Under attack reloaded

 2016.03.23. 10:04

(Én szóltam 2015 szeptember másodikán is.)

„A gyávaság a legrútabb bűn”

(Mihail Bulgakov)

Az under attack kifejezés beírására a böngészősor harmadiknak ajánlja fel az under attack jerusalem kifejezést. Innen jött az idézet.

Ha egy országon keresztülmegy egy több milliós emberfolyam, napi pár ezres tételben, a jogi és a racionális formaságok mellőzésével, nagyon kell keresnünk azt a kifejezést, amely politikailag korrektül írja le a jelenséget, hiszen esetleg megbánthatjuk a vonulókat, valamint azokat, akik jól láthatóan az európai értékek miatt jönnek.

Van az a klasszikus mondás, miszerint az értelmiségi az az ember, aki szerint a gondolatok fontosabbak az értékeknél. Történetesen a saját gondolatai, történetesen mások értékeinél. Az európai liberális értelmiség lelkes helyeslésével, most olyan milliók telepszenek be Európába, akik nagyra tartják az értékeinket, természetesen az érték azon fogalmi keretében, amit egy muszlim el tud gondolni. A muszlimoknál ugyanis az értékek és a gondolatok azonosak. Értékek alatt a földjeinket és a házainkat értik, meg bármit, amit a javainkból használni tudnak és azt gondolják, hogy azok fogalmilag nem lehetnek a gyaur kutyáké.

Nem azért jönnek ide, hogy elvegyék a miénket, hanem azért, hogy kitegyenek minket a sajátjukból. Capisce?

Meg vagyunk támadva. És Európa vezetői ahhoz is gyávák, hogy egyáltalán ki merjék mondani, amit a titkosszolgálataik évek óta magyaráznak már nekik.

Pszichológiai értelemben Európa államainak vezetői olyan agymosott szerencsétlenek, akiknek Hitler és a nácizmus az egyetlen vonatkoztatási pont. Semmi olyat nem mernek megcselekedni, amit a leghalványabban is analógiának lehet tekinteni Hitler cselekedeteivel. Erőt nem alkalmazhatnak, mert a Führer is csinált ilyet, nem mernek tudomást venni más vallások és más kultúrák etnocentrizmusáról, vallási kizárólagosságáról, mert azzal még lenáciznák őket.

Alapvetően gyávák dönteni. De nem is a döntéstől félnek igazán, hanem attól, hogy bármilyen releváns döntéssel elismernék, hogy az emberek nem jók.

És ez a legszebb: Nem azért gondolják, hogy az emberek mind-mind jók, mert ezt így tudják, hanem mert nyüszítve bújnának a sarokba egy olyan világban, ahol harcolni kell a fennmaradásért.

A vezetőink a leggyávábbak és azért választottuk őket, mert mi is félünk már megvédeni magunkat.

 

Nagyon sajnálom Orbán Viktort, hogy Brüsszelben ezekkel a gyenge jellemű elmebetegekkel kell pakliznia. Arról nem is beszélve, hogy ez nagyon erősítheti benne azt az érzést, hogy ő egy géniusz. Pedig csak az van, hogy rossz alapsokasághoz méri magát.

Adjunk hálát Istennek, hogy nekünk legalább olyan miniszterelnökünk van, aki mutat valami államférfi jelleget.

De egy erős vezető csak akkor ér valamit, ha vannak olyan emberek, akik készek követni olyan utakra is, amelyek nehezebbnek ígérkeznek, mint egy nagybevásárlás a Sparban.

Meg vagyunk támadva. Lehet, hogy számtalan rendes ember van az ide érkezők között, de a megmentésük meghaladja a lehetőségeinket. Úgy főleg, ahogy ezt ők elképzelik.

Nem mehetnek csak úgy át egy országon, ahogy ők akarnak. Ha hagyjuk nem sokára itt se lesz ország, csak káosz.

Meg vagyunk támadva. Ha nem teszünk rendet, le leszünk győzve, el leszünk foglalva, meg leszünk szállva és rabszolgák leszünk a saját hazánkban. Az orosz és az EU sem volt jó gazda, de a jemeni hadurakhoz képest bármelyik maga a mennyország.

Meg vagyunk támadva. Nem véd meg bennünket az EU sem a NATO. Ez legalább kiderült. Szarnak ezek ránk, ahogy eddig bármikor.

Valószínűleg ez az utolsó alkalom, amikor még eldönthetjük Magyarország kinek az országa, azoké, akik készek harcolni érte, vagy azoké, akik a jemeni hadurakkal is megtalálnák a hangot.

Meg vagyunk támadva. Szokjunk hozzá a gondolathoz. Gyengébb idegzetűek be is pisilhetnek, hányhatnak, de tudomásul kell venni, hogy a hosszú béke korszaka véget ért.

Újra eltoltuk.

 

Címkék: terror saria agysebész Brüsszel a béke vallása hülye liberális

Viszlát Index

 2015.09.03. 17:33

Ezért a címért: A menekültek Orbán kottájából játszanak

Már évek óta csak a meztelennős blogok képviseltek valami értéket itt, a politikai újságírás és a blog rég meghalt.

De az amit ez a címadás sugall, az egyszerre primitív, gonosz és monomániás. Az Index újságírói sokáig üdítő kivételként legalább tudtak úgy enni egy jót, hogy ne jusson eszükbe az, a Vitya éhezteti a gyerekeket. 

De ezek most azért drukkolnak, hogy a magyar állam ne legyen képes megvédeni a határait, csakhogy a Vityának rossz legyen.

Bár mondhatnám, hogy ezek hazaárulók, de nincs hazájuk, ezek egy ideológiában laknak.

Okulásul: http://spiler.blog.hu/2015/09/03/breaking-nem-fogod-elhinni#more7758376

De elég volt, itt nem írok és nem olvasok.

 

 A nevem tovább él, valahol találkozunk.

Itt: tutiblog.com

 

 

 

 

Címkék: menekültek Index

Under Attack

 2015.09.02. 18:16

„A gyávaság a legrútabb bűn”

(Mihail Bulgakov)

Az under attack kifejezés beírására a böngészősor harmadiknak ajánlja fel az under attack jerusalem kifejezést. Innen jött az idézet.

Ha egy országon keresztülmegy egy több milliós emberfolyam, napi pár ezres tételben, a jogi és a racionális formaságok mellőzésével, nagyon kell keresnünk azt a kifejezést, amely politikailag korrektül írja le a jelenséget, hiszen esetleg megbánthatjuk a vonulókat, valamint azokat, akik jól láthatóan az európai értékek miatt jönnek.

Van az a klasszikus mondás, miszerint az értelmiségi az az ember, aki szerint a gondolatok fontosabbak az értékeknél. Történetesen a saját gondolatai, történetesen mások értékeinél. Az európai liberális értelmiség lelkes helyeslésével, most olyan milliók telepszenek be Európába, akik nagyra tartják az értékeinket, természetesen az érték azon fogalmi keretében, amit egy muszlim el tud gondolni. A muszlimoknál ugyanis az értékek és a gondolatok azonosak. Értékek alatt a földjeinket és a házainkat értik, meg bármit, amit a javainkból használni tudnak és azt gondolják, hogy azok fogalmilag nem lehetnek a gyaur kutyáké.

Nem azért jönnek ide, hogy elvegyék a miénket, hanem azért, hogy kitegyenek minket a sajátjukból. Capisce?

Meg vagyunk támadva. És Európa vezetői ahhoz is gyávák, hogy egyáltalán ki merjék mondani, amit a titkosszolgálataik évek óta magyaráznak már nekik.

Pszichológiai értelemben Európa államainak vezetői olyan agymosott szerencsétlenek, akiknek Hitler és a nácizmus az egyetlen vonatkoztatási pont. Semmi olyat nem mernek megcselekedni, amit a leghalványabban is analógiának lehet tekinteni Hitler cselekedeteivel. Erőt nem alkalmazhatnak, mert a Führer is csinált ilyet, nem mernek tudomást venni más vallások és más kultúrák etnocentrizmusáról, vallási kizárólagosságáról, mert azzal még lenáciznák őket.

Alapvetően gyávák dönteni. De nem is a döntéstől félnek igazán, hanem attól, hogy bármilyen releváns döntéssel elismernék, hogy az emberek nem jók.

És ez a legszebb: Nem azért gondolják, hogy az emberek mind-mind jók, mert ezt így tudják, hanem mert nyüszítve bújnának a sarokba egy olyan világban, ahol harcolni kell a fennmaradásért.

A vezetőink a leggyávábbak és azért választottuk őket, mert mi is félünk már megvédeni magunkat.

 

Nagyon sajnálom Orbán Viktort, hogy Brüsszelben ezekkel a gyenge jellemű elmebetegekkel kell pakliznia. Arról nem is beszélve, hogy ez nagyon erősítheti benne azt az érzést, hogy ő egy géniusz. Pedig csak az van, hogy rossz alapsokasághoz méri magát.

Adjunk hálát Istennek, hogy nekünk legalább olyan miniszterelnökünk van, aki mutat valami államférfi jelleget.

De egy erős vezető csak akkor ér valamit, ha vannak olyan emberek, akik készek követni olyan utakra is, amelyek nehezebbnek ígérkeznek, mint egy nagybevásárlás a Sparban.

Meg vagyunk támadva. Lehet, hogy számtalan rendes ember van az ide érkezők között, de a megmentésük meghaladja a lehetőségeinket. Úgy főleg, ahogy ezt ők elképzelik.

Nem mehetnek csak úgy át egy országon, ahogy ők akarnak. Ha hagyjuk nem sokára itt se lesz ország, csak káosz.

Meg vagyunk támadva. Ha nem teszünk rendet, le leszünk győzve, el leszünk foglalva, meg leszünk szállva és rabszolgák leszünk a saját hazánkban. Az orosz és az EU sem volt jó gazda, de a jemeni hadurakhoz képest bármelyik maga a mennyország.

Meg vagyunk támadva. Nem véd meg bennünket az EU sem a NATO. Ez legalább kiderült. Szarnak ezek ránk, ahogy eddig bármikor.

Valószínűleg ez az utolsó alkalom, amikor még eldönthetjük Magyarország kinek az országa, azoké, akik készek harcolni érte, vagy azoké, akik a jemeni hadurakkal is megtalálnák a hangot.

Meg vagyunk támadva. Szokjunk hozzá a gondolathoz. Gyengébb idegzetűek be is pisilhetnek, hányhatnak, de tudomásul kell venni, hogy a hosszú béke korszaka véget ért.

Újra eltoltuk.

 

 

 

Címkék: menekültek invázió migránsok

Régen minden jobb volt....

 2015.09.01. 11:14

Ugye az megvan kedves feleim, hogyha a dicsőséges Vörös Hadsereg még itt állomásozna Magyarországon és mondjuk gyurcsány ferenc lenne a pártfőtitkár-miniszterelnök, akkor már rég lőnének (mert a fletóról tudjuk, mert ő már lövetett ugyebár) a déli határon és 100 méterenként állna egy szovjet T-72-es?

Mondjuk a fletóról meg pont azt nem tudjuk, hogy kire lövetne? De a Vörös Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának parancsnoka csak elmagyarázná neki, hogy ebben az esetben nem a saját népére kell lövetni.

Na azt se gondoltam volna, hogy valószínűleg a Varsói Szerződéssel nagyobb eséllyel élnénk  túl (igaz 4G nélkül), mint a NATO-val és az EU-val.

 

 

 

 

Címkék: önvédelem NATO Vörös Hadsereg

Határaim

 2015.06.08. 21:04

Úriember nem száll be egy olyan vitába, amelyet mondjuk a násznép néhány tagja folytat a templom előterében arról, hogy kivel volt a jelenlévők és a jelen nem lévők közül erkölcstelen és lehetőleg perverz kapcsolata az ifjú pár tetszőleges tagjának.

Közéletünk beszélgetései azonban már régóta nem érik el a fent említett magas szinvonalat, például azért nem, mert míg az említett társalgásokat a gonoszság motiválja, amely tulajdonság nem zárja ki a gondolkodást, addig közbeszédünk motiválója a bigott ideológiahasználat és a gyűlölet, amely sajnos még csak nem is a gonoszságon alapul, hanem a kisebbrendűségi komplexuson.

Ebben a közegben már mindenki tudja, hogy hülyébb bárkinél. A teljes felelőtlenség kora ez, bármit mondhatok a szavaknak semmi köze sincs semmiféle valósághoz.

A születő új ideológiák, ha sikeresek lesznek, mindig megragadnak valamit a valóságból, ez sikerességük oka, az hogy az elköteleződés alapja mindig valami nyilvánvaló, kétségtelennek látszó tény. Minden kor más dolgokat gondol ténynek és ebből kifolyólag a tények szó jelentése nem a valósághoz, hanem a cáfolhatatlanság és megkérdőjelezhetetlenség mítoszához kötödik.

Tény, hogy csak a liberális demokrácia képes szabadságot és jólétet teremteni. Tény, hogy volt honfoglalás, vagy nem volt. Tény, hogy van olyan másik ho betücsoporttal kezdődő fogalom, amellyel a fenti mondatot nem tanácsos leírni.

De ne gúnyolódjunk.

Szeretem a határokat. Ha vannak határok sok érdekes dolgot lehet velük csinálni. Tudomást lehet róluk venni, illetve át lehet hágni őket. Ott lehet maradni a túloldalon és megnézni a határt a túloldalról, lehet úgy is tenni, hogy csak átugrik az ember a túloldalra tudva, hogy visszatér majd. Lehet a határt szeretni és tudni, vagy remélni, hogy semmi és senki nem jön át rajtuk.

Át is lehet esni a határon, ha alacsony és elrejti az aljnövényzet, vagy neki is lehet szaladni, ha fal és szeretnénk, hogy koppanjunk. Határ a bőröm köztem és a külvilág között, és ha rosszkedvű bacilusok kerülnek belülre rossz lesz a közérzetem, míg más bacik, ha besurrannak, javítják az emésztésem. Határ a házam ajtaja, ahol Toto kutya alszik a küszöbön és azt a látszatot kelti, hogy őrzi. De a szúnyogokat nem látom szívesen, sőt a pótanyósomat sem, míg az igazit inkább igen. Határ a kertkapum is, ahol az ügynököket és árusokat szoktuk feltartóztani, határ négy házzal arébb a buszforduló is, mert azon túl már az erdősávban olyan lények laknak, nyúlak, őzek, rókák, aranysakálok, fatolvajok, akik kerülik a találkozást az emberekkel.

A határok lényeges tulajdonsága, hogy a túlsó oldalukon valami nagyon más van. Olyan valami, amit illik tiszteletben tartani, mert nagyon komoly munka lenne azt a határt arrább tolni.

Határok nélkül, nincs elkülönült lét. Határok nélkül nem határtalanság van, hanem olyan erők jönnek el hozzánk, akiket nem szeretnénk beengedni a kamránkba.

Manapság divat a határokat valami rossz, a szabadságot korlátozó dolognak tekinteni. A határok nem önkényesek többé, hanem az önkény megnyilvánulásai inkább. A határok nem védenek, hanem elzárnak bennünket a szabadságtól.

A határok másik rossz tulajdonsága az, hogy munka őket fenntartani. Fegyelmezni kell magunkat, hogy a másik tányérjáról ne kapjuk le azt a szépen sült krumplit, hogy ne bírjuk kiabálásunkkal gyorsabb lépegetésre a jómellű lányt, mert akkor kevesebbet bámészkodhatunk. Bocs ez haszonelvű érvelés volt, de neki végül is mindegy, hogy mit gondolunk. Sőt szabadságában áll élvezni szexuális tárgy voltát, ha kellően visszafogottan csorgatjuk a nyálunk. Ez persze nem ide tartozik, de jól esett leírni.

A határokat nem csak a szokások és az évezredes tapasztalat jelölheti ki, hanem a józan ész is. Félek ilyesmit leírni, mert a józan ész közismerten rasszista, fasiszta jószág, köp a polkorrektségre, sose ülne büdös hajléktalan mellé a buszon. Most jut eszembe nem is buziztam még, vegyétek úgy, hogy igen.

Afrikában, illetve a posztszovjet térségben minimum 3-400 millió olyan ember van, aki bármikor joggal kérelmezheti a menekültstátuszt az EU-ban, mert egy fegyveres szociopatákból álló magán, vagy állami hadsereg akciórádiuszába esik az élettere.

Marhára tudom sajnálni őket, de az elmúlt száz évben a mi életterünk is rendszeresen ilyen elmebetegek játszótere volt. Most éppen pihenőben vagyunk. Önző vagyok tudom, de mindenki az.

Én szeretek a saját kultúrámban élni. A turistákat sem bírom.

Szeretném eldönteni, hogy kit fogadok be. Konkrétan senkit.

Titeket sem kellett volna. Teljesen mindegy, hogy kik vagytok. A történet arról szól, hogy van mi és van ti. Ez nem kirekesztés, ez világos határ. Nincs semmi munka benne, helyből tudom, hogy nem kellesz ide. Ahogy az egérről a kamrában.

Talán, ha nagyon szépen megkérsz. Ha bekéretőzöl a templom hátsó sorába. Ha a gyereked már csak magyarul beszél. Ide születni kell. Nem csak szeretni a kolbászt, csinálni is tudni kell. És legyen saját pálinkád is. Nem akarlak megszokni.

Engem sem szoktak meg sokan.

Az, hogy idejössz, az a te szabadságod és nem az enyém.

Talán, ha nem lenne kötelező.

Ha nem kellene elájulni minden buzi művésztől, szabadon kereszténygyűlölő ateistától és mohamedántól, leszbikus néger aktivistanőtől, aki férfi, újbalos kis szabadságharcos pubitól, aki katona az nem lenne, még a gonosz ufók ellen sem harcolna elvi okokból, vagy bárkitől, akinek az az egyetlen értéke, hogy biztos nem fehérbőrű, heteroszexuális, keresztény, bérből és fizetésből élő adófizető.

Az is elég lenne, ha nem kellene szeretni őket, ha nem lenne kötelező.

Ha eldönthetném, hogy valamelyiken megessen-e a szívem.

De kötelező.

Nem emberszeretetből. Mert azok, akik ezt várják tőlem nem szeretik magukat, sem engem.

Az én szeretetemért és megbecsülésemért meg kell dolgozni. Nem elég kisebbségnek lenni.

Talán, ha példát mutatnának, ha mindegyik taszos csávó meg szigetvári viktor nappalijában lakna egy menekült család. Ha mindegyik rászánna néhány hónapot egy konkrét menekültre, egyre, akinek hallgatná a karattyolást, szagolná a bélgázait, etetné a pereputtyát, rábízná a lakáskulcsát, utána használná a retyerátot.

A menekülteket, meg az embereket, meg mindenféle érdkes kisebbséget szeretni az egyszerű, na de konkrétan egyet?

Nálunk ez pont fordítva van. Én a libsiket rohadtul utálom.

Egyesével mégis van olyan, akit kedvelek.

Ezek szerintem a végén velem járnak jól, nem veletek.

 

 

 

 

 

 

Címkék: bevándorlás xenofóbia idegen idegenellenesség

A negyedik birodalom

 2015.03.24. 13:01

A 2014-es politikai év a legijesztőbb volt a rendszerváltás óta elmúlt 25 közül.

Ez volt az első olyan év 25 után ugyanis, amikor a közép-európai térség újra a világpolitika közepébe keveredett és egyúttal a magyar belpolitikában is megjelent újra a nyilvánvaló nagyhatalmi nyomásgyakorlás.
Ijedségünk oka az, hogy a játék szereplői pontosan olyan hülyének bizonyultak kívül és beül egyaránt, mint bármikor máskor a huszadik században.
Ebből szerintem az következik, hogy a huszadik század nem ért véget, mint ahogy azt 1990-ben optimistán feltételeztük, hanem még mindig ebben az ostoba, gonosz, tragikus és sehova sem vezető században csücsülünk, amely oly sokunkat megölte, megnyomorította, boldogtalanná tette, amely elveszejtette majd minden hagyományunk, amely a jelenlegi romokat hagyta a falvaink és városaink helyén, amely oda vezetett, hogy Európa ma úgy a világ legjobb helye, hogy szinte semmi jövője nincs.
Ha a huszadik század fogalmaiban gondolkozunk, akkor ez a század Németország évszázada. Ebben a században a németek többször is nekirugaszkodtak annak, hogy Európa vezető hatalmává váljanak. Ott hibáztak, hogy ebből a lendületből egyúttal a világ vezető hatalmává is akartak válni, ami nem sikerülhetett Anglia, Franciaország, Amerika és Oroszország ellenében. Ezek a hatalmak együtt voltak csak elég erősek, hogy legyőzzék a németeket, de a Szovjetunió jelenléte miatt mind a két nagy háború végén előnyösnek tűnt Németországot életben hagyni. Németország pedig újraéledt és megnyerte a békét. A német munkás már az ötvenes évek végén jobban élt, mint az angol vagy a francia és a német gazdaság töretlenül fejlődve lett nemcsak Európa legerősebb gazdasága, hanem a világ meghatározó és legstabilabb gazdasági hatalma is. És Németország ezt a gazdasági hatalmat mostanában elkezdte átkonvertálni politikai hatalommá is. Európában már nincsenek ellenfelei, Franciaország és Anglia eljelentéktelenedett, Oroszország kiszorult Európából, az EU gyakorlatilag Németországból él. Kész szerencse, hogy legalább hadseregük nincs, az önálló Angol és Francia atomütőerő legalább arra jó, hogy az eltunyult népek országait ne lehessen egy erősebb zászlóaljjal elfoglalni. Meg persze a németek megtanulták, hogy háborúzni nem szükséges a befolyás megszerzéséhez, gazdaságosabb a gazdasági hatalom.
A szép csendben kiépülő Negyedik Birodalom az egyesítés óta eltelt évtizedekben úgy érte el a német gazdasági élettér soha nem látott kiterjesztését, hogy senkinek nem jutott eszébe ellenezni azt, mert a németek rendszeresen kisegítették a csődre felettébb hajlamos jólétinek álmodott államokat.
A németek az oroszokkal is kibékültek, legalábbis gazdaságilag és ez a folyamat vezetett el oda, hogy az amerikaiknak hirtelen eszébe jutott visszatérni Közép-Európába.
Az USA ugyanis azt a bevált technikát kívánja alkalmazni, hogy olyan ellenfelet keres magának, akit valószínűleg le tud győzni. A győzelem definíciója ebben az esetben elég különös persze, mert csak azt jelenti, hogy az adott ország, vagy nép meggyengül, hagyja az amerikai érdekeket érvényesülni. A fékekről és ellensúlyokról szóló duma pont annyira igaz, mint amit Brezsnyev elvtárs mondott a kommunizmusról. Amerika már a második világháború során túlvállalta magát, tényleg azt gondolta, hogy az angolok és a franciák által elhagyott, vagy tőlük elvett pozíciókat offenzíven meg tudja tartani. Erre azonban erő és gyarmatosítási szakértelem híján igazából sosem volt képes. Egykor világhatalom szövetségeseiből viszont ennek kapcsán alsó-középhatalmat csinált, Kínát pedig hagyta nagyhatalommá lenni. A Szovjetunió szétesése után pedig, nem tanulva a korábbiakból, megpróbált benyomulni annak közvetlen érdekszférájába és ellenséget csinált Oroszországból is.
Ez az amerikai gondolkodás azon alapul, hogy az EU és Oroszország szoros gazdasági együttműködése, amelyben az EU tulajdonképpen az erős Németország, szükségszerűen vezet el egy eurázsiai integrációhoz, ahol az orosz katonai potenciál és a német gazdaság olyan politikai erőt képez, amely minimum azonos erejű lesz, mint Amerika. Ez csak abban a rendszerben veszélyes, amelyben egyetlen szuperhatalom uralja a világot és az Amerika. Egy reálpolitikai gondolkodásban az USA és Európa(Oroszországgal) egyenrangú szövetségesek, amelyek így hatékonyan képesek ellensúlyozni Kína és India felemelkedését.
A német-orosz közeledés megakadályozása a szuperhatalmi logika megnyilvánulása és ennek logikájában kell a 2014-es európai történéseket elemeznünk. Amerikából nézve az új Németország olyan felemelkedő hatalom, amely már megszerezte az európai hegemóniát, az EU hálóján Ő a pók. És az orosz-német gazdasági szövetség jelentős erősödése is már gyakorlatilag tény. Oroszország megerősödött és stabil állam, amely vissza akarja szerezni (meg akarja tartani) azokat a pozíciókat, amelyeket évszázadok alatt megszerzett, legalább azokat, ahol orosz a népesség, vagy ahol a lakosság az orosz uralomtól többet remél, mint valamelyik utódállam hagymázas elitjétől.
Magyarországról nézve a német felemelkedés nem olyan, mint Lengyelországból, Csehországból, Hollandiából, vagy Dániából, vagy akár Angliából, vagy Franciaországból. Magyarország Németország leghűségesebb szövetségese, nálunk a német második világháborús megszállás nem olyan tragikus emlék, mint másutt, hiszen például liberális felebarátaink komoly munkát fektettek abba, hogy elmagyarázzák a magyar társadalomnak, hogy nálunk minden rosszat a magyarok csináltak (még csak nem is a nyilasok), így a németeket mi nem utáljuk, egyenesen szeretjük őket. Mi a ruszkikat rühelljük, akiket viszont fura módon a magyar közgondolkodás nem tekint azonosnak az oroszokkal (hanem a szovjetekkel) és így van bennünk némi tisztelet a nemzeti nagylétüket visszaszerezni kívánó orosz nemzet felé. A német hatalom felemelkedése érthető aggodalmat vált ki (inkább zsigerit, mint reálisat) az egykor megszállt és félig kiirtott országokban, ahol sok helyen, különösen Lengyelországban, a mészárlás felét egyébként (történelmileg is) az oroszok végezték el. Ezek az országok félve tekintve nyugatra és keletre egyaránt az amerikai támogatást tartják szükségesnek ahhoz, hogy biztonságban legyenek. Ez történelmileg helyes gondolkodás talán, de nem számol a realitásokkal, azzal, hogy ma (mint egyébként mindenkor) az erők egyensúlya és a sok egymásrautaltságból és keresztgaranciából következő érdekegyezés az, ami garantálhatja a nemzetek szabadságát.
De Amerikának ez nem érdeke, pontosabban Amerika annyira elvakultan hisz saját szuperhatalom státuszában, hogy a káosz létrehozásában és fenntartásában érdekelt még Európában is. Amerikának nem érdeke Európa és különösen nem Németország megerősödése. Amerika abszolút gyenge hozzá, gazdaságilag is, katonailag is, politikailag is, hogy uralja az itteni folyamatokat, de abban bízik, hogy az ukrán válság, amely garantáltan évtizedes lesz, egymásnak ugrasztja nemcsak a németeket és az oroszokat, hanem mindenki mást is a térségben és a gazdaság lefékezésével lassítja Németország gazdasági felemelkedését.
Európa és Amerika érdekei nagyon nem esnek egybe. Jelzem, szinte soha nem estek egybe a második világháború óta. Ennek a felismerése még hátravan az európai elitek számára, mintahogy annak az elfogadása is, hogy önálló, valódi hadsereg nélkül (tehát katonáskodásra hajlandó nemzetek nélkül) az EU nem lesz képes ellentmondani az USA-nak soha. Pedig Amerika igényeinek kiszolgálása már most is többe kerül, mint fenntartani egy milliós, technikailag korszerű, azonnal bevethető európai haderőt). Amely haderő léte egyébként azonnal ellensúlyozná is Oroszország elszemtelenedését.
A magyar külpolitika, már régen, a visegrádi együttműködés elindításával is, felismerte, hogy a nagyhatalmi erőszak megakadályozáshoz egyszerre szükséges a kétirányú (keleti-nyugati egyensúlyon alapuló) külpolitika mellett, az egyre erősebb lokális összefogás. Ezt a lokális összefogást mindig is akadályozni akarták az amerikaiak és Európa nagy országai. Németország európai túlsúlya már olyan nagy, hogy egymaga erősebb, mint Anglia és Franciaország és a többi együtt. Ha sikerül egy közép-európai szövetségi rendszert kialakítania Amerika kiszorul innen és Németország egyenrangú tárgyalópartnere lehet Oroszországnak. Magyarország „oroszbarátsága” ma Németország érdeke leginkább, fenntart olyan kapcsolatokat a térségben, amelyek ellensúlyozzák az agresszív amerikai nyomulást.
Ennek jelei már látszanak és ez teljesen újfajta gondolkodást követel tőlünk a továbbiakban. Nem nagyon van más lehetőségünk, minthogy Németországhoz kötjük a sorsunk. Ez kétszer már nem jött be, de reméljük, hogy a németek most nem tolják el.

Címkék: külpolitika harmadik birodalom USA Németország Oroszország közép-európa

Én a prérifarkasnak drukkolok

 2015.03.24. 11:10

Felmerült bennem, hogy esetleg újra írok ide. 

Mert új kérdések kerültek elő.

Teljesen új politikai helyzet van, mind a világon, mind Magyarországon. Egyszerre csapnak fel egy ideológiai-politikai válság hullámai. Azt a kérdést sem tettük még fel, hogy Európa és Amerika számtalan válságjelének következménye a hazai politikai válság, vagy inkább ezt most mi csináljuk saját használatra. Szerintem a Fidesz kormányzóképességének látványos megroppanása három választási győzelem után egyszerre következménye a Fidesznek, mint politikai közösségnek az elhasználódásának és annak, hogy számtalan külföldi erőcsoportnak érdeke ellentétes Magyarország elemi érdekeivel.

És mi úgy teszünk, mármint mi olyan normális emberek, akik képesek vagyunk előítéletek nélkül gondolkodni a valóságról, mintha nem volna felelősségünk ennek a valóságnak az alakításában.

Nincs is diskurzus erről a valóságról. Már a valóságértelmezésről sincs. Semmiről sincs. 

El akarjuk bliccelni a felelősségünket abban, hogy a Fidesz és Orbán hogyan fog kormányozni a következő három évben és abban is, hogyha ilyen szarul, mint most, akkor ki is fog hatalomra kerülni utána. 

(A cím a kengyelfutó gyalogkakukkra vonatkozik.)

 

 

 

Címkék: politika válság

Tizenhárom magyar vértanú

 2014.10.06. 13:05

Mostanság az Aradi Tizenhárom etnikai sokféleségét úgy szokták interpretálni, mint valamiféle korai multikulturalizmust, mintha szerbek, örmények, németek, osztrákok, horvátok harcoltak volna a magyar szabadságért.

Ez teljes tévedés, vagy más kifejezéssel élve: ez a liberális értelmezési kísérlet. Olyan, mint bármelyik másik liberális ötlet. Elsőre jól hangzik, de ha belegondolunk rémületes ostobaság. (Elnézést a profán szóhasználatért egy az Aradi Vértanúkról szóló írásban, de nem lehetett szebben fogalmazni.)

 

Élet és hűség

A magyar szabadságért magyarok harcoltak. Aki a magyar nemzet szabadságáért harcol az szükségképpen magyar is, mert a dolog jellegéből adódóan áldozatvállalásával, élete kockáztatásával átesik a befogadás rítusán, a saját szemszögéből és a már magyarok szemszögéből is magyarként él, tesz és hal, ha kell, és ekkor szükségképpen magyarrá is lesz. Az 1848-as Szabadságharc idején ugyanis még sokak számára volt vonzó a magyar nemzeti ethosz, a magyarság életformája, a magyar nemzet integráló ereje, a magyar életérzés, a Szent Korona, mint emberfeletti, transzcendens összefogó erő kifejezője, egyszóval az, hogy valaki a magyar nemzet tagja, a Szent Korona alattvalója lehet.

Ezek a szerbek, örmények, németek, osztrákok, horvátok és mindenki más (zsidók is) azért harcolt a magyar szabadságért, mert magyar, magyar is akart lenni. Nem állampolgár, nem magyar nemzetiségű, nem magyar nemes, hanem csak szimplán magyar. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ezek az emberek rendelkeztek-e valamiféle eredeti identitással (és őrizték-e azt), vagy többel, az számít, hogy életükkel, hűségükkel ki akarták fejezni, hogy magyarok.

 

Rítus és szabály

A 19. században ugyanis még élt – vagy ki tudja, talán a romantika hatására éledt újjá – az az ősi, atavisztikus gondolat, amely szerint a közösség és az egyén viszonyát szabályok kötik: egy mindenkiért, mindenki egyért. És ennek bizonyosságát kell adnia mindkét félnek ahhoz, hogy az egység létrejöhessen. Önfeláldozást vár a közösség az egyéntől anyagi, szellemi és erkölcsi tekintetben egyaránt. S cserébe az egyének sokszorosának erejét, az autonóm megye helytállását, az állam jogbiztonságát, fegyveres védelmét, s természetesen a részvétel jogát, a közös döntésekbe való beleszólás lehetőségét kínálja.

Nem győzöm hangsúlyozni mennyire távol áll ez a befogadás a mai liberalizmus eszményeitől.

Legfontosabb fogalma a befogadás rítusa, s az, hogy a nemzeti közösség világos szabályokat ad: Vagy belül, vagy kívül. Ha elfogadod bizonyos alapvető szabályainkat, akkor belül, s, ha a szabályok szerint részt veszel a köz dolgaiban, akkor kívül is.

És ezek a szabályok nem azt kívánják, hogy mondj le valamiről, hanem csak azt, hogy fogadd el a mi szabályainkat. Is. Hogy ettől függetlenül te amúgy horvát, németül vagy tótul beszélsz-e gyermekeiddel, egy- vagy két szín alatt áldozol-e az Úrnak, büszkén tekintesz-e őseid armálisára, vagy öntudatos polgárként élsz, az mit sem számít.

 

A nemzetállamok alternatívája

S mindebből az az elképesztő következtetés is adódik, hogy alig több mint százhatvan évvel ezelőtt még jó volt magyarnak lenni, büszkeségre adott okot, ha valakit a magyar nemzet befogadott. Mert minden hazugsággal szemben a magyar nemzet befogadó nemzet volt mindig is, különösen a 19. században mutatkozott meg ennek az ereje.

Az Aradi Tizenhárom és számtalan névtelenül maradt társuk azt tanítja meg nekünk, hogy a Magyar Királyság, sokaknak inkább a Magyar Nemzet, több volt, mint amit a modern kor embere elképzelni tud. A Szabadságharc volt az az utolsó pillanat, amikor még önként ment harcba a magyar megvédeni a hazáját, és amikor a Magyar Királyság valódi alternatívát jelentett Közép-Európa belterjes, nacionalista nemzetállamaival szemben.

Biztos sok minden elrontottunk akkor és utána is, de az Aradi Tizenhárom névsora önmagában cáfolata mindannak, amit el akarnak hitetni velünk magunkról.

 (A "Boldogok a sajtkészítők" nevű blog gazdájának szerkesztői és tartalmi segedelmével.)

 

Címkék: magyarság magyarnak lenni Aradi tizenhárom Aradi tizenhárom vértanú Tizenhárom magyar vértanú

Rezesova Rápacsálova

 2014.09.12. 09:20

Elképesztő és felháborító ítélet született a Rezesova perben!

Az állítólag független magyar bíróság példátlan, embertelen, szokatlan és az emberek igazságérzetével egyező ítéletet hozott. Mi lesz így a liberális jogállammal?
Ez a Rezesova, mindenki számára nyilvánvalóan, egy barom. Igaz az élettől nem sok esélyt kapott, gazdag, politizáló családban született, ráadásul szépnek, gyakorlatilag valószínűleg semmiféle nevelésben nem lehetett része, pozitív példával nem találkozott. Kontrollálatlanul engedték tévét nézni és korán rászokott a vegyi kiegészítőkre. Sosem tudhatta, hogy a fiúk, akik meg akarták durrantani a pénzére utaznak, vagy szexuális tárgynak tekintik. Az fel sem merülhetett benne, hogy esetleg valaki emberként megszereti. Valóságérzékelése teljesen torzan fejlődött, a többi embert csak kellékként kezelte a világában és szerencsétlenségére úgy esett, hogy egy rossz napján az autópályán a terepjárója elől nem elég ütemesen húzódtak félre az oktondi statiszták.
Ha valakinek kétsége lenne afelől, hogy az ítélet brutálisan túlzó elég csak megemlíteni, az áldozatok rokonai is úgy érzik, hogy az ítélet igazságot szolgáltat, pedig, mint tudjuk, az áldozatok és rokonaik elfogultak.
Liberális demokráciánktól mindeddig idegen volt a példastatuálásra való törekvés, a másodfokú bíróságok ezen látszat elkerülése érdekében enyhítették a nagy társadalmi figyelmet kapó bűnügyek ítéleteit látványosan (Olaszliszka, Cosma ügy, stb.). Az elsőfokú ítélet alapján Rezesova jövő év végén már húzhatott volna haza szabadulóbulit tartani. Most Orbán Viktor 2018-as választási győzelmét is nálunk ünnepli majd és a hotelbesorolás is rosszabb lett. Mégse sajnálja senki. Azért mert csak szlovák?
Mindezidáig a szerencsétlen elkövetők (és megkérdőjelezhetetlen etikájú jogvédőink) ugyanis teljes joggal hívhatták fel a figyelmet az emberek igazságérzetével egybeeső szigorúságú ítéletek esetén, hogy azok társadalmi nyomásra születnek és így szükségképpen embertelenek. Most mégis mindenki hallgat.
Ráadásul ezzel a magyar milliomoscsemetéket és celebeket is komoly nyomás alá helyezték, hiszen ezután ha bestholozva elcsapnak valami nyominger családot a zebrán, nemcsak évekig vegzálja őket majd az „igazságszolgáltatás”, hanem attól kell rettegniük, hogy a végén még tényleg rendesen el is ítélik őket. Pedig ennek a lakossági csoportnak különösen rossz a börtöntűrő képessége.
Érdekes hozadéka ennek a tárgyalásnak, hogy nyilvánosságot kapott, hogy az igazságügyi „szakértők” nem függetlenek. Hogy mik vannak. Most már aztán a liberális jogállam több diszfunkciója ne derüljön ki, mert teljesen elkedvetlenedem.

 

 

Címkék: liberális jogállam Rezesová Rezesová per Rezesová ítélet

Oroszország Anyácska

 2014.09.07. 09:15

Először is engedjék meg nekem, hogy kifejezzem mérhetetlen tiszteletemet az Amerikai Egyesült Államok döntéshozói felé, akik az elmúlt hónapokban példátlan precizitással valósítottak meg egy tervet, amelynek érvényesülése elengedhetetlen a világ biztonsága szempontjából.

Az amerikai külpolitika célkitűzései a következők voltak az orosz-ukrán helyzet rendezése tekintetében:
1) Sürgősen meg kell erősíteni Putyin orosz elnök hatalmát. Putyin támogatottsága alig volt 60 % az ukrajnai események előtt, ami ebben az autoriter hatalomhoz szokott országban nagyon kevés. Putyin országgyarapító tevékenysége ezt sikeresen tornászta fel 90 % fölé, ami már megnyugtatónak tekinthető, Oroszországban a továbbiakban sem kell demokratikus fordulat veszélyétől tartani.
2) A magát láthatólag kormányozni képtelen, nemzetiségileg is megosztott Ukrajna oroszok lakta területeit Oroszországhoz kell csatolni úgy, hogy a folyamat ne sértse azt az elvet, hogy a határokat csak háborúval, tömegmészárlásokkal és a hidegháború kiújításával lehet megváltoztatni, józan érvek alapján, tárgyalásos úton semmiképpen sem.
3) Az ukrán oligarcha államban elitcserét kell végrehajtani az oligarcha elit és a tulajdonviszonyok teljes változatlanul hagyása mellett. Különösen ügyelni kell arra, hogy nehogy becsületes és értelmes emberek kerüljenek hatalomra, mert ennek a problémának a kezelésére az észak-atlanti civilizációnak egyszerűen nincsenek meg az eszközei.
4) El kell érni, hogy Oroszország a lehető legjobban eltávolodjon a Nyugattól és szorosabbra fűzze kapcsolatait Kínával. Hogy ez miért jó, annyira nyilvánvaló, hogy ide sem írom.

Nem kell bizonygatnom, hogy az USA ezeket a célokat maradéktalanul elérte. Az USA és az EU fegyelmezett viselkedése önmagában garantálta, hogy megvalósítsuk a célkitűzéseinket.

Ha azonban nem ezek voltak a célok, akkor meg mekkora barmok ezek!

Nem szeretem az oroszokat. Senkit sem szeretek, de Oroszország nagy, marha nagy és rohadtul erős. Joggal várja el, hogy erejének és érdekérvényesítő képességének megfelelő részben vehessen részt a gyengék kirablásában. Ráadásul európai állam, kulturálisan sokkal közelebb áll hozzánk, mint Kína, sőt az USA-nál is közelebb. A világ egyik legnagyobb egynemzetiségű tömbje, amely etnikailag is, vallásilag is, kulturálisan is, politikailag is ütköző állam. Az oroszok tartják fel a délről terjeszkedő iszlámot és Kínát. Oroszország nélkül néhány éven belül valahol a Dunánál (kelet és nyugat történelmi határánál) kellene feltartóztatnunk az egyesült kínai és iszlám hadak gyalogságát és izgulhatnánk, hogy az aktuális NATO csúcs nem provokált fegyveres támadásnak minősíti-e a több milliós gyalogsággal támogatott nagy erejű páncélos ékek Magyarországra történő betörését.
A gyagya amerikai politika még mindig ellenségnek tekinti Oroszországot, miközben Kína, India, Dél-Amerika sokkal nagyobb katonai, gazdasági és politikai kihívást jelent. Oroszországnak már rég NATO-tagnak kellene lennie, minden lehetséges gazdasági szállal az EU-hoz kellene kötődnie és havonta kellene megdicsérnünk Putyin kidolgozott felsőtestét.
Az amerikaiak, akik tényleg annyira hülyék, mint ahogy azt Hollywood prezentálja, tényleg azt hiszik, hogy a gyenge Európában érdekeltek és egyedül is elég erősek ahhoz, hogy továbbra is az amerikai GDP-ben jelenjenek meg más országok természeti kincsei. De ezen már régen túl vagyunk. Jelenleg az USA az EU-val együtt sem elég erős ahhoz, hogy akár csak megtartsa gazdasági, katonai, politikai pozícióit. Európa jelenleg kb. akkora katonai erőt képvisel, mint az Észak-Magyarországi Fénykardos Szövetség (hatástalanított fénykardokkal), nemhogy Kelet-Ukrajnát, de Berlint sem tudná megvédeni senkitől. Úgyhogy Putyin még visszafogott is volt, amikor csak a kifejezetten oroszok lakta és stratégiailag fontos helyeket foglalta el. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ukránok kb. 30-40 ezer főnyi nem is túl fegyverzett és túl gépesített, igaz kiválóan képzett haderőtől szenvedtek vereséget. Ukrán nacionalizmus van, erős hadsereg nincs.

Európa is méltatlanul gyengének bizonyult. Mentális erőnk sincs, senki nincs, aki szigorúan tudna nézni Putyinra.
Ennek oka nemcsak a haderő hiánya, ami itt nemcsak a kiképzési hiányosságok miatt fáj, hanem azért is, mert az európai fehér ember már alkalmatlan katonának, csak arra alkalmas, hogy a demokratikus értékekre való hivatkozással a megadás feltételeiről tárgyaljon.

De nemcsak az államférfiak mögött nem áll erő, hanem elöl sem áll senki. Európában nincsenek nagy formátumú államférfiak már nagyon régen. A rendszer is olyan, hogyha valamelyik európai csúcsvezetőnek sikerülne egyenrangú félként tárgyalnia Putyinnal és esetleg valami értelmes megegyezést kialkudnia, hazatérése után bármelyik közepes LMBT szervezet kirúghatja alóla a sámlit, mert a megállapodásnak nem része, hogy Moszkvában is lehessen Pride (és anélkül nem érvényes az egész).

Putyin ugyanis államférfi. Nézzük meg jól.
Persze egy orbánira (ez egy dicséret, ha nem lenne világos:)) torzult személyiség, aki megelégszik a demokrácia azon formájával, amelyben ő kapja a legtöbb szavazatot és antidemokratikusan akadályozta meg, hogy a hodorkovszkij nevű europer, atlantista oligarcha az egész orosz olajipart a kitermelési jogokkal együtt eladja az amerikaiknak. Csakhogy, ha ő hazamegy, akkor neki nem kell felhívnia a Merkelt, hogy ugrott a megállapodás, mert a helyi szakadár parancsnok kedvenc kocsmája a határ rossz oldalán van.

Nem szeretem az oroszokat, nem szeretem Putyint, de az USA és az EU annyira hülyének bizonyult ebben az ügyben, hogy még Putyinnak és az oroszoknak is több igazsága van, mint nekik.
És az ukránok nyomorognak tovább.

 

 

Címkék: Oroszország Ukrajna Putyin ukrán-orosz konfliktus

A liberalizmus árulói

 2014.07.27. 20:43

És akkor egyszer csak, tragikus hirtelenséggel, halva találtam ezt a blogot.

Talán tavaly ősszel ment ki sétálni a radványi erdőbe egyedül és fatolvajokra, vagy vadorzókra lelt. Nem jött vissza és gazdája sem kereste.
Sorsa kórtünet illetve kortünet, vagy fordítva.
Valamikor, tavaly ősz elején az Index komoly tartalmi változáson esett át. Bizonyosan Orbán Viktor személyes utasítására lett szar, más lehetőség nincs, de mint inspiráló közeg megszűnt létezni. Addig, habár némileg csökkenő tendenciával, de az Index és a blogtér folyamatosan produkált olyan írásokat, amelyekből értelmesen lehetett tájékozódni Magyarország aktuális állapotáról. Az Index úgy volt egy liberális újság, hogy jó volt. Nemcsak szakmailag volt sokszor jól megcsinálva, hanem vicces is volt és szerethető. Ideológiai irányultsága nem tette elfogulttá.
A választás közeledtével azonban élvezhetetlenné, elfogulttá és humortalanná lett és úgy is maradt. Jó blogjai is eltűntek, egyszerűen nem érdemes olvasni. Ezzel egyidejűleg lett unalmas és alig frissülő a Mandiner is.
Ma Magyarországon nincs sajtó. Újságírók sincsenek és írogató értelmiségiek sincsenek (ez utóbbi entitásból azt hiszem az értelmesség veszett ki végleg).
A hivatásos baloldali értelmiség (konrád györgy szánalmas eufemizmusával: autonóm értelmiség) teljes kiüresedése nem eredményezte azt, hogy a körúton belül nevelkedett ifjak felnőve a feladathoz gondolkodni kezdenek, a jobboldali értelmiség pedig nem mutatja az önszerveződés jeleit.
A Fidesz kormány és Orbán Viktor legnagyobb hibája, hogy irtózik az értelmiségtől, azt gondolva, hogy az szükségképpen olyan, mint heller ágnes és konrád györgy klónok serege, legfeljebb jobboldali elkötelezettséggel.
Pedig egy valódi értelmiség a mindenkori kormány hatékony kormányzásában érdekelt és képes olyan szakmai környezet teremtésére amely kordában akarja tartani a politikát.
A legnagyobb politikusi teljesítmény lehetne az, ha Orbán képes lenne olyan szakmai, értelmiségi csoportok létrejöttét támogatni a lukács tanítványok helyett, amelytől elvárhatja, hogy értelmes kritikával illessék és erkölcsileg és szakmailag formálják kormányzását.
De nagyon nem tartunk itt. Az egyetemeket a liberalizmus fogalmaiban utazó nagyon alsó középszer uralja, a kultúra pedig annyira belterjes, mint egy pedofil „közösség” levelezőlistája.

Nem egészséges dolog az, amikor egy erős és autonóm vezető akarja „megcsinálni” az országát. A jó megoldás az, amikor egy nemzet intellektuális közössége termeli ki magából azt a vezetőt, aki képes a közösségi projektet megvalósítani.
Megmondom őszintén, ijesztőnek találom, hogy egyet vagyok kénytelen érteni Orbán Viktor (például tusványosi) beszédével.
Az lenne normális, ha ő értene egyet velem.:))))

A liberalizmus nagyon nyilvánvalóan halott. És gyilkosai, mert nem magától ért ilyen csúnya véget, még erejük teljében vannak. A valóságra már semmi hatásuk nincs, de a gyűlölet hőfokát még fenn tudják tartani.
És semmi ötletünk arra, hogy utána mi legyen. Legalább annyi lehetne bennünk, hogy valami minimális jóindulatot mutassunk politikai ellenfeleink irányába.
Az „ellenzék reakciója az utolsó Orbán beszédre azonban azt mutatja, hogy erre semmi esély. Még önérdekből, a következő választási vereség előtt sem hajlandók egy cseppnyit sem kigondolkodni a rögeszméikből.
Halvány nyomát sem látom olyan társadalmi, intellektuális csoportoknak, amelyek a Fidesznek, mint társadalmi alrendszernek az ellensúlyai lehetnek. Ezzel nem az a baj, hogy a Fidesz annyira szörnyű (mint amilyennek a libsik állítják), hanem az, hogy ellenfél nélkül mindenkinek kinövi az arca a kamionbejárót is.

Ha tudtok egy jó felületet, ahová érdemes írni, szóljatok.

*********************************

És idemásolok két befejezetlen (fél)írást, hogy ne menjenek kárba:

 Először is túl kell tennem magam azon, hogy tisztelem Magyarország miniszterelnökét. Ahogy korábban azon is túl kellett tennem magam, hogy az elődeit nem sikerült megtisztelnem a tiszteletemmel. A tisztelet különös érzés, képességet igényel, nemcsak döntést. De döntést is. A tisztelet nem alárendelődés, de mégis az. A tisztelet leginkább önfegyelem. Annak az elismerése, hogy más embereket résztulajdonságaikért, vagy akár a közvetlen szándékukon kívül eső helyzetük miatt is tisztelünk (kor, tapasztalat). A tiszteletből nem elsősorban az engedelmesség következik, hanem az, hogy a tiszteletre méltó embertársaink szavait megfontoljuk, ha azokat felelősségük és tiszteletreméltóságuk tudatában intézik hozzánk. 

Az egyszerűen nem lehetséges, hogy csak úgy egyszerűen nem tisztelünk valakit, aki azt valamely jó okkal megérdemelné. Mondhatjuk azt, hogy valakit nem tisztelünk többé, mert elveszítette megbecsülésünket, de az nem a tisztelet ellentéte, hanem pont a tiszteletből fakadó aktus, annak az erkölcsi következménynek a képviselete, hogy az illetőt megvetjük.
De a tiszteletre képtelen emberek megvetése értéktelen és érdektelen. Akik sosem tiszteltek igazán senkit (és semmit), és ebből kifolyólag igazán nem is tagadhatták meg senkitől sem ezt a tisztességet, azok nem vehetnek részt olyan beszélgetésben, amely kétségbe vonja valaki megbecsülhetőségét.
Én olyan országban szeretnék élni, ahol az emberek döntő többsége képes arra, hogy annak a politikai tábornak a miniszterelnökét és politikusait is tisztelje, amelyre nem szavazott.
Ennek a lehetőségét Magyarországon azok a magukat (csak a fogalom csökönyös félreértéséből eredeztethetően) „liberálisnak” nevező értelmiségi csoportok játszották el, úgy tűnik mindörökre, akik a rendszerváltás pillanatában polgárháborúsították a magyar közélet minden szegmensét, és hagyománnyá tették a hagyományok lerombolását, így téve lehetetlenné a tiszteleten alapuló politikai közélet kialakulását is.

********************************

Pontosabban nekünk is lehet szerencsesorozatunk.

2010-ben szerencsénk volt, éppen meglett a kétharmad. Ha nincs meg valószínűleg visszajönneka kommunisták, illetve a liberálisok (a sivatagi rabló kifejezés jobban visszadja az ideológiájuk lényegét, de a liberális honosodott meg főképp), mert semmiféle játéktere nem lett volna a Fideszkormánynak, illetve, mert nem lett volna esélye arra, hogy megtartsa támogatottsága nagyobb részét (Éljen a Békemenet!:)))).

Ideírom újra, a hülyék számára, hogy ebből semmilyen formában nem következik, hogy elégedettek lennénk a Fidesz kormányzásával. Ebből csak az következik, hogy jó érzéssel tölt el bennünket az amikor a baloldali véleményformálok olyan rettenetesen szarul vannak és az, ha nem ők kapják az állami megbízásokat. Sekély e kéj, de összehasonlíthatatlanul nagyobb élvezet, mint az, amikor gyurscány ámokot fut, mint miniszterelnök, vagy bajnai válságot kezel.

Semmi értelme azokkal beszélgetni akik tényleg azt "gondolják" hogy a 2002 és 2010 közötti kormányzás sokkal jobb volt, mint az elmúlt négy év.

Beszélgetés azokkal alakulhat ki, akik azt gondolják, hogy az elmúlt négy év sokkal, de sokkal jobb volt, mint....

Már nem tud vicces lenni.

 

 

Címkék: sajtó újságírás semmi tisztelet Orbán Viktor Tusványos kultúrkamf

Lemondott az Attila

 2014.05.29. 13:14

Megvan a nap híre. Én éppen tejszínhabos epret eszem (saját kertből) és rá is érek, kéne írni valamit, lenne rá igény.

De könyörgöm mit? 

Ez a legszebb az egészben. Ez már egy teljesen tartalmatlan hír. Az is csak vicces lett volna ha nem mond le és nézhetjük az agóniát tovább. 

Csak az zavar, hogy a gyurcsány most boldog, már amennyire képes ilyen emberszerű érzésekre. Jó nem zavar, csak nem érdemli meg, habár sokat tett a dolog érdekében. Kíváncsi vagyok a gordonkát is kinyírja-e majd? Mert azt a bilderbergék se gondolhatják komolyan, hogy baloldalt csinálnak Magyarországon a fleto nélkül.:))))

 

 

 

 

 

Címkék: unalom lemondás mesterházy

A miniszterelnök programja

 2014.05.12. 11:46

Az a meglepő esemény következett be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök valódi, tartalommal rendelkező beiktatási beszédet mondott. Miután már sok-sok éve egyetlen politikus sem mond soha semmi érdemlegeset, eszembe sem jutott meghallgatni, még háttértévézésként sem kerültem a beszéddel kapcsolatba, pedig az évértékelőknek, meg a nagygyűléseknek ez a sorsa. Véletlenül szaladtam bele tehát és magára vonta a figyelmemet.

A miniszterelnök ugyanis beszélt és jelentéssel bíró mondatokat mondott. Ennek az is az egyik oka volt, hogy Orbán teljesen, látványosan és demonstratíve szakitott a liberális fogalomkészlettel. Nem csak bírálta a liberalizmust, hanem egyszerűen nem használta a fogalmakat liberális értelmükben. Vagy másképp fogalmazva, a fogalmakat eredeti, valódi értelmes értelmükben használta. Ebben a beszédben a szabadság, a méltóság, a munka, a nemzet és sok-sok másik fogalom végre eredeti emberi értelmében reppent ki egy politikus szájából.

Hatalmas győzelem ez, végre természetes nyelven beszélgethetünk a világunkról. Az persze nem jó, hogy ezt a nyelvváltást, világleírás váltást egy politikus vezeti be, de azt azért komoly helyen már sehol nem szükséges bizonygatni, hogy a liberalzmus fogalmai teljesen elveszítették érvényességüket, már semmit nem ragadnak meg a valóságból.

Sokan, sokféleképpen és egyre nagyobb érvényességgel léptek már ki a liberlizmus dogmatikájából, de a magyar közéletben és tudományosságban még most is életveszélyes kibeszélni heller ágnes elmebaján kívülre.

Ideális persze az lenne, ha a miniszterelnök egy hatalmas tudományos és művészeti közösség és egy nemzeti közélet általános óhaja alapján haladná meg egy lejárt kor dogmatizmusát, de fél-ázsiai nép vagyunk, itt a miniszterlenök megy elöl és mi megyünk utána. Nyugaton is ő volna elöl, csak ott a tömeg tolná maga előtt.

Sokan véljük úgy, hogy értjük mit is beszél a miniszterelnök. De az igazi, nem atv-kompatibilis értelmiségnek is végig kell gondolnia ezt a programot és el kell végeznie az ideológiai és a szakmai aprómunkát, hogy megtöltse tartalommal ezt a nagyívű elképzelést. Ez az elgondolás ugyanis nem egy vezér programja, nem kormányprogram, hanem életforma, etika, mindennapi gyakorlat, a kelet-európai túlélés egyetlen lehetősége, amit sokszor a Fidesszel szemben kell majd megvalósítani.

A liberalzmus egyik nagyon hatékony kártétele az, hogy a fogalmak megbéklyózásával, értelmük meghamisításával teszik lehetetlenné az ideológián kívüli beszédet. Ahogy a marxizmus használhatatlan fogalmai, úgy a liberalizmusé is sokáing ott lappanganak majd az elmékben, de végre meg kellene kezdenünk a nagytakarítást.

Az persze természetes, hogy ez a kiváló és programadó beszéd teljes érdektelenségbe veszett, még csak a szokásos módon le se nácizták miatta Orbánt.

Ez egy megvitatásra érdemes elvi program, álljunk neki megvitatni és tegyük hozzá a magunkét.

 

 

 

 

 

 

 

Durcás választók (II)

 2014.04.30. 12:42

(3 hete megírtam már, de a téma már akkor is halott volt. PA)
Immár túl a választási másnaposságon, itt az ideje, hogy elemezzük a népakarat megnyilvánulását. Annál is inkább, mert erre sem a baloldali-liberális értelmiség (újfent jelezném, hogy ebben a kifejezésben a „baloldali” és a „liberális” kitétel semmiképpen sem utal eredeti értelmére, továbbá az „értelem” szótő jelenlétéből se vonjon le senki messzemenő következtetést), sem a jobboldal szakemberei nem mutatnak semmi hajlandóságot, csupán ideológiai univerzumaik világleírását aktualizálják.
Magyarországon a maximális részvételi hajlandóság valamivel 70% fölött van. Akkor, ha mindkét oldalnak sikerül a mozgósítás (pl. amikor nagyon éles a verseny) és azok az emberek is elmennek szavazni, akiknek lelki folyamatai a pszichiáterük előtt is teljes rejtély. A politikai semmibe vesző 30 %-ról pedig nem tudunk semmit. Meglepően kicsi az átjárás a két tábor között, 20-25 százaléknyi állampolgár sosem szavaz, ami nem magyarázható a politikától való (kétségtelenül egészséges) iszonyodással.
A mostani részvétel választási adatai arra utalnak, hogy az egyáltalán megmozdítható választói tömeg 10-12 százaléka otthon maradt. Az ő attitűdjeik a magyar politika jövőjének szempontjából legalább annyira fontosak, mint a szavazóké, a jelen politikai struktúrában nélkülük még egy lemorzsolódó Fidesz ellen sem lehetséges a kormányváltás. Arról nem is beszélve, hogy irányultságuk szerintem inkább a Fidesz számára teszi őket visszahódíthatóvá, mert szerintem nagy részük 2010-es Fidesz-szavazó. A recyklált mszp-szdsz koalíció 200 000 körüli szavazatnövekménye ugyanis döntően nem a 2010-es Fidesz táborból, hanem az akkor otthon maradt szavazóikból verbuválódott, a kiakadt szdsz törzsszavazókból és az elemzésünk kulcsszavával jellemezhető, durcás mszp szavazókból.
Az mszp-szdsz koalíció ugyanis elérte a posztgyurcsányi korszak szavazatszerzési maximumát. Az elmúlt kormányzati ciklus után lényegüket adva ennyire lehetnek képesek, miután semmiféle új mondanivalót nem sikerült felmutatniuk és olyan káderhiánnyal küzdenek elfogadható politikusok tekintetében, mint egy átlagos Jobbikos csoport egy kisvárosban. Hihetetlen, de a simon-ügy szinte semmit nem ártott nekik. Áttolt némi szavazót a Jobbikra, valamennyit otthon tartott, de a szocik a törzsszavazóikat jól mozgósították, az utolsó hetekben már semmi másra nem koncentráltak. Ennek oka az volt, hogy világossá vált a számukra, hogy a jelenlegi politikai helyzetben a bázison kívüli szavazatszerzési képességük minimális. Amiben viszont hatalmasat tévednek az az, hogy ezt a problémát a választási rendszernek, a Fidesz negatív kampányának és legfőképpen az állítólagos félrebillent sajtóviszonyoknak tulajdonítják. A Fidesz ennél sokkal rosszabb sajtókörnyezetben is nyert választást. Az eszükbe sem jut, hogy a szavazatszerzési képességük jelenlegi csököttségét a választópolgárok azon tapasztalatának és vélelmének tulajdonítsák, hogy teljesen inkompetensnek tartják őket. A kampány során teljesen adósak maradtak azzal, hogy világossá tegyék mit fognak csinálni és azt ki fogja csinálni. Ráadásul, ha a választópolgár belegondolt a listájuk alapján, hogy ki  fogja csinálni és hogy azok mit szoktak csinálni (illetve nem csinálni), akkor csak az ideológiailag teljesen elkötelezett választóikra számíthattak tömegesen.
Ez a választás a lélekharang az mszp számára, mert azt a tételt is igazolta a párt (és az újra függetlenedni akaró posztszdszes csoportocskák számára) renegátjai számára, hogy van élet az mszp-én kívül is, sőt most az EP és az önkormányzati választáson lehet a legnagyobbat kiharapni a félholt szervezetből és szavazóbázisából. Ezt most már mindenki látja, az EP választás lesz a törzsszavazók közötti közvélemény-kutatás eszköze, még bokros laja is ott nyomja majd a térfelükön.
A Jobbik 200 000 voks körüli bővülése úgy következett be, hogy a válságrégiókban nem voltak képesek az áttörésre, tulajdonképpen a 2010-es eredményüket ismételték meg ott. Ennek oka, hogy a Jobbik egy problémapárt, nem rendelkezik koherens világleírással, csak két-három olyan a mindennapi élethez közeli problémára reflektál, amely nagyon zavarja a mindennapi létet, de csak bizonyos pszichés státuszú emberek számára foglalja el a teljes fogalmi teret. Ezeknek az embereknek a száma a válságlégiókban is limitált. Az mszp pechje, hogy az orbáncigányra trenírozott mszp szavazók oly könnyen átmozdulnak a Jobbikhoz, mert nem a fékek és ellensúlyok hiányától alszanak pocsékul, hanem a tré közbiztonságtól, amire jelenleg meg egyik pártnak sincs semmiféle releváns válasza. Különös, de a Fidesz támogatói számára nem vonzó a Jobbik, a Fidesz támogatottságának csökkenésének nem a Jobbik előretörése az oka. Ennek oka egyébként kulturális, a Fidesz fő szavazóbázisa a Szűcs Jenői értelemben vett nemzeti alsó-közép és középosztály attitűdjeivel rendelkezik és attól nagyon-nagyon idegen a nyilastempó. Az, hogy ezt például a Kálmán Olga -féle szerencsétlenek nem értik meg a társadalmi kiegyezésünk legnagyobb tragédiája. A nemzeti (legszélesebben vett) középosztályt nyilasozó „értelmiség” pedig azt nem veszi észre, hogy viselkedése a magát még csak nem is nemzetinek definiáló középosztálybeli egzisztenciák irányába maga a bolsitempó. És ez a középosztály  a nyilasokra már nem emlékszik, csak alapattitűdjeire alapozva rühelli őket, viszont a bolsi bagázs és annak stílusa személyesen élményként (45 évnél idősebb része számára) van meg és saját emlékei alapján is tud undorodni az ideológiai és erkölcsi fensőbbség eme képviselőitől.
Az LMP túlélését alapvetően a durcás Fideszes és a durcás ballib szavazók furcsa koalíciójának köszönhette, tulajdonképpen úgy, hogy törzsszavazókkal nem is rendelkezik jelenleg.  
Mindig veszélyes a saját rétegtapasztalatunk alapján megítélni egy trendet, de miután a sajátommal teljesen megegyező tapasztalatokat olvastam több helyen a blogszférában, a dolog általánosítható.
A környezetemben a volt liberális szavazók, akik megundorodtak az „elmúltnyolcévtől” és azok a volt Fidesz szavazók voksoltak az LMP-re, akik megundorodtak az „elmúltnégyévtől”. Pozitív, program, vagy eleve szimpátia alapú LMP szavazóról nem is hallottam. Ez nekem azt jelenti, hogy az LMP-és alternatíva sem ideológiailag, sem társadalmi réteg szintjén nem jött még létre, csak túlélt, mint választási lehetőség.



Tehát összefoglalva (a durcás szó használatával):
Az „elmúltnégyévtől” durcás Fidesz szavazók otthon maradtak.
A jobbik szavazói az élettől durcásak és teljes joggal. Nem nácik, nem szélsőségesek, hanem az életviszonyok szélsőségesek, amiben élni kénytelenek. A Viktor ne legyen durcás, hanem nekik is kormányozzon jól, sőt egyáltalán.
Az LMP szavazói akár jobb felé vannak megsértve, akár bal felé, egyformán durcásak. Ezek durcás, de tudatos választók, a jó kormányzás igaz alanyai, mert duzzogva bár, de elmentek állampolgári kötelezettségüket teljesíteni.

Az értelmiség is durcás, mert egyetlen olyan elemzést sem sikerült olvasnom a választásról, amely szerzőjéről feltételezhető, hogy értelmiségi lenne.
Senki, semmiféle értékelhető következtetést nem vont le ennek a választásnak az eredményéből.
Pedig mindenkinek kellene.
A Fidesz nem nyert eléggé, a szocik nagyon vesztettek, a jobbik nem haladt előre semmit, az LMP továbbra sem alternatíva.
Mintha semmi sem történt volna.

 

Címkék: választás 2014

Durcás szavazók (I)

 2014.04.13. 18:06

Az új választási rendszer

A „baloldal” abban is teljes tévedésben van, ahogyan értelmezi az új választási rendszer működését. A Fidesz ugyanis olyan választási rendszert készített, amely az elmúlt 6 választás tapasztalatait összegezte, nemcsak a saját szempontjai és érdekei szerint, hanem az ország kormányozhatósága szempontjából is. Ne felejtsük el, hogy itt minden kormány, a totál megbukottak is, simán végighúzták a ciklusukat. Ezt politikai stabilitásnak hívják, és ha hatalmon vagyunk épp, akkor csípjük is.
A ciklus közepe táján (is) elvakította Fidesz politikusait a realitásérzékük, egyszerűen el nem tudták képzelni, hogy a balosok olyan hatalmas barmok bírnak lenni, ahogy az végül sikerült nekik.
A Fidesz arra számított, hogy a négy év végére a szocik magukhoz térnek és kétesélyes lesz a választás. Reálisan arra lehetett számítani ugyanis, hogy visszatérünk a két nagy párt versenyéhez, amelyet a gyengülő jobbik és az esetleg túlélő LMP zavarhat csak meg. A létrehozott egyfordulós vegyes rendszer, a győztes kompenzációval, két 40 % feletti nagy párt esetén már az egyéni kerületek viszonylag kicsi elbillenése esetén is lehetővé teszi a többség megszerzését, koalíciós kényszer nélkül. Magyarország jelenlegi külpolitikai helyzetében ugyanis lehetetlen a jobbikkal kormányozni, az LMP-vel meg nem tanácsos, mert az még esetleg a szocik felé is elmozdulhat, vagy egyszerűen csak nem hajlandó a koalícióra.
A választókerületek határainak meghúzásával még annyit javítottak a rendszeren (a maguk számára), hogy a „baloldal” borítékolható budapesti győzelme esetén is legyen esélyük győzni országosan, ne Budapesten múljon a jobboldal győzelme, mint 2002-ben (28:4), sőt talán 2006-ban (28:4) is. Praktikusan ez azt jelentette, hogy a budapesti kerületek számarányának minimális csökkenése mellett talán nem túlzás azt mondani, hogy döntetlen listás eredmény esetén a szavazateloszlás az egyéni kerületekben a jobboldalnak kedvezett volna, de ez csak egy két plusz mandátumot jelentett volna, nem többet (Budapesten.
Vidéken pedig remélhető volt a jobboldal jelentősebb fölényének megmaradása. Ez így együtt még egy erősebb jobbik (10-12) és LMP (7-10) esetén is lehetővé tette volna a Fidesz számára a mandátumok többségének megszerzését.
A Fidesz a jobbik erejének megmaradásával sem számolt ugyan, de a rendteremtés és elszámoltatás elmaradása csak minimálisan növelte, de nem Észak-Magyarországon a támogatottságukat, így nem vesztettek ott egyéni kerületeket miattuk.
De szoros volt. Pontosabban szoros lehetett volna, ha a két nagy párt között kisebb, 10 % alatti a különbség.


A „baloldal” stratégiájáról összefogási és jelöltállítási szempontból:

A választási eredmények és a kampány történései alapján kimondható, hogy az mszp és az Együtt-PM szövetség eredeti megállapodása volt a jó stratégiai válasz az adott helyzetre.
Ha úgy indulnak el, hogy a két külön lista mellett csak egy (közös) jelöltjük van választókerületenként és a gyurcsány párt külön indul, ma valószínűleg nemcsak több képviselőjük van, hanem a gyurcsányra kenhetik a kormányváltás elmaradást. A mesterházi-bajnai tandem ugyanis bizonyos értelemben kezelte volna a simon-ügyet is. Akik bajnaiban látták a baloldal megmentőjét és a csalódott balosok, egykori szdsz fanok átszavazhattak volna az Együtt-PM-re. A gyurcsány listán a simon-ügy nem dobott volna, ez a választás csak azt mutatta volna meg, hogy a fletó befér-e a parlamentbe. Szerintem egyébként nem jutottak volna be, mert az elmebaj azon fajtája, ami kompatibilis a fletó iránti rajongással ennyire nem gyakori a népességben. Viszont nagy átfedést mutat a bajnai iránti rajongást kiváltó defektussal, tehát a külön bajnai-lista szívott volna el szavazókat a gyurcsányéktól is.
Persze  a dk 3-4 százaléka hiányzott volna, de a simon-ügy után a szavazatmaximalizálás sem tette volna lehetővé a kormányváltást.
Tehát mesterházi felelőssége a kecske-pincsi jellegű tahósodás felvállalásában érhető tetten, valamint persze abban, hogy elment egy olyan lakásba, ahol a galamusos értelmiség ülte torát és hagyta magát bedrogozni heller ágnestől. Gyenge ember ne menjen politikusnak. Csak azt remélhetjük egyébként, hogy annyi ereje azért még marad neki, hogy a Botkát nem engedi a hatalom közelébe, mert vele még a végén lenne esélyük 18-ban.

A „baloldali” „értelmiség” most persze rettentően durcás és a hülye választókban keresi a hibát.
De mit is mondhatnának azok, akiket most is 75-25-re megint leszavaztak. Vagy ha az otthon maradó 3 és fél milliót is beleszámoljuk, akkor marginális kisebbségnek bizonyultak csupán (1/8).

Az új választási rendszer egyébként ebben a szélsőséges helyzetben is jól vizsgázott. Marginalizálta a jobbikot, beengedte az LMP-t és a baloldali szélsőséget is értékén kezelte. A kétharmad nem szándékolt következmény csupán.
Az hogy a Fidesz újabb 2/3-a történelmi lehetőség, vagy történelmi baleset az rajtunk is múlik. Hiszen a centrális erőtér mellett felnőhet egy új erős ellenzéki erő is, vagy adhatunk egy új esélyt a jobbik-mszp szavazói klubnak is 2018-ban.

§§§§§§§§§ (dollárjelek:)

A 3 folytatás címlistája:

II.         A néplélek
III. A néptelen lélek
IV. Az Index indextelenedése, avagy a normális sajtó   nélküli ország


Címkék: mszp jobbik választási rendszer választási eredmények LMP Fidesz baloldali vereség választási elemzés

Szolgálati Közlemény

 2014.04.09. 14:47

Szeretve Tisztelt Feleim!

 

A körülmények kényszerítő ereje folytán a blog internet címe (ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu) ezekténylegennyirehulyék,blog.hu-ra változik. Persze csak virtuálisan, mert lusta vagyok átírni.

A választásokról csak akkor várhatjátok tőlem a szokásos magas színvonalú elemzést, ha körüludvaroltok egy kicsit. Mert olyanom van.

Az elemzés várható címe:

Durcás választók

 

 

 

Címkék: választás 2014 választási eredmények elemzése Éljen Orbán Viktor

Béljóslás 2014

 2014.04.03. 08:20

Én személy szerint jobban szeretek kávézaccból jósolni, mert ahhoz nem kell lemészárolni senkit, mondjuk egy kecskét, de igazából mindegy, hogy ennek az egzakt tudománynak mi is az alapanyaga.

Végetérőben minden idők legszomorúbb választási kampánya. Döbbenten voltam kénytelen megállapítani, hogy kevesebbszer frissül az Index főoldala, vagy a Mandiner, mint azokon a nyári napokon, amikor azért nem nézzük meg az emiljeinket, mert pontosan tudjuk, hogy nem ír nekünk senki.
A mondanivalótlanság bomlásszagú aurája lengte be az egészet, még az ellenzéki március tizenötödikei esőnapot is úgy tudtam végignézni, hogy a vérnyomásomra nem volt hatása. A Fidesz újabb kétharmadának kovácsai tulajdonképpen nem taszultak lejjebb a simon-ügytől. Pont ott voltak előtte is, mint most. Ennél nincs ijesztőbb.
Szomorú, de kiderült, hogy nincs Magyarországon baloldali értelmiség, illetve csak akkor van, ha magamat is oda számítom (nem vallásos, kapitalizmuskritikus, globalizációellenes, lokalista). Az mondjuk nem újdonság, hogy liberális értelmiség sincs, hiszen azok akik kuncze és farkasházy és sas józsi „humorán” nevetni tudnak nehezen lehetne annak nevezni, de gyakorlatilag egyetlen olyan 'írástudót” nem mutatott fel az ország, akiben felmerült volna, hogy ez a négy év egy új baloldal felépítésére épp alkalmas lenne. Illetve Schmuck Andornak eszébe jutott, de az olyan ész, amely nagyon reméljük nem lesz elég.
Persze csak nagy vonalakban sejthetjük mit is művelünk magunkkal majd vasárnap, de rettegni valónk van elég.
A választás bármelyik valószínűsíthető eredménye ugyanis a frászt hozza arra, akinek kobakjában ideológia mételye nem pusztít.
A Fidesz kétharmad arra tökéletesen jó, hogy a szocik és a Jobbik pont semmilyen szerepet ne játszanak négy évig, de hogy mosolyunk felhőtlen legyen a tánc és illemtan oktatás nyomait jobban észlelnünk kellene a fiúkon.
Ha a Jobbik lenyomná azokat, akiknek a kecskéről nem a sajt jut eszükbe, akkor a mikrofrakciócskákba oszló maradványok belharcai legalább a káröröm katarzisával ajándékoznák a senyvedő kibiceket, azaz minket. De akkor meg azon retteghetünk majd, hogy a szellem sasmadarainak csak anyai elfogultsággal nevezhető jobbikosok lesznek az ellenzék fő tömegei, ami nem egy száraz biztonságos érzés lesz arról biztosíthatok mindenkit.
A helyzet az LMP reményelhető bejutásával némileg enyhül majd, de ahhoz legalább tíz százalék kellene tőlük, hogy kilátszanak a saját transzparenseik mögül és komoly pártként viselkedve végre hozzátegyenek a ház méltóságához. Erre meg is van a lehetőség, ha azok, akik kalkulálnak a szavazatukkal megértik, hogy új és nem szélsőséges ellenzékre van szükségünk.
Vasárnap úgy dől el minden, hogy nem dől el semmi. A Fideszt nem most vasárnap kell legyőzni, hanem a következő négy évben kell konszolidáltabb politizálásra kényszeríteni. És csak kisebb részben a parlamentben, sokkal inkább a mindennapokban és teljesen újjászervezett társadalmi erővonalak mentén.
Szóval vasárnap kormányváltós rokonainkat zárjuk a fáskamrába, a szelektív hulladékválogatós ismerőseinket hívjuk fel, hogy a nagy Gaiazásban el ne felejtsenek elmenni szavazni az LMP-re, a Jobbikos haveroknak mondjuk azt, hogy még szombat van és a demokrácia nagyobb dicsőségére szavazzunk le úgy ahogy a jobb meggyőződésünk ellenére racionális.
Sosem szabad feladni a reményt, amíg egy kicsi kis esély van arra, hogy a baloldal elnevezést bitorló banda 15 % alá szorul, addig nincs elveszett szavazat. Szavazhatunk akárkire rajtuk kívül, az mind a baloldal ellen leadott szavazat. Ez az igazi Népfront.
Csak gondoljatok arra hogy néznének ki a fejükből ha nem jutnak be!
Ez szerintem mindent megér.
Aztán jól berúgunk.:)

Címkék: kétharmad 15% Fidesz választás 2014 bejutási küszöb kormányváltók választások végeredménye

Géppuskatűz

 2014.03.07. 09:13

Olybá tűnik, hogy a Fidesz végleg le akarja rendezni ezt az ügyet a csapattal, amelyben gyurcsány ferenc a legtehetségesebb politikus. 

Minimum hat-hét éve mondogatom, hogy a Fidesz túl erős és hatékony ahhoz hosszabb távon is, hogy bármilyen romantikus mozgalomnak, bármennyire is nyomják külföldről, esélye legyen akárcsak megszorítani is egy választáson vagy az utcán. Orbán Viktor láthatólag tanult a 2002-es hibákból.
A jó cusi (akit holmi száz millával sem lehetett megvenni ezek szerint:))), meg a jó simon elvtárs, aki láthatólag nem bukott le még teljesen. biztosítja a muníciót addig, amíg a posztöszödi zavargások, vagy isten tudja még miben ki nem derül véletlenül az álbaloldal brutális érintettsége. Szépen adagolva a választások előtt.
Végre észre kellene venni, hogy ellenzéket választunk a Fidesz mellé és semmiféle „kormányváltásra” nincs itt esély. Ne is legyen, mert a Fidesz minden jogosan felhozható hibájával együtt ezerszer hasznosabb az ország számára, mint a csapat, „amely nem bírt megszabadulni gyurcsánytól”.
Ma egyetlen kérdés van, az, hogy hol vannak azok az emberek és mozgalmak, illetve társadalmi áramlatok, amelyek képesek az ellenzéki oldalon tátongó űrt betölteni.
Egy biztos, hogy a szavazólapon nincsenek ilyenek.
Egyedül az LMP-ről mondható el, hogy vannak olyan emberek a listájukon, akiknek a bejutása a parlamentbe nem tragédia önmagában. A Schiffer -féle jogvédő gondolkodásnak, aminek semmi köze az szdsz által lejáratott azonos nevű projekthez és az LMP vidéki szervezeteiben megjelenő hangsúlyosan nem budapesti logikájú vidéki értelmiségiek és gazdálkodók világképének nagyon helye lenne az új parlamentben. Kár, hogy ez a potenciál a kampányukon nagyon nem tükröződik.

2014 április 6.-án egyetlen dolgot cselekedhet eséllyel a magyar választó: Kinyírhatja a szocikat és az szdsz-t végleg. Ez nyilvánvalóan nem sok, de hihetetlenül hasznos lehet 2018 szempontjából.
Arra a kérdésre egyenlőre nincs válasz, hogy az újabb kétharmados Fideszt hogyan fogjuk kordában tartani, mert a fiúk hajlamosak elgaloppírozni magukat, de vegyük már észre, azért nem tudtuk idáig megnevelni őket, mert a normális magyar embereknek minden Fidesz abszurdnál eszébe tud jutni olyasmi, ami az mszpszdsz még undorítóbban csinált.

Én személy szerint szórakoztatónak találnék egy olyan jobboldali kurzust, amelynek én, mint baloldali értelmiségi vagyok az ellenzéke.
Az 2018-as választáson induló új ellenzékre vonatkozólag pedig van egy követelésem:
Egyetlen olyan alak sem lehet benne, akinek valaha is bármilyen köze volt az mszpszdszdkpmbokrosfodorwalkingdead-hez.

Something comletely different:

Nagyon-nagyon szerettem volna, ha valaki felteszi azt a kérdést:
Vajon milyen is orosz vagy magyar kisebbséginek lenni abban a demokratikus, Európába tartó Ukrajnában? Mi a nagyobb szívás, ruszinnak lenni Magyarországon vagy Ukrajnában? Ukránnak Oroszországban, vagy orosznak Ukrajnában?
Na ez, ami pont nem számít.

 

 

Címkék: kampány gyurcsány zuschlag simon gábor összefogás ellenzék kormányváltás LMP

Vadászat a Vörös Októberre

 2014.02.09. 14:27

Hát Elvtársak! Új helyzet van.- Mondta Sztálin Elvtárs és milyen igaza volt.

Meglepően kevés érzületet kelt bennem ez a választási kampány. A szereplők teljes mondanivalótlanságát nem tudja feledtetni a tét. Egyre komolyabban fenyeget ugyanis az, hogy gyurcsány felszámolja kevésbé jólsikerült elmegyógyászati diagnózissal rendelkező egykori bűntársainak ellenállását, és egy szomorú hajnalon arra riadunk, hogy újra ő az egyetlen felkent alternatívája annak a hihetetlen borzasztóságos iszonyúságnak, amit nemes egyszerűséggel csak Orbán Viktornak szoktak hívni arrafelé (legalább a nevén merik nevezni).

A simon-nevű elvtárs tragikus hirtelenségű lebukása ugyanis olyan új helyzetet rajzol fel a borús égre, amely az évszázad viharát előzi vélhetőleg. Ijesztő ugyanis, hogy a szocialisták milyen elképesztő tehetségtelenséggel reagáltak arra a kommunikációs kihívásra, amit elnökhelyettesük negyedmilliárdos bécsi zsebpénzének felbukkanása jelentett. Ennyire ugyanis senki nem lehet hülye, ahogy ennek a blognak a neve is mondja. De tényleg nem. Sem a pénz elrekkentésének módja, sem a szocik helyzetkezelési stratégiája nem vall sem ép elmére, sem az intelligenciának nevezett tulajdonság jelenlétére. Sem simon elvtárs, sem a szocik kommunikációja nem lehetne ugyanis rosszabb. Ennél az is jobb lenne, ha az ügy kapcsán elmennének tüntetni Simicska vagy Orbán háza elé és követelnék, hogy azok mondják meg honnan van a lé.

Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, általában elégségesnek vélem az emberi hülyeséget a végső mozgató szerepére, de amit ezek a szerencsétlenek csinálnak az „összefogás” óta, ahhoz nem elég egy agysorvadás.

Így visszatekintve az látható ugyanis, hogy tökéletesen megállják a helyüket azok az érvek, amelyeket a korábbiakban felhoztak az ellen, hogy az mszp összeálljon az előző nyolc évük két fő elbaltázójával és az azok körül gyülekező szdszes zombikkal. M(m)esterházi nem vádolható azzal, hogy az eszével akarna kitűnni a többiek közül, de az arcára kiülő undorból kiviláglik, hogy gyurcsány és bajnai, illetve fodor jelenléte a tűrőképessége határáig irritálja és tisztában van azzal, hogy csak testőrrel mehet ki a mosdóba, ha ezek is ott vannak. Miután a választók is így vannak ezzel, a triumvirátus (mert fodor csak a szivárványos jelvény a hajtókájukon), de elsősorban az mszp és mesterházi képviselőhelyek tucatjait, illetve a jövőbeni építkezés esélyét veszti el, illetve halálos ellenségeit és a magyar politikatörténet leggátlástalanabb, viszont nagyon hatékony szociopatáját viszi be a parlamentbe.

Mindezekből számomra az következik, hogy ezt az összebútorozást valahol külföldön ötlötték ki, a magyar politikai helyzetet nem ismerő és nem értő, értelemszerűen magukat liberálisnak, demokratának és progresszívnek gondoló hülyék. Talán az amerikai külügyminisztérium valamelyik alosztály-vezetőhelyettese akar politikát csinálni itt, hitegetve a külföldi nagyhatalmi gazdára szocializált balfaszokat, vagy az eu szélsőlibsi barmainak marad egy kis ideje a melegházasság erőltetésének szorgos munkája mellett arra, hogy bepisiltessék mesterházit és rákényszerítsék erre az elemi érdekeivel ellentétes lépésre. Ráadásul azt is megkövetelik, hogy olyan dolgokkal kampányoljon a baloldal, ami csak berlini felső-középosztálybeli értelmiségiek Putyin-ellenes szalonbeszélgetésein hangzik jól, mint például az alsó-középosztályt sújtó adóemelés, a bankadók eltörlése, vagy a rezsicsökkentés visszacsinálása.

Még nem tudják, hogy mekkora marhaságot csináltak.

Most lusta vagyok utána nézni, de úgy rémlik, hogyha ez egy három párti közös lista, vagy esetleg ha a fodor gabika is kiküzdi magának az egyenrangúság látszatát, akkor négypárti közös indulás esetén a „baloldal” bejutási küszöbe 20 %. Ami nem is tűnt olyan soknak négy hete, mielőtt simon elvtárs jóhiszeműsége ilyen csúnya spétet kapott volna. De a mesterházi köteles beszéde, józsa elvtárs 6.5 paksi milliárdja után már nem tűnik annyira jelentéktelen megugrani való akadálynak. Megint csak a totális alkalmatlanság elképzelhetetlen mélységeinél tartunk. Ki gondolta komolyan, hogy józsa kommunikációsan eladható hiteles Paks-szakértőnek? Mégha feltesszük is a valószínűtlent, hogy tényleg ért is hozzá? A mesterházi szánalmasságát pedig a köteles bekiabálás kezelésére való képtelensége bizonyította be végleg. Ha akkor ott megáll és kikéri magának, hogy egy mszp rendezvényen ilyet mondjanak és világossá teszi, hogy szerinte ez nem háború, meg szeressük egymást gyerekek, akkor az ATV-ben három hétig azon tanakodtak volna, hogy vajon Deák Ferenc és Széchenyi István együtt volt-e annyira tehetséges és nemeslelkű, mint ez az Attila gyerek, akit szerencsékre idepottyantottak nekünk az istenek.

A szocialisták minden választási győzelmüket olyan médiakörnyezetben aratták, ahol 85-15 arányban fölényben voltak és nem volt semleges sajtó. Most a Fidesz van médiafölényben, habár korántsem ilyen nagyban és a kereskedelmi televíziók sem merik már meghívni szegény Mayer Arankát (tessék ráguglizni:) a választás előtti nap, úgy mint 2006-ban például. A semleges sajtó pedig tényleg semleges, az Index például ugyan nem barátságos a Fidesszel, de azért rendesen megírja a „baloldal” ügyeit is és hűen tükrözi kampányának lényeget. A szocialisták ezt egyszerűen nem vették tudomásul. Ellenséges médiakörnyezetben a pozitív kampány működik jobban, de persze arra meg alkatilag képtelenek.

Ha a simon-ügyből még sikerül kihozni valami újat, vagy a Fidesznek még van a tarsolyában néhány hasonló nagyságú töltet, esetleg olyan, ami a gyurcsány vagy a bajnai környezetében robban, az mszpnek a közös lista rettenetesen kényelmetlenné válhat. Szó sem lesz szavazatmaximalizálásról, amilyen lúzerek 14.9%-kal , vagy négy párti közös lista esetén akár 19.9%-kal is kieshetnek a parlamentből.

Ha viszont olyan konstrukciót választanak, amelyben elég az 5 %, akkor azzal kell szembenézniük, hogy nyilvánvalóvá válik mit is várnak ettől a választástól.

Mint mondtam, nem a hülyeség irányítja ezt a folyamatot. Szerintem gyurcsány ferenc áll e mögött a tendencia mögött. Hagyott ágenseket az mszp-ben és küldött ágenseket bajnai környezetébe is. Róla lehet leginkább elhinni, hogy kész jó kamatra felvenni imf hitelt. Ő az egyetlen a magyar oligarchák közül, aki képes arra, hogy úgy érdeklődjön Orbán Viktor vagyoni helyzetéről, hogy közben nem keletkeznek harmadfokú égések az arcának nevezett testtájon. Egyedül ő az, akinek van esélye túlélni politikailag a nagyon esélyes 2014-es zakót.

A rinyálás már persze megy arról, hogy nem lesz tisztességes a választás. Hát persze, hogy nem lesz az, például simon 240 millája is hogy fog hiányozni.

Új helyzet van elvtársak. Most aztán tényleg rápacsálhattok.

Címkék: kampány mszp gyurcsány fodor gábor bajnai vagyonosodás mesterházi választás2014 Fidesz negyedmilliárd 240 millió simon ügy

A politika vége

 2014.01.21. 18:51

Úriember biztosra nem fogad, én mégis fel szoktam ajánlani annak, aki fel tud idézni bármilyen olyan tisztán pozitív gesztust, amit a magyar politikai élet bármely tagja tett bármely másiknak, egy 1973-as gyártású teljesen friss Tibi csokit (amit még Öveges professzor helyezett sztázisba ebből a célból).
A csoki még megvan, készséggel kifizetem az első sikeresen válaszolónak itt is, de nem aggódom.
A minap Aristoval villásreggeliztem és igen találóan fejezte ki a bennem is meglapuló életérzést: Ez az egész engem már nem érdekel.
26 év aktív politizálás után teljesen érdektelen vagyok. Nem vagyok egy csapodár fajta, a feleségemet kb. ugyanennyi idő alatt nem untam meg, de valami penetránsan terhemre van a közeledő választási kampány. Nem tudnak már meglepni, illetve pontosabban nem tudnak pozitívan meglepni, a negatív meglepetésekre meg nem vágyom. Mert ez utóbbi naponta megy nekik, pedig nem az optimista becsléseimről vagyok híres.
1990-ben őszinte bizalommal, 1994-ben megújuló reménnyel, 1998-ban hittel, 2002 a győzelem biztos tudatában, 2006-ban az értelemben reménykedve, 2010-ben valami újra várva éltem meg a választási kampányokat. Most csak azt érzem, hogy teljesen felesleges az egész.
Az, hogy 2014-ben a nácizás és a fasisztázás legyen a kampány fő eleme, meg annak a zsigeri gyűlölségnek a büdösszájú kifejezése, amiért a kocsmában előveszik és használják a bökőt, egyértelművé teszi, hogy ez nem politizálás, hanem hatalomtechnikai ügyintézés.
Nem hiszem, hogy bárki komolyan vett volna egy olyan előrejelzést 2009 után bármikor, amely egy olyan „baloldali” listát valószínűsített, amelyen a három főhülye után fodor gáborka a negyedik húzónév.
Ez ugyanis, ez a lista egy vicc. Az, hogy kénytelenek vagyunk komolyan venni az olyan szürreális valóság elfogadást jelenti, amelyben szinte semmi emberinek nem jut már hely. Erre még Orbán Viktor és az elmúlt négy év sem lehet indok. Erre az sem elég indok, hogy Voldemort visszatér. Sőt fordítva, ezek ellen kellene visszahívni Voldemortot.
Nem a 2010-es lelkesedéssel fogjuk ünnepelni a Fidesz győzelmét. De az antidemokratikus ellenzék vereségével kapcsolatban garantáltan fel tudjuk majd idézni legszebb örömünket, a kárörömöt.

Ráadásul az a rémálom gyötör, hogyha az Öszöd Emlékzenekar nyer, akkor rövid időn belül újra gyurcsány ferenc lesz Magyarország miniszterelnöke. Az nem kétséges ugyanis, hogy a magyar politikatörténet legjellegtelenebb és legsikerületlenebb karaktereit kell csak összezavarnia, hogy benne lássák meg a jövő emberét. Mint ahogy az sem kétséges, hogy ennek az embernek ez az egyetlen célja van, semmi más.

Akit ettől a halovány, de nem lehetetlen lehetőségtől nem tör ki a frász, az nem látja a trendet, hogy mindig a legundorítóbbnak van hajlama bekövetkezni.

Címkék: politika választás gyurcsány fodor gábor baloldal bajnai gordon szürreális országgyűlés mesterházi Voldemort

„Acsás balról” üvöltözte az őrmester, és mi hasra vágtuk magunkat a harmatos fűben. Gondolom azért rövidítették le az atomcsapás kifejezést, hogy több időnk legyen elbújni a hangsebességnél gyorsabban közeledő több száz fokos radioaktív szél elöl.

A Magyar Népköztársaság Néphadseregének szellemi színvonala azonban hála istennek örök. Az őrmester intellektusa, akkor ezt nem gondoltuk volna, valamiféle sztenderd, amihez az átlagmagyar eszét kalibrálták örök időkre.
A Zorbán bővíteni fogja a Paksot.
Tisztelettel szeretném leszögezni, hogy a leghalványabb fogalmam sincs róla, hogy Magyarország számára milyen hosszú távú energiastratégia lenne a legelőnyösebb. Nem mondom, hogy nem érdekelne a téma, de most abban vagyok csak bizonyos, hogy azok, akik ebben az ügyben jártatják a pofájukat, biztos nem tekinthetőek autentikus forrásnak. Aki már látott közelről politikust, akadémikust, vagy zöldet (tisztelet a ritkás kivételeknek), az tudja miről beszélek.
Világosan látszik, hogy ebben az országban semmiféle nemzeti sorskérdésről nem lehet a szakmaiság leghalványabb tünetét is produkáló beszélgetést rendezni.
Mindig, mindig azt várom én marha, hogy egyszer valakinek megjön az esze, vagy csak nem issza meg a napi véradagját, és elkezd normálisan viselkedni. Tudom, hogy elhanyagolható szavazói kisebbséghez tartozom, de csökönyösen hiszek benne, hogy az emberek, ha értelmes lénynek néznék őket, tömegesen lennének hajlandóak értelmes lényként viselkedni.
Mindig oda jutunk vissza, hogy a végén a lehető legkevesebbel kell beérnünk. A két nullához legközelebb eső eredmény az áprilisi választásokon a Fidesz kétharmados újrázása, vagy gyurcsány ferenc legszebb napjainak remixe lehet.
Az ember gyenge, és homályba vesző rögzülések határozzák meg a preferenciáit.
„gyurcsány balról!” kiabálja a Rogán és én úgy ikszelek majd jobbra, hogy közben nem gondolok a paksi bővítésre, sőt arra sem, hogy a baromarcú őrmester épp a trágyató partját választotta az egzecíroztatásra.
Mindebből lángoszlopszerűen világlik ki, hogy ezért is a fletó a hibás, hiszen ha egy rendes ember mondaná, még el is gondolkoznánk rajta.

Címkék: paks nukleáris energia atomipar reaktor zöld energia Roszatom paks bővítés

Most, hogy közelednek a választások és mindenki érzi, hogy a 17. havi nyugdíj ötlete rosszul hangzana, szigorúan tudományos alapon, a baloldal intellektuális holdudvarában (ez nem irónia, hanem szomorú tényközlés) felbukkant a Feltétel Nélküli Alapjövedelem ( továbbiakban: FAJ) világmegváltó gondolata.
Kampánytémának ideális, kvantitatíve pont egyenlő értékű bajnai gordon IQ-jának és a rezsicsökkentés hosszú távú pozitív hatásainak szorzatával (ami két olyan szám szorzata /vájtfülüeknek/, amelyeket egyenként is fura módon hiába szorzunk meg egy pozitív számmal valahogy mindig nulla lesz a végeredmény végül.
A FAJ-ban az a szép, hogy olyan tiszta fegyver, mint a neutronbomba, azzal a különbséggel, ez nem az életet pusztítja el, hanem az életerőt, hihetetlen precizitással tol ki a magukért tenni kész, jóakaratú emberekkel. Mindeközben persze a kívánt céljait sem éri el, de ez minden generális világjobbító projekt elengedhetetlen tulajdonsága.
Az index szépen összeszedte azokat az információkat, amit erről tudni kell erről a diliről, én csupán egy érvhalmazt szeretnék bemutatni ezen abszurd gondolta förtelmes voltáról.
Morális, etikai alapon nem gondolnom, hogy vitatnunk kellene az elképzelést, ugyanis a szerzőktől annyira elütő, remélem a valóságoshoz közelebb álló emberképpel rendelkezünk, hogy nem hiszem azt, hogy megérinthetnénk egymás álláspontját ebben a kérdésben.
Más területen szeretném a valóság veszett kutyáit ráereszteni erre a rémálomra.
A rendszerváltás utáni 25 év nem volt elég a magyar politikai elitnek és az újraelosztásból fősoron részesedni akaró értelmiségnek arra, hogy megértse a hétköznapi valóság alapszabályait és felmérje tényeit. Az egyenlő alapjövedelem ugyanis egyenlő életfeltételeket feltételez azok esetében akiknek megélhetésében ez alapvető szerepet játszana.
Az egyéni életlehetőségek azonban pozitív és negatív irányban is brutálisan különbözőek. A vagyoni helyzet, a lakhely, a potenciális termelőeszközök és egyéb passzív javak tulajdonlása, a szociokultúrális környezet, a képzettségi és élettapasztalati szint, az egészségi állapot, stb. és ezek tetszőleges kombinációi olyan tipizálható, de mégis egyedi helyzeteket hoznak létre, amiket még a jelenlegi szétaprózódott, pazarló és teljesen logikátlan rendszer is jobban kezel, mint azt ahogy FAJ tenné. Mert ez legalább lereagál speciális élethelyzeteket, habár a tulajdonviszonyokat, vagy az egyéni tettvágyat például nem. Ahogy azt sem, hogy a hatalmas kulturális tőke előnnyel rendelkező rétegek milyen egyéb előnyöket képesek kipréselni a társadalomból.
A FAJ mögött, mint minden balliberális ötlet mögött az egyenlőség, mint elérhető állapot illúziója lebeg, illetve az a vágy, hogy ne emberek (a konkrét körülmények ismeretében), hanem törvények kétségtelen tények alapján „abszolút elfogulatlanul” döntsenek az egyedi ügyekben.
Az ember azt gondolná, hogy ezeken a naiv, bornírt a XIX. századi szcientizmust idéző, a legrosszabb populizmust idéző ötleteken már túl vagyunk.
Ez a LÉT a tét szintű anyag tulajdonképpen elittudatú készítőinek ijesztő félműveltségéről állít ki szomorú bizonyítványt.
Ha ez kampánytéma lesz, az olyan nagy ívű elkanyarodás Magyarország jelenlegi problémáitól, hogy csak tovább erodálja az „értelmiség” és a vele szövetséges :) politikai elit realitásérzékébe vetett maradék hitünket.

Címkék: lét segélyezés alapjövedelem feltétel nélküli alapjövedelem

Komolyan mondom már elkezdtem aggódni, hogy a tuti Fidesz győzelembe belerondít itt nekem valami Schweinehund, valami megyó-szerű képződmény, akiről a retardált választók elhiszik, hogy nagyobb rezsiharcos, mint a Vitya. 

De ezt szeretem a baloldalban, megbízhatóan választják ellenzékben és kormányon egyaránt a legrosszabb megoldást.
Ha valaki nem emlékezne a fletó nevű oligarcha (hogy egy LMP-és szakkifejezéssel éljünk) kemény szakmunkával 5 év alatt elérte, hogy az egykor büszke mszp középpártként volt kénytelen nem jelen lenni Orbán hungarocell (ez nem valami nyilas szakkifejezés?) szobrának körbehordozásán. A mesterházi egyetlen komolyan vehető politikai sikere volt, hogy a kétharmad utáni felfordulásban ki tudta taktikázni a fletót és az őt övező elmebetegeket az mszp-ből. Nem mellékesen neki meg a libásnak a fletótól való természetes irtózása volt az egyetlen emberi jellemvonása. A fletó közelsége olyan, mint Piszkos Fred szeretete (természetesen nem akarom az öreg rablógyilkost megsérteni, a fletóhoz való hasonlítás nem a jellemére, hanem a róla elnevezett jelenségre utal), ha ott mosolyog melletted, a tulajdon anyád is elgondolkozik rajta, hogy miért is fogadott el az újszülött osztályon.
Gyerekek, ezeknek közös listájuk lesz a fletóval!:)))))
A fletóval!
A Vitya meg gondolom rákávézott a hírre, arcának barázdái kisimulának és arra gondol, hogy meglesz újra a kétharmad.
Szép dolog az összefogás, van neki hírértéke, meg állítólag szavazatmaximalizál. Ja.
Leszámítva a jelenlegi magyar helyzetet. Eddig ugyanis a Fidesznek három különböző tölténnyel kellett lőnie a három különböző torzóra. A fletót csak egyszerűen meg kellett említeni rendszeresen, az maga volt a gyémántgolyó a magyar választópolgárok 90 százaléka számára, felidézték ezt a sáskaalien-t a tudatalattijukban és egyből elhitték Orbán Viktorról, hogy jót akar.
Ahhoz az emberhez meg, aki nem értett a libakereskedéshez, még madársörét sem kellett, elég volt ha ez a karizmata kifejtette a nézeteit a tévében arról, hogy fog kitolni a középosztállyal, megkarakteröngyilkolta ő magát mindenfajta Fideszes agytröszt segedelme nélkül is.
Aztán van egy harmadik csávó is, mindjárt beugrik a neve, a „miniszterelnökjelölt”. Ja a mesterházi! Kémiai Nobel-díjat lehetne kapni azért, ha valakinek sikerülne kimutatni benne bármennyi karizmát. Őrá már eredetileg a paintball skuló is elég volt, főleg amióta félreértett egy oktatóvideót.
Na vegyük sorra:
Bárki, aki utálja a liberálbolsevista-judeoplutokrata világösszeesküvést, az eleve nem szavaz ezekre.
Az se, aki emlékszik mit műveltek 2010 előtt.
Viszont mindezek örömmel elmennek szavazni a Vityára, a jobbikra, még az LMP-re is (ha legalább egyetlen poént ki bírnak izzadni magukból), még Szili Katalinnak is tuti a 2 százalék.
Mostantól a Fidesznél elég egyetlen-féle tölténnyel tárazni:
Ezek azok!
Saját maguk írták a listát!

Címkék: gyurcsány bajnai mesterházi közös lista

A jogállam ünnepel!

 2013.12.18. 13:33

Azt már régóta tudjuk, hogyha valamit el akarunk intéztetni társadalmi szinten, akkor még úgyis jobban járunk, ha politikusokra bízzuk a dolgot, mintha a jogászokra és a közgazdászokra testálnánk a megoldás terhét.

Én készséggel elhiszem, hogy a kúria jogállami döntést hozott a „devizahitelezés” ügyében. A baj csak az, hogy nem mellesleg a döntés igazságtalan, értelmetlen, továbbá társadalmilag haszontalan, sőt kifejezetten káros. Viszont törvényes és europer, továbbá ismételten jogállami.

Vegyük először „közgazdaságilag” a problémát:
Az ember azt gondolná, hogy a bankok, akiknek az a dolga, hogy kölcsönt adjanak az embereknek és a vállalatoknak, abban érdekeltek, hogy az adósok stabilan fennálló törlesztőképességgel rendelkezzenek, azaz a már fennálló hiteltartozások a gazdaság átlagos kilengéseit is figyelembe véve általánosan visszafizethetőek legyenek. Az adósok a törlesztőrészlettől ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe.
Ezt az alapelvet a devizahitelezés példátlan felfutása során láthatóan nem vették figyelembe. Miután elvileg (mint már tudjuk mindent manipuláltak, amit tudtak, a válság előtt /és gondolom utána is/) a nagybankoknak sincs hatása a devizaárfolyamokra semmiféle biztosíték nem volt arra, hogy az árfolyamok nem változnak meg úgy egy jellemzően több éves, évtizedes távlatban, hogy adósok tömege válik fizetésképtelenné.
A devizahitel nem jogi értelemben volt „hibás termék” elsődlegesen, hanem közgazdaságilag. Irreális kockázatot tartalmazott minden egyedi adós esetében és ebből következően irreális kockázattal járt a hitelezők számára is, ha a saját szerződéseiket komolyan gondolták, illetve ha elhisszük, hogy nem voltak rejtett célok és folyamatok a devizahitelezés hátterében.
Nem túlzás irreális kockázatról beszélni, hiszen ha nincsen állami beavatkozás, akkor közvetve, vagy közvetlenül a magyar lakosság 15-20 %-át hozta volna a 2010-es évekre lehetetlen helyzetbe a devizahitelezésből következő elszegényedés, végrehajtás, kilakoltatás. Százezres nagyságrendben csúsztak volna 10 éve még hitelképes középosztálybeli magyar családok a mélyszegénységbe.
Persze a „kormányzati segítség” korlátozott volta nem választható el attól a ténytől, hogy a banki különadók jelentős részben szolgálták annak az extrajövedelemnek a visszaszedését, amit a bankok a devizahitelek elszaladt törlesztőrészleteit fegyelmezetten fizető magyar középosztálybeli családokon kerestek. Mert hatalmasat kaszáltak ezen, ugyanis az egész szerződéses környezetet úgy alakították ki, hogy ne lehessen menekülni ebből a csapdából. Ugyanis valójában ezek mögött a hitelek mögött kockázati értelemben a bankok oldalán nem volt deviza, hanem trükkök százai, amivel álköltségek tömegével terhelték meg az adósokat. Mert a bankok könyvelni azt tudnak, ők tudják ezt a legjobban.

Jogi értelemben a „devizahitelezés” a jogállam klasszikus problémájára világít rá. Arra, hogy a modern társadalmakban, ahol a virtuális „piac” biterdejében teljesen követhetetlen folyamatok zajlanak, vagy ahol a technológia naponta haladja meg a lehetetlent a hagyományos jog elvei egyszerűen nem működnek, nem beszélve a liberális jogállam bornírt dogmáiról.
Manapság bárki tehet olyat, ami a cselekmény pillanatában nem törvénysértő, de akár rövid távon is ellehetetleníti emberek millióinak életét. E cselekmény lehet technológiai fejlesztés, vagy egy technológiai folyamat rejtett mellékterméke, de lehet olyan pillanatnyi előnyöket kínáló „szerződés” is, amiben a másik szerződő fél egyszerűen nincs tisztában a hihetetlenül bonyolult és nem kis részben rejtett környezet kontextusaival.
Amikor a kúria csekély értelmű jogászai a szerződések érvényességének általában helyes fontosságára hivatkoznak azt a szűklátókörűséget képviselik, amely korunk gondolkodásában mindenütt fellelhető, jelesül, hogy a jog erősebb a természet, a fizika, a biológia, a matematika szabályainál.
A devizahiteles probléma ugyanis jogon kívüli. És ezt az egyik legfelsőbb fórumnak el kellene ismernie. Nem minden áll a törvények hatalma alatt, van akkora baj, van olyan probléma, amikor a jog képviselőinek ki kell mondaniuk, hogy az adott dologra nincs törvény és nem is lehetett, mert ami történt (történik), az nem volt elképzelhető 5 vagy 10 évvel ezelőtt. De beteges omnipotencia hitük nem engedi meg nekik, hogy széttárják a karjukat és azt mondják: Itt a törvények betartása akkora igazságtalanságra vezet, olyan kárt okoz, hogy erre a mindennapi használatra szánt törvényeink nem alkalmazhatóak.
Persze egyszerűbben is meg lehet fogalmazni ezt.
Ha az emberek igazságérzete rendszeresen és nagyon nem esik egybe a bíróságok törvényértelmezésével, akkor nemcsak a népnek kell elgondolkoznia azon, hogy mi nincs rendben a fejében.
A jogállam a miénk és nem mi vagyunk a jogállamé. A bírák a mi bíráink, nemcsak nekünk kell figyelembe vennünk az ő döntéseiket, hanem nekik is oda kell figyelniük az emberek hangjára. Nem azt mondom, hogy népítéletet kell mondaniuk, hanem azt, hogy ki kell gondolkozniuk a jog világából, sokkal világosabban kell kommunikálniuk a jogalkotókkal és nem a jogot, hanem az igazságot kellene vezérlő csillaguknak választaniuk.
Valójában nem a törvény képviseli a bíróságot, hanem az emberek, a bírák és a bíróság. Ideje lenne észrevenni, hogy a magyar bíróságok ítéletei egyre messzebb esnek a mindennapi élet igazságaitól az átlagember természetes igazságérzetétől.
Én azt szeretném hogy a Kúria ítéleteinek mondataiból áradjon az igazságra, a jóra törekvés.
Most csak a szánalmas gyáva jogászkodást tapasztalhattam meg, azt, hogy a bírák meg akarták úszni a dolgot. Féltek a bankoktól, talán még Orbán Viktortól is, csak a néptől nem féltek egy cseppet sem.
Pedig az istenáldotta nép lesz az, nem is olyan sokára, ha így mennek a dolgok, aki letépi róluk a talárt és megetet velük egy jogegységi határozatot.

.

Címkék: jogállam devizahitelesek kúria devizahitelezés jogegységi határozat

Az én október 23-i beszédem

 2013.10.23. 08:14

Nemcsak azt felejtettük el, hogy hogyan kell ünnepelni, hanem azt is, hogy miért jövünk össze nemzeti ünnepeinken, hogy miért is kell összejönnünk és emlékeznünk.

Nemzeti ünnepeink közül az 1956-os forradalom és szabadságharc az egyetlen, amely tényleg még velünk él, számtalan olyan honfitársunk él még közöttünk, akik emlékeztethetnek bennünket arra, hogy miért is akartuk elkergetni gonosz és ostoba és áruló vezetőinket, minden összebeszélés nélkül, egy hatalmas tüntetésen ráébredve, hogy mindenki ugyanazt érzi és ugyanazt gondolja, mellettünk a tömegben és mindenütt az országban.
1956 a közös ügyünk volt, a nemzet közös ügye, szinte mindannyiunk közös ügye, az utolsó, máig lezáratlan közös ügyünk.
1956 október 23-án a magyar dolgozók pártjának tagjai közül is sokan, bizonyosan jelentős többségük is úgy gondolta, hogy nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy addig mentek. A magyarok 99.9 %-ának akkor nem volt kétsége afelől, hogy az uralkodó politikai elitnek, az emberségét, magyarságát rég elvesztett, vagy talán soha meg sem találó politikai elitnek mennie kell.
1956 igazi tragédiája az, hogy ezt az elemi erejű érzést és hitet, amely talán elvezethetett volna egy valódi demokráciához, egy közösségként működő társadalomhoz, amelyben az alapvető erkölcsi elvek határozzák meg az emberek mindennapjait, november 4-én egy olyan idegen megszálláson alapuló diktatúra rombolta le, amelynek alapelve volt az erkölcstelenség, a megalkuvás, a hatalommal történő elvtelen kiegyezés.
Ennek a diktatúrának az volt a legfőbb eszköze az emberek megtörésére, hogy elvette az emberek hitét abban, hogy a jó ügyek melletti közös kiállás, a mindenekfeletti becsületesség, a közös felelősségvállalás a mindennapok része lehet.
1990-ben azt mondtuk, hogy a rendszerváltás 1956 folytatása is, de nem tudtunk megfelelni ennek az elvárásunknak. Mindenki sorsának jobbrafordulását várta a szabadság eljövetelétől, de szinte senki nem gondolt arra, hogy a szabadság olyan valami, amit meg kell teremteni és fenn kell tartani, nem pedig az állam, a rendszer, a politikai elit adománya. Ha nem viselkedünk szabad polgárként, semmit sem érnek a jogaink, ha nem teljesítjük a szabadság iránti kötelezettségeinket, akkor a jogaink sem léteznek.
A szabadságunk a legfontosabb közös ügyünk, de ha nem tesznek elegen érte, akkor ez a szabadság egyre szerényebb, egyre kisebb és töredezettebb lesz.
Elhitették velünk, hogy a szabadság az utazás, a költözés, a vállalkozás, az önmegvalósítás szabadsága csupán. Pedig annál sokkal több. A szabadság a mindennapok szabadsága, a mindennapok biztonsága, ahol szabadon tehetünk magunkért, ahol nem anyagi és politikai érdekek határozzák meg a „trendeket” és „divatokat”, hanem az alapvető emberi értékekben való bizalom és az egymás jóakaratában, a közösség erejében való bizonyosság az, ami biztosítja a kötelességek és jogok egyensúlyát.
57 évvel a forradalom után oda jutottunk, hogy szabadságnak akarjuk hinni azt, ami most van, anélkül, hogy bármit is tennénk érte, hogy valóban szabadok legyünk.
Négy évente, jobb ügyhöz méltó indulattal akarjuk leváltani a kormányt, miközben ezen az egy dolgon kívül semmit nem akarunk tenni a szabadságunkért.
De alig több, mint két nemzedékkel ezelőtt még számtalan honfitársunk volt hajlandó az életét is kockáztatni azért, hogy a magyar nemzet szabad legyen és saját maga dönthessen a saját ügyeiben.
Ezt az erőt és bátorságot kell megtalálnunk magunkban, hogy a mindennapok harcaiban és csalódásaiban a világos és egyértelmű kérdésekben képesek legyünk összefogni és magunk dönteni a saját ügyeinkben.
56 üzenete ma az, hogy nemcsak külső megszállók és a mindenkori árulók elleni harcban van szükség nagy tettekre és önfeláldozásra, hanem sokszor ahhoz is, hogy helyrehozzuk azt, amit az elmúlt 25 évben elmulasztottunk. Helyrehozzuk azt, amit akkor mulasztottunk el, amikor szabadok voltunk és szabadságunkat csak az korlátozta, hogy nem tettük meg magunkért azt, amit meg kellett volna tennünk.

A nagy szabadság, amire vágyunk, valójában számtalan apró kicsi szabadság összessége, amely nem vér és harc árán vívatik ki, hanem a köztisztviselő ügyfél iránti nagyvonalúságából, a rendőr segítőkészségéből, a választott képviselőink becsületességéből, mindannyiunk mindennapi jóakaratából következik. A szabadságot mi, mind egyenként, minden egyes nap adjuk magunknak és mindenki másnak.

Ne feledkezzünk meg hát erről!

Szabadok vagyunk, nem utolsó sorban 56 hőseinek köszönhetően, ne habozzunk hát szabad emberként élni és cselekedni.

Címkék: 1956 forradalom forradalom és szabadságharc ünnepi beszéd budapesti srácok