Under Attack

 2015.09.02. 18:16

„A gyávaság a legrútabb bűn”

(Mihail Bulgakov)

Az under attack kifejezés beírására a böngészősor harmadiknak ajánlja fel az under attack jerusalem kifejezést. Innen jött az idézet.

Ha egy országon keresztülmegy egy több milliós emberfolyam, napi pár ezres tételben, a jogi és a racionális formaságok mellőzésével, nagyon kell keresnünk azt a kifejezést, amely politikailag korrektül írja le a jelenséget, hiszen esetleg megbánthatjuk a vonulókat, valamint azokat, akik jól láthatóan az európai értékek miatt jönnek.

Van az a klasszikus mondás, miszerint az értelmiségi az az ember, aki szerint a gondolatok fontosabbak az értékeknél. Történetesen a saját gondolatai, történetesen mások értékeinél. Az európai liberális értelmiség lelkes helyeslésével, most olyan milliók telepszenek be Európába, akik nagyra tartják az értékeinket, természetesen az érték azon fogalmi keretében, amit egy muszlim el tud gondolni. A muszlimoknál ugyanis az értékek és a gondolatok azonosak. Értékek alatt a földjeinket és a házainkat értik, meg bármit, amit a javainkból használni tudnak és azt gondolják, hogy azok fogalmilag nem lehetnek a gyaur kutyáké.

Nem azért jönnek ide, hogy elvegyék a miénket, hanem azért, hogy kitegyenek minket a sajátjukból. Capisce?

Meg vagyunk támadva. És Európa vezetői ahhoz is gyávák, hogy egyáltalán ki merjék mondani, amit a titkosszolgálataik évek óta magyaráznak már nekik.

Pszichológiai értelemben Európa államainak vezetői olyan agymosott szerencsétlenek, akiknek Hitler és a nácizmus az egyetlen vonatkoztatási pont. Semmi olyat nem mernek megcselekedni, amit a leghalványabban is analógiának lehet tekinteni Hitler cselekedeteivel. Erőt nem alkalmazhatnak, mert a Führer is csinált ilyet, nem mernek tudomást venni más vallások és más kultúrák etnocentrizmusáról, vallási kizárólagosságáról, mert azzal még lenáciznák őket.

Alapvetően gyávák dönteni. De nem is a döntéstől félnek igazán, hanem attól, hogy bármilyen releváns döntéssel elismernék, hogy az emberek nem jók.

És ez a legszebb: Nem azért gondolják, hogy az emberek mind-mind jók, mert ezt így tudják, hanem mert nyüszítve bújnának a sarokba egy olyan világban, ahol harcolni kell a fennmaradásért.

A vezetőink a leggyávábbak és azért választottuk őket, mert mi is félünk már megvédeni magunkat.

 

Nagyon sajnálom Orbán Viktort, hogy Brüsszelben ezekkel a gyenge jellemű elmebetegekkel kell pakliznia. Arról nem is beszélve, hogy ez nagyon erősítheti benne azt az érzést, hogy ő egy géniusz. Pedig csak az van, hogy rossz alapsokasághoz méri magát.

Adjunk hálát Istennek, hogy nekünk legalább olyan miniszterelnökünk van, aki mutat valami államférfi jelleget.

De egy erős vezető csak akkor ér valamit, ha vannak olyan emberek, akik készek követni olyan utakra is, amelyek nehezebbnek ígérkeznek, mint egy nagybevásárlás a Sparban.

Meg vagyunk támadva. Lehet, hogy számtalan rendes ember van az ide érkezők között, de a megmentésük meghaladja a lehetőségeinket. Úgy főleg, ahogy ezt ők elképzelik.

Nem mehetnek csak úgy át egy országon, ahogy ők akarnak. Ha hagyjuk nem sokára itt se lesz ország, csak káosz.

Meg vagyunk támadva. Ha nem teszünk rendet, le leszünk győzve, el leszünk foglalva, meg leszünk szállva és rabszolgák leszünk a saját hazánkban. Az orosz és az EU sem volt jó gazda, de a jemeni hadurakhoz képest bármelyik maga a mennyország.

Meg vagyunk támadva. Nem véd meg bennünket az EU sem a NATO. Ez legalább kiderült. Szarnak ezek ránk, ahogy eddig bármikor.

Valószínűleg ez az utolsó alkalom, amikor még eldönthetjük Magyarország kinek az országa, azoké, akik készek harcolni érte, vagy azoké, akik a jemeni hadurakkal is megtalálnák a hangot.

Meg vagyunk támadva. Szokjunk hozzá a gondolathoz. Gyengébb idegzetűek be is pisilhetnek, hányhatnak, de tudomásul kell venni, hogy a hosszú béke korszaka véget ért.

Újra eltoltuk.

 

 

 

Címkék: menekültek invázió migránsok

A bejegyzés trackback címe:

https://ennyiresenkinemlehethulye.blog.hu/api/trackback/id/tr677756280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

homoródkarácsonyfalváért 2015.09.02. 20:25:44

Nem eltoltuk, hanem bejött a valóság, mint 44-ben, 45-ben,56-ban.

Amúgy jó kis írás, gondoltam, hogy Paranoid is végre megszólal.

Azért jobban szeretem, ha holmi csipp-csupp hazai ellenzék ekézésével foglalkozik, mert akkor nincs baj.

Most meg van. Baj. Nagy.

Paranoid Android2 2015.09.03. 08:44:22

@homoródkarácsonyfalváért:
Abban az értelemben toltuk el, hogy készülhettünk volna erre a valóságra.:)

homoródkarácsonyfalváért 2015.09.03. 10:23:56

@Paranoid Android2: Két-három év múlva könyörögni fogunk vagy már hálát adunk az amerikai csapatok magyarországi jelenlétéért.

Klassz, mi?

Erre nagyon nem lehet felkészülni, csak reménykedni. Jelenleg 1943-ban tartunk, csak most nem a németek vannak legközelebb, meg a szovjetek is még közel, hanem az amerikaiak vannak legközelebb.

Amiben az a vicc, hogy 1943-ban arról álmodoztunk (meg aztán kicsit aljas módon biztattak is minket), hogy az amik érnek ide előbb. Na, lassan beérik a 70 éves álom. Legfeljebb azért nagyon nem így gondoltuk!

:-(

Paranoid Android2 2015.09.03. 17:36:57

@homoródkarácsonyfalváért: Ugyanúgy hiába várod az amikat. A ruszkik fognak jönni. Ha egyáltalán jön valaki....
Keress rám, lesz új helyem...
süti beállítások módosítása