallomása, a tettenérés és a számtalan egyéb közvetetten ráutaló körülmény nem elég a bizonyításhoz.
Ha a másodfokú, meg a sokadik fokú bíróság majd nem lesz ennyire független a tényektől, meg a józan észtől és esetleg elmeszeli évek múlva a tiszt urakat, jogállami bírónk ugyanúgy tovább ítélkezik majd a maga függetlenségében, mint eddig, hisz ő megtette, amit megkövetelt a haza.
De tudom, hogy ez az ügy nem igazi példája a jogállam pofáncsapásának és lepisilésének, hiszen Orbán Viktor igazságszolgáltatásba befurakodott pribékjei konstruált perben akarták elítéltetni a gyurcsány-bajnai kormányhoz, és így a köztársasághoz hű katonatiszteket.
Vegyük inkább az 51 éves büntetlen előéletű miskolci masszőrnő esetét (a takarófóliás gyilkos), aki a jogállam förtelmes defektusaként szabadon császkál és bármikor újra hozzájuthat takarófóliához. Természetesen a leghalványabb fogalmam sincs arról (itt sem), hogy az illető bűnös-e vagy ártatlan, hanem csak magától az eljárástól tör ki a frász. Nevezett ugyanis úgy ült minden közvetlen bizonyíték nélkül vagy másfél évet előzetesben, hogy az utolsó egy évben semmiféle nyomozati cselekmény nem történt, pusztán arra vártak, hogy a perdöntő jelentőségű hemogenetikai szakvélemény megérkezzen (helyszínelőkül: genetikai). Ha a bíróság ki nem engedi (gondolom tévedésből), akkor szívfájdalom nélkül vártak volna még egy évet. Leírom másképp, ha nem volna elsőre egyértelmű: A gyanúsított ellen csak olyan közvetett bizonyítékok vannak, amelyek alapján nem lehetne vádat emelni ellene. Ennek ellenére előzetesben fogva tartaná a rendszer, meg humánus képviselői két évig azért, hogy megvárják a genetikai nyomokra vonatkozó szakvéleményt. Ha azok nem a gyanúsítottól származnak, akkor rosszkedvűen elengedik és gondolom hasonló buzgalommal nyomoznak majd tovább.
Először is gondolkodjunk el egy pillanatra ezen. Magyarországon jelenleg teljesen természetes, hogy az állam két évig (jelenleg ennyi idő kell a leterhelt labornak) ne vádoljon meg, vagy nyilvánítson ártatlannak egy büntetőeljárás alatt álló személyt úgy, hogy elvileg perdöntő bizonyíték áll a nyomozóhatóság rendelkezésére. Ez ma bármelyikünkkel megtörténhet.
De ilyesmikért nem tüntetünk. Ahogy a számtalan olyan bírósági ítélet után sem tüntettünk, amikor nyilvánvalóan bűnös gazembereket engedett el a bíróság, vagy ítélt jelképes büntetésre.
Mérhetetlenül megvetem azokat az embereket, akik simán belelöknek azért valakit az üvegajtóba, hogy ez a mondat ne kerüljön be a magyar alkotmányba:
„(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás
alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.
A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”
Viszont a konkrét jogsértések tömérdek áldozatáért, az egyedi nyilvánvaló korrupciós ügyek feltárásáért soha semmit nem akarnak tenni. Mert az bonyolult, fárasztó és veszélyes.
A magyar ellenzéki értelmiség ráadásul minden néhány ezres tüntetést úgy értékel, mintha ténykérdés lenne, hogy a diadalmas forradalom megdöntötte az Orbán rezsimjét.
Amúgy veszélyes pálya ez, hiszen a diktátor, miként Koppány vezér, bármikor tud félmilliós tömegtüntetést rendezni 350 ezer morcos résztvevővel, akik alaphangon is pont tízszer annyian vannak, mint amennyit a bajnai, meg a milla együtt össze mer hozni (népszavás szorzótényezővel), ha tömegtámogatásról álmodik.
A székházfoglalósdi egyébként sok egyéb tanulsággal is szolgál. Például azzal, hogy a számtalan, kicsiny, de speciális vezérhangyával rendelkező csoportocska buzgalma sok bajt fog még okozni a baloldalnak. Ezek ugyanis pusztán a nevük felsorolásával is képesek sokkírozni bármilyen olyan választópolgárt, amelyik nem fogékony az extrémitásokra. A viselkedésükkel nemkülönben. Ez ugyanis egy spontán attak volt és a bajnaiék halálra izgulták magukat, hogy valamelyik támogatójuk le ne csapja a Selmeczi Gabriellát. Azt ugyan csípték volna, ha a rendőrség, vagy a biztonsági őrök agyalják meg a tüntetőket, de ez már Pintér Sándor rendőrsége, ezek tudnak disztingválni (öröm volt nézni, ahogy az egyetlen hülye szabálysértőt elvitték, aztán hagyták had forrja ki magát a helyzet). Egyébként a Selmeczi, meg a kommunikációs igazgató csávó figyelemreméltó bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor kiment az alkotmányvédők közé.
Az is kiderült, hogy a Fidesznek biztos van egy olyan fényképe a bajnairól, amelyen éppen akkor látható, amikor egy-egy libával a hóna alatt éppen (a kerítésátugrás módszerével) távozik a néhai, özvegy Kovács Béláné nyugdíjas libatenyésztő hátsó udvarából. Más okot nem tudok ugyanis arra, hogy miért vitték annyira túlzásba a libafos bajnaira történő felkenésének aktusát. Annyira szeretnék, hogy a bajnai legyen az ellenzék miniszterelnökjelöltje, hogy biztos van egy olyan videójuk is valahol, amin a mesterházy (a legteljesebb titoktartás mellett) okosakat és relevánsakat mond.
Semmi köze ugyan a tüntetésekhez, de évek óta az első eset, hogy az emberi hülyeség és/vagy a primitív (vélt) érdekvezéreltség segítségével nem tudok megmagyarázni egy politikai cselekedetet, jelesül v. ponta mszp kongresszusos fellépését.
Nagyon hálás lennék, ha valaki bármelyik eszmerendszer keretei között megmagyarázná, hogy ez miért is volt jó a szocialistáknak?

Címkék: tüntetés alkotmány bajnai gordon tüntető alkotmánymódosítás együtt 2014 viktor ponta Lendvay utca

A 2014-es választások értelme

 2013.03.05. 08:07

Rosszkedvünk telét a tavaszi napsütés oszlatja épp, így hát itt az ideje, hogy a kampány fokozódásával egyidejűleg elmélázzunk azon, mit is remélhet az egyszerű választó?

Választói szempontból szokták a legkevésbé elemezgetni a politikai helyzetet, abból kiindulva, hogy az olyan választó, aki racionális közép- vagy hosszútávú szempontok alapján dönt, ritka, mint a fehér holló aktatáskával.
Pedig, csökönyösen hiszem, hogyha a választópolgárt értelmes lénynek tekintik, hajlandó is értelmes lényként viselkedni. Például az a választó, aki egy szavát sem hiszi el Orbán Viktornak (teljes joggal, mert politikussal soha nem lehet elég óvatos az ember), képes arra a mélyen racionális döntésre is, hogy ne higgye el azt, amit az elmű nevű áramszolgáltató ír neki. Pontosan azért ne higgyen neki, amiért egyetlen politikusnak sem hisz. Mint látjuk a társadalom döntő többsége vagy ennek, vagy annak az álláspontnak a fanatikusa és akik egyiknek sem hisznek, azok meg kedvetlenül elfordulva kívülről sem akarnak rátekinteni a helyzetre. Pedig tanulságos lenne.
Aki belátja azt, hogy az egyiknek sem hiszünk álláspont az egyetlen, amely esetén nem kell a fejünkben kongó kognitív disszonancia kezelésére energiát fordítanunk, az lehet egy racionális döntéseken alapuló politika célcsoportja.
És ráadásul a politikai helyzet nem reménytelen, habár megoldást a bajainkra természetesen nem kínál. Ennek belátása elsődleges fontosságú. A modern politikai rendszerekhez fűződő legnagyobb irracionális hit, hogy lehetséges egy hatékony kormányzás. Ez tévedés, a modern kormányokkal sokkal inkább történnek a dolgok, mint alakítói a folyamatoknak. A jó kormányzás már csak azt jelenti, hogy kevesebb kárt okozzanak.
A magyar választok jelentékeny része láthatólag végigment egy tanulási folyamaton az elmúlt huszonhárom évben és felismerte, hogy a folyamatos protestszavazástól nem lesz jobb. Ráadásul ez az ellenszavazás sosem a kormányzati teljesítményhez, vagy valami racionális döntéshez kapcsolódott, hanem az országban kialakított, kialakult hangulathoz, ami egy ilyen hangulatvezérelt borongó karakterisztikájú nemzet esetében, mint a magyar, törvényszerűen vezetett a mindenkori legrosszabb megoldáshoz.
Most 2013 kora tavaszán az látszik, hogy egy nagyon sok sebtől vérző kormányzati teljesítmény sem volt képes helyzetbe hozni az ellenzéket. Mi ennek az oka? Nem szabad eltekintenünk annak a lehetőségnek a számbavételétől, hogy 2014-ben újfent a Fidesz lesz a kisebbik rossz. Ha hozzá tudjuk magunkat a gondolathoz, akkor teljesen más nézőpontot is választhatunk a politikai viselkedésünk kialakításához.
Nem kérdés, hogy a Fidesz elmúlt három évi kormányzati teljesítménye pocsék. És nem az örökölt problémák sokasága és súlya miatt, hanem attól függetlenül is. És nem is azon dolgok miatt, amiket a teljesen alkalmatlannak bizonyult ellenzék hatástalanul ismételget folyamatosan. Hanem azért, mert a Fidesz nem volt képes a mindennapi élet adminisztratív őrültségeit felszámolni, barátságosabbá tenni a közigazgatást, pontosan olyan idióta módon osztja (pontosabban nem osztja) az EU-s pénzeket, mit elődei, illetve nem mérsékelte a szükséges mértékben a lopást. Továbbá semmiféle épkézláb ötletet nem mutatott fel a gazdaságfejlesztés és a teljesítmény felpörgetése terén. A bűnüldözés hatékonyságának javulása ellenére a lakosság szubjektív biztonságérzete tovább romlott. Valamint a fideszes derékhad nagy része maradt olyan nagyképű bunkó, mint amiért megutálták őket 2002 előtt. Teljesen hiányzik az az elegancia és nagyvonalúság, ami a szekértáboron kívülről is szerethetővé tenné a pártot. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem múlják felül szinte minden tekintetben az előző két ciklus kormányát jelentősen. De aki a gyurcsányhoz, meg a bajnaihoz méri magát, az ne csodálkozzon.
Miért vezetik mégis a közvéleménykutatásokat?
Ennek elsődleges oka az, hogy a Fidesz és Orbán Viktor kormányoz. Az előző két ciklusban nem folyt kormányzás, csak politizálás és sodródás. Orbán legalább kormányoz, vannak céljai (egyszerűek) és azok megvalósításához rendel eszközöket, választ megoldásokat. Sokszor nem jókat, de láthatólag igyekszik. És ezt az emberek méltányolják. Ez a cselekvőképesség. Ha akarna még jót is tehetne. Hátha sikerül neki olyasmi is.
Ráadásul Orbán jól választott ellenségeket. A várható nemzetpolitika mellett (ami a környező országokkal való feszült viszonyt el is döntötte az elején rögtön) olyan „közszeretetnek” örvendő közellenségeket jelölt ki, mint a bankok, az EU és a multik. Ezek a marhák meg, mindent meg is tettek azért, hogy Orbán kevésbé cizellált ellenségképének megfeleljenek. A bal oldali ellenzék jó érzékkel a bankok, a multik és Brüsszel oldalára állt, végre teljesen meggyőzve a lakosság jóval több, mint felét, hogy kinek a fizetési listáján is szerepelnek valójában. Ezt az üzenetet a Fidesznek semmiféle bankárkormányozással nem sikerült átvinnie, ehhez kellett az mszp és a balliberális értelmiség totális butasága.
Orbánnak ráadásul most kedvez a nemzetközi környezet. Miután sikerült kezelnie a költségvetési hiányt, komolyabb társadalmi balhék nélkül, már nem érdeke az EU balos technokratáinak, hogy egy viszonylag problémamentes országot bedöntsenek politikai okokból, amikor Spanyolországban, Portugáliában, Szlovéniában, Görögországban, Bulgáriában kezelhetetlennek tűnő bajok vannak és Franciaország is dögrováson van. Brüsszelben pedig egyébként pontosan annyit törődnek a demokratikus értékekkel valójában, amennyire a Fidesz frakcióülésén. Csak ha valakit szívatni lehet ilyesmivel.
A Fidesz és Orbán viszonylagos népszerűségének másik oka az ellenzék maga.
A Jobbik szegény pontosan igazolta az előzetes várakozásokat. Ezek tényleg ennyire hülyék. Létük azonban nem mélyebb értelem nélkül való. Elvesznek vagy 10%-ot a potenciális balos szavazótáborból és biztosítják, hogy a mégis elegánsabb politizáláshoz szokott egykori MIÉP-es szavazótábor a Fideszre szavazzon.
A Fidesz figyelemreméltó éleselméjűséggel a libakereskedelemben edződött bajnait választotta fő ellenségének(egyelőre). Ennek elsődleges oka nem bajnai, hanem mesterházy attila pozicionálása. Idejekorán jelezni akarták ugyanis, hogy mesterházyt kvalitásai mire predesztinálják, hogy az, aminek látszik, egy miniszter főnökére veszélytelen államtitkár. Azt a hibát sem akarták elkövetni, mint annak idején medgyessynél, hogy vicces és szánalmas volta miatt hagyják, hogy felépítsék a karakterét (már amennyiben bármelyik érintettnél használható egy olyan erős szó, mint a karakter).
Jól látható, hogy a következő hónapokban a liba és a bajnai szó többször fog egy mondatban szerepelni, mint a világmindenségből hátralévő időben összesen, a finálé pedig az lesz amikor az Internacionálé hangjaira a Dataplexes pólót viselő bajnai-bábút leöntik szurokkal és meghempergetik libatollban. Mondanivalót bajnai szövegében amúgy is csak a Galamus szerzői voltak képesek felfedezni, de ők a gyurcsányéban is. A civil mozgalmak káoszából nem bajnai gordon fog kormányképes erőt faragni. Aki bázisdemokrata szervezetben próbált már beszereztetni 12 guriga WC-papírt, az tudja miről beszélek.
Azt viszont el kell ismerni, hogy mesterházy attila figyelemreméltó erőt mutatva uralja a szocialista pártot. Persze segítségére sietett gyurcsány téves helyzetértékelése, aki azt hitte, hogy 7-8 % szavazót magával vihet a dk-ba (de ehhez még a szoci törzsszavazóknak is jelentősen hülyülni kellett volna). Aztán a zseniális ellenfélválasztás iskolapéldájaként kétharmad- egyharmad arányban lenyomta szanyi kapitányt az mszp elnökválasztásán. Ezt sajnálom, meg gondolom mindazok is, akik torgyán józsi kifinomultságát hiába keresik mostanában a politikában.
Cserébe kiegyezett az elmúlt két ciklus sikereinek kovácsaival és az mszp megújhodását szekeres imre fiatalító műtéteihez indexálták.
Én még nem láttam embert ennyire túlméretezett kabátban utcára merészkedni, mint amiben a mesterházy flangál, de az eldőlni látszik, hogy vagy ő lesz a baloldal miniszterelnök jelöltje, mert bajnainál lényegesen jobb kamarillapolitikus, vagy az, akit ő akar. Más jelentkező nincs is igazából.
Az a fájdalmas kérdés, meg elrepül a levegőbe, hogy komolyan gondolja azt bárki is, hogy ez az erős ember trió (mesterházy-bajnai-gyurcsány) bármire olyanra képes, ami nem sokkal szörnyűbb, mint ami most van?
Azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy van-e bármiféle más választás?
Mind az mszp-bajnai-dk, mind az összes szdsz tetemdarab azt akarja elhitetni velünk, hogy nincs. Hogy hozzuk helyzetbe azokat, akik egymás után nyolc költségvetés hiányát nem tudták 3% alatt tartani és úgy loptak, ahogy most Simicska Lajosról állítják ők maguk nagy lelkesen.
De a racionális választói magatartás nem ez.
A körülmények szerencsétlen összejátszása folytán egyszerre csak egy problémát lehet megoldani. Ahogy a kormánypártot le lehet váltani, úgy az ellenzéket is le lehet cserélni. És ellenzéket akkor cserélünk, ha az ellenzéknek-kormánypártnak egyaránt alkalmatlan. Ezt minden párt bebizonyította már, hogy egy ideális világban létre sem jöhetett volna, de most itt az idő, hogy elvégezzük a természet munkáját.
A legutóbbi időkig volt olyan komolyanvehető politikai erő, amely veszélyesnek tűnt a tulajdonképpeni kétpárti váltógazdálkodásra. Nem véletlen, hogy az egykori szdsz-es szubkultúra fiatalabb generációja, amely megpróbálta az LMP-t az szdsz utódjává tenni, egyes egyedül azzal határozta meg magát, hogy csak balra a bajnai-mszp akciószövetséghez való csatlakozás az egyetlen lehetséges politikai program. A balliberális értelmiség programja most is a régi, az mszp-szdsz szövetség felújítása, csupán új nevek alatt.
Nem szabad ezt elhinnünk. Ha ez sikerül az tragédia, ha nem sikerül az is, mert a Fidesz újabb ciklust csinálhat végig komolyan vehető ellenzék nélkül akkor a domináns pártrendszerek sajátságainak megfelelően csak egy újabb olyan kontroll nélküli társadalmi-gazdasági konglomerátum jön létre (még erősebben), mint amilyen a legutóbbi időkig csak a baloldalon volt meg.
A demokratikus fékek és ellensúlyok oly sokat hangoztatott szép rendszere mit sem ér, ha nem áll mögötte olyan társadalmi erő, amely képes azokat élettel megtölteni a nyilvánvaló arányeltolódásokat a létéből nagyságából eredő erejével visszabillenteni. A baloldali politikai elit csak azt akarja visszalopni a Fidesztől, amit korábban tőlünk vett el és esze ágában sincs azt nekünk visszaadni. Ha visszaszerzi megtartja azt és hatalma bebiztosítása érdekében, tanulva a tapasztalatokból, pont azt fogja csinálni, amivel véleménye szerint Orbán Viktor olyan sikeresnek bizonyult.
A rendszerváltás körüli nosztalgikus időkben, egy rövid ideig, volt egy világos közös nevezője a magyar politikai életnek. Az, hogy az állampárt politikai elitje a közös ellenség. Az szdsz persze csak hazudta ezt és el is árulta azonnal a rendszerváltást, de ennek a közös érzésnek s szükségszerűsége máig fennmaradt. Most majd 25 évvel később, szociológiailag még mindig ez a politikai és gazdasági csoport határozza meg a Fideszen kívüli politikai erőteret. Ami abszurd.
A baloldal mindenki másnál kevésbé akar új politikai szereplőket látni a porondon. Az LMP a benne rejlő potenciál miatt az ellenségük, azért mert rájuk nem „befogott orral” lehetne Fidesszel szembeni szavazatokat leadni.
A politika persze nem lehet más, hacsak abban nem, hogy a teljesen anakronisztikussá váló politikai erők szociológiai és generációs értelemben is lecserélhetőek, ha a választók ennek felfogják a hosszú távon is érvényesülő értelmét.
Gondoljuk végig a 2014-es választások végkimenetelét.
Nyerhet a Fidesz újra abszolút többséget szerezve, vagy akár kétharmaddal is, ahogy ma kinéznek a népszerűségi adatok és amilyen a választási rendszer.
Nyerhet a baloldali blokk. Ez gyakorlatilag egy sok szervezetből összetákolt koalíció álcájában ugyan, de ez az egykori mszp-szdsz kormány elitjének hatalomba történő visszatérése lenne.
Sem a Fidesz, sem a baloldali blokk nem szerez többséget. És mondjuk a jobbik a mérleg nyelve.
Sem a Fidesz, sem a baloldali blokk nem szerez többséget és az LMP jelenlegi (szakadás utáni) elitje által dominált választási szövetség lesz a mérleg nyelve.
Azokról a perverz helyzetekről nem is beszélve, amelyekben mind az LMP, mind a jobbik kell a kormánytöbbséghez.
Vegyük észre (ahogy a gimis matekkönyvemben a jól álcázott összefüggéseket az arcunkba tolták), hogy jelenleg szinte lehetetlennek tűnik az, hogy a Fidesz és a jobbik együtt ne legyen többségben a következő parlamentben. Még akkor is valószínűtlen, ha a baloldal teljesen összeáll (mint hányás a fagyban) és schmuck andortól fodor gáborig (közéjük préselve vadai ágnes), kapolyi miklós szellemétől, Thürmer Gyula maradék három elvtársáig mindenki eljön.
Persze sok minden változhat még, de csodák nincsenek.
Józan ésszel, ezen lehetőségek közül, milyen összetételű parlamentet választanánk inkább?

Címkék: választás mszp gyurcsány jobbik bajnai gordon 2014 mesterházy attila LMP Fidesz Orbán Viktor mszp-szdsz választási eredmény

A belinkelt szöveg nem attól borzasztó, amit felszínesen elsőre, vagy másodikra szörnyűnek találunk benne, hanem a gondolatsor mélyen meghúzódó emberkép miatt iszonyúbb, mint akár a kurucinfó brutális primitívsége. 

A kiműveltebb írástudó emberfő magasabb szinten űzött embertelensége mindig veszélyesebb, mint az elemi indulat. Nagyon ritkán mutatkoznak meg egy szövegen keresztül ilyen nyilvánvalóan a szerző lelkének bugyrai.

Itt az ördögre nyitottunk rá. 

Címkék: gyűlölet nemi erőszak gonoszság slovensko do toho

Az (szdsz) LMP szakadása

 2013.01.27. 18:28

Semmi sem egyértelműbb, mint hogy a távozók, akik a tagság többségének álláspontját nem osztják és jól láthatólag az LMP-re szavazók nagy részének meggyőződését sem, megtartják a parlamenti mandátumukat. Igazi szdszes megoldás, mondhatjuk tehát, hogy az szdsz távozik az LMP-ből, ami a lehető legjobb hír hosszú ideje. 

Minél több baloldali szatelit párt van, annál jobb, habár a távozók meleg otthonra lelhetnek például majd fodor gábor új alakulatában. Szinte látom magam előtt, ahogy paul lendvai elképzeli Orbán Viktort, amint az elégedetten oldalára fordul, magára húzza az emberbőrből készült takaróját és mosolyogva álmodik a 28 baloldali pártról,+ amelyek között még az ATV szakértői sem ismerik ki magukat.
Annak idején Tölgyessy Péter kinyírásánál még voltak a nagy öregek olyan ügyesek, hogy meg tudták oldani a tagság majd felének lecserélését az akkor még jól csengő szdsz brand megtartása érdekében. Ezek az újak már nem az illegalitásban edződtek, nem tudták rendesen megszervezni sem magukat, sem a szavazatszámlálást, mint mondjuk a fodor-kóka menetet az elődpártban.
Most, hogy többé nem kell nagyon balliberális, nagyon pesti, nagyon antifasiszta és nagyon európai törzsgárdájának finnyázására figyelnie az LMP maradékának, rögtön itt a kérdés: Lehet-e életerős alternatívát kínálni a kétpólusú politikai rendszer logikájával szemben?
Arra a mézesmadzagra ugyan Magyarországon milliós választói tömegek cuppanhatnak rá, amelynek fő ízanyaga a következő ígéret: „Sem ezek, sem azok!”, de ehhez olyan nagy távolságot kell tartani a baloldali blokktól, amelyről már nem is különböztethető meg egymástól mesterházy, bajnai és gyurcsány gondterhelt buksija. A baloldali blokk viszont fő ellenségének, közvetlenül OV után, azokat a politikusokat és csoportokat tekinti, akik kétségbe vonják a politikai tér dichotómiáját. Ez ronda csata lesz, szanyi tibor szájára kerülni olyan érzés, mint amikor az átlagosnál nekrofilebb keselyűk fogyasztják az embert, két tépés között hangos „Rohadt fasiszta!” felkiáltásokkal gondoskodva a hangulatfestésről.
Az nem is igazi politikai párt, amelyik legalább nem szakad egyszer.
És mindig van erkölcsösebbnek tűnő darab a szavazók reménye szerint. Most tessék is megfelelni ennek a szavazói várakozásnak.
Mert van ilyen várakozás.

Címkék: szdsz baloldali blokk pártszakadás LMP Lehet Más a Politika politikai erkölcs:)

Mint hallik, az LMP egyik fele (vagy a másik) mérsékelt konzervatívokat keres az „alkotmányosság” helyreállítása céljából. Ez elsőre olyan hótiszta asztal feletti bujálkodást jelent nekem, amelynek során arról értekeznek, hogy szabad-e rasszista vicceket mesélni homoszexuálisoknak az egyházi pedofília ártalmasságáról rendezett konferencia szünetében, miközben az ember attól retteg, hogy a marihuánás cigaretta hígítására használt dohány okán agyonlövik tiltott helyen való dohányzás miatt.

Istenem! Vajon van-e 20 000 (húszezer) olyan választópolgár, aki valaha aggódott azon hogy az alkotmányosság meg vala inogva?
Mert kétszázezer biztos nincsen.
Ha Fidesz elveszíti a 2014-es választást, az biztos nem azért lesz, mert ennyire gagyi alkotmányt írtak. Vagy azért, mert olyan kevéssé elegánsan tették.
A Fidesz azért fogja elveszíteni a következő választást, mert néhány, a mindennapi életet alapjaiban befolyásoló kérdésben pont olyan hülyének bizonyult, mint az elmúlt évtizedek mindegyik kormánya. A második Orbán kormány ugyanúgy nem könnyítette meg a mindennapi életünket, mint bármelyik elődje. Sőt igazából csak hozzáhordott még egy jó adagot a szemétdombhoz.
Szerintem, ha valaki tárgyalni akar arról, hogy mi legyen 2014 után, akkor a következő kérdéskörökben kell, a megoldást is tartalmazó válaszokat adnia, ideológiamentesen, gyakorlatiasan és úgy, hogy felmutatja a megvalósításhoz szükséges szakembereket (szakpolitikusokat) is:
(A teljesség legcsekélyebb igénye nélkül.)

Közbiztonság

Miért nem látok gyalogrendőrt soha, sehol? Hogyan lesz közbiztonság mondjuk Észak-Magyarországon? Ki védi meg a magányos öregeket? Hogyan véditek meg a tanárokat, az egészségügyi és a gyermekvédelmi dolgozókat?

Jogbiztonság (korrupció)

Miért fullad nevetségességbe minden nagy korrupciós ügy, közbeszerzés, nyilvánvaló szabadrablás tisztázása? Miért, kerülnek vissza első fokra a komplex bűnügyek tömegei és tart a tisztázásuk az emberi élet átlagos időtartalmához közelítő ideig? Miért van az, hogy az emberek természetes igazságérzete és a büntetési tételek és a konkrét ítéletek között olyan nagy a távolság? Miért alkalmatlan az igazságszolgáltatás a mindennapi tapasztalás alapján?

Oktatás

Hogy éritek el, hogy a szegény és cigány gyerekek járjanak iskolába és tényleg tanuljanak is? Hogy tartjátok bent a kamaszokat a szakmunkásképzésben?
Hogyan mérnétek a valós tudást a felsőoktatásban? (Mert a fejkvóta rendszerben sehol senki nem méri komolyan /néhány szak kivételével/.)

Adórendszer

Mikor lesz közteherviselés? Egyszerű adórendszer? Mert most ugye nincs.

Társadalompolitika

Ugye nem a középosztály további nyuvasztásával akarjátok a szegényeket felzárkóztatni? Mondjatok egyetlen olyan cigány felzárkóztató programot, amely sikeres volt!

Mezőgazdaság

Földosztás lesz-e? Mert kéne.
Hogy oldjátok meg, hogy minőségű magyar élelmiszert együnk?

Kokó

Ha liberalizáljátok a füvet, hogy akadályozzátok meg, hogy ne jusson el minden 18 év alatti kölyökhöz?

Egészségügy

Egy ügyeletvezetésre alkalmas szakorvos 20 év alatt „keletkezik” egy első éves orvostanhallgatóból, a kompetens szakszemélyzethez is kell 5 év minimum. Hogy tartjátok itt az orvosokat és a nővéreket?

Demográfiai katasztrófa

????


Honvédelmi kötelezettség

??????


Munkahelyteremtés

Hogyan csökkentitek (mondjuk egytizedére) a munkahelyteremtés és alkalmazás adminisztratív terheit? És az adóterhelését? Hogy adtok lehetőséget a kezdő kisvállalkozóknak, önfoglalkoztatóknak?

Multik

Hogy tartjátok kordában a multikat?

Zöld

És a környezetvédelemben mi lesz? Paks, biomassza erőművek, biodízel, génmódosított növények termesztése, pet palackok, napenergia, stb.?

A tárgyalás nem az, hogy leülünk, megkávézunk, megállapítjuk, hogy a Fidesz geci, majd kijelentjük, hogy mi jobban csinálnánk. Ezt csinálta minden ellenzék idáig. Tárgyalni nem kormányprogramról és alkotmányról kell, hanem a ténylegesen egy oldalas adóbevallásról, a 10 000 új utcai rendőrről, olyan konkrét kormányzati intézkedésekről, amelyek bizonyosan megkönnyítik az életünket.
Én személy szerint egyébként csak arra vagyok hajlandó szavazni, aki megígéri (és a technológiai eljárás részletes bemutatásával prezentálja is), hogy a rohadt csatornafedelek az úttest szintjében lesznek 2014 után. És ha a melegházasságot valaki szóba hozza nekem, akkor azonnal ütök. Persze természetesen ha a fenti problémák már mind megvannak oldva, akkor tárgyalhatunk róla.:))))

Címkék: alkotmányosság Schiffer András LMP Lehet Más a Politika mérsékelt konzervatív alkotmányosság helyreállítása

Cigánykérdés

 2013.01.16. 15:09

Évek óta gyűjtögetem a bátorságot, hogy „A cigánykérdés végső megoldása” címmel írok egyet. Nem a „cigányok” ijesztgetése lenne a célom, ők az egészséges természetes ösztönüknek hála nem olvasnak blogokat, hanem az, hogy hátha néhány libsi marha belehal a bayeri mélységűnek képzelt gondolatok befogadásába. De, mint a fenti cím mutatja, nem vagyok elég bátor, na nem a libsik iránti bayeri gyűlöletem kimutatására, hanem arra, hogy a másfél gépelt oldal tőmondat szakaszolt elolvasására képzett lakosok számára az egész ügyet egyszerre áttekintve világítsam (legalább öt oldalon) meg. 

A szoktatást a kedvenc cigányos történetemmel kezdem, amiben szigorúan nem szerepelnek romák.
Előzetesen annyit még, hogy az átlag bölcsész többet tud a Higgs-bozonról, mint ti libsikéim a cigányokról. A romákról viszont tényleg szinte mindent tudtok, ami egy nem létező identitás esetén ugyebár logikai evidencia.
Szóval ez itt most egy hangulatfestő történet, azért, hogy a mérhetetlen rasszizmusom tudományos igényű áttekintése lehetséges legyen azok számára, akik néhány romológia kurzus fedezékéből osztják az észt.
A nyolcvanas évek közepén együtt dolgoztam egy gyönyörű cigánylánnyal az egészségügyben. Tudom hihetetlen, de ez a kifejezés a liberalizmus igazságának eljövetele előtt pusztán csak a női szépség egy típusának megjelölésére szolgált, abban az esetben, ha az illető egyéb tulajdonságai nem szolgáltattak okot arra, hogy a sz összetett szó első felét hangsúlyozzuk. Ebben az esetben szociológiai értelmében egy életmód szempontjából teljesen elmagyarosodott család tagjáról beszélhettünk, akiben volt is egy kis vonó. Illetve jobban meggondolva akiben a vonón kívül volt némi magyar, sváb vagy horvát vér, mert mint tudjuk Magyarországon a fehér ember is így, össze és vissza van. De ez csak még jót tett a szépségének és dicséretre méltó türelemmel viselte, hogy mindenki csak azt akarja tőle. Néhányszor beültünk valahová munka után (mert a rasszizmusom a szexuális tárgyválasztásban /hál istennek/ egyáltalán nem manifesztálódik) és volt szerencsém megismerkedni a bátyjával is, aki néha eljött érte. Ő is egy kellemes, habár intellektuálisan (a húgához képest, aki kifejezetten eszes volt) kevésbé eleresztett figura volt, aki szakmunkásként kereste meg a sörre valót. A lány aztán a mozgalmas ifjúság éveiben kikerült a látókörömből, de a bátyjával a kilencvenes évek elején összefutottam a politikában. Ő az szdsz-ben kezdett el politizálni, ahol felhívták a figyelmét arra, hogy ő cigány, aminek következtében megtalálta identitását és hamarost készségszinten volt képes a többségi társadalom előítéletességének tömeges példáit felidézni az életéből. Elvégezte a romológia szakot és megtanult cigányul. Az a vicces epizód teljesen lényegtelen e sikertörténet szempontjából, hogy pont nem a saját rég nem látott rokonságának nyelvét sajátította el alapszinten (mert a szűk családja már csak magyarul beszélt és a régi időkben nem jegyzetelt), hanem egy másikat, amiből lett is némi fennforgás az etnikai különbségekre atavisztikusan érzékeny rokonok részéről.
Ahogy időről-időre összefutottunk az utcán egyre komorabbnak és feszültebbnek látszott és az mszp-szdsz kétharmad idejének vége felé hallottam, hogy összeveszett valami pályázat kapcsán korábbi mentoraival. Nem voltam ott, de had kockáztassam meg, hogy egyszerű cigányemberként túl becsületes volt szdszesnek.
Valamikor az ezredforduló környékén futottunk össze legközelebb, kiültünk egy kerthelyiségbe és néztük a csajokat. Megvitattuk az élet dolgait (A szép húg óvónő, boldog házas, három gyerek, magyar férj) aztán nekiszaladtunk a politikai helyzetnek. Olyanokat mondott az szdsz-ről, amiket még én is túlzásnak éreztem és amely dolgok azóta nyilvánossá és megszokottá váltak a magyar közéletben.
Liberális elkötelezettsége és Fideszgyűlölete megmaradt, részletes és érzelemteli leírást adott végül Farkas Flóriánról a Fidesz díszcigányáról. Egyre jobban és jobban belelovalta magát ebbe a témába,
egészen az emberevésig, majd végső tromfként közölte velem, hogy nem is ismer egyetlen olyan gazembert sem, mint a Farkas Flórián. Érdekes és tanulságos pszichológiai jelenség volt ahogy ezen szavak közben kihúzta magát a székében, az égre emelte a tekintetét és sikertelen politikai karrierjének minden dühét megpróbálta belezsúfolni a pillanatba. Az emberi agy és az elme, meg a jellem azonban fura jószág, a rendes emberek nem tudják eltitkolni az igazságot. A drámai csúcsponton láthatólag elveszítette a magabiztosságát, hirtelen magába roskadt és most már alulról pislogott rám.
Nem is ismerek nagyobb gazembert közülünk, mint a Farkas Flórián.- ismételte.
Majd a tudatába tóduló fájdalmas igazságból erőt merítve a szemembe nézett és a kirobbanó röhögése előtt hozzátette gyorsan:
Csak a horváth aladárt!!!!!!

És legközelebb ebből az alaphelyzetből szaladunk neki a cigány szó értelmezésének.

Címkék: roma előítélet cigány liberális rasszizmus rasszista cigánykérdés Bayer Zsolt

Blogajánló

 2013.01.16. 10:38

Ajánlok egy induló blogot. 

Hangulatfestegetés.

Címkék: aristo

Miután az elmúlt időszakban országunk nagyjairól, (csökkenő sorrendben) egy köztársasági elnökről, egy miniszterelnökről, illetve egy miniszterelnök- helyettesről derült ki, hogy kevéssé tagadható nehézségei támadtak egy saját szöveg megalkotásával, itt az ideje, hogy mi is beismerésbe kerüljünk. Ráadásul Semjén Zsolt olyan ravaszul plagizált, hogy az időben visszafelé (nyilván az ördög segedelmével) cselekedett, ugyanis egy később megjelent írással sikerült intertextuálisnak lennie. Ezeket az anomáliákat megelőzendő döntöttem úgy, hogy kilistázom azokat a szakdolgozatokat, amelyekbe léha ifjúságom idején, szexuális ellenszolgáltatásokért, illetve egyéb földi javakért beletexteltem. Ez egyúttal egy potenciális zsaroló levél is, mindazoknak, akik megszédültek a könnyen jött leütések asszimilálásának lehetőségétől. Egyébként tudom bizonyítani mindegyik szövegről, hogy az enyém, ugyanis mindegyikben (ravasz módon) elhelyeztem annak a szónak az anagrammáját, hogy: pneumothorax.

Jómagam ugyanis mintegy 20 szakdolgozat megírásában működtem közre az áldott emlékű nyolcvanas évek végén, illetve a kevésbé szórakoztató kilencvenes évek elején, közepén. Miután ezek a bűncselekmények már elévültek, érdemes szemezgetni a körülményekből, motivációkból és indokokból.

A saját szakdolgozatainkat (mind a négyet) állandó jellegű tettestársam (barátnő, később feleség) és én közösen írtuk. Miután ő tud helyesen írni, közreműködése az írógépek korában eleve nélkülözhetetlen volt, valamint az írási folyamat során elkerülhetetlen rekreációt is egymásnak biztosítottuk, mert hála istennek, nem egyszerre kellett a produktumokat megalkotni. A részvételi arányunk 80 és 20 % lehetett kétszer ide, kétszer oda, szerintem mindketten jogosan írtuk rá a nevünket kétszer-kétszer a szövegszerű végeredmény alá. A kisstílű polgári neveltetés következtében idézőjel nélkül nem merítettünk más szerzők gondolataiból.

Életem első szakdolgozatának megírásában annak kapcsán keveredtem bele, hogy a vizsgaidőszak végén összejöttem egy medikával, aki a hatodik év előtti nyári szünetet kívánta felhasználni dolgozatának megírására. Valami hülye járványos betegséget választott témának. Egy intenzívnek szánt szexkapcsolatnak az ilyesmi nem tesz jót, úgyhogy a járvány terjedésével kapcsolatos szociológia és statisztika fejezeteket (amelyek terjedelmi okokból nagyon hiányoztak) én írtam meg (néhány szakkönyv kreatív felhasználásával), azért hogy a felszabadult időt más tevékenységekre fordíthassuk. Máig emlékszem a bírálat vonatkozó részére: ”A 4. és az 5. fejezetekben a szerző tartalmasan mélyült el a vonatkozó társtudományok releváns anyagában.” Ösztönösen gondot fordítottam egyébként arra, hogy az egyes mondatokat, és bekezdéseket úgy írjam át, hogy a saját anyukája se ismerjen rá az eredetire (és ezt a jó szokásomat a cselekménysorozat egész ideje megtartottam), habár szerintem a bírálók átugrották a képletekkel teletűzdelt részeket.

Aztán hárman írtuk meg egy barátunk szakdolgozatát, aki péntek este félrészegen vallotta be, hogy hétfőn kell vinnie köttetni a kész anyagot és ez a határidő jogvesztő (nemcsak arra az évre hanem végleg) és csak hat oldal van meg. Én, a Judit (aki ráadásul mint volt barátnő szerepelt a történetben), meg az Ottó, a Tóth Ottó, meg a méltánylandó családi problémákkal küzdő szerző a kollégiumban (az írógépek korában) hoztuk össze a művet úgy, hogy a delikvens egész szombaton másnapos volt, vasárnap délelőtt meg újra részeg. A dolgozat műszaki témájú volt, a hat oldal meg képlet. Volt olyan egysoros közte, amelyikben csupa olyan jel volt, amit azelőtt még sohasem láttam. Végül úgy lett meg a minimális oldalszám, hogy beletettük a levezetések köztes (egyébként evidens) lépéseit is. Ollóval kellett szétvagdosni a fénymásolatokat és karakterenként összerakni a képleteket. Hármast kapott, amiből levonható az a következtetés, hogy feltehetőleg megtanultam úgy átfogalmazni az elektromágnesességről szóló szövegeket (órai jegyzetből is), hogy azok megőrizték az eredeti értelmüket (vagy inkább annak látszatát).

Aztán kétharmad részben írtam egy olyan dolgozatot, amelynek az volt a címe: Az Egyesült Nemzetek Szervezete, a globális béke garanciája. Ezt egy szép, de megviselt karosszékért cserébe, amit később elfelejtettem elhozni. A „szerző” valami idegenforgalmi főiskolára járt és egy barátom barátnője volt. Egy nap alatt összehoztuk néhány népszabadság vezércikk felhasználásával. Átment.

A másik jobban sikerült csereügylet során szintén természetben ellentételezett a szerző. Egymás melletti irodában dolgoztunk és ő a protokollról szóló szakdolgozatával szenvedett. A protokollról sem tudok semmit, de az irodai munkánál minden jobb. A kolléga először pénzben gondolkozott, de aztán arra jutott, hogy meghív a szomszédos étterem-bár-kupleráj árukapcsolásba ebédelni, aztán a többit meglátjuk. A szervezés során a dolog annyira kiterebélyesedett, hogy az éttermet bezárták, berendelték a lányokat és meghívta a környéken dolgozó haverjait is. Soha életemben nem írtam olyan gyorsan tíz oldalt. A kép belém vésődött: Cigánypecsenyét eszem, a koránkeléstől kába (alig múlt dél) művésznők táncolnak a színpadon és én a „Hogyan adjuk meg a tiszteletet településünk polgármesterének?” című fejezethez jegyzetelek a félhomályban egy szalvétára. A bírálatból: „A frissen átalakult (1992-ben jártunk) önkormányzati rendszer protokollviszonyaival kapcsolatos felvetése hiánypótló. /négyes/”)

Aztán voltam konzulens is. Az egyetemi teniszpályán játszottunk és a Nemzetközi Tenisz Szabálykönyv által páratlan játékokként engedélyezett egy perces szünetre ültünk le épp, amikor egy lány bejött a pályára és megkérdezte, hogy lennék-e a konzulense (ismerős volt, tehát feltehetőleg taníthattam valamikor, vagy ő kevert össze valakivel). Miért ne, ha az erre vonatkozó, bizonyára szigorú követelményeknek megfelelek. Megbeszéltük a témáját, aztán már állhattam is fel adogatni, mert lejárt a szünet (az adogatásomat elvesztettem). Két hét múlva hozott egy papírt, amire a nevemet, meg a lakcímemet kellett felvésni, továbbá be volt rajta karikázva az a sor, hogy díjazásra nem vagyok jogosult, illetve az, hogy az államvizsgán nem kell megjelennem (aláírtam). Két év múlva összefutottunk az utcán, kérdeztem, hogy miért nem jött konzultálni? Mondta, hogy nem akart zavarni, négyest kapott a dolgozatra és sikeresen leállamvizsgázott. Konzulensi vélemény, ilyesmi? Azt nem kérték mondta, cáfolva a tanulmányi osztályok rugalmatlanságáról elterjedt általános nézeteket.

Aztán volt egy élelmiszeriparis csaj, aki a cukrászsütemények ornamentikájáról írt (a mignon-ok és a Rákóczi-túrós volt az én munkám), meg egy mikrobiológus haver, aki valami olajtermelő baktériummal foglalkozott (Az emberiség energiaéhsége /bevezető fejezet táblázatokkal/), továbbá Sarkadi Imre Elveszett Paradicsom című színművének elemzése (A Tisztázatlan Halál című zárófejezet) egy irodalmász csaj munkája, akinek súgtak, hogy egy Sarkadi mániás opponensnek adják ki a dolgozatot és az utolsó pillanatokban kellett a szöveget az illető elmebajához igazítani.

És végül ami az ez irányú munkásságom csúcsa lehetett volna: „A Bécsi-kör, a tudományfilozófia zsákutcája”. Egy úriember felkeresett ugyanis, hogy azt hallotta, hogy szakdolgozatok iparszerű gyártásával foglalkozom (ez még a google és a schmittelés gépesítése előtti kor) és lenne 50 000 forintja /ötvenezer/(ez akkor óriási pénz volt), egy a fenti témában elkövetett minőségi dolgozatra. Hát végül is csípem Neurath-ot, ha Poppert nem is. Viszont a Gödel-tétellel drágább, tettem hozzá. (Azt hittem viccelek.) Erre az úriember közölte, hogy PhD-ézni fog (már föl is vették ösztöndíjasnak) és ez lesz a kutatási területe, úgyhogy maradjunk csak Bécsnél. Biztos meg kellett volna kérdeznem, hogy akkor miért nem maga írja meg, de elég hosszú ideig a csodálkozással voltam elfoglalva.

Egy dolog ugyebár itt-ott megszorult ismerőseinknek és egyéb felebarátainknak segíteni poénból (és rút személyes érdekből:)), kipróbálni, hogy képesek vagyunk-e bármiről illúziót keltően kamuzni és más dolog valakinek a neve fölé odaírni 50 elfogadható oldalt sok pénzért.

Ámerikában már a nyolcvanas évek elejére sikerült eljutni oda, hogy egy diák beperelte a középiskoláját, mert annyira írástudatlan maradt, hogy az érettségi bizonyítványát sem tudta elolvasni (amit azért akkurátusan kiadtak neki).

Mi feljebb tekintünk, még néhány oktatási reform és megjelenik az egyetlen államilag támogatott képzés, a diplomadolgozat író szak.

Címkék: gyurcsány plágium szakdolgozat diploma plagizálás intertextualitás Semjén Zsolt

Valami teljesen más

 2012.11.29. 13:49

Ez ugyebár egy politikai blog, amelyben némelykor próbálunk ugyan elmozdulni a szatíra és a szex felé, de amennyire meg tudom állapítani, a T. Olvasókat ez nem hozza annyira lázba, mint amennyire minket.

Pedig mi is emberek vagyunk és remélhetőleg a Kedves olvasó is az, ami azt is jelentheti, hogy esetleg egyéb közös témát is találhatnánk. Ez persze nem jelenti azt, hogy felhagyunk politikai nézeteink ellenszenves sulykolásával, hanem azt, hogy metafizikai kérdések boncolgatásába fogunk. Így november végén, amikor az időjárás minden báját elveszíti és csak az első hóesésekkel nyeri vissza, az egyetlen fénypont a nedves, hideg sötétben, a karácsony.
Istent a világképébe nem belegondoló, tudományhívő, de konzervatív és liberális (e szavak ebben az esetben nem politikai ideológiákat, hanem attitűdöket jelentenek) ember számára (mint amilyenek mi vagyunk itt a blogban) ez nem egyszerű kérdés. Félreértések elkerülése végett, nem valamiféle választ keresünk egy metafizikai, vagy morális kérdésre, illetve az elveszett (az egykor példátlanul sikeres) keresztény projekt értelmét kutatjuk, hanem inkább azt, hogy hogyan kell ünnepelni. Pontosabban, miért is vált be annyira évezredeken keresztül az ünneplés, mint az évek és évszakok ismétlődésének rituális konstatálása, az emberi lét szakaszolása és a szakaszhatárok fontossá tételének eszköze, az élet rendben tartásának módszere?
Nem ünnepelünk ugyanis. Nem hagynak minket ünnepelni, nem hagyunk másokat ünnepelni, nem is tudjuk, mit jelent ünnepelni. És azt hiszem hiányoznak nekünk az ünnepek (bármelyik), mert már szinte mindegyiket elfelejtettük.
Nekem hiányzik az ünneplés. A karácsony talán csak díszlet ehhez, de egy megfelelő kerettörténet, így hát nincs kifogásom az ellen, hogy karácsonykor megünnepeljünk egy olyan, teljesen a transzcendens tartományban fellelhető dolgot, mint a megváltó születése. Bármit jelentsen is ez. Talán az is elég, ha egyenértékűnek tekintjük azzal a kijelentéssel, hogy annyira azért nem muszály utálnuk egymást. Komoly munkát fektettem abba, hogy megértsem vallásos embertársaimat (bármiféle hiten legyenek is), hogy megértsem, miféle világlátás kell egy mindenható létének elfogadásához. Megértettem, de soha nem voltam képes rá, hogy így tekintsem magam a világ részének. Ugyanakkor abban nem vagyok biztos, hogy nekünk istentelen lelkeknek nincs ugyanúgy szükségünk olyasfajta katarzisra, ami bizonyos vallási ünnepek átélése során válik lehetővé.
Van egy magán karácsonyunk, amit a családi hagyományok, gyermekkori emlékeink és saját gyakorlataink alapján élünk meg. Közös karácsonyunk a karácsonyi díszletek között zajló ajándékvásárlásra sokkal inkább emlékeztet, mint közös ünnepre. Pedig a karácsony nemcsak családi ünnep, hanem alapvetően olyan egyetemleges (jó)ember voltunkat kihangsúlyozó élmény is lehetne, amelyben a közös megélés okán úgy változhatunk, hogy megértőbbek legyünk egymás iránt. Erre a megértésre meg iszonyúan nagy szükségünk lenne úgy általában.
Tehát tulajdonképpen három kérdésem van, Kedves Olvasó:
Milyen a személyes karácsonyod?
Milyennek kéne lennie?
Milyennek kéne lennie a karácsonynak úgy általában (mindenkinek)?

A "Karácsony körülvesz" blogon találkozunk.:))))

Címkék: ünnep karácsony megváltás ünneplés Jézus a karácsony megünneplése karácsonyozás

Na, mégiscsak lesz LMP?

 2012.11.18. 13:09

Az LMP kongresszus (hímnemű) küldöttei megittak 3-4 korsó sört a büfében, majd a természet parancsának engedelmeskedve kerestek egy elhagyatott helyet, benyúltak a nadrágjukba és megtalálták a töküket. Vagy (a nyelv csapdájában vergődve) a nőnemű küldöttekre lefordítva ugyanez (mert mégiscsak a női kvóta pártjáról van szó):  A nőnemű küldöttek meg vért leltek a pucájukban. De az már olyan keverése lenne a szójelentéseknek és az archaikus tartalmaknak, hogy inkább csak azt mondom: Az LMP kongresszusi küldötteinek többsége (a szombat éjjel saját ágyukban történő csicsikálásra vágyó inkább bajnaitűrő budapesti küldöttek híjával), kis többséggel ugyan, de az együtt 2014 nevű posztgyurcsányista tömörüléssel történő összebútorozás ellen szavaztak.

A szavazati arányok (84-76) és az, hogy a jávor benedek és a karácsony gergely rögvest lemondott a frakciótisztségeikről, megmutatják, hogy milyen bizarr koalíció is tulajdonképpen az LMP. Vidéki „zöldfasiszta” (valóban „sem ezek, sem azok” gondolkodású inkább konzervatív-liberális csapatok) keveredtek össze az szdsz legrosszabb (vagyis összes) hagyományát kunczei kulturáltsággal továbbvivő budapesti újbaloldali aszfaltbetyárokkal (scheiring gábor). Ezek között próbált meg egyensúlyozni, az általam egyébként nem kedvelt, de erkölcsi distinkciókra képes Schiffer András. Aki annak ellenére szorult ki pártja és frakciója vezetéséből, hogy politikusi és retorikai képességei csillagászati távolságokkal haladják meg a párt többi vezetőjének hasonló tulajdonságait.

A magyar politika harmadik pólusa ugyanis ma egyedül akkor hozható létre, ha a bal és zöld és esetleg liberális oldal bizonyos szeletein alapaxiómaként kimondódik: A posztbolsevista hálózatokkal, privatizőrökkel, gyurcsányfüggőkkel, mszp-vel, az elmúlt húsz év „liberális” véleményformálóival NEM!

Mindenfajta simicskázás, közgépezés alapfeltétele, hogy aki ezeket elsüti, még szimpatikus amerikai nagybácsiktól se fogadjon el pénzt, illetve arra se vetemedjen, hogy bajnai gordon társaságában libasültet fogyaszt.

Azonban ehhez az új zenéhez új zenészek is kellenek, sőt adott esetben a háttérbe kell szorítani azokat az embereket, akik esténként egy bajnai, mesterházy, gyurcsány, kuncze csoportképbe álmodják bele magukat.

Az együtt bajnai gordonnal mozgalom ma nagynak látszik, hiszen bajnai gyurcsányhoz képest lelkileg egészségesnek, mesterházyhoz képest tehetségesnek, a milla vezetőihez képest (akiknek a nevét sem vagyok erre a rövid időre megtanulni amíg „tényeznek”) pedig karizmatikusnak látszik. Ez azonban megtévesztő, mert a szavazópolgárok nem hitelesnek látják, hanem csak kevésbé hiteltelennek és teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy protest szavazatokat gyűjtsön azoktól, akik tényleg a rendszerváltást akarják leváltani.

Az LMP az elmúlt két év ámokfutása ellenére is még alkalmas arra, különösen a vidéki tagságának eltökéltsége okán, hogy valóban alternatívája legyen (a Fideszen kívüli politikai térben) a posztbolsevista baloldal, az szdsz és a chavezi értékek akcionista képviselői által alkotott koalíciónak, amely a gyurcsányi köztársaság megvalósítását tűzi ki célul.

Ez a hiteles NEM ma a legerősebb kovásza bármilyen olyan szavazatmaximalizálásnak, amely eséllyel szabadíthat meg bennünket attól, hogy az elmúlt nyó'c év visszajöjjön, illetve amely rádöbbentheti a Fideszt, hogy az elegancia és az önkorlátozás teljes hiánya nem pótolja a jó kormányzást.

De ehhez el kell dönteni, hogy melyik LMP az igazi? Amelyik randizna a bajnaival, úgy, hogy a fletó ott kártyázik valamelyik hátsó szobában és behallatszik a hangja, vagy amelyik az egyre nagyobb összegű felajánlások ellenére sem hajlandó szóba állni azokkal, akik csak egy dolgot akarnak az LMP-től: A becsülete maradékát.

A politika a kompromisszumok művészete, különösen azon néhány kompromisszumé, amelyeket erkölcsi okból nem szabad megkötni.

Hosszú-hosszú évek óta ez az első erkölcsi alapú NEM a magyar politikai életben.

Meg kéne becsülnünk.

Címkék: bajnai gordon karácsony gergely jávor benedek Schiffer András LMP együtt 2014 LMP kongresszus

süti beállítások módosítása